Adatok
Deak Tamas
129 bejegyzést írt és 13833 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Alapvetően azoknak van igazuk, akik szerint az egész intézmény felesleges jelenlegi alakjában, Hiszen láthattuk: ha a mindenkori parlamenti többségnek nem tetszik az államelnök személye, akkor egy 1-mondatos kamu-alkotmánymódosítással megszüntetheti mandátumát.
Ezt maga Magyar Péter is…..
Deak Tamas
2026.07.22 13:14:09
@fofilozofus: az antonescus példa annyiban sántít, hogy ott a román nemzet azonnal követte a királyt, a hadsereg, a csendőrség, rendőrség, nép, mindenki. Tetszik, nem tetszik, ebből a szemszögből - is -a román egy nemzet, a magyar meg nem az. Itt az lenne, ami hat héttel az említett példád után Horthyval történt: a Horthy parancsát végrehajtani akaró Aggteleky altábornagyot a saját helyettese, Hindy Iván tartóztatja le, és ez csak az első eset volt az árulási és parancsmegtagadási szériából. Most is volt április közepén valami katona meg nyomozó, ha jól emlékszem.
A választási rendszer meg valószínűleg szlovák lesz, félerős elnök listával egyéni nélkül, így a háromszázalékos szar pártoknak királycsináló szerepe lesz, állandó kormányválságok és előrehozott választások mint Bulgáriában, de legalább a KÖZPÉNZ az rendben lesz meg a Zorbán nem lopik.

2026.07.22 13:22:48
@Serény Vélemény: a négyes metró mégcsak rendben lenne, de nem a tervezett nyomvonalon. Érintenie kellene a nagyobb vasúti csomópontokat, és tényleg beköthetné már a panelprolinegyedeket a városba.
A ballib véleménybuborék megint életjelet adott magáról. Részben - bár nem teljesen - egyezve a tiszákos táborral.
A lényeg: a Shellben betöltött vezető pozícióból elmenni vezető politikusi pozícióba nagyszerű dolog, míg vezető politikusi pozícióból elmenni a BYD-hez vezető pozícióba hazaárulás.…..
Deak Tamas
2026.07.20 12:00:10
@Serény Vélemény: én amúgy simán Varga Juditot jelölném államfőnek, ha fidesz lennék.
Deak Tamas
2026.07.21 08:36:45
@2026. 480 a benzin: 1948-ban meg az elnökkel, bár azért sem volt nagy kár.
Épp most csevegtünk a témában hadtörténészekkel, vetítsük már vissza a múltba a mát: Károlyi, Tildy, Szakasits, Göncz, Mádl, Sólyom, Schmitt, Áder, Novák, Sulyok. Nem az a kérdés, melyik a "nemzet" "egysége" szimbóluma: melyik volt egyáltalán alkalmas?
De legalább a királyság eszméje erősebb lesz, jó ez így, bontsa csak magát a köztársaság.

Hibás, alapjaiban téves gondolkodás:
A szerző azt mondja sajnálkozva "A polgári Magyarországnak most gyenge a hangja." - miközben ennek örülni kellene, hiszen csodás hír, hogy a polgári erők gyengék, azaz csodás hír lenne, ha igaz lenne, mert a legnagyobb polgári erő, a Tisza sajnos igenis…..
Deak Tamas
2026.07.20 09:59:01
Deak Tamas
2026.07.21 08:39:35
Deak Tamas
2026.07.22 07:50:39
@Gery1987: talán már említettem úgy emlékszem: az a tetves rühös geci kurva anyád aki ideellett.
Na az a tompi.
Na az a tompi.
Mindigis szerettem figyelemmel követni a szélsőjobb és a szélsőbal belső vitáit. Persze ez kissé perverz hobbi, de szórakoztató.
Ha valakit érdekel, ennek egyik utolsó stádiuma videón is látható:
Itt a felek arról vitáznak, hogy mivé lett a baloldal, miért halt meg, s mi a…..
Deak Tamas
2026.07.21 08:27:53
@vergyula: nem kezeltek közpénzt hűtlenül, semmilyen jogerős bírósági itélet nem bizonyít ilyesmit, és tények sem.
