Regisztráció Blogot indítok
Adatok
powered

0 bejegyzést írt és 80 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Három (3.). Ez a Hangyász jelenlegi motorjának a sorszáma. Pont kettővel több az ideálisnál, ugyanakkor a magyar igazság alapmennyisége. Nekem is émelyítő, de kitúrtam: az első motor 2010 májusában érkezett meg egy raklapon egy brit bontóból, miután valaki porrá törte a 2003-as Nissan 350Z-t,…..
Végigdörgök a tribün előtt, kicsit meglebbentem balra a jobbkanyar előtt, skandináv flikk, ugye, visszaszúrom másodikba, és mivel nem tudok gázfröccsöt adni az istenverte pedálgép miatt, már blokkolnak is a hátsó kerekek, mintha kéziféket rántottam volna. Szépen keresztbe…..
powered 2013.10.28 15:58:50
img2.indafoto.hu/3/3/423_2cbca44843a864533ec05b321ae1f9d1/19905839_f2fd9c55752fc1a9d15aaa16609def05_l.jpg

" ezért mentem pár olyan kört is, ahol felraktuk előre a radikálisan kis ET-jű, nagyon széles hátsó kerekeket "
Két hónap telt el a két TC pályanap közt. Ez jó sok idő, de a versenyautó-építés munka. A munka pedig, mint az nyilvánvaló, légnemű, amennyiben állandóan kitölti a rendelkezésére álló teret. És ott nyomást képez. Lássuk, hogyan. Először is a motor: Powered Áki…..
powered 2013.09.10 22:17:13
@Józsi a guminagykeres:
Az egyik evo IX- ben használunk ilyet de annyit nem hoz mint amennyivel drágább. email please!
Hű, kedves naplóm, te aztán megsárgultál, mióta nem találkoztunk. Elnézést, de előbb külföldön voltam, aztán nagyon sokat dolgoztam, aztán náthás lettem, és rossz volt a számítógépem is, aztán meg pont megírtam két posztot, de megette a kutya. Most viszont csikósi…..
powered 2013.05.23 15:58:48
@w a s d: @apakatona:

www.powerfanatics.com/gallery/albums/userpics/12262/230%20%5B1600x1200%5D.jpg

Sziasztok! Ez egy gyarilag 170 lovas bmw 35% plusszt tudtunk ertelmes keretek kozott kihozni belole.

Ez pedig egy 1.6 16V vw motor, ami egy Osztrák fiunak keszult kicsit nagyobb koltsegvetessel:

www.powerfanatics.com/gallery/albums/userpics/12262/imgSZ%D6CSKE026%20%5B1600x1200%5D.jpg

112hp/l ami mondjuk a hangyasz-ra vetitve kozel 400lo. Ennyivel szerintem meg is lenne Gabor elegedve... :-)
Múlt hétfőn hajnali 3-kor mappákat tologattam a számítógépen. Aksikat töltöttem, menükben mászkáltam, hogy majd minden működjön. Negyed négykor beosontam a Dia mellé az ágyba, átkozva a recsegős fafödémet. Hét perc múlva aludtam. Kilenc perc múlva felriadtam, bementem a…..
powered 2013.02.19 16:27:40
@novothauto:
Szia! Hat ilyen S54 motort keszitettem, ebbol harmat magamnak. A compactban szivo, a cabrioban feltoltott, es ez lett volna amolyan demo, de egyszeruen nem merem betenni es hasznalni... A cabrioban egy jelentosen szerenyebb konfig is hajmareszto dolgokat tud produkalni. Talan valakinek van ver a pucajaban hogy teliket nyomjon neki! :-)
Az újévi poszt végén ott váltunk el egymástól, hogy a sikeres futóműállítás után a Hangyász egy kurva hangos, kissé ideges és darabos, de alapvetően vezethető, menetbiztos autónak bizonyult. Aztán jött a csend. Én tüdőbajos lettem átmenetileg, aztán magamra borítottam…..
powered 2013.01.22 16:03:52
@JohnyG:
Szia! Nincs nyomas alatt a puffer, es igen, ez tunik a legbiztonsagosabb kelynek. Ha megserul a puffer, akkor nincs mar kerek, futomu, nyulvany, oszlop, es hatso ajto sem. Amugy 2mm falvastagsagu savallo anyag. Nem mondanam, egy nebantsviragnak... :-)
powered 2013.01.24 17:42:00
@Adamfark:
Recpect!

