Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bí Dzsí

163 bejegyzést írt és 48 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Töredékáron vehetik meg az önkormányzati lakásokat a bérlők egy fideszes javaslat szerint. Az elképzelés Kovács Péter XVI. kerületi (amúgy kormánypárti) polgármester precíz megfogalmazása szerint egy marhaság – de az ellenzék tekintélyes részének ismét sikerült a tálcán kínált kommunikációs…..
Az utóbbi hetekben tetőfokára hágó, a kárpátaljai magyar intézményeket, közösségeket létében fenyegető, állami szintre emelt ukrán sovinizmus nem csak az ország kisebbségeit veszélyezteti. A szavakban "a dicsőséges Ukrajnáért" oly bőszen harcoló szélsőséges nacionalisták valójában hazájuknak is…..
Ha a szombati 38 fokban még robbant fel az agyunk, akkor a magyar rögvalóság szolgáltat egy olyan hírt, amitől minden kicsit is ép lelkű és erkölcsi érzékű emberé eldurran. Nem is attól, hogy megtörténhet, hanem, hogy ennek sem lesz semmi következménye.  A Continental makói üzemében pénteken…..
A magyar nyilvánosság hetek óta pörög a CEU beszántását célzó törvényjavaslaton, és most indul a kormányzati valóságshow második része, a külföldről támogatott civil szervezetek listázása. Mindkettőről elmondtam már számos fórumon, mit gondolok. Ez a cikk nem erről fog szólni. És most már ideje…..
"Aztán majd megtapasztaljátok, milyen érzés üldözöttnek és fenyegetettnek lenni. Mondom: már mi is nagyon dühösek vagyunk. Világos?"  Imigyen szóla Bayer Zsolt a CEU bezárása ellen tüntetőkhöz.  Na, most tökmindegy, ki mit gondol a CEU-ró, és annak beszántásáról. Én például kezdem rohadtul unni az…..
Miután napok óta megfigyelik, és zaklatják a fideszes média paparazzijai a Simicska-családot (köztük kiskorú gyerekeket is),  a milliárdos üzletember fia, Ádám kicsit bepöccent, és néhány óra alatt leforgatta a Facebookon a G-nap II-t. A második rész - a hollywoodi keserű tapasztalatokkal szben -…..
Március 15-e van, s, ahogy kell, idén is minden politikustól megtudhattuk, miért volt igaza már 170 évvel ezelőtt is. Az aktuálpolitika langyos vizében oldódó igazsághoz pedig vegetaként mindig hozzá kell adni a nagy kor nagy alakjait, akik legitimálják azt. Ezek a mai napon rendszerint Kossuth,…..
Egy korszak jelképe volt. A '89 utáni évtized egyik, ha nem a legemblematikusabb alakja a 90's retro visszaemlékezések, összeállítások, és Youtube-videók kihagyhatatlan eleme. Most, hogy elhunyt, a legtöbben egy-egy meghökkentő asztalcsapkodó kijelentésével, vagy bunkócskázós, szerszámozós…..
Szóval a Jobbik küldött egy öt soros, két mondatból álló üdvözletet az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségnek, amit az egyház vezetője, Köves Slomó nyilvánosságra hozott, és jól visszautasított. Ebből aztán jókora botrány kerekedett. Az ügy radikális jobboldalon verte ki a sokakban a…..
Kell-e minaret Ásotthalomra? Strandolhatunk-e burkiniben a csongrádi tanyavilágban? Tiszteletre méltó vallás-e az iszlám? Egy lapon említhetjük-e a meleglobbit az imámokkal? 2016 novemberében ennél fontosabb kérdések nem léteznek a Kárpátok alatt - gondolhatnám, ha csak nemzeti radikális ismerőeim…..
Bí Dzsí 2016.11.29 22:40:29
@Sátán meg a Jocó: Éppen azt kifogásolom, hogy a két polgi valóban fontos eredményei helyett ilyen ügyeken megy a pörgés. Segítek, eza rész itt található: "Nem arról beszélünk, hogyan teremtettek rendet a korábban káoszba süllyedő Érpatakon pár esztendő alatt, vagy hogyan épít zseniálisan turisztikai brandet a betyármitológia köré Ásotthalom - hanem, hogy hol látják jobban Mohamed követőit."
Minden nap, amikor hazamegyek a Haller utca végébe, golyónyomok fogadnak. Ott éktelenkednek a kapu melletti falon. És ott vannak a lelkekben is hat évtizede. Hatvan esztendővel ezelőtt hajnalban itt dübörögtek végig a szovjet tankok, hogy vérbe fojtsák a szabadságharcot. Masíroztak a Tűzoltó utca,…..