Értem, hogy a tiszás elképzel valamit, ténynek veszi és arra épít, de az ettől még nem lesz valóság.
Értem, hogy a tiszás elképzel valamit, ténynek veszi és arra épít, de az ettől még nem lesz valóság.
Deak Tamas
2026.07.21 08:29:17
@Gery1987: így igaz, ahogy mondod.
Deak Tamas
2026.07.22 07:48:27
A liberálisok és a kommunisták nagyon nem kedvelik, ha jó az idő.
A hivatkozási alap az az abszurd elmélet, hogy az időt nem a strandoló kisebbség szemszögéből kell nézni, hanem a dolgozó többségéből.
Pedig a dolgozó többségnek is csak egy minimális része dolgozik kint az utcán, a nagy…..
Deak Tamas
2026.07.21 13:49:49
@Serény Vélemény: sőt nem is szinte. Biztos hogy nem.
Deak Tamas
2026.07.22 07:41:46
@GyMasa: az világos, de én az értelmetlen mérési módszerre gondoltam most. Ez olyan, mintha a jegesmedve segge nyomát egy perccel távozása után megmérném, és az jönne ki, hogy az Északi sarkon 36 fok az átlag.
Deak Tamas
2026.07.22 07:45:53
@Boldeone2: A képen ábrázolt időszakban milyen emberi tevékenység hevítette a klímát, ökör?
masterzone.decorexpro.com/hu/mozaika/rimskaya/
www.paphos.hu/pafoszi-mozaikok
romaikor.hu/romai_epiteszet/romai_epiteszeti_technologiak/mozaikmuveszet
masterzone.decorexpro.com/hu/mozaika/rimskaya/
www.paphos.hu/pafoszi-mozaikok
romaikor.hu/romai_epiteszet/romai_epiteszeti_technologiak/mozaikmuveszet
Ahogy egykor a kommunista politikusokat a Szovjetunióban, nyugaton az USA alkalmazza ezt: kiválasztott embereket képez ki a jövőre.
Én személyesen ismerek bolgár embert, aki 2 évnyi amerikai "ösztöndíj" után lett közismert bolgár politikus. A legfelsőbb csúcsra sose jutott el ugyan, de pl. egy…..
Deak Tamas
2026.07.16 10:58:44
hu.wikipedia.org/wiki/Gerhard_Schr%C3%B6der
Schröder 2005 után távozott a politika élvonalából, ügyvédi irodájával gazdasági társaságoknál vállalt tanácsadói szerepet (Rothschild, Gazprom), majd átvette a nyugat-európai–orosz Nord Stream AG konzorcium felügyelőbizottságának elnöki posztját. (Az Északi Áramlat gázvezeték projekt megvalósítását közvetlenül irányító, 2006-ban alapított Nord Stream AG többségi tulajdonosa az orosz Gazprom, 51%-kal).
A tiszás kicsinyes, hülye, tájékozatlan, irigy proli.

2026.07.17 06:57:38
@F 117: ettől normális országban nem erodálódik a hivatal megítélése, ugyanis többször előre mondta nyilvánosan világosan Schmitt, hogy a törvényalkotás motorja lesz.
Eddig csakis a liberális politikusoknál volt szokásban, hogy mandátumok előtt vagy/és után a piaci szektorban dolgoznak, kiemelt pozícióban.
Eljött a pillanat, hogy ez az ellenoldalon is lehetséges már. Eddig ez kivételes volt - lásd Schröder -, ma már nem az.
Nekem erről szól a hír…..
Deak Tamas
2026.07.18 20:03:59
@kunzooo: ki és mihez?
Deak Tamas
2026.07.19 15:59:05
@GyMasa: ő elég régi bútordarab sokféle fórumon, nálam a múltbeli dolgai miatt kellő távolságban fog maradni.
Igazad van abban amit írsz, így kellene a dolognak működnie. De észre kell venni, hogy a maradék Kádár-nép mellé a Fleck-Pollák nevelte állatarcú osztályharcosokkal lesz dolgunk, és ez még csak a kezdet.

2026.07.21 08:46:53
@GyMasa: nem is az a kérdés mikor esik le a tantusz, hanem a fentiek által kinevelt állatarcú oszályharcosok mit fognak tenni.