En elso korben ( mint a NASA ) egy elektromosann vezerlet pneumatikaban gondolkodtam, ami a tolatolampa kapcsolo helyen lereteszeli ( es vagy kioldja ) a rukvercet gombnyomasra. Aztan nehany ora fejtores utan megszuletett a fejemben ez a megoldas. ( vagy Karotta kuldte az energiat... :-) ) 5mm lezervagott anyag, a forgaspontjan illesztett persellyel. Zart, tehat hatrahajtott allapotban a kezifekkar rogziti. Ugrathat is vele a Gabor, nemfog magatol elorefordulni. Szerintem nagyjabol tulel egy kommolyabb atomkatasztrofat hibamentesen... :-)
Boldog új évet, pupákok! A Karotta-háztartás halmazati influenzafertőzéstől szenved, így sajnos a szokásos szószátyárságra nem számíthattok, mert nem nagyon látok a láztól. Viszont nagyszerű örömhíreim vannak. Egyrészt elkészült a Hangyász futóműállítás utáni…..
powered 2013.01.02 23:28:39
@Nínó Karotta: Tisztelettel köszönöm de nem az én érdemem, csak megpróbáltam a lehetőségekhez, és a tudásomhoz képest a legtöbbet kihozni belőle. Remélem hogy elég lesz ahhoz, hogy stabilan, és megbízhatóan működjön.
powered 2013.01.02 23:30:49
@Nínó Karotta: OMV 100 ami eddig a kereskedelmi forgalomban kapható nyálak közül a legjobbnak, és konstans minőségűnek tűnt. Ha nem okoz külön gondot, akkor ezt javaslom.
powered 2013.01.04 17:41:08
@MTom: Ezt kérlek fejtsd ki bővebben! Nem értem, miért kellene kopogásszenzorból kompenzált gyujtás állításra ahhoz, hogy nagyobb oktánszámú üzemanyaggal jobb teljesítményre hangolhassuk a motort?
Szívesen cifráznám, volna is mivel. De a technikai részletek és az élet a futóműállítás után egyelőre ráér. Az első próbaút videója, az viszont nem várhat. Íme, a csecsemő hangyász első ügyetlen, óvatos lépései a nagyvilágban. Köszönet Tóth Zolinak és Drága…..
powered 2012.12.19 13:55:56
@Adamfark:

Úgy általánosságban Ákosnak milyen véleménye van a projekt eredményességéről?

" Ezt nagyjából adottságnak tekintjük, és innen eljutunk odáig, hogy legyen egy működő tárgy, és aztán van még szerncsés esetben 3-4-5 évtizedünk arra hogy a tökéletesség felé lehessen araszoni"

2012 09 17 idézet Karottától

Ebből a szempontból tökéletesen eredményesnek érzem a projectet, hiszen pontosan a megrendelő igényei szerint, az készült el, akkorra, és annyiért amit kért. Nyilván sok finomítani való van a kocsin, lehet hogy én néhány dolgot másképp gondoltam volna ha az elejétől itt készül.

Láthatóan azért gyűltek az autók az udvaron....

Valóban, pedig nagyon utálom az udvart amikor autókereskedésre hasonlít, de sajnos a saját naptáram szerint kettő hetes csúszásban vagyok, mert én november végén szerettem volna befejezni a hangyászt. A parkoló autók között többet is hónapokkal korábban bejelentettek, de van olyan amit 1 éve. Ahogy már Gábornak is mondtam, nekem fontos az adott szó, így a többi korábban vállalt munkának is időben el kell készülnie.

Remélem tényleg tud profitálni ebből a majd fél év szopásból...

Pontosan 3 hónapja van nálam a hangyász tehát 12-13 hetet dolgoztunk rajta. Ezt heti hét napban, átlagosan 12-14 órában, sok esetben egyszerre párhuzamosan 2-3 ember. Ha az anyagi részét nézzük, ( bár Gáboron és rajtam kívül szerintem ez senkire sem tartozik ) nem az ebből származó bevételből fog Bentley állni a garázsban. Ha a szakmai részét, akkor annyit biztosan profitáltam, hogy a közel 20 éves szakmai gyakorlat is kevés egy ilyen volumenű munka elkészültének megbecslésére.
powered 2012.12.19 14:20:53
@Claas:

Az első video a költözésröl: 2012 09 17

www.youtube.com/watch?v=LR6fyAdbu-k
Az a bizarr helyzet állt elő, hogy annyira eltemet az internet feltalálása mint irodai tevékenység, hogy a Hangyász épülésének blogja jelenleg rosszabbul halad, mint az épülés maga. Ha ezt tavaly mondja nekem valaki, a hisztérikus gúnykacajomtól leszakadtak volna a belső…..
powered 2012.12.15 11:29:08
@nagyonnagyon:

Szia! Itt egy kis video, a kocsiról működés közben. Hasonlóan csupasz vázig le lett bontva, mint a Hangyász, és onnan újra építve, és 1 év alatt készült el.

www.youtube.com/watch?v=JvVgyXUm_N0
Adott hát egy velem együtt 1,1 tonnás, 47:53 súlyelosztású versenyautó, aminek jár a motorja, van hangja. Erről szólt a múlt heti videó. Mindez azt jelenti, hogy Powered Áki (azon kívül, hogy összeszerelt egy hiányos, össze nem illő alkatrészekből álló, leírás nélküli…..
powered 2012.11.22 00:29:14
@MTom:

Nagyon koszonom az elismero szavakat, es mindenkinek aki probalja tartani bennem a lelket, kimondhatatlanul jol esik! Osszekapom magam, hetvegen megprobalok kicsit kikapcsolodni egy elmenyoszto palyanapon, es jovo heten ujult erovel nekiallni a maradek pocsolos marhasagoknak. A het hatralevo reszeben probalom kicsit gatyaba razni a sajat kocsimat, mert nagyon elhanyagoltam, es jelen allapotaban, meg a hetvegi bohockodasra is alkalmatlan.

www.powerfanatics.com/gallery/albums/userpics/12262/narancs.JPG
Nincs elég betű ahhoz, hogy leírjam, hogy mennyire örültem annak, ami a múlt héten történt. Ezért inkább összebarkácsoltam egy videót. Így legalább te is hallhatod a hangját (bár még tömítetlen, csak odapöttyözött kipufogókkal). És láthatod, hogyan fest most; alulról,…..
powered 2012.11.15 23:39:28
powered 2012.11.20 16:24:40
www.powerfanatics.com/gallery/albums/userpics/22200/2010_02_27_005.JPG

bmw 750I motorbeépítés E30-ba ( 7-esben csak automata létezik ) A képen egy ZF manuális 5 fokozatú váltóval megerőszakolva... :-)

www.powerfanatics.com/gallery/albums/userpics/22200/2010_03_07_001.JPG
powered 2012.11.20 20:50:42
@Spacewalkers:

A facebook-on az arra erdemes munkaimat, rendszeresen bemutatom. Jelold be a pwracing-et, es lathatod oket. Sajnos hosszasan nem tudok gep elott ulni, es kommentalni a kepeket.
Áki Kovács To: Bazsó Gábor Subject: longtube Szia! Sikerült összeforgatni ezt a rettenetet. Stimmel a hossz, a keresztmetszet, elfér az aláfordított kerék, valamint a váz és a kormányoszlop is. 20 patentív és két nap ment rá, és még össze kell hegeszteni, mert csak pontozva…..
powered 2012.10.30 18:43:01
@JohnyG:

Szeretném hangsúlyosan jelezni, hogy az egész leömlő, egészen a dobig, le lesz bandázsolva mindkét oldalon. Ezek elég klassz cuccok, ahogy többször leírtam már, csak olyan megoldást választok, ami már legalább kettő hasonló kaliberű kocsiban megbízhatóan üzemel. Egy fotó a játszós autóm motorteréről: GT45R2 turbo, 89mm kipufogórendszer. Érdemes megnézni a lebandázsolt kipufogó távolságát a toronytól, vagy a szelepfedél műanyag díszburkolatától. :-)

sphotos-a.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/312993_504504696231553_2088947123_n.jpg

sphotos-a.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc6/251889_496270687054954_2064990144_n.jpg
Most bánom csak igazán, hogy ellógtam a gépelésórákat annak idején. Ha nekem 16 éve azt mondja valaki a Külkeren, hogy gyakorold rendesen az asdf-jklé-t, büdös kölyök, vagy nem fogod győzni a tempót, amivel Powered Áki a Nissan 350Z-motoros Datsun Z-det építi, biztos hozzávágok…..
powered 2012.10.24 19:08:59
@Sam8888:
nem tudok róla, hogy itthon árulná valaki.
powered 2012.10.29 15:20:19
@Nínó Karotta:

