Adatok
Varin
80 bejegyzést írt és 200 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Bár három pozitív teszt már erősen kimeríti a terhesség gyanúját, és azóta sem jött meg, én azért hallani akartam egy igazi orvostól, hogy én TÉNYLEG terhes vagyok, és különben is, nem Rosemary gyermekét hordozom magamban. Euforikus hangulatban vártam, hogy elmehessek Marcival…..
Igen, jól olvassátok, végérvényesen megszűnünk. Ez nem valamiféle ócska klikkelés szerzési trükk vagy hirtelen felindulásból elkövetett jajveszékelés. Még csak nem is arról van szó, hogy elköltözünk másik domain cím alá. Itt most végleges bezárásról lesz szó.
Eme…..
Varin
2014.08.18 13:58:53
@skizo!: "Meg nem tudtam megszokni, h màr nem csak te ìrod, ès nem csak filmkritikàk vannak."
Nyilván az ő ideje is véges volt, a sok filmnézésbe, napi nyolc óra munkába már nehezebben fért bele egy-két sorozat kritikája. Ezzel együtt sajnálom, ha neked csalódás volt a többi post, amit nem purga írt. Szerintem az a néhány festményekről való post, könyvajánló vagy épp nekem a kicsapongásaim csak színesítették a blogot.
Talán az sem titok, ha elmondom, a többi szerkesztővel szerettük volna életben tartani a blogot, egyrészt ha esetleg purga mégis úgy dönt, hogy visszatér, akkor bármikor írhasson simán, másrészt talán a többi szerkesztőben is volt annyi lendület, hogy pótoljuk a kieső írásokat. Írtunk volna szívesen filmekről, de így döntött a főszerkesztő úr, mi pedig tudomásul vettük, hiszen az ő gyermeke.

2014.08.31 00:35:58
@vacsad: Már készül az utánpótlás a többi itteni író közreműködésével :)
„Egy ideig eltart, míg minden újra normális lesz, de ígérem az lesz” – mondja John Wood a fiának Extant elején, majd felnyitja a srác hátát és kicseréli az elemeit. Egy sci-fitől mondjuk talán pont ezt várja az ember, az Extant pilotja pedig azt hiszem egész jónak nevezhető.…..
Varin
2014.07.14 21:42:30
Nincs is rá jobb szó: beteg! De mi éppen ezért szeretjük :)
Update: Hihetetlen, de megint benyaltam. Köszönjük mocsariszorny kollégának, hogy jelezte, a videó sajnos fan-made. Picit azért vigasztal, hogy nem csak mi néztük be, hanem a testvérblogok is.
..
Varin
2014.07.14 12:35:05
@mocsariszorny: Ne hozd rám a parát, mert mindig beszaladok ebbe a fan-made videókba :)
Nem hiszem, hogy fake, mert az AHS FX channel töltötte fel, ráadásul a kommentek között sincs fake-ezés :)
Nem hiszem, hogy fake, mert az AHS FX channel töltötte fel, ráadásul a kommentek között sincs fake-ezés :)
Varin
2014.07.14 21:29:18
@mocsariszorny: Picsába, hogy már megint beszoptam... Köszönjük az infót :)
Aggódással vegyes izgalommal vágtam bele az Extant premierjébe, tudniillik a legutóbbi ennyire várt sorozat a Salem volt, aminek hogy őszinte legyek, még mindig nem jutottam túl az első részén. Ufós téma, űrutazás, Halle Berry – ez a sorozat csak jó lehet, gondoltam én.
Úgy…..
Horror-Mirror
Emmy-jelölések 2014: Tartja a magas színvonalat az AHS, gyengült a TWD.
2014.07.10 19:46:42
Folytatódott az elmúlt két év tendenciája: a The Walking Dead 4. évada sajnos ismét méltatlanul kevés, mindössze két jelölést kapott, viszont az American Horror Story: Coven most sem adta alább a már jól bevált 17-nél. Érdekesség, hogy utóbbi sorozatnál hihetetlen…..
Vajon mik egy igazán jó sorozat ismérvei? Nem könnyű ezt eldönteni, de nekem a The Killing megadta a választ erre. Ha képes vagy átélni azt, amit látsz, ha átszellemülve figyeled a képernyőt és rád ragad a hangulat, akkor az bizony egy jó sorozat. Spoilermentes ömlengés és…..
Varin
2013.08.11 15:31:39
@allegravelli: Lehetséges, hogy a dán még ennél is jobb. Mindenesetre én maradéktalanul elégedett vagyok ezzel a "felhígított vacak"-kal is :)
Varin
2013.10.17 14:52:07
@Drizi: Semmi sem biztos :)
Ugye egy cancellationt már átvészelt a sorozat a 2. évad után, így akár még lehetne folytatása.
Ahogy olvastam, a szereplők nem is lennének ellene. Nem látok most sok esélyt rá, de reménykedjünk, hogy látjuk még Lindent és Holdert együtt :)

2014.07.10 15:52:58
@# {S} t o n e [C] o l d*: Igen, a True Detective még várat magára nálam. Picit hagyom leülni a hype-ot, aztán amikor nem hallom majd az emberek 80%-ától azt, hogy milyen kurva jó, majd a maradék 20%-tól (akiknek jobban adok a véleménye) azt, hogy jó, de túlhype-olt, akkor elfogyasztom :)
Ha bejött a Killing, akkor gond nélkül állj neki a The Bridge skandináv verziójának. (horrormirror.blog.hu/2013/10/11/the_bridge_bron_broen_sorozatajanlo)
Talán még a Killingnél is erősebbek a karakterek és a sztori is jó. Az amcsi változatot nem láttam belőle, ez a tuti!

Amikor tavaly nyáron írtam egy kis sorozatösszefoglalót a The Killing című remekműről, még kérdéses volt, hogy lesz-e 4. évad, csak reménykedtünk benne. Mostanra viszont már biztossá vált, mivel az évad kész, a dátum kitűzve, így nekünk csak annyi a dolgunk, hogy az italt…..
Idegen környezet, hosszú, már-már végtelennek tűnő ujjak matatnak a kamera lencséjén és kicsit azt érezzük, hogy valami Pataky Attila-féle "éppen elraboltak" homevideot nézünk. Pedig nem, ez csak az Alien Abduction Matty Beckerman kézi kamerás filmje idegen lényekkel…..
Még csak most kezdődött el, de már véget is ért a Bates Motel második évada. Bizony, nem szoktuk meg, hogy ilyen kis soványka időtartam alatt ledarálnak egy évadot Amerikában, de Normanék mindössze két hónapig lehettek a televízióban. Lássuk, az első szezon olykor gyengécske,…..
A Halálösvény alkotóinak új filmje! Ugyan már megosztották pár napja Facebook követőinkkel, de azért illik jobban is felhívni rá a figyelmet. Elődjéhez hasonlóan ez is found footage.
A hivatalos szinopszis:
Egy egyetemista srác éjszakánként alva jár, ezért megkéri…..
Határozott elképzelésekkel és magas igényekkel vágtam neki a Salem pilotjának. Átnyálazva az elmúlt évek sorozatait, azt kell mondjam, a The Walking Dead 1. évada óta nem vártam így sorozatkezdést, mivel az American Horror Story-ra teljesen véletlenül találtam rá az 1. évad…..
Varin
2014.04.27 12:10:18
@stargatelost: Bazz.... :) 1-0 oda. Most komolyan, ha valaki megnézi az IMDB-n Janet Montgomery képét, akkor full ugyanúgy néz ki a "profilképen", mint Morena Baccari a V poszterén, ami ott van a Salemnél a "People who liked this also liked..." résznél :) Ezt tényleg csúnyán benéztem.
@doggfather: Nincs veled baj, de akinek nem az tetszik, ami nekem és nem azt szidja, amit én, az tényszerűen TÉVED :)) AHS-t nem nézni mondjuk komoly hiba. Mit tudsz felhozni a mentségedre?
@LVNE: Nyilván azért van egy szinten Tituba a polgárokkal (ejnye, de rasszista vagy :P), mert megmentette Mary életét és valószínűleg izmosabb boszorkány nála. Nem árt vele jóban lennie Mary-nek, gondolom én...

2014.04.28 00:12:27
@Darkcomet: Ma is tanultam valamit :)
Varin
2014.04.28 08:23:20
@stargatelost: Én is így tudtam, köszi.
(Jó, hogy kommenteltél, legalább emlékeztetsz rá, hogy meg kéne már néznem a Lone Gumen :))
(Jó, hogy kommenteltél, legalább emlékeztetsz rá, hogy meg kéne már néznem a Lone Gumen :))
Egy Universal stúdiós filmre mindenképpen oda kell figyelnünk, mert könnyen a hazai piacon is megjelenhet ilyen-olyan formában.
A történet a párizsi katakombákról szól, amiről anno készült már egy borzasztóan unalmas film, szerencsére jelen esetben a sztori sokkal izgalmasabbnak…..
Varin
2014.04.27 23:48:29
Kissé megkésve, de végül klaviatúrát ragadtam, hogy Varin után én is megírhassam szerény élményeimet a Titanic fesztiválról. Sajnos idő hiányában csak két vetítésre volt lehetőségem. Ugyan utólag meg tudtam volna alternatív módon is oldani a problémát, de igazából…..
Varin
2014.04.25 15:28:55
@PH_fet: Sajnos mi is dolgozunk és esetleg tanulunk is, ráadásul a szerkesztők közül nem sok budapesti van. Ráadásul az sem segítette a dolgot, hogy minden filmből összesen két vetítés volt, amik persze volt, hogy ütötték egymást, így néhány filmre csak 1-1 opció maradt.
Ennyit tudtunk most összehozni, de azért köszönjük a Fesztiválnak az ingyenjegyeket és a Battery-t :)
Ennyit tudtunk most összehozni, de azért köszönjük a Fesztiválnak az ingyenjegyeket és a Battery-t :)
Rendkívül dicséretes dolog, hogy egy ilyen filmfesztivál külön szekciót épít a mi kedvenc műfajunkra, ezért örömmel vettük a lehetőséget, hogy sajtós jeggyel bármelyik filmre bemehetünk ingyen. Igyekeztünk is élni minél többször a lehetőséggel, én például az ötből…..
Varin
2014.04.16 23:16:39
@hoorayforme: Hát, a szerelmes vámpírokkal szemben érthető módon előítéleteim vannak :)))
Szerintem purga kolléga elfogyasztotta és írni is fog róla. Jó volt amúgy?
Szerintem purga kolléga elfogyasztotta és írni is fog róla. Jó volt amúgy?
Varin
2014.04.18 23:27:39
@stargatelost: Végül is nem hiszem, hogy nagy hibát követtek volna el azzal, hogy kivártak a végsőkig. Akár járhatott is volna arrafelé valaki és kiirthatta volna a zombikat vagy kiszabadíthatta volna őket. Minek kockáztatni, amíg nincsenek ráutalva feltétlenül?
Amúgy mivel Ben kapott egy golyót a lábába, ő nem nagyon volt opció se a keresésre, se a harcra/elcsalásra.
Nem tudom pontosan, hogy mennyi ideig voltak a kocsiban (tippre jó pár nap), de ami nekem kisebb baki, hogy ennyi idő után nem hiszem, hogy csak úgy ki lehet ugrani a kocsiból és szaladgálni erre-arra olyan könnyen.

2014.04.20 23:56:24
@Werewolfrulez: Nem győztél meg... De ha éppen nagyon nem lesz semmi dolgom és kifogyok a filmekből, akkor elfogyasztom :)
..
Varin
2014.04.20 23:55:44
@Werewolfrulez: Nem tudom eldönteni, hogy az alienekre akar-e hajazni vagy csak úgy van?! :)
Lassan szó szerint a végállomáshoz érkezik a negyedik évad, ennek hangsúlyozására most végre sokkal több szereplőt láthattunk. Bár sejthető módon az igazi izgalmakat a végére hagyták, mert eme epizódunkat leginkább a "vihar előtti csenddel" tudnám jellemezni.
Marlboro Man,…..
Legalábbis úgy néz ki, véglegesnek tekinthető kedvenc sorozatunk legújabb évadának témája. Az alcím ugyan még nincs eldöntve, de csak jobban hangzik a Carnival, mint a Circus.
Ahogyan mi is előrejeleztük, az októbertől kezdődő új évad a gyilkos ház, az elmegyógyintézet és a…..
Varin
2014.03.25 10:01:02
Ugyan ismét visszazökkentünk abba az állapotba, hogy csak egy csapat történetét követhetjük nyomon, de cserébe minőségében a legprofibbat láthattuk. Sőt, megkockáztatom, hogy ebben a félévadban ez volt eddig a legjobb rész! Olyan dupla- (vagy tripla?) fordulattal csaptak pofán…..
Bár már a comment:com lehozta, azért horror blog lévén mi sem mehetünk el szó nélkül eme ígéretes sorozat mellett.
A WGN America nevű kisebb kábeladó készítette, ennél fogva igazi húzónevet nem fogunk látni az első évadban. De nem is kell, ha cserébe izgalmas lesz. És ha…..
Varin
2014.03.15 14:24:52
@Near93: Igen, valóban az az ember érzése, hogy komoly köze van ennek a Covenhez, ami egyébként a 3. évadra elég durva számokat hozott már.
Úgy tűnik, népszerű a boszorkányos vonal, így most jöhet a Salem.
A poszterek és trailer alapján engem meggyőzött eléggé a dolog. Nem véletlenül akartam magamnak a sorozatot, úgyhogy én fogok írni róla valószínűleg :)

A héten elkezdődött végre a Bates Motel 2. évada is. Az első szezon kiegyensúlyozatlan színvonala után én nagyjából hasonlót sejtek erre az évre is. Lássuk, hogy is sikerült a szezonpremier.
Bár az első szezon tíz része nagyon vegyes érzéseket váltott ki a…..
Hiába duzzasztották az idei évadot 16 részesre, ez a második etap egy nagy lufi. Az eddig történtek lényegét fele ennyi játékidőben is el lehetett volna mesélni. A mostani epizóddal pedig elértük (remélhetőleg) a mélypontot: a semmit ilyen szépen ritkán tálalják. De…..
A törzsolvasók talán már megszokták, hogy egy-egy film kapcsán annyira fel tudom magam húzni kritikaírás közben, hogy szabályosan "kiabálok". Nos, ez most sem lesz másképp, ugyanis az alábbi alanyuk ritka dühítőre sikeredett. Az írás spoileres lesz, de mivel a poszt…..
Varin
2014.02.23 22:56:05
@gerberus: Bár hálásak vagyunk és köszönünk minden kommentet, de csak megkérdezném, hogy ilyen véleménnyel hogyan keveredtél te erre a blogra? :)
Fel nem foghatom, hogy te egy stílus 99%-ára szimplán rámondod, hogy szar. Én is rühellem a blockbustereket, de mégis vannak jók. Ahogy iszonyú távol van tőlem a musical, de azokból is vannak jók.
Ahogy Rax kolléga is megírta, nagyon sok alfaja van a horroroknak, mi sem szeretünk mindent, de hogy az összeset kompletten lefikázni és magát a műfajt is temetni, nekem ez felfoghatatlan :)

Fellélegezhetünk, egy rész alatt letudjuk, hogy a többi szereplőnek mi lett a sorsa a Börtön Ostroma után. Az epizód felépítése ennek megfelelően nagyon egyszerű: egy csoport feltűnik, majd jön a következő. Visszatekintés nincs, csak előre! Vajon kik élték még túl? Lássuk…..
Varin
2014.02.18 20:23:31
@Baranyai Virág: Hehe, a naplós rész után bennem is felmerült a dolog, szóval kap még egy szavazatot :)
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Azt hiszem, méltó első kommentet írtam a blog komoly témájához :)