Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ferkusz

54 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Manapság már gyakorlatilag a narancsos megmondóemberek szerint mindenki hazaáruló Soros-ügynök, akik bármiért is bírálni merészeli Orbán Viktor kormányzását. Az elmúlt hónapokban különböző formákban és fórumokon magam is megkaptam ezeket a becses jelzőket. Mint öreg hazaáruló, néhány gondolatot…..
Nem hittem volna, hogy meg merik lépni, de végül csak megtették. Az Újpest több mint 130 éves címerét egyszerűen a kukába dobták és helyébe egy teljesen jellegtelen, modernek gondolt bóvli vacakot tettek. Hiába tiltakoztak a szurkolók, hiába nem tetszett szinte senkinek, megtörtént a csere. Ezzel…..
Az EU egyes tagállamai élükön Németországgal, úgy beszélnek a menekültek igazságos elosztását szolgáló kvótarendszerről, mint az egész probléma Szent Gráljáról. Nem működő elképzelése persze bárkinek lehet, még Merkelnek is. Azt az utópisztikus álmot hajtják, hogy…..
Egy kép, nem több, egy jól elkapott pillanat, amely önmagában tömöríti az elmúlt 25 esztendőt, de talán még sokkal többet is. Fotó: Béli Balázs Ha jól megnézzük ezt a fotót, rajta van ezen az elmúlt évtizedek összes értelmetlen beruházása a stadionoktól a völgyhídig…..
Hétfőn ismét sikerült egy hatalmas balegyenest bevinni az amúgy sem túl fényes megítélésű rendszerváltozásnak. Hiába telt el 25 év, gyakorlatilag semmi sem változott, a régi reflexek ugyanúgy működnek, mint korábban. Az ítélőtábla hatályon kívül helyezte az elsőfokú…..
Jobbegyenes Gucci világ 2015.04.28 14:27:22
Bő két héttel a tapolcai fiaskó után az ember talán azt remélte, hogy a kormánypárti politikusok fejében végre megszólal a vészcsengő és a teljes erodálódás felé vezető utat elkerülve, visszavesznek a gyomorforgató arroganciából, felsőbbrendűségből és megpróbálnak…..
A tegnapi napon a kereskedelmi televíziózás újabb történelmi pillanatának voltak kénytelen részesei lenni a gyanútlan médiafogyasztók. A TV2 Éden Hotel névre keresztelt műsorban ugyanis a nézők annak lehettek szemtanúi, ahogyan egy férfi játékos szexuálisan zaklatott és…..
Hetek óta döbbenten figyelem, ahogy a hazai belpolitikai élet dögkeselyűi köröznek a menekültek nyomorúságos tömegei felett. Azt pedig már régóta tudjuk: ahol a keselyűk megjelennek, oda hamarosan megérkeznek a hiénák is. Természetesen nincs ez máshogy ebben az esetben sem. A…..
Hetven évvel ezelőtt ezekben a napokban a második világháború egyik legkegyetlenebb csatája dúlt Budapesten. A körülzárt fővárosban a német és magyar csapatok hosszú hetekig vívtak véres és kilátástalan küzdelmet az oroszokkal. Az 50 napig tartó ostromban harcoló magyar…..
Svédország megint utcahosszal előzte a tolerancia terén a magát haladónak gondoló nyugati országokat. Az egyik iskolájukban már be is tiltották a svéd zászlót. Az indok nagyon egyszerű volt: a zászló megsérthet bizonyos etnikai csoportokat. Magyarán a derék svédek el akarták…..
Pártunk és kormányunk újabb komoly lépést tett az általuk megálmodott tökéletes állam megteremtésének irányába. Ma megszavazták a 200 négyzetméternél nagyobb boltok vasárnapi kötelező zárva tartását. Ezzel a lépéssel gyakorlatilag mindenkit sikerült tökön rúgniuk,…..
Egészen döbbenetes eset történt kedden Győr belvárosában. Egy fiatalember vásárlás közben rosszul lett, majd összeesett egy üzlet előtt. Ami azonban ezután történt, az ékesen példázza Magyarország minden eddiginél mélyebb erkölcsi válságát. A haldokló fiatalembert ugyanis…..