www.powerfanatics.com/forum/images/smiles/burningman.gif

Ma a harmadik 5 perces munka nyult masfel orara....
Oké, oké, péntek van, tudom. Az is alig. Szíves elnézést kérek. Az úgy volt, hogy egy nap haladékot PWRacing Áki kért személyesen. Nem azért, mert nem haladt, ellenkezőleg, azért, mert akkorát haladt, hogy egy mindenestül lezárt munkafázist szeretet volna megmutatni. Mit tehettem…..
powered 2012.10.21 14:48:39
@35up:

Szerintem legyen összekötőrúd.

en.wikipedia.org/wiki/Connecting_rod
Amióta PWRacing Ákinál regenerálódik az Időnként Kissé Elátkozottnak Tűnő Datsun 260Z, aka Hangyász, azóta olyan, mintha én egy közel fénysebességgel távolodó űrhajóról szemlélném a dolgokat. Míg nálam egyet rebben a másodpercmutató, Baksán elkészül egy fél…..
powered 2012.10.10 15:06:25
@Süni25:

Szia! Azért döntöttem egy egyszerű, és olcsó szűrő mellett, mert:
1,) Az üzemanyagtartály X ideje fedetlenül van egyik poros műhelyből a másikba rakosgatva, tehát tele van valószínű kosszal. Valószínű hogy az első indítást követő félórán belül a kukában végzi.

2.) Az üzemanyagszűrőt, a saját versenyautóinkban minden felkészítés alkalmával cseréljük, Gábornak is ezt fogom javasolni. nagyobb üzembiztonság várható el a sűrűbb cserétől, mint egy drágább, jobb minőségű darab hosszabb használati idejétől.

3.) Háromezerpárszáz forintos szűrőről van szó, persze később amikor már kitisztult a tartály, be lehet tenni a tizenegyezer forintos Mann-t is.

Remélem senki sem fog azon megbotránkozni ha a motor járatásakor sem egyből a méregdrága motul kerül bele, hanem valami " egyszerű " 10w40....
powered 2012.10.18 23:08:12
@protézisesh:

Most már én is kezdek izgulni, hogy mennyit haladtam a múlt héten... :-)
Ha valaki két hete teszi elém ezt a posztot, azzal, hogy én írtam a jövőben, drogozással gyanúsítom meg. Természetesen nem azért, mert blogposztokat mutogat a jövőből, ehhez elég egy hiperhajtómű a NASA-tól. Hanem azért, mert ami itt olvasható, az színtiszta science fiction a…..
powered 2012.09.25 15:38:04
@2-More:

En is szerettem volna ilyen szeki atalakitot, de az en valtomhoz nincs, es Kotán Peti sem tudta megcsinalni. Igy maradt a nem egyszeru H kiosztasu... :-)

www.youtube.com/watch?v=clG9n5vrp6g
powered 2012.09.25 15:38:52
@protézisesh:

focus
powered 2012.09.26 17:19:42
@2-More:

A profi pályaautókon bevett szokás volt, hogy nem a motor hajtotta a generátort, hanem a kardán ahogy nekünk is volt ezen a kocsin. De hát ez a múlt évezred... :-)

www.youtube.com/watch?v=i1vSYPbZIRs
Annyi jó hírem van, hogy degeszre tömi az internet. A Hangyász projekt nemhogy folytatódik, de egyenesen olyan, mintha egy Saturn V-re szigszalagozta volna a jóisten a sorsát. Ha szívesen bambulsz zenére, tekintsd meg a videót, amit készítettem a költözködésről.  Most pedig…..
powered 2012.09.20 08:31:31
@35up:

