Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dorkaaa

47 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Véget ér az HBO újonc sorozatának, a Westworldnek az első évada. A tovább után spoileresen tárgyaljuk ki a finálé eseményeit...
Idén ősszel sem marad el a MondoCon, az ország egyik legnagyobb anime, geek találkozója, ahol többek között hús-vér Pokemonok (is) rajzani fognak a Hungexpo területén. Sőt! El is lehet majd kapni őket. A vadászathoz szükséged lesz a telefonodra és nincs más dolgod, mint a Pokékódexben szereplő…..
A Monkey Island atyjaként számon tartott Ron Gilbert jövőre megjelenő, Thimbleweed Park névre keresztelt point and click kalandjátéka új előzetessel rukkolt elő – középpontban ezúttal egy egykoron sikeres párnagyár örököse, Delores áll. Akadnak itt azonban egyéb érdekes szerzetek is: egy bohóc, ki…..
...cosplay kicsit másképp Mamakiteru nem egy átlagos cosplayer. Junji Ito, a japán horror-manga műfaj nagymesterének rajongójaként a képregényekből kiragadott képeket próbálja élővé varázsolni úgy, ahogy az az eredeti rajzokon szerepel. Íme:  Képek forrása: Mamakiteru //…..
Ebben a pillanatban is közel negyvenezren nézik élőben Bob Ross-t, amint vidám tájképeket fest a maga nyugodt, laza stílusában. A maratoni adásban végigpörög a művész 90'-es évekbeli műsorának 400 epizódja, mely a Twitch újonnan induló kreatív szekcióját hivatott…..
A 'napi lángész' díjra is jó eséllyel pályázhatna az a japán streamer, aki élő adásban gyújtotta fel saját szobáját. Véletlenül. ... Daisuke Minecraft videókat készít és általában a gép előtt dohányzik közben. Ezúttal egy új öngyújtót szeretett volna bemutatni…..
Dorkaaa 2015.10.05 23:35:37
@púdó: jogos. sorry. javítva...
Dorkaaa 2015.10.06 01:08:54
@Josh: hmmm... nem találtam megerősített infókat erre vonatkozóan. egyes hírportálok összefüggésbe hozták egy Tokyo-i lakástűzzel, de mások azt írják senki nem sérült meg...
Nagymellű szőkék nélkül tudom, hogy nehéz eladni bármit is. De a Skullz alapötlete király (persze nem egyedi). A megvalósítás nem rossz. Nem ez lesz az év játéka, de kellemes szórakozást nyújt akár egész napra is. Feltéve, ha elrejtsük a második monitoron, és csak…..
Dorkaaa 2015.10.05 15:10:20
@toto92: minden munkakerülő nevében köszi! :)
Hétvégén ismét ellepték a mindenféle mesefigurának öltözött geekek a Hungexpo területét, több ezren bújtak japán animekarakterek bőrébe, de voltak Disney-hősök, Hollywoodi sztárimitátorok is szép számmal. Kameránkkal mi is hömpölyögtünk a tömegben, találkoztunk…..
Június 14-e a Véradók Világnapja. Ezen a napon világszerte köszönetünket fejezzük ki az önkéntes, térítésmentes véradóknak az életmentő ajándékért, a vérért. Köszönjük, hogy véredet adod másokért! :) A Magyar Vöröskereszt az „Önkéntes Véradás – Magyar…..
Egy orosz illusztrátor, Andrew Tarusov Pin-Up lányokká varázsolta a Trónok harca főszereplőit képein. Ezekből válogattunk párat, aki a művész további munkáira is kíváncsi, a Facebook vagy Instagram oldalán talál még képeket. Mi is az a Pin-Up? Szó szerint annyit tesz:…..
Vasember - valódi nevén Tony Stark - nem csak egy cool ruhával rendelkező szuperhős, hanem kütyümániás zseni, dollármilliárdos iparmágnás, a Stark Művek tulajdonosa, feltaláló és playboy, valamint az emberiség legyőzhetetlen páncélos védelmezője is egyben. No de mennyibe…..
Dorkaaa 2015.05.03 16:12:49
@csak néha benézek ha marhaságot látok:
sorry, javítva
100/133 = 0,75 év akart lenni (133milliárd a tavalyi GDP)
Nehéz pályát választott horror-figura cosplayerünk egy kis ijesztgetésre: bizarr külsejével egy videojátékos rendezvényen próbálta ráhozni a frászt a közönségre. Több-kevesebb sikerrel :) Mert úgy tűnik, az eleve játékokon harcedzett fiatalokat nem is olyan könnyű…..
A tavaszi MondoCon hétvégén újra otthont adott az anime, manga, fantasy világok szerelmeseinek. Mi is elvesztünk két napra a keleti kultúra forgatagában, de hogy beszámolónk kicsit értelmezhetőbb legyen, első körben itt egy gyorstalpaló kisszótár űrlényeknek: Manga: a…..
Megállíthatatlan harcos, ám úgy tűnik vacsoratársaságnak nem a legkellemesebb a Trónok Harca Jon Snowja :) Seth Meyers (Late Night) meginvitálta Jon Snow-t egy - előreláthatóan kellemes - baráti vacsorára, ám ő nem igazán tudott kilépni a szerepéből. Vigyázat! Aki nem…..
Kisebb közösségi pszichológia-tesztté kezd alakulni a Reddit idei április elsejei tréfája. Ezidáig több, mint félmillióan vettek részt az őrületben, és habár már 2 nap eltelt a játék felbukkanása óta, a számláló rendületlenül pörög tovább. Ugyanis van a Reddit-en ez a…..
Freeze A szoknyavadász Alien 2015.03.21 15:12:23
Az úgy történt, hogy egy tavalyi animetalálkozón kedvenc Alienünk pórázát egy kicsit hosszabbra engedtük a kelleténél, a közönség pedig teljes mértékben elvette a bestia eszét. Vagy fordítva:) Havasi Kristián lassan 4,5 éve készít jelmezeket, jár velük különböző…..
... de legalábbis rövid időn belül a játék hivatalos SubReddit fórumába, ahol segítséget kérhetsz ha esetleg megakadtál a feladvány megfejtésében ... Ugyanis, van itt ez az iOS-es mobilokra ingyenesen letölthető játék, aminek megfejtésével már többtízezren…..
Dorkaaa 2015.03.16 10:04:30
@HgGina: :)))
Dorkaaa 2015.03.16 10:25:49
@odamondó: az is jól megőrjített mindenkit :)

