Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Eizogembird

0 bejegyzést írt és 66 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tanulságos írás jelent meg az iho-n, ahol vélhetően vagy a kivitelező, vagy a NIF embere magyarázza a bizonyítványt azzal kapcsolatban, hogy miért szükséges 10 hónapos leállás a vonatközlekedésben a Rákos-Hatvan vonalon. Eleve igen érdekes az írás eleje, ahol bemutatásra…..
Egy súlyos beteg fiúnak megengedték, hogy megnézze Vlagyimir Putyin elnöki különgépét. Arszlan Kaipkulovnak az orosz vezető küldött egy kamerát, hogy filmezhessen a fedélzeten, persze nem mindent...
Tisztelt Elnök-vezérigazgató Úr!   Először is engedje meg, hogy kinevezése alkalmából gratuláljunk Önnek és sok sikert kívánjunk a munkájához! A vasút és azon belül a MÁV-csoport régóta jelentős problémahalmaz az ország számára. Az elmúlt 10-15 évben a sok infrastrukturális fejlesztés, és a…..
fáymiklós Kéne, kéne 2018.08.19 07:48:49
Lezárták a Lánchidat, ettől az ember kellően nosztalgikus hangulatba kerül még a kerékpáron is, végre úgy láthatja ezt a részt, ahogy a tervezők elképzelték, akkora forgalommal és onnét, a híd közepéről. Milyen kis nyomott az Alagút keleti bejárata, de ez a nyomottság is mennyire felemelő. Biztos,…..
Tudom, Trump óta erejét vesztette ez a minősítés, elvégre az amerikai elnököt a saját külügyminisztere idiótázta nem is egyszer, amúgy tök jogosan. Mégse jut eszembe jobb szó arra, amit Vágó Gábor és Gyurcsány művel. Őszintén, hülyebajusznak mi a faszért kell csak úgy lazán lerészegezni Ferit? És…..
Retteg a Fidesz a Momentumtól...
Eizogembird 2017.03.13 19:20:45
@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: megpimpósodott savanyú káposzta
Eizogembird 2017.03.13 19:23:09
@szepipiktor: a vastag ,lóden hátizsák,na az védett egész jól,ha nem a fejed hanem a hátad at érte a gumibot
A miniszter karácsonyi interjúja messze túlmutat az ilyenkor szokásos ünnepi megnyilvánulásokon. A sorok között ugyanis pontosan ugyanannyi kritika húzódik meg, mint amennyi kormánypromóció. Ez pedig szokatlannak tűnhet. Kivéve, ha Lázár János mondja. Az nem különösebben…..
Az elmúlt hetek a Demokratikus Koalíció ciklikusan éledező, majd lekonyuló magabiztosságának újabb szakaszát hozták el. Tavasszal nem szóltak másról ők, mint hogy gyakorlatilag ők Magyarország egyetlen és kizárólagos ellenzéki pártja, amelyik a felelős politizálás nevében…..
Eizogembird 2015.12.02 15:58:07
Varánusz Orbán, te tróger! 2015.09.16 10:04:49
Aszongya ez a Ponta, hogy te, Viktorunk semmivel nem vagy különb Szíria vagy Líbia vezetőinél. Tudom, tudom, téged mindig bántanak meg amúgy is, egy román okvetetlenkedését égre emelt tekintettel és lemondó sóhajjal illik kezelni. Ám ha azt vesszük, hogy legfrissebb…..
Sem előtte, sem utána nem járt több autóbusz az elnöki rezidencia kertjében. Az Ikarus 1977-ben készítette el a 18,2 méter, vagyis 60 láb, hosszú 286-os típust László Anna tervei alapján. A kocsit ezután kiszállították az Egyesült Államok nyugati partvidékére, ahol…..
Eizogembird 2015.08.23 17:52:26
@gmihaly: minden kimondott szóval az legyen és az osszes akik így tették tönkre az országot
Süllyed a ner gyorsnaszádja, máris egymás sarkát tapossák azok, akik nem akarnak titanik-hegedűsök lenni ÉdesViktoruk mellett. Tőkés László szerint követhetetlen és átláthatatlan a nemzetpolitika - és külön is baszódjon meg Orbán, mert a legutóbb elsöprő győzelmet arató…..
Eizogembird 2015.05.11 23:11:37
@Knósszosz: A kutyaszarnak mindegy,hogy a cipőtalpon vagy a gázpedálon van.
Volt,hogy kiszakadt a katéteres zacskó,folyt a pisi mindenfelé a földön. Felkutattam a felmosó szettet,és felmostam. 2003-ban sem volt jobb a helyzet. Nagymamámat az Erzsébet kórházba kellett vinni (ez a Péterfy Sándor u-i kórházhoz tartozik)a belgyógyászatra. Megkapta az…..
Eizogembird 2014.02.26 19:15:13
@Mária: "Semmi jó napot kívánok,vagy X.Y.nővérke vagyok,semmi."Nem emelek,nem mosdatok...." majd ahogy be jött,ki is ment" itt van a lényeg,az ilyen stílustól lehet kiakadni. Arra lett volna ereje,hogy a borítékot elvegye.
Ave Lajos!Talán emlékszel még rám, osztálytársak voltunk három évig a Kossuthban, egészen addig, amíg Kövér László KISZ titkár ki nem csapatott az iskolából. Persze csöppet sem furcsa, hogy most ő beszél nekem antikommunizmusról, meg kereszténységről. Na, mindegy, csak azért…..
Te nemzeti pántlikás csikóskalapban ácsorgó szent madárijesztő! - Szabó Rebeka ezt jól elintézte. Mi lesz most? A Maffiacsaládok Nemzeti Földmutyi Bizottságának borsodi szárnya ronda sebet kapott. Úgy hiányzott ez most kampányidőben, mint Vidikének az utolsó pillanatban…..
Eizogembird 2013.08.29 20:04:38
@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: Vajön miért épülnek ennyire a stadionok és miért ilyen földrajzi elhelyezkedésben?
"Miért vagy így megijedve? - kérdezte Merényi... Hiszen nincs rá okod, ugye?- Mit akartok? - kérdeztem végre nehézkesen.Merényi felnevetett. Nem szólt, nézett tovább, hidegen. ... Tedd le ide - mondta. A könyveidet. Intett a fejével. A holmim felé, amit a hónom alatt tartottam. -…..
Kilencvenes évek rulez! De jók is voltak kéthetente azok a csütörtök esték, amikor a Szomszédok után még Sándor is osztotta az észt. Íme a legelső Friderikusz Show adása, amiben Klapka György nem csak beszél  soha meg nem jelent  készülő nagylemezéről, hanem dalra is…..
A Parlament Ifjúsági és sportbizottságának 2001. június 5-i ülésének jegyzőkönyve után az atlatszo.hu kikérte a bizottság Ellenőrző albizottságának 2001. szeptember 18.-i ülésén készült jegyzőkönyvet is. A Nánási úti Bowling Étteremben tartott kihelyezett ülés fő…..
Eizogembird 2013.06.12 23:00:54
Soha nem látott mértékben özönlötték el a budapesti aluljárókat a hajléktalanok. Az egésznek bosszúíze van...Orbán Viktor megmondta: nem életszerű az Alkotmánybíróság döntése, amely megsemmisítette a közterületeken életvitelszerűen élők büntethetőségét - noha ő az…..
Eizogembird 2013.01.12 14:04:09
@Muad\\\'Dib: nem ismerős ugyan ez a gondolatmenet,ha a cigányokról van szó? vagy a holokausztról? ugyan azok a megélhetési szarjankók tépik a szájukat és verik a mellüket,vagy rettegnek állandóan főleg ha véletlenűl ott egy tv kamera
Nemcsak a miniszterelnöknek, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek is sűrű hete volt. Most ne is menjünk bele ebbe a nemtandíj-mizériába, meg hogy a főnöke utasítására három nap alatt kell a nulláról vadiúj felsőoktatási koncepciót kreálnia. De hát közben Nemzeti…..
Eizogembird 2012.12.18 19:08:57
@Myrath: Ez a mondat és gondolat ad reményt arra,hogy talán van még jövője ennek az országnak.
A helyzet komoly, az ország fogoly! - mondja az átlátszó.hu, és a bemutatott kapcsolati érdekhálót elnézve nem járnak messze a valóságtól. Orbán Viktor mégsem hazudik mikor azt mondja, a kormánynak nincsenek oligarchái, mert valóban az oligarcháknak van kormánya. A Transparency…..
Eizogembird 2012.09.26 18:03:01
@Dr. Gy. Dr. Fűegér: mire jó a photoshop- szépen eltünt a két hátsó megkötő a köpenyről,de azért látszik ,az eleje van hátúl.
kep.index.hu/1/0/336/3360/33609/3360920_7894199d6700435e905d919a5ba3251e_wm.jpg
Apám mesélte, hogy náluk gyerekkorában - egy szegény angyalföldi munkáscsaládról van szó a háború utáni évtizedekben - téglát kellett a vécétetőre tenni, hogy ne jöjjön föl a patkány. Mielőtt az ember felhajtotta volna, illedelmesen bekopogott, hogy most ő jön, a…..
Publius Iskolaköpönyegforgatók 2012.09.01 16:39:12
Emlékszem, volt olyan tanárom középiskolában, aki Hoffmann Rózsához hasonlóan szintén visszahozta volna a kötelező iskolaköpeny-viselést, és még az is felsejlik előttem, milyen vehemensen bizonygatta - egyébként az egyik tanóra kellős közepén - hogy márpedig a szociális…..
Hááát..., Jeszenszky Géza aztán tényleg elefánt volt a porcelánboltban, de ilyen rossz hete valószínűleg soha nem volt külügyminiszteri időszaka alatt. Nem szívesen lennék Martonyi úr helyében, de azt hiszem, maga kereste magának a bajt, úgyhogy megérdemli mindazt, ami most rá…..
Eizogembird 2012.09.01 13:43:37
@jani74: a fenét mellé,gondos célzással a ventilátorba,most aztán lehet csodálkozni mitől pöttyös mindenki
A legfrissebbek szerint Orbán az E.ON gázüzletágának megvételére konkrét ajánlatot is tett. Egy évvel ezelőtt hallottunk erről először, hogy a kormány az MVM-en keresztül hajtaná végre a tranzakciót. Ugyanekkor az MVM energiapiaci szerepének növeléséről Lázár János is…..
A nyár közeledtével egy sorozatot kezdtem el írni, segítve ezzel a mobilmániásokat és a spórolni vágyókat. Ha nem akarsz a roaming díjak miatt túl sokat fizetni, ajánlom a következő pár bejegyzést. Nemrég az utazásom során ezt az SMS-t kaptam a T-Mobile-tól: EU-bòl EU-ba…..
Eizogembird 2012.06.29 16:24:03