Bogár érdekes témát vet fel:
Amit kihagy belőle az viszont egy fontos elem, ez a keresztény cionizmus eredeti verziója, a brit izraelitizmus.
A brit izraelitizmus egy XVIII-XIX. századi angol gondolat, alapvetően anglikán alapon indult el. Lényege, hogy Isten kiválasztott népe…..
Deak Tamas
2026.07.13 07:28:57
@Gery87: talán már említettem úgy emlékszem: az a tetves rühös geci kurva anyád aki ideellett.
Na az a tompi.
Na az a tompi.
Deak Tamas
2026.07.14 11:14:16
@Gery87: talán már említettem úgy emlékszem: az a tetves rühös geci kurva anyád aki ideellett.
Na az a tompi.
Na az a tompi.
Deak Tamas
2026.07.17 06:44:32
Olyan kiejtés, mint Deutsch Tamásé, de nála persze ez nem baj, mert ő szakember:
jó ez a ballib-tiszás közeg: teljes a kettős mérce.
Valójában ez a magyaros akcentus legalapvetőbb változata, azaz nem csak a magyaroknak nehéz hangokat nem igyekszik ejteni, hanem eleve meg se…..
Deak Tamas
2026.07.06 09:07:21
@ez a nevem senki: talán már említettem úgy emlékszem: az a tetves rühös kurva anyád aki ideellett.
Na az a tompi.
Na az a tompi.
A tradicionalista katolikus pap itt kiválóan elmagyarázza a jelenséget a katolikus egyház vonatkozásában:
Hozzá kell tenni, ez politikai vonatkozásban is így van: a konzervatívizmus nem más mint megfontolva haladó progresszívizmus. Azaz lassítva való elfogadása a liberális…..
Deak Tamas
2026.07.13 12:07:44
@Boldeone2: már az emberek hülyébb része akarja mindkettőt, az amelyik elhiszi hogy Zsolti bácsi létezik. Az intelligensebb, sokat dolgozó, minőséget alkotó részének esze ágában sincs nem önkéntesen átengedni a tehetsége jutalmát és hasznát nektek.
Deak Tamas
2026.07.13 18:04:18
@2026. 480 a benzin: egyetértve a mondandóddal, fontos lenne kihangsúlyozni, hogy Széchenyi óvatossága nem a céloknak szólt. Ő pontosan ugyanazt a radikális változtatásokat óhajtotta mint Kossuth - különben nem gőzhajózott meg egyebezett volna -, csak ő Kossuthtal ellentétben járt Angliában és pontosan az ott látottakat, a kormos fákat, a szénvakarékkal bevont házakat, a foszforgyárban szétrohadt szájú nőket és a degenerált angolkóros kölköket elég nagy oknak ítélte ahhoz, hogy ez nálunk ne legyen.
Deak Tamas
2026.07.14 06:58:46
@2026. 480 a benzin: Marx inkább válságtünet volt, nem véletlen, hogy az utódja ugyanúgy válsághelyzetben, primitív kapitalizmusban jelent meg, az sem véletlen, hogy a vilmosi-bismarcki császári kapitalizmus nem termelt Marxot.

Van az a népszerű ballib érv, hogy forradalmi helyzet van, azaz szabad alkotmányellenesen cselekedni a jogállamiság visszaállítása céljából.
Nos, ilyen forradalmi helyzet még 1989-1990-ben se volt, akkor is minden változás alkotmányosan lett véghez víve.
Az utolsó magyar jogi forradalom…..
Deak Tamas
2026.07.13 19:09:14
@kunzooo: a "fickóval" ellentétben például Sólyom annyira nem gondolta így, hogy 2006. október 22. esti beszédében, amit egyébként a műegyetemi hallgatóság fel is fogott, pontosan kijelentette, teljesen korrektül, hogy olyan helyzet állt elő amelyben a Országgyűlésnek van szerepe és náluk van a helyzet megoldásának kulcsa.
A "fickó" is, Sólyom is ismerték a jogot, hiszen az említett példában közvetlenül fel kellett volna szólítania Sólyomnak Gyurcsányit lemondásra, amit pontosan azért nem tett meg, amiért a "fickó" a rácitált dolgokat sem.

