Regisztráció Blogot indítok
Adatok
igazsagkereso

0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
“A földkerekség legboldogabb népének” tartják magukat. Jehova Tanúinak megtartási aránya azonban felvet egy fontos kérdést. Figyeld meg ezen az infografikán, milyen eredményt mutathatnak fel Jehova Tanúi azokkal a gyermekekkel kapcsolatban, akik a hitben születtek és nőttek…..
igazsagkereso 2015.04.25 20:31:31
Nálunk stimmel az arány: 3 gyerekből én voltam a 2. aki hátat fordított ennek a "csodálatos" szervezetnek! 2 éve már és azóta sem bántam meg!

Ismertem olyan gyereket, aki még 10 éved korában azt mondta, hogy ha betölti a 18-at, akkor otthagyja ezt az egészet. Aztán ezt nem vettem komolyan, mert később megkeresztelkedett, majd úttörő lett.

Aztán mi már nem voltunk bent a feleségemmel, amikor jött a hír, hogy kiközösítették. Ma pedig épp hallottam, hogy otthonról is elköltözött.

Ott az arány 100%, mert egyetlen lánygyermek volt egy vén apával. Szomorú, de egy volt tanú testvérnő fiához költözött. (A testvérnő már meghalt, ezért írtam, hogy volt, nem azért mert ki lett közösítve.) Gyakorlatilag éhezik, mert még nem dolgozik, hanem iskolába jár.

A nagymamája oda ment a vénekhez és megkérdezte, hogy vihet e élelmet az unokájának annak ellenére, hogy ki van közösítve. Szerencsére nem azt mondták neki, hogy nem, mert akkor gondolom nem vitt volna. A vének egyszerűen a saját lelkiismeretére bízták. Egyébként így sem tudom, hogy mit mondott a lelkiismerete és segített e az unokáján. Gondolom a vén apjában és anyjában ez a kérdés fel sem merült.

Az aggasztó az, hogy normális családok hullanak szét egy fanatikus szekta miatt. Az én nővérem és családja azóta sem beszél velem. Szörnyű ez az egész, de ez csak megerősít, hogy jól tettem és néha szégyenlem magam, hogy én is ilyen elvakult voltam annak idején.
Csak úgy ömlenek a hírek, hogy lassan követni sem bírom őket. Egy hír és két videó. A becsületes házaspár itt magyarul és itt angolul. Ezt még elhiszem. A magyar hír pontatlan, mert a házaspár öt ingyenes étkezést kapott a becsületességéért cserébe a köszöneten…..
... "vajon" ki lehet az? =) Évek óta megy ez így! Ha jól emlékszem a legtöbbet már eladták, de idén még maradnak pár ottani épületükben. Jövőre már Warwickből olvasnak majd?! Milyen kár, hogy a végtelenül szerény mértékben okos nickkaméleon elvtársukat még nem fedezték…..
igazsagkereso 2014.06.11 14:24:20
igazsagkereso 2014.06.11 18:05:08
@Niro: Nos, igen. De az én tapasztalatom az, hogy amit szabad Jupiternek azt nem szabad a... A vének mindig tudták a filmek tartalmát, ők beszélhettek a kiközösített személyekkel, de ha ezt más csinálta...

Édesanyámat meglátogatták például most a köffel, hogy miért tartja velem a kapcsolatot, amikor én hitehagyott vagyok. Ő pedig elmondta nekik, hogy a fiam az aki segít neki ha valami elromlik meg ha valamire szüksége van. A gyülekezetben nem jönnek neki segíteni. Amikor ezt így kifejtette máris rendben volt minden és ők értették félre az egészet. Ezek szerint rosszul értesültek a dolgokról. Csak ne kelljen nekik felesleges terhet hordozniuk.

Na, meg fel volt az egyik vén lázadva, hogy itt látta a blogon a róla készült felvételt. Ezt sem hiszem, hogy telepatikusan pont erre ráérzett és sem előtte sem utána nem járt itt. Bár most ha jobban bele gondolok lehet, hogy Brooklynból szóltak neki :)
A közel 100 követővel rendelkező ŐrtoronyŐrök nevű facebook-csoportunk az alábbi üzenetet kapta: A. Jeremiás VörösnéNagyon fontos!!!! Ez az oldal HITEHAGYOTTAK oldala!! https://www.facebook.com/profile.php?id=100008178004003 kérlek töröljétek magatokat, ha bele estetek a…..
igazsagkereso 2014.06.10 18:24:53
@Aranyosi: Akkor még a közeli gyülekezetbe jártam és úgy mesélték az esetet, hogy a bétel levél előtt a férje véletlenül az ágyat rácsukta a macskára és így pusztult el. A feleség ki akadt rajta, a férjet gyilkosnak nevezte és erre született a levél, hogy lesz e feltámadásuk az állatoknak. Meg talán el akart válni, mert gyilkos volt a férje.
A következő videóban láthatjátok a "hű és bölcs" Russell testvéretek sírkövét és emlékművét. A videót lefordítottam nektek, a FELIRATOZÁST be lehet kapcsolni! A szabadkőművesek két legismertebb szimbóluma: A mindent látó szem (the all seeing eye) a piramis…..
igazsagkereso 2014.03.07 16:50:12
@in Freiheit: "De mégis mire alapoztak eleinte?
A világban meglévő tanításokra, elméletekre, persze, hogy voltak tévedéseik, amiket akárhogy is próbáljátok feltüntetni, nem titkolnak el, de egyszerűen nincs értelme lovagolni rajta."

