Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Mailer Daemon

0 bejegyzést írt és 92 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
hogyvolt Emberek! Redesign! 2014.03.01 14:40:24
2006-novemberében jelent meg az első hogyvolt, akkor még a comment:com-on. A beharangozó ez a poszt volt. Aztán olyan tempóban és számban jöttek az epizódleírások, hogy a comment:com amúgy is meglehetősen magas napi posztszámában (8-10) egyszerűen elvesztek a zajban. Ezért SzabóZ…..
  Az Azok a kurva beckek projekt után a 30Y újra aktivizálódni látszik. Bár Gradvolt Endre gitáros több mint tíz év után elhagyta a zenekart, ők most négy új számmal jelentkeztek. A négy dal közül a Csak most ne már decemberben nyilvánosságra került, sőt az Ahogy…..
NEM, NEM, SOHA! Nem feledjük a Bajuszos Bácsit és nem bocsájtjuk meg, hogy eltűnt a tömegközlekedési járatokról. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy simán lehetett volna Budapest-ikon (talán nem véletlen, hogy a fővárosunkat fotózó orosz blogger, Varlamov is lőtt róla egy…..
Angyallány. Fekszem az ágyon. Moziklip. Törd be a szívem. Tűzvarázsló. Várj, míg felkel majd a Nap. Csak pár olyan V'Moto Rock-sláger, amivel lehetett volna emlékezni a tegnapelőtt elhunyt Herpai Sándorra, aki egykoron a zenekar dobosa volt, és akit kihűlve találtak meg egy…..
Mailer Daemon 2014.02.16 15:33:02
@Kukorica József: Nem. Az a durva, hogy BÁRKI így hal meg.
Lezajlottak az elődöntő a Dalban, a két középdöntőt pedig egy hétvége alatt akarja lezavarni a közszolgálati tévé. A műsor tavaly óta nem lett jobb. A második adásnál ledöbbentünk, hogy aztán utána már totál érdektelenné váljon az egész. A középdöntőre ráadásul…..
Gulyás István, a közmédia Ma reggel című műsorának egyik műsorvezetője a következő felkonfot választotta a mai, derűs reggelhez: Ma Lídia, Lívia és Simon Gábor lemondásának napja van. Kösz, Pista, tudjuk, hol keressük a nyelvedet...
Sejtettük, hogy valami hasonló számokat fog hozni a premier, (mondjuk inkább 12-13 százalékot tippeltünk neki 18-49-ben) így annyira nem lepődtünk meg a Nielsen nézettségi adatain, de az akkor is durva, hogy tegnap este 19:00 és 21:00 óra között a kereskedelmi célcsoportban az RTL…..
Mailer Daemon 2014.01.13 16:50:59
@Dave_bloghu: Mert nem teszik. Egy részük legalábbis.
From: v.attila@mtva.hu To: h.arpad@kormany.hu Subject: felavattuk bazdmeg! Kedves Árpád! Mint láthattad A Tévében, az előzetes egyeztetéseknek megfelelően levezényeltük a Félmilliomodik akciót. Remélem minden stimmelt kívülről, és a Vezér is kielégítőnek találta a népnemzeti…..
21:05: Tóth Gabi mezítláb játssza el a hattyú halálát a színpadon, ennyi volt Szabó Ádám x-faktoros karrierje, és ezzel az "úgyis Szabó nyer, láttam a plakátot"-konteót is megdöntöttük. Jóccakát, jövő héten jövünk megint, kicsit másként, de X-Faktorral.  21:02:…..
Mailer Daemon 2013.11.30 21:30:24
@sixx: végül is csak kétszer írtam le, hogy "örök hála". Mondom én, hogy kikészít, pozitív komment akart lenni (lehet, hogy nem sikerült). :)
Mailer Daemon 2013.11.30 21:31:01
@Mailer Daemon: mármint téged készít ki. Nem tudok ma fogalmazni, na.
A Fidesz vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi. ... Az embereknek joguk van tudni, hogy a városvezetők mire költik el a közpénzeket. Joggal várják el, hogy a döntéshozók takarékosan, körültekintően, és főleg törvényesen bánjanak a közpénzekkel fidesz.hu, 2009.…..
Mailer Daemon 2013.11.29 07:14:58
@labrabbit: valójában persze, hogy 0. Mármint most, bezzeg a gonosz mszp alatt!
Nehéz higgadt maradni azok után, amit Mesterházy Attila tegnap művelt. Természetesen az áfacsalás-ügyről van szó. Horváth András szerint 1000 milliárd áfát csalnak el, és 700 milliárd áfát igényelnek vissza jogtalanul. Összesen az 1700 milliárd. Évente. Nézzük meg, hogy…..
Mailer Daemon 2013.11.28 21:35:59
@tesz-vesz: Klubrádió. Minek kéne szétcsalniuk, azt úgyis 99%-ban csak idióták hallgatják...
MaNDA Doctor Who már 50 éve 2013.11.23 11:32:58
Pontosan 50 évvel ezelőtt, 1963. november 23-án kezdte sugározni a BBC saját gyártású sorozatát, a Doctor Who-t, melyet Magyarországon leginkább a „Ki vagy, doki?” címen ismerünk. Valószínűleg senki nem gondolta akkor, hogy az eredetileg gyerekeknek szóló ismeretterjesztő…..