2026.07.13 19:11:16
@kunzooo: milyen ciklus korlátozást írt alá Sulyok?
Deak Tamas
2026.07.14 06:57:25
Sokat mond el a hangulatról, mi az abszolút rossz és az abszolút jó a közvélemény alakítói szerint.
A rendszerváltozás körül nagyjából 3 tábor volt e tekintetben. Akkor a táborbeosztás nagyjából az volt, hogy polgári-liberális, polgári-konzervatív, s posztkommunista.
A polgári-liberálisok…..
Deak Tamas
2026.07.12 08:31:49
Deak Tamas
2026.07.12 08:41:00
@Billy Hill: Ekrem Kemált a posztkommunista hatalomnak el kellett ítélnie, hiszen az ő apját 56-os forradalmi szerepe miatt felakasztották.
Hogy a proliszar mennyire örök és változatlan: a kádárista propagandaanyagokban ő volt a török főúr.
Hogy a proliszar mennyire örök és változatlan: a kádárista propagandaanyagokban ő volt a török főúr.
Deak Tamas
2026.07.13 07:48:46
@Serény Vélemény: ahhoz előbb ezeknek középiskolát kellett volna végezni. Lásd a két úgynevezett fiatalt akik felmásztak a vagon tetejére graffitit fotózni, hát ők sem voltak ott azon az órán, ha egyáltalán több elemijük volt mint a gerynek, amikor a 25 ezer volt esetleges mellékhatásairól volt szó.
Kezdeményezés: a nemzeti "oligarchák" legyenek szívesek a mostani szorult helyzetben finanszírozni a jobboldali médiákat.
Képtelen vállalkozás. Az "oligarcha" - a valóságban persze nem oligarcha, hanem szimplán milliárdos - természetéből adódik, hogy addig hű a hatalomhoz, míg erre rá van…..
Deak Tamas
2026.07.10 10:14:48
@Gery87: talán már említettem úgy emlékszem: az a tetves rühös kurva anyád aki ideellett.
Na az a tompi.
Na az a tompi.
Deak Tamas
2026.07.12 08:32:33
@Gery87: talán már említettem úgy emlékszem: az a tetves rühös kurva anyád aki ideellett.
Na az a tompi.
Na az a tompi.
Deak Tamas
2026.07.13 07:29:55
@Gery87: talán már említettem úgy emlékszem: az a tetves rühös kurva anyád aki ideellett.
Na az a tompi.
Na az a tompi.
Bosznia-Hercegovinában rendkívül szigorú nyelvtörvény van: a kereskedelmi cikkeket el kell látni felirattal az ország mind a 3 hivatalos nyelvén, azaz bosnyákul, horvátul és szerbül is.
A helyzet azonban komikus, mivel a 3 nyelv a valóságban (nyelvészetileg) 1 nyelv, a 3 nyelvre osztás csakis…..
Deak Tamas
2026.07.10 11:59:49
@Gery87: a kommunista az kommunista, te tetves rühös idegen kommunista faszfej vagy. Jó vergődést majd a 9%-os SZJA-don.
Deak Tamas
2026.07.12 08:32:48
@Gery87: talán már említettem úgy emlékszem: az a tetves rühös kurva anyád aki ideellett.
Na az a tompi.
Na az a tompi.
Deak Tamas
2026.07.13 07:29:23
@Gery87: talán már említettem úgy emlékszem: az a tetves rühös kurva anyád aki ideellett.
Na az a tompi.
Na az a tompi.

Idén már, hála Istennek, senki se ünnepelte július 4-ét. Pár éve lassan eltűnt a szokás.
Pedig a rendszerváltozás után évekig ünnepelték a nyugatos értelmiségiek.
Hiszen ha bejött Bálint Nap, viszont ment November 7., akkor nyilván minden kommunista ünnepnek pusztulnia kell, minden…..
Deak Tamas
2026.07.10 12:01:47
@Gery87: nem, a többség ugyanolyan fogalmatlan, szövegértési zavarokkal küszködő és ehhez képest királyokvölgyéző proli szar mint te, jódolgában elhülyülve. Te is itt rohadsz egész nap ezen a jobb sorsra érdemes fórumon ahelyett hogy valami emberpiacon állnál kétségbeesve a melós talicskáddal, hogy jusson kajád arra a napra.
