Regisztráció Blogot indítok
Adatok
MovieManiacs

0 bejegyzést írt és 37 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Úgy látszik ez a brand is a végéhez közeledik. Igazából teljesen megérteném, ha így lenne. 10 éve kezdte, már így is túlteljesített mindent, amit ebből tisztességgel ki lehet hozni. A játék meg valami szenzációs :D Ez tényleg egy antijáték,trollkodós kihívás a…..
Jó régen volt új bejegyzés a blogon, ezért mindenkitől elnézést kérünk. A dolog oka kettős: egyrészt a mindennapjaim eléggé besűrűsödtek az utóbbi két hétben, így kevesebb időm volt a bloggal foglalkozni, másrészt pedig belefogtam abba a videóba, amit már nagyon régóta…..
MovieManiacs 2014.03.16 10:03:43
@BlackSheep89: Megpróbálta beindítani. A videódban 24:17-nél látszik, hogy próbálja beindítani a rakétákat, csak ahogy már említette itt az egyik kolléga, az bedöglött a reek-kel való csata közben. Szóval úgymond fedezte magát, míg el nem tud repülni.
Baaad Movies Besztof: Star Wars 2014.01.18 23:01:42
..
MovieManiacs 2014.01.19 18:55:01
@Darrell:
Én úgy tudom eredetileg a Vukik bolygóján lett volna a harc, csak Lucas mondta, hogy nem hát ők modern technológiákat használnak (lásd Chewbacca), szóval vágjuk ketté őket, és legyenek ewokok.
Elég hülye ötlet volt az tény, bár engem az ewokok nem idegesítenek annyira. tudom, hogy hülye a példa, de anno a faszagyerek amerikaiakat is megfingatta rendesen pár szandálos vietnámi. Úgy tudom elfogadni hogy az ewokok jobban ismerték a terepviszonyokat, a birodalmiak meg rendesen alábecsülték őket. A könyvben is azt hiszem magasról szartak az őslakosokra. Meg azért ahogy lerendezik az AT-ST-ket az überkirály!
MovieManiacs 2014.01.21 07:43:26
@Darrell: Ja vannak amúgy hülye dolgok az ewokokkal pl.: az engem egy kicsit zavar, hogy hogy a búbánatba tudtak olyan ruhát összedobni Leia-nak. Meg emiatt egy kicsit nagyon tündérmeseszerű lett ott az ewokfaluban játszódó rész. De Ez van, legalább még mindig értelmesebb mint sok mai film.

BlackSheep:
Ahogy látom az eredeti verziókból vágtál be jeleneteket. Ha igen, mit szólsz a Jedi visszatér eredeti ewok dalos befejezéséhez? :D
Aki nem ismerné:
www.youtube.com/watch?v=WBrLHMCTDAA

A másik pedig az eredeti banda Jabba palotájában. Szerintem ez az eredeti verzió sokkal jobb. Kicsit gagyi a bábu, de legalább nem annyira szánalmas a dal, mint a felújított változatban.
www.youtube.com/watch?v=cLjFjp8Fm6U&src_vid=dV0LD-QAzg0&feature=iv&annotation_id=annotation_676175
Blogolkodom, tehát vagyok Meglett 2014.01.18 12:11:42
Óriási örömmel és annál nagyobb megkönnyebbüléssel bejelentem, hogy egy egészséges és gyönyörű kisfiam született. Nagyon hosszú és gyötrelmes szülés volt, ahol a tehetetlenségem teljesen kiakasztott, de a születés maga egy leírhatatlan érzelmi vulkánkitörés. A gyerek…..
MovieManiacs 2014.01.19 11:33:50
Baaad Movies Besztof: 24 2013.10.06 13:32:25
Avagy a 10 legjobb jelenet a világ egyik legjobb sorozatából. ..
És akkor elérkezett a pillanat, amelyre mind vártunk! (jajj, ne ilyen teátrálisan, könyörgöm!!!) Mostanra gondolom legtöbben végighallgattátok a véleményünket a beérkezett pályaművekről, amiket - függetlenül attól, hogy mennyire méltattuk őket - nagyon köszönünk…..
MovieManiacs 2013.09.30 21:33:05
@Sorter:

Szerintünk valamit nagyon elnéztél, ugyanis Neo a "A negyedik tenor" című videót készítette. A 300-at Spoiler mutatta be.
MovieManiacs 2013.10.02 11:03:05
@Cervantes444: Az lett volna még nagy poén, ha 2014-t írunk :D
Köszönjük mindenkinek a szavazatokat, melyeket tegnap estig lehetett küldeni! A szavazatok alapján a közönségkedvenc toronymagasan KennytheOne A repülő szotyadék című videója, de mellette még jópár videó kapott jelentős mennyiségű voksot, például badfear, Wolfi, Sparrow, Movie…..
Itt megnézhetitek az eddig versenyző videókat! Ne feledjétek, a verseny holnap éjfélkor "hivatalosan" véget ér! Nem hivatalosan hétfő reggel fog, mert nem tudok éjfélig fenn maradni. Szóval ha valaki esetleg éjszakába nyúlóan készíti még a pályázatát, hétfő reggel még elfogadjuk! (Szabályzat itt!)..
Filmbarátok Podcast #35 (2013. Szeptember) 148 perc Beszélgetnek: Zoly, Gergő, freddyD Téma: -Kick-Ass 2-A bűn éjszakája-Árnykép (Shutter)-Shop Stop 1-2-Köpök a sírodra (2010) -Elhagyott szoba -Horrorra Akadva 5 -A sas leszállt -Nicht nachmachen (Német áltudományos…..
MovieManiacs 2013.09.08 21:14:10
@freddyD: No igen :D Szépen eljátszadoztak vele a japcsik.
Közben beugrott még két film, ami inkább hasonlít a Sas leszálltra: Vaskereszt. Szintén német oldalról mutatja be az eseményeket, az orosz fronton. Van egy hangulata, egy próbát mindenképp megér, ha nem láttad.
A másik pedig a Nyugaton a helyzet változatlan, ami az I. világháborúban játszódik, szintén németekkel a főszerepben. Igaz ebből csak a '79-es darabhoz volt szerencsém, a korábbi változatot nem láttam még, csak néhány részletet. A könyvet is olvastam, ami fantasztikus. A '79-es feldolgozás TV film, de vannak benne igen látványos ütközetek, és a háború poklát nagyon jól mutatja be. Szerintem az egyik legjobb háborúellenes film, ha szabad így fogalmaznom. Érdemes megnézni, már csak a vége miatt is. Az eredetinek befejezése nem tetszik annyira, de az újabbnak valami eszméletlen jó lett.
Remélem kedvet kaptál hozzájuk :)
Üdv: Riki
MovieManiacs 2013.09.09 18:15:02
@P. dictus Magister:
Igen láttam az előzetesét. Remélem jó film lesz.
Az Élők és holtak c. filmet az Alexandrában láttam egy ezresért. Elolvastam a hátlapját, és az alapján nem tűnt rossznak. De úgy látom akkor valóban nem lehet rossz film. Teszek vele szerintem egy próbát :) Köszi az ajánlást!
Üdv: Riki
Filmélmények Szárnyas fejvadász 2011.06.11 22:20:00
Nagyon régen 12-13 évesen láttam először a Szárnyas fejvadászt. Az hagyján, hogy nem azt kaptam, amit vártam, de nem is igazán értettem az egészet. Se a kultuszt, se magát a filmet. A történet alapján egy ütős akció sci-fire számítottam: Harrison Ford a jövőben lázadó…..
És részemről az utolsó. Az Adu ász a videó végén úgyis automatikusan nyertessé tett E vicces műbalhé kapcsán készítettem el a következő videót, amelynek már 6,5 évnyi videózás után nagyon ideje volt, mert rohadtul bosszantó ami zajlik. ..
MovieManiacs 2013.06.27 21:30:59
@Cervantes444:
"És mikor a trailerben meghallottam "Ó nem, ez nem S betű, ez a remény szimbóluma az én bolygómon"- de igen az egy S betű és ne tegyél úgy, mintha a szépirodalom legárnyaltabb karaktere lennél. Az egy kib...szott S betű. "
Na ezen olyan jót nevettem :D Vannak megszólalásaid haver :D
Hali! Mivel amint látjátok, mostanában megcsappant a Baaad Movies képregények száma. Ez ellen most ti is tustok tenni! Csináljátok meg saját Baaad Movies képregényeteket és küldjétek el a baaadmoviescomics@gmail.com e-mail címre. A legjobb képregény tulajdonosa egy…..
MovieManiacs 2013.06.19 22:12:28
@PCVeterán:
Rendben! Köszi a választ :)
PcVeterán, aki már nem egy Baaad Movies-os képregényt készített, elindított egy nyereményjátékot, melyben Ti készíthettek ugyanilyen kis poénos képregényeket a már meglévő sablonokból. A legjobb egy Bosszúállók dvd-t nyer. A játékról bővebben olvashattok ITT!..
..
MovieManiacs 2013.05.19 09:43:26
@Callinicus:
Szerintem kicsit rám is utalhatott, mert a Khan haragja bemutatómnál eléggé lehúztam a 2009-es részt, mivel szerintem az csak látványfilm lett (ha gondolod nézd meg a videómat). Bár ehhez tartom magamat. Mondjuk mozifilmek terén a Nemesis is eléggé a lett, de abban voltak jó gondolatok, a végén pedig kissé összeszorult a torkom (szerintem sejted miért :)). Mondjuk a '09-est szerintem valamikor újra megnézem.