Ugyan hetek óta foglalkoztatja a hazai közéletet az amerikai kitiltási botrány, de ennek ellenére alig tudunk több információt arról, miért is jutottunk el ideáig. Washington ugyanis nem adott és várhatóan nem is fog érdemi információkat adni arról, hogy mely okból kifolyólag…..
Jobbegyenes Köszönöm, Apa! 2014.10.23 16:21:01
Örök hála a szüleinknek/nagyszüleinknek/dédszüleinknek, hogy 58 évvel ezelőtt ezen a napon ledöntötték a hallgatás és félelem falát. Hogy utcára mentek, fegyvert fogtak, az életüket kockáztatták azért a szabadságért, ami végül már csak nekünk adatott meg. Köszönöm,…..
Szerdán jelent meg a hír, miszerint az UEFA fegyelmi eljárást kezdeményez a Románia–Magyarország Eb-selejtezőn a pályán és a lelátón történt események miatt. A fegyelmi bizottság a következő bűnlajstromot állapította meg. Románia: lelátói rendbontás fáklyák és…..
Vasárnap késő este lezárult a „Ki legyen a főpolgármester-jelöltünk?” című baloldali rendezéssel forgatott bohózat egyik újabb fejezete. A korábbi, meglehetősen szerényen bútorozott politikai képességekkel rendelkező Falus Ferenc bedobta a képzeletbeli vörös…..
Egy olvasónk válasz cikkben reagált a „Francia szemétre költ ismét vagyonokat a honvédség” című írásomra. Mivel mi a nyílt vitának a hívei vagyunk, ezért változatlan formában közöljük a blogunkhoz eljuttatott levelet, melynek végén néhány mondatban magam is hozzáfűzök…..
Az elmúlt 16 évben mintegy 1400 gyermeket ért brutális szexuális bántalmazás az észak-angliai Rotherham városában. A városi tanácshoz és a rendőrséghez érkeztek ugyan bejelentések a bűncselekmény-sorozatról, de az illetékesek nem mertek lépni, mert attól tartottak, hogy rájuk…..
Kedden a Honvédelmi Minisztérium ujjongva jelentette be, hogy sikerült megállapodást kötni a francia gyártóval a Mistral légvédelmi rakétarendszer 2016 és 2018 közötti képességnövelő bővítéséről. Ez akár jó hír is lehetne, hiszen tudjuk jól, hogy a Honvédség…..
A kormány láthatóan nagyon szeret stratégiai megállapodásokat kötni és új munkahelyek tízezreit ígérni. A boldogító igen kimondásakor mindenki örül, Szijjártó Péter épp aktuális partnerével a kamerák kereszttüzében, széles mosoly és meleg kézfogások kíséretében…..
Sokadjára lángolt fel az izraeli-palesztin konfliktus. Sajnos a két nép közötti mélyen gyökerező gyűlölet eleve lehetetlenné teszi, hogy békés úton rendezzék vitájukat. Egyenlőtlen küzdelem ez, ahol  az egykori gyengécske Dávid a Közel-Kelet legerősebb harcosként, küzd a…..
Jobbegyenes Igény, az volna rá 2014.06.05 20:01:56
Szerdán törölték a Tolvajkergetők közel 200 ezer rajongóval rendelkező Facebook oldalát. Az indoklás a szokásos volt, rasszista és sértő tartalmak miatt kellett eltűnniük. Az internetezők egy része ünnepel, a másik része sopánkodik, a tolvajok átmenetileg fellélegezhetnek,…..
Több emberen elkövetett emberölés, bűnpártolás, háborús bűntett és más bűncselekmények miatt ítélték el öt és fél évre Biszku Bélát. A kormány saját diadalát ünnepeli, a balliberális oldal szemérmesen hallgat, az áldozatok és azok leszármazottai pedig ökölbe…..
Vasárnap választott az ország, igazából az eredmény előre borítékolható volt. A papírforma bejött, szinte mindenhol tarolt a narancs, Pest pedig részben újra vörös lett. Talán ez az egyetlen dolog, aminek örvendezhetnek az összegründolt baloldali együttműködés politikusai és…..
Négyévente, a választási kampányokban mindig kiemelt figyelmet kap a magyarországi nyugdíjasok hárommilliós tábora. A szocialisták tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a kiszolgáltatott egzisztenciálisan nehéz helyzetben élő idősek tömege viszonylag kevéske beígért…..