Deak Tamas
2026.07.12 08:37:15
@Gery87: talán már említettem úgy emlékszem: az a tetves rühös kurva anyád aki ideellett.
Na az a tompi.
Na az a tompi.
Deak Tamas
2026.07.13 07:28:21
@Gery1987: talán már említettem úgy emlékszem: az a tetves rühös kurva anyád aki ideellett.
Na az a tompi.
Na az a tompi.
Nincs itt semmi különös látnivaló. Minden média esetében az adott média tulajdonosa dönt.
Akinek nem tetszik, az csináljon saját médiát - szól a liberális érvelés.
Mindez persze akkor sose érvényes, ha egy média szerkesztősége liberális, s a tulajdonos pedig nem az. Ilyenkor…..
Deak Tamas
2026.07.09 14:14:00
@Serény Vélemény: olyan is mint Boldeone, hiszen mindkettő alaposan elmondta, miért ostobák a magyarok.
Igazuk is lehet, egy hevesvérű norvég már ennek a negyedéért ütne, amit mondanak rólunk és mi, magyarok tűrünk. Lásd a vikingezős incidenst a VB előtt.
Igazuk is lehet, egy hevesvérű norvég már ennek a negyedéért ütne, amit mondanak rólunk és mi, magyarok tűrünk. Lásd a vikingezős incidenst a VB előtt.
Deak Tamas
2026.07.10 10:36:15
@2026. 480 a benzin: ha azt érted, hogy a mindenkori ellenzéknek legyen csatornája, ilyen nyilvánvalóan nem lesz és nem is szabad (nincs szükség épeszű országban eszkalált Kutyapárt-propagandára), a ballibeknek 1997 óta van legalább egy tévéje szünet nélkül.
Épp faarccal kell bemondani a legnagyobb disznóságokat a hírolvasónak, semmivel nem szabad befolyásolni (elvileg) a nézőt, Dundi Tóth ebbe is bukott bele, Szellő meg Erős a prototípusa a rossz hírolvasásnak. Mindig ordít róluk mit kell metakommunikálniuk hírolvasás közben. A legtökéletesebb hírolvasó(vá megalázás céljából degradált) szegény Papp Endre volt a bajuszával. Nem is tudtak belekötni, csak abba.
Nem feltétlen vigasz, de a közmédia Portugáliától kezdve Németországon át Osztrákiáig képtelen lenne ellátni az utolsó bekezdésedben formált feladatot. A holland köztévé áll a legközelebb ehhez, de ott a helyzet kialakulását csak a közmédiától okozott valamint az egyik médiaszemély ellen elkövetett brutális gyilkosságok indukálták, akkor alapjaiban gondolta végig az összes illetékes, mi mehet képernyőre és hogy.

2026.07.12 09:03:59
Magyarország a leginkább EU-párti tagállam, szól a jelentés:
Ennek a nemzedéknek ez most a fatális élethazugsága.
Volt már ilyen. Mi - az előző nemzedék - ugyanezt éreztük a rendszerváltozás idejében. Abban hittünk, a nyugat tökéletes, csak minden nyugatit le kell másolni, s akkor…..
Deak Tamas
2026.07.07 13:45:42
@kunzooo: ja, én meg az utolsó mondatodra. De mindegy is, teljesen fontatlan csevely.
Deak Tamas
2026.07.10 10:14:25
Mik az euró bevezetésének tapasztalatai, miután eltelt 5 hónap?
Mindkét tábornak csődöt mondott az elmélete, mert sose látott gazdaságélénkülés nem lett, se nemzeti összeomlás.
Mi történt? A kicsi árak nagyon megnőttek, nem kerekítés történt, hanem durva felfelé "kerekítés", azaz bújtatott…..
Deak Tamas
2026.06.11 08:14:06
@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: milyen trend látszik? Kúszik szépen felfelé lassulás nélkül?