Szia! Azt hiszem néhány tévhitet érdemes eloszlatni! Nincs olyan, hogy egy standalone ecu kulcskész, max olyan hogy plug&play. Balgaság azt gondolni, hogy a hatech menüjében kiválaszthatod az 50mm ITB-t, a 272 fokos veztengelyt, az egyedi kipufogórendszert, és kész programmal rajthoz állhatsz. Itt jelezném, hogy rengeteg jó standalon van a piacon, ( többek között a haltech, MoTec, pectel, DTA, stb ) de a legjobb motorvezérlő is csak olyan, mint a program amit bele írtak. Ráadásul a vems, ahogy korábban írtam is, ár-érték arányban a legjobbak közé tartozik. Ráadásul a hangyász esetében azért is visszás egy ilyen plug&play ecu-ról beszélni, mert ő nem egy 350Z, ezért hiába van meg a gyári motortéri köteg, mert az mihez konnektálódik? Izlésesen kevés eséllyel lehetne megoldani. Hangolni mindenképpen kell, így annak költségével mindenképp számolni kell. Az elpukkantott alkatrészekről annyit, hogy két preferált Magyar beépítő található a vems oldalán, és a másikat is jó szívvel ajánlom bárkinek, mi nem abból élünk, hogy alkatrészeket pukkantunk... :-)
vems.hu/

A logger nagyon klassz ötlet, de felesleges, mert az olcsó kis vems, a saját 2gb belső memóriájába loggol.
üdv.
powered 2012.09.20 21:57:15
@35up:

Csúnyán elbeszélünk egymás mellett. Sajnálom, de nem szeretnénk mondatonként reagálni. A hangyász teljes elektromos rendszere a lehető legegyszerűbben, lesz elkészítve vadiúj kábelekkel, és konnektorokkal.

"Szerintem ez nem 100%-ban rajtad mulik. Ez kicsit olyan, mintha azt allitanad, hogy meg sosem volt baleseted, ergo soha nem is lesz."

Erre csak egy mondatban: az alkatrészek nem a hardware-től pukkanak el, hanem a software-től, ilyen formán mindegy hogy a gyárit írja valaki, vagy a standalone-t, mert ha nincs rutinja tönkremehet a moci.
powered 2012.09.21 15:01:56
@Poita not Peter!:

szia! Azért írom le, hogy össze lehessen hasonlítani az árakat:

korábban a kolléga alltal felvetett lehetőség:

Haltech 2450 USD ami középárfolyamon kb 540.000 huf. Ez egy plug&play ecu, tehát a meglévő x éves ismeretlen állapotú ( Karotta egy törött 350Z-ből vásárolt motort, így lehet akár sérült is ) gyári kábelköteggel connectálódik. ( hogy a gyári motorköteg hogy connectálódik a Hanygyászhoz, egyenlőre rejtély ) Kalibrálás, és proigramozás + X forint.

Vems: 1100 euro lsu4-el, ( ez mai középárfolyamon 308.000huf nálam mindig is ennyibe került ) ez az ár tartalmazza: lsu4, launch control, shift cut, shift light, ALS, a beépítést, és a programozást is. ( ha padban programozunk, akkor annak költsége a megrendelőt terheli )

Egy új motortéri köteget mi 200 euroért 56.000 huf készítünk, vadiúj connectorokkal, minden odaér ahova, és ameddig kell, csak az van benne amit használunk is. Mind a hardware-re, mind a beépítésre-progizásra van 6 hónap garancia.
Sorsszerűen ma, a 35. születésnapomon, Augusztus 30-án, a 30. Hangyász hétfőben jelenthetem be, hogy a projekt ebek harmincadjára jutott. Ahogy többször is ígértem itt korábban, az nem volt kérdés, hogy ezen a napon elhozom-e a Datsunt az Adorján-Hexer Művektől, csak az volt a…..
powered 2012.09.03 10:35:47
@Turboá:

Véleményem szerint a képlet végtelenül egyszerű. A hangyász jelen állásában pontosan megmondani azt, hogy milyen összegből áll talpra, és mikor, felelőtlenség. Az aki készített már hasonlót, az pontosan tudja hány változó lehet a képletben, így a kérdésekre nehéz precíz választ adni. Korrekt módon talán így lehet megválaszolni:

" kérlek mondd meg mennyibe fog kerülni az hogy a hangyász elkészüljön! "

" Gábor! Ha erre a kérdésre most kell válaszoljak, akkor valaki biztosan be lesz csapva! Vagy te, mert olyan magas összeget kell mondanom, amibe biztosan belefér, vagy én mert alákalkulálok, így ráfizetek a dologra. Azt tudom garantálni, hogy minden munkafázis költségét előre egyeztetjük, és azt semmiképpen sem lépjük túl"

" Mikorra készülhet el a hangyász? "

" Nehéz megmondani, de azt tudom garantálni, hogy folyamatosan, és becsülettel dolgozunk rajta, és senki kedvéért nem tesszük félre. Kis csodával akár idén. "