Szerinted most mire alapoznak? Honnan lehet tudni, hogy amit most igazságnak mondanak azt nem fogják megváltoztatni 1,5, 10 év múlva?
Nem azzal van a baj, hogy elkezdték vizsgálni a Bibliát, hanem azzal van gond, hogy azt állítják övék az egyedüli igazság!

Ezt honnan veszik? Isten küldött egy angyalt és kinyilatkoztatta nekik? Ilyenről nem tudok. Akkor??? Én úgy látom, hogy emberi meglátásokra támaszkodnak és azok nem tévedhetetlenek. Mégis csak az az igaz, amit éppen jelenleg igaznak tartanak. Ha erről más valakinek a véleménye, akkor a hitet megtagadta és hitehagyott!

"De őszintén: Minek? Mi értelme a múlttal foglalkozni? Mindig minden előrehalad!"

Ez alapján a Bibliát sem kellene olvasnod, mert nagy része a múltról szól. Azok pedig a mi tanulságunkra íródtak meg. Ami itt van a blogon ez pedig sokak tapasztalatát tartalmazza és sokan tanulhatnak belőle!

Szóval én a helyedben nagyon elgondolkodnék, hogy ezeknek az embereknek, akiket a VT. egyszerűen hitehagyottnak nevez és eltöltöttek a szervezetben 10-20-30 évet, miért annyira egyforma az álláspontjuk a szervezettel kapcsolatban? Mindenki téved? Pedig minket nem fenyeget az, hogy egyformán kell szólnunk, úgy ahogy a központból érkezik. Ha más lenne a véleményünk, akkor sem fenyegetne, hogy kiközösítenek a blogról és nem beszélhetnek velünk. Láthatod, hisz Veled is beszélünk:)
Talán két éve lehettem keresztény, mikor egy hölggyel beszélgetve a hitről, előkerült a paráznaság téma. Én mélységesen elítéltem ezt a bűnt, hiszen jól ismertem azokat a bibliaverseket, amelyek egyértelműen kifejezték Isten nemtetszését a paráznasággal kapcsolatban. A…..
Az Őrtorony Társulat felett eljárt az idő, egy vesztes háborút vív... Jehova Tanúit egyre agresszívabban próbálja elszigetelni a számára kellemetlen információktól; teszi ezt a kiadványokban és az előadásokban is egyre sűrűbben, erőteljesebben. Már az alámerítkezési…..
igazsagkereso 2013.03.12 22:06:53
@világítótest: Én sem mentem el. Az elkülönülő levelet elküldtem ajánlva. Ezután egy vén felhívott -nem az akinek küldtem, vagyis nem a kordinátor - és megkérdezte, hogy nem is akarok elmenni egy meghallgatásra? Mondtam, hogy nincs értelme. Így nem is értesítettek semmiről. A család részéről tudtam meg a reakcióból, hogy már kijelentették.
Emlékeztek? "Építünk saját kongresszusi termet, hogy olcsóbb legyen, mintha mindig bérelnénk..." Bővebben a témáról ebben a cikkben és az alatta lévő kommentekben olvashatsz. ..
igazsagkereso 2013.02.02 21:27:03
@reboot: @kingdom: Én tavalyig egy gyülekezetbe jártam vele. Egyedül ő volt az, aki miután megkapták az elkülönülő levelet a vének, próbált valamit tenni, hogy meg gondoljam magam és semmissé tegyék a levelet. De az érveimre nem tudott választ adni, azonban a beszélgetésből az jött le számomra, hogy valószínű olvassa ő is ezeket a blogokat.
   Talán mindenki által elfogadható, hogy ha a sáskák természetét/eredetét sikerül beazonosítani, akkor egy csapásra megoldható az egész Abaddon kérdés, (ami, tegyük hozzá, leginkább a Jehova Tanúinak létfontosságú), hiszen ők azonosítják magukat Abaddon…..
igazsagkereso 2013.01.05 21:40:28
@Τιμόθεος: De mennyire érdekel! Örülök, hogy ennyire világosodik számomra egy tanítás amit nem rég még magamra is alkalmaztam. Tehát kérlek, hogy ebben a témában fejtsd ki a további részeket is! Előre is ezer köszönet!
Az, hogy a Vezető Testület ilyen furcsán kezelte a Máté 24:45-tel kapcsolatos „új értelmezést”, nem marad észrevétlen  Sokak számára, akik már jó ideje kapcsolatban vannak Jehova Tanúival, ennek a cikknek a címe felháborítónak fog tűnni – talán egyenesen…..
igazsagkereso 2012.11.22 16:46:05
Képzeld el, hogy felszállsz egy buszra a családoddal és elindultok egy rég várt vakáció felé. Azt ígérik, hogy egy gyönyőrű, meleg, napsütéses helyre fogtok érkezni. Amint szálltok fel a buszra, a kezedbe nyomják a jegyedet, amelyen jó néhány bekezdésnyi, apró betűs írás…..
Jehova Tanúi szerint: "az egyetemi oktatás és Armageddon közelsége között nincs összefüggés" "Ha fiatal vagy, azzal a ténnyel is szembe kell nézned, hogy soha sem fogsz megöregedni a dolgok jelenlegi rendszerében. Miért nem? Mert az összes bizonyíték a Biblia próféciájának…..