Deak Tamas
2026.07.08 08:33:47
Deak Tamas
2026.07.08 09:27:40
@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: én nem annyira vágyom Görögbe (félgörög régi exmenyasszonyjelöltem okán) de mondjuk úgy jobb mint a bolgár tengerpart, mint a Balaton északi és déli partja közötti különbség?
Azt kérdezi a Bogár: mi lesz a hedonista pogánnyá vált keresztény oldallal annak árulása után?
A kérdés teljesen aktuális, elsősorban Nyugat-Európában, de lassan ugyanez lesz Kelet-Európában is, csak még késik az européer szellemiség aknamunkájának hatása mifelénk.
Olyan ez az…..
Deak Tamas
2026.06.25 11:19:41
@Gery1987: az akkori modern faszarcú mintapéldája Braun, a mai modern faszarcú mintapéldánya Gery1987.
Deak Tamas
2026.06.29 07:50:18
Deak Tamas
2026.07.07 21:40:52
@bozgorgyerek: Amment. Épp elég lesz az oldalpanelről.
Még a helyzet nem helyrehozhatatlan. Az európai értékrendű polgárok még csak egy erős kisebbség, nem többség, de a folyamatok nem jók. Nincs miért tagadni: a polgárság erősödik, mert erős tartalékai vannak.
Az idei homokmeneten persze kevesebb ember volt, mint tavaly, mert nem volt immár…..
Deak Tamas
2026.07.03 09:23:23
@kunzooo: az NKA engem nem izgat, engem az izgat és dühít évek óta, amit Szakács Árpád leírt és minden beszari "jobboldali" kormány csinál, aki fél a nincshálózattól.
Deak Tamas
2026.07.04 18:12:31
@Serény Vélemény: így lehet, a 141 Tisza mandátum önmagáért beszél.
Deak Tamas
2026.07.04 18:37:13
@vergyula: azért ne ítélkezz normális emberek felett kérlek. Ez a tesz-vesz szokása. Olyan akarsz lenni mint ő?
Mikor jön el a várva várt liberális pillanat, hogy az átlag kisembert nem zavarja a homoklobbi nyomulása?
Akkor, amikor a társadalom teljesen elvesztette elemi önvédelmi képességét.
A homoklobbi ugyanis egy teszt. A hozzá való viszony jól mutatja az adott társadalom életképességét.…..
Deak Tamas
2026.07.03 10:18:10
"Az nem opció, hogy megyünk vissza Ázsiába, és mindenféle isztánokkal próbálunk gazdasági kapcsolatokat építeni. Egészen beteggé tett, ahogy az ország sorsa alakult. Sajnos voltak olyanok a baráti körömben, akik annyira elvakult fideszesek voltak, hogy megszakadt emiatt a kapcsolatunk."
Ez itt Baku, Azerbajdzsisztán :
www.travelandleisureasia.com/sea/destinations/asia/why-the-azerbaijani-capital-of-baku-is-a-new-hotspot-for-indian-tourists/
Alma-Ata, Kazahisztaisztán :
www.tripadvisor.com/Attraction_Review-g298251-d12339700-Reviews-MEGA_Alma_Ata-Almaty.html
Barom állat tiszások.

2026.07.04 18:15:48
@ez a nevem senki: te elég vagy egy példányban hülyének, nem kell a púzót használnod.
Kiváló műsor lett a Háttérkép utolsó adása:
Itt derül ki: ehhez bizony bukás kellett. Miért? Mert most már nem kell alkalmazkodni a napi politikához, hiszen nincsenek kormányon, így teljesen szabadon lehet beszélni, nem kell óvatoskodni. Sajátos, de így van.
Ajánlom az egész…..
Deak Tamas
2026.06.29 13:55:48
Deak Tamas
2026.06.30 07:30:35
@Gery87: ne fogyasszad az áramot, buzika.
Deak Tamas
2026.06.30 13:26:57
@ez a nevem senki: te figyelj már, anyádbólkibuktor, tanácstalan vagyok. Aszonta a szerelmed, hogy nyugodt lelkiismerettel kijelenthető hogy a tatárjárás mérhető a Zorbán pusztításhoz és ne töltsük tele a házainkban a medencéket.
Nem tudod, mért hagyták meg a tatárok a medencéket?