Mailer Daemon 2013.11.23 20:27:51
@safranyn: Már legalább ők javították.
Új nagylemezt jelentet meg Kaktuszliget címmel a Quimby, amely december elsején (digitálisan) illetve másodikán (fizikai formában) kerül a boltokba. A nagylemezt azonban már most elő lehet rendelni az iTuneson, amiért cserébe plusz egy vadonatúj Quimby-dalt kapunk…..
E poszt élesítésével egy időben mutatják be a Design Terminálban a Graphifesten, milyen is lesz a BKK új metró-(M), HÉV- (H) és dunaihajó- (D) logója. Pontosabban, hogy melyik pályamű nyert. Mivel én is ott ültem a zsűriben, kedves Urbanista-olvasók elsőként ismerhetitek meg a…..
Utoljára Szegedi Csanád érezhette magát olyan kínosan, mint egy Craig Cobb nevű rasszista csávó, aki Észak-Dakota állam egyik városát akarja tök fehér településsé alakítani. Egy amerikai talkshow-ban (Trisha Show) ugyanis elkészítették a DNS-profilját, és hát abból…..
Mailer Daemon 2013.11.12 16:07:47
@Csokis: Ez a Caucasian ("fehér" amcsi megfogalmazása) félrefordításának érződik, erősen.
"A Marvel bemutatja úőj szuperhősét, egy muszlim nőt. Sokkal több szuperképessége van, mint a férje többi feleségének" - ezt Twittelte Conan nem sokkal azután, hogy a Marvel bejelentett első muszlim szuperhősét, aki ráadásul még nő is. Nem kellett volna. A kilencmillió…..
Mailer Daemon 2013.11.11 17:26:18
Hát nekem aztán már tényleg semmi dolgom itten. Szorgos olvasóink küldik az anyagot, én bemásolgatom, és már készen is rovatunk aktuális száma. E héten sincs ez másképp: ezúttal az Ugandában élő Papp János (Uganda Christian University) költészetével ismertetünk meg Titeket.…..
Mailer Daemon 2013.11.09 15:06:02
@Érvsebész: Gyönyörű, különösen a "Törvény egyenlő vicces váll"
Képzeljük el a következő szituációt: autónkkal haladunk az éjszaka közepén. Elterelés van, és egy számunkra ismeretlen úton kell tovább vezetnünk. Sötét, ködös, sejtelmes erdőn át vezet az utunk, ahol egyszer csak leáll az autónk. Kiszállunk, de csak azt látjuk, ahogy a…..
no emisszió Egy blog ereje 2013.11.07 07:16:31
Még az elején figyelmeztetem a kedves olvasót: nem a nyugalom megzavarására, hanem éppen ellenkezőleg, a nyugalom helyreállítására alkalmas szép és ritka történet következik. Stressz- és rosszhírfüggők óvatosan olvassák. A korábbi, Történet egy Transitról című…..
Mailer Daemon 2013.11.07 15:24:38
(x)
A legszebb novemberi indafotós háttérképeink, csak nektek. Asztalra és mobilra! Kiegészült! VölgyesiMátéPHOTO Letöltés: 4:3 16:9   nmb Letöltés: 16:9   GaBaPhoto Letöltés: 4:3 16:9   Szilvás Zoli Letöltés: 4:3…..
Mai hír, hogy egy európai vezető Orbán Viktorral tárgyalt, és méltatta a Fidesz-kormány eredményeit. Még mielőtt bedőlnénk az általa vezetett intézmény jól csengő nevének és a Fidesz-propagandának, lássuk ki ő, és mi fán terem az az „Európai Gazdasági és Szociális…..
Mailer Daemon 2013.11.04 17:57:11
@Nem hallgatta le Orbánt az USA, birkamenet riadóóó: Természetesen forrásod nincs, de azért bespammeled ezt mindenhova. És persze kikerül, mert az milyen jó.
Interpress Mennyit ér a troll? 2013.10.11 09:54:42
Ingyen ebéd és 36 euró naponta. Ennyi az orosz politikával foglalkozó cikkeket kormánypárti hozzászólásokkal gazdagító trollok fizetése. Furcsa módon szinte kizárólag mutatós fiatal hölgyekről van szó, aki napi minimum 100 hozzászólast, a post-író szekcióban pedig 4 postot…..
A KARD Tiltsuk be a focit! 2013.10.11 23:40:52
Kicsit unortodox, de láttunk már mostanában ilyent. Szóval igen, a foci. Magyarországon be kéne tiltani a focit. Teljesen. A labda lábbal érintése üldözött, törvénytelen cselekedet kellene legyen. Ha ezt bevezetnénk, elég drasztikus szűrésnek számítana. Persze azok, akik ezt…..
Most, ahogy Doncsev András Pityinger-ügyi államtitkár és Karácsony Gergely vitáját néztem, elgondolkodtam azon, hogy mi is a helyzet a PM-mel. Karácsony Gergely azt kérdezte a félrebeszélő kormánypárti politikustól, hogy „ez most mi volt?” A PM jelenlegi helyzetét…..
Mailer Daemon 2013.10.09 17:44:54
@gmower: A Fidesz liberális pártként indult. Oszt' mára meg...

Az MSZP tagjai egytől egyig faszkalapok, de hogy nem komcsibbak Orbán bandájánál, az biztos.
Mailer Daemon 2013.10.09 17:48:07
@vantaan: Ugye viccelsz?
A kormány sokféle módon igyekszik a családok segítségére lenni a gyermeknevelésben. Most például a rendőri erőket veti be a zabolátlan nebulók rendszabályozására: szeptembertől iskolarendőr is képviseli az állam erőszak-monopóliumát az iskolákban. Az ide vezető tervezet…..
Mailer Daemon 2013.08.31 15:31:50
@Igényes: Akkor biztos teljesen véletlen, hogy a középiskolások számára egyre kevesebb a pályázat. Az egyetemisták lehetőségei is csak pár helyen (pl. informatika) növekedtek, de ott se a jelenlegi oktatáspolitikának köszönhetően (programozóknak a pár startup ad gyakornokságot, meg egyetem után melót, már ha).
A politikáról vett véleményed meg elég érdekes... (jó)pár éve bizony még tanárok (és nem Mucsaröcsöge-külsőn, hanem egy *kiemelkedő* [top10] iskolában) panaszkodtak arról, hogy a diákokat a közélet semennyire sem érdekli.

@HgGina: Az megvan, hogy attól, hogy valahol rendőr van, attól épp ugyanúgy ott lesznek a cigányok? És ugye az is, hogy a rendőrök nagy része rettentően nem ért a feladatainak ellátásához?

@Kolb Ace 2: "Ha nagyszámúan bűnöznek, akkor nagyszámú bűntetésre van szükség." Tévedsz. Ha nagyszámúan bűnöznek, akkor abban a rendszerben valami el van kúrva és a tüneti kezelésekkel kb. semmit sem érsz - na jó, de, büszke lehetsz rá, hogy milyen jól betartatod a törvényeket (persze az esetek 90%-ára nem derül fény).

@moszkvicssluszkulcs: Mert ugyebár öt ilyennel tök jól el fog bírni egy jó esetben eggyel felérő - ha a nyugdíjazása alatt nem hízott el és vált alkoholistává - rendőr...

@poszt: "már a gyermekeinket is potenciális bűnözőként kezeli". Egy 17-18 éves és egy 40 éves között mi a különbség bűnök szerint? Kb. semmi (dehogy semmi, a 17-18 éves megérzésre [statisztikát nem ismerek] inkább drogozik, mondjuk ugyanannyit lop, és mondjuk kevesebbet gyilkol, mint egy 40 éves, mára már megőrült ember), de ugyanannyira potenciális bűnöző. Az más kérdés, hogy mindenkit en bloc *nagy valószínűséggel* bűnözőnek kezelni (pl. bolti táskaátkutatások) egy elrontott rendszerre vall, de az meg nem oldható meg egyszerűen.
Mailer Daemon 2013.08.31 15:34:37
@Hajdú Peter: Fun fact: az USÁban a fegyvertartás széleskörű legalizálása főként republikánus hobbi.