sztem ez a "horror"sztori csak véletlen sikerült ilyenre.
Dorkaaa 2015.03.16 18:13:10
@titan: ok! ;)
Tény, hogy az Oculus Rift az eddig fejlesztett legrealisztikusabb virtuális valóság eszköz. Segítségével simán valóságosnak érezhetjük a virtuális környezetet, játékokat, mintha mi magunk is szereplői lennénk.  Átvehető vele a félelemérzet, de akár egy jó szimulációval…..
Néha a csillogó álom-ruháról csak használat közben derül ki, nem éppen vad színpadi ugra-bugrálásra lett tervezve: aljas módon megreped, felcsúszik, lecsúszik, önálló életet él... Kínos pillanatokat szerezve ezzel gazdájának, ám annál vidámabbakat a közönségnek.…..
Ráadásként túlélte (!) a fotózást a kis dög, szóval még mindig itt kering valahol...  (Karakter: Fatal Frame 3 / Needle Woman // Cosplayer: DiSister Cosplay)  A képek a PlayIT rendezvényen készültek, ahol azért voltak barátságosabb arcok is :) // BejegyzésGTOGG hu…..
Egy ötletes eljárás sokat segíthet azoknak, akiknek véradáskor nehezen "találják" a vénáját. Az ausztrál találmánynak köszönhetően vége a vénák keresgetésének, izzadó nővéreknek,  felesleges tűszúrásoknak. A technológia lényege, hogy infravörös közeli fénnyel…..
Egy fickó, rengeteg karakter a New Yorki Comic-Conon. Lehet találgatni, Te hány karaktert ismersz fel?  Getty Images Photo by Daniel Zuchnik Néhány megfejtés tipp Reddittoroktól itt...
Úgy tünik Krimpnek az Orknak rossz napja van :) látványos live action rövidfilm sok rosszarccal a közelgő Shadow of Mordor játék megjelenése alkalmából. ..
Hatalmas sikerrel indult Zack Danger Brown Kickstarter kampánya, melyben egy krumplisaláta elkészítését tűzte ki céljául. A kezdeti kiírás szerint ugyan még nem tudja milyen típusú gasztronómiai csodát fog összerakni (csak a krumplisaláta biztos), de mindenképp számít a…..
Dorkaaa 2014.07.12 23:16:17
@ColorSnail: őszinteség és közvetlenség. sok marketinges tanulhatna ebből :)

azóta amúgy $47,993-nál tart, és még van 20 nap...
Állítólag Olaszországban megtalálták Dracula sírját. És most ki akarják nyitni. Attól függetlenül, hogy remek horrorfilm plotját látjuk a történetben, azért erősen ajánlatos lenne nappal, karókkal felszerelkezve feltárni a sírt. :)) A számos irodalmi alkotást, filmet…..