Nem tudod, mért hagyták meg a tatárok a medencéket?
A tiszákosok nem értenek az alkotmányjoghoz.
Ugyanis egy kiegészítő rendelkezés nem mondhat ellent az alkotmány szövegének, márpedig itt ez történik: nem történik változtatás a köztársasági elnök státuszában, majd jön egy záró rendelkezés, hogy "Az Alaptörvény tizenhetedik módosításának…..
Deak Tamas
2026.06.29 17:17:53
@Boldeone2: minden rá lett bizonyítva te hülye, látszik a videókon, a társai is rávallottak.
Antifa tanárnő bazmeg, tanítson téged (mondjuk a csaj életében egy percet nem tanított.)
Antifa tanárnő bazmeg, tanítson téged (mondjuk a csaj életében egy percet nem tanított.)
Deak Tamas
2026.06.30 07:32:49
@Boldeone2: te olyan hülye vagy bazmeg mint április 12. előtt. Egy tanárnő nem verekszik? Igaz, végülis Lukács György, Vajda Misud mestere tizedelést csinált, bár a saját kezével nem merte meghúzni a ravaszt.
Deak Tamas
2026.06.30 07:34:54
@Serény Vélemény: egyébként házi hülyénk hozzászólásában egy érdekes pont van, hogy az internacionalista kommunista terrorista tudja hogy a kormánya meg fogja védeni. Szabó Bence und Pálinkás Szilveszter likes this.
Július 18-án döntött a Kubai Kommunista Párt plénuma: bevezetik az országban a kapitalizmust.
Persze nem így nyíltan, hanem "szocializmus" név alatt, ez eleve szükséges is, hiszen a kubai alkotmány előírja, hogy az országban szocializmusnak kell lennie.
Eddig elképzelhetetlen változások…..
Deak Tamas
2026.06.26 12:56:57
@vergyula: és ki az a báró úr? Ez eddig az alöksz proli szintje, ez a cél, hogy teljes legyen a tisza feeling?
Deak Tamas
2026.06.26 17:21:46
@vergyula: de ki az a professzor úr? Nagyképű arroganciára nem nagyon válaszolhatsz, itt általában azt kapod, aminek az írásaid után jönnie kell.
A professzorurazás, báróurazás olyan tipikus proli szokás, lásd amikor a gery megnézte a Kolcsak trailerét és a hajbókolás* felháborította.
A tiszás feeling valóban mást jelent, proliknak most ugyanazt az érzést, amit a kötőnők produkáltak anno a Forradalmi Törvényszék meg a guillotine mellett, ahová aztán ők is megérkeztek hamar. Normális embernek kicsi aggodalmat hogy ez még hová fokozható.
*=nőket engedtek előre ajtón, udvariasan meghajoltak, kezet mostak szarás után és asztalhoz ülés előtt meg hasonló főúri szokások.

Múlt szombaton volt Szófiában az úgynevezett "prájd", azaz "Homokmenet", s vele együtt a mindig ugyanakkor szervezett ellentüntetés is, a "Családmenet".
A Családmenet idén komolyabbra sikeredett, tavaly alig pár tucat ember ment el rá (miközben a Homokmeneten kb. 2-3 ezer ember vett részt).…..
Deak Tamas
2026.06.26 07:38:12
@Gery87: de senkit nem érdekel a véleményed, Wildhuntnak írtam a modern mai ember fogalmának példáira, buzikám. Szombaton programod van, ne felejtsd el !
Deak Tamas
2026.06.27 15:18:51
@Gery87: ott vagy te már rég. Hattól kapcsold ki az áramot, igazi kommunista nem pazarol !
Deak Tamas
2026.06.29 13:54:11
@Serény Vélemény: az egyedüli igaz könyv, a Szent Korán szerint a hitetlen nem csak eltaposandó féreg, hanem még ostoba is.
Európa nap mint nap szállítja az igazhitűeknek e tétel igazságát.
Európa nap mint nap szállítja az igazhitűeknek e tétel igazságát.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz

Kivételesen igazad van mert valóban generációváltás van, a fleckek, kornissok, pollákok, törleyek selejtnemzedéke, jó kérdés mit lehet ezekkel majd később csinálni.