A tegnapi felfüggesztés után jelen állás szerint a Népszabadság - legalábbis abban a formájában, ahogyan eddig ismertük - megszűnt létezni. Ezzel nem halt meg a demokrácia, nem pusztult el a sajtószabadság - de semmi olyasmi se történt, aminek akár hardcore jobboldaliként is örülni lehetne. A…..
Orbán Viktor éves tusványosi nagykoncertjét megtartotta. Nekem most volt érkezésem végighallgatni, és, hát, mit mondjak: ennél felkavaróbb színpadi produkciót utoljára talán az Immortal 2000-es fellépésén láttam a PeCsában. Vannak jó beszédek, amelyek kellemes, vagy legalább mélyen elgondolkodtató…..
Olvasom Lánczi Andrásnak, a kormányközeli Századvég alapítójának, a Corvinus Egyetem rekorának interjúját a HVG-ben. A beszélgetés a lap csütörtöki számában jelent meg, a portálon tegnap délután óta olvasható. S, akárhogy keresgélek a hírek közt, sehol sem látom, hogy közintézmények, vagy…..
Az elmúlt másfél hétben történelmének talán legizgalmasabb, legfeszültebb, legnehezebb napjait élte át a Jobbik – és azt hiszem, a legtanulságosabbakat is. A három alelnök és egy alelnök-aspiráns megvétózása nagyjából mindenkit váratlanul ért a hazai közéletben. És ez nem csak arra volt alkalmas,…..
Szigorúan indul ez az év, hullanak a legendák. És az ember megint azon kapja magát, hogy nekrológot ír.  Ezúttal nem egy rocksztár, vagy híresség távozott - hanem egy átlagember, aki átlag alatti időkben élt, és átlagon felül állt helyt.Nem huszonéves suhancként, hanem meglett ötven éves emberként…..
Jobbegyenes G. Fodor és Katinka 2016.01.07 01:01:07
A Habony Művek lazasági és fiataloschági üzemegységeként működő 888 Hosszú Katinka mai szerződés összetépése után tulajdonosuk sith-mesterének, a kilencvenes évek ballibsi Habonyjának, a ma már a Fidesz klónhadseregében szolgáló Gyárfás Tamásnak a segítségére sietett. Az aljas kis sejtetésekkel,…..
Őszinte leszek: nem voltam oda a Motörhead zenéjéért. Nagyjából ismertem a munkásságukat, el tudtam ordítani a legnagyobb slágereket, és ezt szívesen is tettem pár sör-unicum kombó után. De valahogy soha nem fogott meg igazán. Én nem voltam Motörhead-rajongó. Én Lemmy-rajongó…..
Bí Dzsí 2015.12.30 23:45:30
Történt egy szép szombati napon, hogy Gőgős Zoltán besétált az ATV stúdiójába, előadott egy külpolitikai eszmefuttatást a migrációs válság "európai megoldásáról" - amelynek a végére kiderült, hogy síkhülye a témához. Alapvetően háromféle politikus létezik. A…..
Mielőtt elsüllyedne a korrupció mocsarában a magyar kormány, az Egyesült Államok külső ellenségképpel ajándékozza meg a Fideszt. Már Angela Merkel tündöklése idején is tapasztalatuk, hogy a német kancellár minden egyes impotens, kétszínű, ellentmondásos nyilatkozatával…..
Sokat agyaltam, mit lehetne írni október 23-ról. Mit nem írtak még meg '56-ról? Hogyan lehet valahogyan az ünnep megszokott kliséi, a hatalom kihízott zakós kötelezőt felmondós ceremóniáján, a bárgyú balos köztársaságozáson és az ócska migrációs demagógia ("akkor is meg…..
Két hete rengeti az olasz közvéleményt az a botrány, amiről a büdös életben nem hallottam volna én sem, ha nem akadok rá egy angol nyelvű összefoglalóra, és amely sem a hazai, sem a nemzetközi média ingerküszöbét nem érte el. Pedig elég kemény történetről van. Talán a…..
Déli szomszédunk miniszterelnöke Dubrovnikban fejtette ki véleményét a migrációs válságról és a magyar kormány politikájáról. Ha az ember ezt olvassa, eleve valami vaskos tahó beszólásra, de minimum egy alapos kioktatásra számít. De arra azért nem, hogy olyan ordas…..
Rákaptak az animációs filmesek a migrációs válságra. A netet épp ezekben a percekben is felszántó, német hippi művészek által készített liberális bullshit-gyűjtemény mellett Tajvanon (!) is felfigyeltek az Európa gyomrát megfekvő emberáradatra - és láss csodát, a Föld…..
A szélsőbaloldali, korábban MSZP-közeli Egyenlítő blog sziklaszilárdan az emberség és a szolidaritás talaján áll. Borítóképük a török partoknál vízbe fulladt kisfiú angyalszárnyakkal. Civilizált, érző szívű, jó lelkű emberek - akik örülnek, hogy egy fiatal magyar srác…..