Regisztráció Blogot indítok
Adatok
RobertThorn_

0 bejegyzést írt és 90 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az elmúlt hetek egyik legkomolyabb metalhírverése a Fear Factory körül kialakult hajcihő volt. Aki nem tudná, miről van szó: a csapatot megalapító gitáros, Dino Cazares több év pereskedés után megszerezte a banda nevének kizárólagos jogait a korábbi basszusgitáros Christian Olde Wolbers-től, és a…..
RobertThorn_ 2020.10.09 07:31:12
Fú, nekem ez a zenekar a kilencvenes évek közepén annyira meghatározó volt a zenei ízlésemben, annyira alfa-és-omega volt mindenben, hogy nem tudnék ilyen sorrendet felállítani, képtelen lennék első helyezett albumot megnevezni, lévén szerencsére eléggé markánsan különböznek az egyes lemezek hangulatai, így én inkább csoportokba szedve rendszerezném őket.

Szóval, amelyek bárhol, bármikor jöhetnek, az itt felállított sorrend most nem számít - ezek nekem mind egyformán 10/10 lemez:
* Soul of a New Machine - ..ha a nyers, hibákat és pontatlanságot is tartalmazó, death-es hangulatra vágyom, akkor ezt veszem elő tőlük.
* Demanufacture - ..a FF, amit mindenki először megsimert, így mindenképp ennek van a legnagyobb nosztalgiaértéke, de ezt a lemezt veszem elő akkor is, ha letámad a 90's hangulat/hangzásvilág iránti igény, lévén ennek a lemeznek még nagyon jellegzetesen 90-es évek közepi hangképe van (sajnálom is, hogy mára szinte teljesen kikopott a hangmérnökök és masterelők füléből úgy en bloc ez a fajta hangzás, mert szerintem van olyan karakteres mint a 70es és 80as évek lemezeinek hangzása).
* Obsolete - ..ha a tökéletesre csiszolt, kristálytiszta hangzás és patent dalok kellenek, akkor ezt a lemezt veszem elő. Na ez a lemez már simán megszólal ugyanúgy, mintha ma jött volna ki.

Következő csoportba azok kerülnek, amelyek csak egy hangyafasznyi különbség miatt estek ki az első csoportból - 8-9/10 (ha régebben vettem őket utoljára elő, akkor 9nek érzem őket):
* Archetype: mocskosul jól megírt dalok vannak rajta, ami akkortájt tényleg lórúgásszerű kellemes meglepetés volt, lévén pont az addigi fő dalszerző, Dino hiányzott a tagságból, és mégis tudtak Christianék 100%ig FF dalokat írni. Én ezen a lemezen egyedül a gitárhangzást gondolnám újra, mert habár szépen szól így is, de van egy kicsi dobozhangja, aminél azért Dino hangzása sokkal jobb volt.
* Digimortal: ezen a lemezen valóban érezhető volt hogy nagyot akartak dobni egy olyan mainstream területen, ami az akkori bíztató jelek ellenére sem volt sose felkészülve egy extrém metál zenekar népszerűsítésére. Így emiatt a számszerkezetek nagyon populáris mintát követtek, a pergődob is agyontriggerelve, ezt a részét szokni kellett ebben a lemezben. Ugyanakkor egyáltalán nem lettek rosszak a dalok. Még anno az első néhány hallgatásakor köpködtem a Back the Fuck Up-ra, hogy nee, ez a limpbizkitfos minek kellett most ide, aztán hamar rájöttem, hogy kilométerekre van ez még mindig a pirossapkás zenekar cuccaitól, meg ha már mégis valakinek rappelnie kell egy FF lemezen, akkor szerintem B-Real autentikusságát illetően nem kéne hogy panaszt tegyünk.
* Mechanize: ..végre megint Dino a zenekarban, bemutatkozik a nyolchúros gitár. Ebben a lemezben egyedül az volt néha feltűnő hogy hamar eszembe jutottak egyes dalokról korábbi Dino riffek/számok (pl: Christploitation <- Asesino: La Ejecucion) - nem mintha amúgy ez korábban ne lett volna így (lásd Edgecrusher <- Brujeria: Matando Güeros)...
* Fear is the Mindkiller: kakukktojás 1. - igaz ez csak EP, ráadásul remix, de nekem ez az anyag szerves része az életművüknek, még akkor is, ha ez igazából egy Rhys és Bill (Front Line Assembly) produkció. Nekem ez a mai napig még mindig a disztopikus jövő himnuszgyűjteménye, még akkor is, ha hallom hogy a hangzása, a szintik, a breakbeatek benne már egyáltalán nem csilingelnek olyan tisztán és szépen mint a maiak, de hát pont ez adja a retrofuture báját :)
* Remanufacture - kakukktojás 2. Szerintem a maga idejében rohadt bátor remixlemez volt ez, lévén az eredeti változatokhoz képest nagyon más karaktert kaptak a dalok rajta. Nosztalgia a 2000es évek eleji elektó scenebe, én szerettem anno az ilyet, úgyhogy e z a lemez szintén begyere :)

A következő csoportok már nem is csoportok, hanem önálló lemezek, inentől kezdve a sorrend kötött és indokolt:

Genexus - 7/10 - A második Dino éra igazság szerint hamar beállt egy olyan tömegtermelésre, ami már nem az a minőség volt, ami elvárható lett volna tőlük. Ennek ellenére egy halvány reménysugár itt csak-csak megcsillant. A helyenkénti Digimortalra hajazó dalközpontúság/refréncentrikusság határozottan jó jel volt arra, hogy az FF talán kievez hamarosan valahogy a szürke, karaktertelen dalok tengeréből. A Genexus miatt mondom azt, hogy a most még kiadásra váró FF (búcsú?)lemezre mindenképp kíváncsi vagyok...