BlackSheep, nem tudom láttad-e a Nem ismert tartományt, de azt minél előbb pótold, mert abban az űrcsata is klafa, a sztori meg beillik a 24-be is :D Szerintem a 2. legjobb Trek film, és nagyszerű lezárás is lett.
MovieManiacs 2013.05.20 20:40:49
@Locutus:
Kicsit én sajnálom, hogy a Disney-hez került, bár abban reménykedek, hogy megcsinálják olyanra, mint a klasszikus trilógia, és az egész családot szórakoztatni fogja. Azt jobban sajnálom, hogy J.J. fogja rendezni, aki majd telerakja lámpával az egész filmet. Szerintem minden csillagot minimum 6 másik fog megvilágítani. Az viszont tuti, hogy a SWII borzalmas lett, viszont az I. és III. rész szerintem egész hangulatos. Annyi szent, hogy ez még a jövő zenéje.
Boldog 5. Születésnapot Baaad Movies!!! Ahogy azt már itt-ott emlegettem (például a Kérdezz-Felelek kapcsán), a Mátrix: Újratöltve - videómmal ma már abszolút nem vagyok elégedett, mert összecsapott és átgondolatlan munka, amiből éppen a lényeg hiányzik. Ezért aztán…..
Kérdezz - Felelek (50) Kérdezők:TheEdward39 gajdikukabatebeni05adam0072Robberator   Kérdezz - Felelek (51) Kérdezők:Robberatorosiris970filippolippi02MyDori97KongFan666   Kérdezz - Felelek (52) Kérdezők:KongFan666 ..
Íme a sorozat harmadik, egyben befejező része - legalábbis egyelőre nem készült több - mely még a másodiknál is igénytelenebb, de meg kell hagyni, sokszor már szórakoztatóan rossz. Az ajánlott oldalak között pedig mostantól megtaláljátok a Movie Maniacs csapat (akik a harmadik…..
Baaad Movies Goldenblog szavazás 2012.08.25 10:22:33
Idén mi is indulunk a Goldenblogon, a "kult-szórakozás" kategóriában. Ha úgy érzitek, megérdemeljük, dobjatok ránk egy szavazatot! Előre is köszönjük! :) ..