Regisztráció Blogot indítok
Adatok
huha mi lesz itt

0 bejegyzést írt és 32 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Dopeman a Bazdmeg után legújabb, Szopni fogsz című számához is az Erzsébet hídon forgatta a klipjét. A  videó hátterében ezúttal is a Milla október 23-ai rendezvénye látható, akárcsak tavaly. Az alternatív köztársasági elnök mostani alkotása egyelőre nem…..
„Horthy Miklós, én is a tied vagyok! Viselem a rózsás kis szuronyod. Szuronyodnak rózsafa a nyele, Rá van írva Horthy Miklós neve.” Katonanóta a ’30-as évekből   Tegnap sokak vágya kezdett beteljesülni: a Milla-tüntetésen bejelentették az Együtt 2014…..
A minap némi fennforgás támadt a Kossuth Lajos utcai Csingiling Óvodában. Történt, hogy a Nyuszi csoportban Petike, akit amúgy is a rossz kisfiúk között tartanak számon, ebéd közben egyszer csak felállt, előkapta a fütyijét, felhelyezte az asztalra, és azt is megmondta társainak…..
sorok között Két cukorral... 2012.10.21 07:44:00
A Starbucks 1998-ban nyitotta meg az első üzletét az Egyesült Királyságban, napjainkban 735 egységet üzemeltetnek a szigetországban. A Reuters jelentése szerint az elmúlt 14 év alatt összesen 8.6 millió font adót fizetett a cég, ami az egész időszakra vonatkozóan nagyjából egy…..
huha mi lesz itt 2012.10.21 18:11:28
@lógós versenyszférás és állami dolgozó adócsaló:
endike, pihenj! gyogyszert vedd be!
Balavány György csütörtökön írt egy blogbejegyzést a Jobbik miskolci produkciójáról, ami így zárul: „Kíváncsian várom, ennek alapján indul-e eljárás Vona Gábor és a hasonló kijelentéseket tevő társai ellen. Valami jogállamról volt szó, azt hiszem. Nekem se…..
Orbán Viktor önfenntartó felsőoktatást akar. Az állam vonuljon ki a felsőoktatásból. Nyád! Az egészségügyből ne vonuljon ki? Az oktatás és a gazdasági növekedés közti kapcsolatról tonnaszámra találhatóak tanulmányok. Az állam nem kíván részt venni az állampolgárok…..
huha mi lesz itt 2012.10.19 01:01:57
Kurvára mindegy, miről folyik egy tévéinterjú, amikor valaki tahóságba fojtja saját szánalmasságát, annál nem sok minden van lejjebb. Tarlós főpolgi Kálmán Olgánál ment helybe a lófaszért, amikor pedig már minden érv kifogyott, a műsorvezető ócsárolásában nyert…..
A HVG szépen összeszedte, hogy miért kamu az IMF-megszorítás lista, amit a Fidesz a nemzetközi valutaalap szájába ad. Az IMF ugyanis "nem most és nem tárgyalási feltételekként közölte javaslatait a kormánnyal, és több pont minden bizonnyal nem is abban a formában fogalmazódott…..
Elnézést, ha kicsit vulgáris, de így talán az első mondattól kezdve érthető. Készül a 2013-as költségvetés, megint szó esik a vállalkozások támogatásáról. De semmi újdonság, mindig a régi nóta. Most persze hitel kevésbé, főleg pályázat. Munkahelyteremtés, megőrzés,…..
huha mi lesz itt 2012.09.04 19:08:47
@Blogger Géza: "Egyébként a kisebb vállalkozások alvállalkozóként illetve nagyobb vállalatok kiszolgálóiként részesülnek a jóból a világ minden táján."