The Industrialist - 5/10 - ...mert az Industrialist alapján ezt már nem tenném. Jellegtelen, se íze, se bűze. Nyilván hallom a Fear Factory jegyeket benne, de lélektelenek. És nem a dobgép a baj.

Transagression - 3/10 - Amennyire jó volt az Archetype ugyanettől a felállástól, annyira tévút volt már ez a lemez. A dobhangzás rettenetes, annyira a profiljuktól elütő, hogy nem lehet túlesni rajta. U2 feldolgozás, alterbe hajló Supernova.. ááh, nem. Legnagyobb fájdalmam, hogy a két nyitónóta (amik viszont kurvajók) nem az Archetype-on vannak, mert akkor ezt a lemezt úgy ahogy van nyugodtan kukázni lehetne.
TOP 15 Star Wars pillanat Mivel mindjárt itt a Skywalker kora, gondoltam bepörgetem kicsit az oldalt. Manapság úgy is dívik a toplistázás. Mondjuk mi ritkán tartunk ilyet, de most van annyira fontos az előttünk álló pár nap, óra, hogy lássuk nekünk mi is a kedvencünk a 10 részből. Persze kár is…..
IDDQD Checkpoint Mini #106: Dune 2019.08.19 22:26:12
(Disclaimer: valami hiba volt a felvételnél, amit utómunkában sem tudtam kiszűrni, ezért az első öt perc picit recsegős. Elnézést a technikai malőrért.) Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja.…..
Az idő telik, ezen nincs mit szépíteni. A jó hír azonban az, hogy néhány filmen - nagy szerencsénkre - alig fog. Ilyen időtálló vígjáték többek között az idén 25 éves Ace Ventura - Állati nyomoZoo, amely Jim Carrey kiváló arcjátékára és - legalábbis magyarul - még ma is fergeteges szövegkönyvre…..
A Tiloson futó Régen minden jobb volt James Bond-adásai után újabb műsorba kaptam nemrég meghívást: ezúttal a Klubrádió Popfilterében Csepely Adrienn faggatott ki a kedvenc rajzfilmjeimről. Valamint arról, hogyan hatja át a jövőre már 110 éves animációs műfaj a popkultúrát – sőt, a mindennapjainkat...
Nem hittem volna, hogy azután, hogy sikeresen ellenálltam a debreceni Panzió nevű szórakozóhely diszkójában a lemezlovas (akit akkor még nem DJ-nek hívtak), minden próbálkozásának, és nem utáltam meg a Metallica Enter Sandman című nótáját, az RTL bruttó két óra alatt eléri nálam, hogy soha ne…..
RobertThorn_ 2017.09.08 07:18:51
@78Fredo: Ludas, Művész, stb., lehetne még sorolni. Fácán volt már valamelyik posztban?
Az angol Metal Hammer ebben a hónapban egy spéci különkiadással emlékezik meg a '90-es évek rock- és metalzenei világ előtt, melyhez egy feldolgozásokat tartalmazó CD-t is mellékeltek a szerkesztők. Na, persze milyen visszaemlékezés lenne, ha nem lajtromolnák a legemlékezetesebb pillanatokat, így…..
RobertThorn_ 2017.08.12 07:12:41
Az Images and Wordsön iszonyatosan remek dalok vannak, de az hangzásügyileg, stílusilag még bőven 80as évek. Ha már 90es évek, akkor inkább a Mirror tőlük, noha szívesebben mondanék bármi más számot a Falling lemezükről (mert szerintem a leginkább dalszerűbb dalaik azon az albumon vannak), de az a lemez sajnos nagyon nem volt megértve a maga idejében, meg a stílusa se szándékosan a friss zenéket követte.
Más 'nagy prog banda' - amit átlag tufa metálos/rocker is ismer - meg nincs rajtuk kívül :P

A Blindot meg lehet istentelen gyenge dalnak nevezni, de az első helyet szerintem teljesen megérdemelten foglalja el, az az egy dal egymagában közvetlenül felelős a teljes nu metal színtérért. Meg úgy az első 5 helyezettel se tudok vitatkozni, pedig eléggé libabőrös szoktam lenni az ilyen listázásoktól.

Amúgy fájó módon hiányoznak a felsorolásból: Biohazard, a The Gathering/Theater of Tragedy, Clawfinger, Prong.
Az Amorphistól illett volna inkább valami Elegy-s számot a listára rakni, Peter Steele-ék My Girlfriend's Girlfriendjét vagy a Love you to Death-ét meg a top10be pozicionálni, akárcsak a Fear Factory Zero Signalját is.
Megemlíteném az Until it Sleeps-The Great Southern Trendkill dalpárost is, noha tűz és víz a különbség a kettő dal között, de ők kéz a kézben járnak, mert egyszerre bukkant fel mindkettő, s mindkettő dal masszívan a 90es évek leglényegét foglalja össze.
A Universal stúdió sokáig annyira nem tudott mit kezdeni szörnyuniverzumával, hogy a '90-es évek eleji feltámasztási hullámból is kimaradt. Drakula, a farkasember és Frankenstein teremtményének visszatérése a mozikba így a rivális Columbia/Tri Star kasszáját gyarapította, igaz gyorsan apadó…..
1978 novemberében óriási zavar támadt az Erőben. