Adatok
Fejétől_bűzlő_hal
0 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Vannak olyan csodaszerek, amiket sokkal több mindenre lehet használni, mint amire eredetileg kitalálták. Na ilyen a WD-40 is. Kiszedi a szőnyegből a foltokat, falat lehet vele tisztítani, meg leszedni a hűtőről a matricákat. Most viszont kiderült, hogy még az autón lévő karcolásokat is képes…..
A Meizu korántsem új, már több, mint egy éve bejelentett felsőbb kategóriás készüléke jutott el hozzám. A tesztalany sok szempontból érdekes, mert jelentősen eltér az átlag kínai telefonoktól. A Meizuról egyébként is mindig csak jót hallani, és még sosem volt ilyen…..
A töltött, főtt tészták a kontinens minden országában megtalálhatók. Mi, magyarok derelyének nevezzük, de szláv jövevényként a pirog és változatai is elterjedtek. A Felvidéken így szepesi pirognak (spísské pirohy), Tokaj-Hegyalján, Erdőhorvátiban pirógának ismerik, Itáliában ravioli. A lényeg, hogy…..
Gyerekkoromba Édesanyám gyakran készítette ezt az ételt. Most én is mint hagyományőrző ételt készítettem el. Akkoriban minden házilag készült hozzá, a túró, a tejföl és még a szalonna is a házi disznóvágásból volt.
Ahogy én készítettem: A burgonyát héjában megfőztem, majd meghámoztam és…..
Biszku Béla halálhíre kapcsán olvastam olyan véleményeket, amelyek szerint Kádár János hajdani belügyminisztere haláláig „elvhű” ember maradt, míg a napokban elhunyt Pozsgay Imre jókorát fordított a köpönyegén. Úgy vélem, ez az ítélet igazságtalan. Pozsgay Imre kétségtelenül kanyargós életutat járt…..
Fejétől_bűzlő_hal
2016.04.02 13:04:16
Miközben a Filmalap felemás sikerrel gyártja a mozifilmeket, a tévéfilmek esetében sokkal egysíkúbb a kép a magyar piacon. Igaz, ez főként két ember, Szász Attila és főleg Köbli Norbert érdeme, utóbbi ugyanis A vizsga óta nagyjából éves szinten szállít egy-egy remek tévés…..
Fejétől_bűzlő_hal
2015.12.23 11:40:09
Fejétől_bűzlő_hal
2015.12.23 14:52:05
Urbanista
"Késő barokk kúria jellegű" izé és tűzrakóhely a vízzel teli úszómedence közepén - 7 klassz hirdetés az ingatlansalátában
2014.06.22 09:49:26
7. Késő? Barokk? Kúria?
“A ház késő barokk kúria jellegű.” Érdemes megnézni belülről is, úgyis olyan. A félpucér tükörbefényképezést most nem is emelném ki.
6. Na ilyen extrát sem láttam még ingatlanhirdetésben
De cuki: “A telken pedig szánkódomb van, ami…..
Fejétől_bűzlő_hal
2014.06.22 15:13:16
Lopással vádolják az Attractiont, harsogja a mai Bors, bár ebbe nem köthetünk nagyon bele, hiszen mi is minden nap írunk a Britain's Got Talent győzteseiről. A bulvárlap azonban egy összeállítást is közöl, miszerint a brit tehetségkutatóban látott, könnyfakasztó…..
Ritkaság
Francia kocsikból átülve nagyon furcsa, főleg, hogy előtte olaszt sohasem vezettem. Minden kicsit máshol van, minden kicsit másképp működik; furcsa, de egyáltalán nem kényelmetlen.
Az én kredencem, avagy: Így öregszik egy autó Kanadában.
Igazából egy s70-es…..
Fejétől_bűzlő_hal
2013.05.19 15:05:30
..
Fejétől_bűzlő_hal
2013.05.17 13:13:24
Hányszor, de hányszor megfogadtam, hogy nem foglalkozom többé Schmitt Pállal, édes istenem! De egyszerűen nem megy, mert ahelyett, hogy csendben meghúzná magát, esetleg bocsánatot kérne, ő igényt tart "becsületes életművének elismerésére".NEKI ÁLL FELJEBB!Rábizonyították a…..
Fejétől_bűzlő_hal
2013.05.17 13:07:05
Tegnap kapott egy fülest a forint, amit a devizahitelesek valószínűleg nem fogadtak kitörő lelkesedéssel. Azoknak akiknek a hitele már végrehajtás alatt áll - illetve majd a későbbiekben fog - a Kúria még egy külön meglepetéssel is kedveskedett karácsonyra:
A törvényszékek…..
Mint arról már bizonyára mindenki értesült, a mobilszolgáltatók sajátos módon értelmezték a józan ésszel kivitelezhetetlen telefonadót. Jakab Andor azt is megírta már, hogy ezzel a trükkel az adót is leáfázták, Ági a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnél érdeklődött,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Pontosan úgy, mint a smink a ráncot, az még azért megmarad. Nem is ér többet, csak addig használ, ameddig eladod az autót, és behülyíted a vevőt.
Bravó!