jah.. aztan veletlenul a teljesites utan megszunik a fovallakozo es baszhatod a munkad, mert elfelejtettek fizetni...
Új polgármestere van Hódmezővásárhelynek: Almási István eddigi alpolgármestert választották Lázár János utódjául az alföldi városban. A fideszes jelölt simán győzött, a részvétel 9 százalékponttal maradt el a 2010-eshez képest. Az időközi választásokat érdemes mindig…..
Válogathatnánk a veretes okosságok között, ha az elmúlt napok eseményeit akarnánk összefoglalni. Itt van mindjárt az egy üstben nem lehet két fejet főzni kezdetű azeri közmondás, vagy az a Nap előtt nem marad felhő kezdetű örmény bölcsesség. Mégis, az elmúlt napok…..
Most negyed egykor a Magyar Hírlap honlapján semmi hír nincsen, nemhogy az örmények felháborodásáról, de még a kiadatásról sem. Mindeközben a Magyar Nemzet a külpolitikai hírek közé száműzi, a második hírblokkba, egy nyúlfakrnyi hírbe az örmény konfliktust, aminél számukra…..
huha mi lesz itt 2012.09.01 12:16:08
@Omahaboss: ezt mondjak akik az anyjukat is kirakjak a sarokra.
Aktívan építjük kapcsolatainkat Azerbajdzsánnal a keleti nyitás politikájának részeként. Ez azt jelenti, hogy nagyon szeretnénk, ha Azerbajdzsán pénzt adna nekünk. Ennek részeként adtuk át Azerbajdzsánnak azt a férfit, aki pár éve gyilkolt meg Magyarországon egy örmény…..
  Lehet, hogy összeesküvés-elméleteket gyártok, de a véleményem az, hogy a fenti dokumentum alapján joggal állíthatom, hogy Balatonfüreden nem engedik rontani a halálozási statisztikát. Tisztelt Praxis!     Tegnap olvastam először az oldalt és eldöntöttem, hogy ma…..
huha mi lesz itt 2012.08.26 19:36:15
@beedoc: de kar hogy nem igaz amit allitasz. ha egy szakorvos 8 orat dolgozna akkor nem 2 honapra kapnek idopontot. az atlagos szakorvos heti 2 napot dolgozik max. 6, de jellemzoen 4 oraban. Itt magyarorszagon, videken...
FrissMovies FrissKritika: Ted 2012.08.25 21:42:25
Ha Seth MacFarlane 1998-ban, még a Family Guy előtt áll elő ezzel az ötlettel a Universal Picturesnek, a vezetőség biztosan körberöhögte volna. Három sikeres (animációs) sorozat után a stúdió zöld utat adott neki saját filmjéhez, ami a USA-ban már vissza is hozta az árát, és…..
Tegnap óta töröm a fejem, hogy hol lehettek Orbánék nyaralni? Mert az üzemkészre töltött akkumulátorokkal felvértezett Viktorunk első megnyilvánulásaiból nekem a Seholsziget gyanús, ahol Lévai Giling-galang tömte a fejébe a tündérmesét, és elhitette, bármilyen csodához elég…..
Mandiner blog Ser Pataky balladája 2012.08.24 13:01:00
A hathorok küldték.A hathorok küldték, és fehér lovon érkezett.Fehér fénylovon érkezett Ser Pataky.Jobbjában acéllánc, baljában mikrofon, szeme helyén ecuadori aranylemezek. Vállán egy turul, mellyén a kereszt. És jött Ser Pataky, és a karvalyok rikoltottak. A hajlott hátú…..
huha mi lesz itt 2012.08.24 15:52:23
Azt írja az újság, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megbírságolta az Auchan áruházláncot, mert „túlmagyarkodta” magát. Pontosabban: a nemzeti színek, illetve indás-tulipános minták csalárd felhasználásával megtévesztette a fogyasztókat, magyar terméknek tüntetvén fel…..
huha mi lesz itt 2012.08.23 18:39:39
Balavány György feltalálta a spanyolviaszt az ízlésesen augusztus 20. elé időzített posztjában, amiben arra igyekszik kíméletlenül rámutatni, hogy szadista testvérgyilkost ünnepelünk államalapítóként, nem pedig szentet; valamint hogy Magyarország sosem volt keresztény.…..
Egy régi körgangos házban lakom Budapesten. Az a fajta, aminek kettő udvara is van, és amiben az udvarok meglehetősen kicsik, a lakások nagyon közel vannak egymáshoz.Lakik ebben a házban egy Down-kóros (középsúlyos mértékben fogyatékos) fiatalember a szüleivel, két szinttel…..
Pénteken tették közzé, ma délelőtt pedig már le is járt a részvételi jelentkezési határideje az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. nettó 716 millió forintos, kommunikációs szolgáltatások beszerzéséről szóló közbeszerzésnek, amire a K-Blog hívta…..
huha mi lesz itt 2012.08.22 08:59:58
@Link Elek: simlicskanak a nepszabora faj a foga, stroman csintalant azert aktivizaltak...
Magyarországon a háztartások súlyosan el vannak adósodva; a háztartások devizahitele 3855 milliárd forint, a forinthitele meg 1886 milliárd forint (ez csak a tőketartozás, és csak a jelzáloghitelekről beszélünk). A jó hír az, hogy csökkenő tendenciáról beszélünk, a rossz…..
Az elmúlt évben tapasztalatai: - háziorvoshoz időpontot KELL kérni, de leszarják, ezért én a megadott időpontban beállok az ajtó mellé és amikor kijön az előző beteg, bemegyek. Erre a módszerre az után jöttem rá, hogy kb. harmadszor ültem az időpontomhoz képest plusz…..
huha mi lesz itt 2012.08.16 15:17:31
@Irkutszk: "Szintén tudom javasolni a magánpraxisoknál kifüggesztett ártáblázat árainak tanulmányozását"

en meg a "kedves" doktoruraknak ajanlom az eveksoran befizetett TB jarulekom kamatos kamatattal megnovel osszeget!!!
Meg kell követnem a kormányszóvivőt - én tévedtem. Giró-Szász András pedig tudja, mit beszél. Igenis terjed a matolcsyzmus, méghozzá megállíthatatlanul. Igaz, még nem Európában, de idehaza már lelkes követőkre talált.Egészen meghökkentett a hír, mely szerint a Magyar…..
Tisztelt Praxis!     Olvastam az előjegyzett időponttal kapcsolatos bejegyzést, erre orvosként szeretnék válaszolni:   Én gyakran dolgozom szakrendelőben, ahol a helyzet a következő: reggel nyolc órától délután háromig kilenc percenként FOLYAMATOSAN  vannak előjegyezve…..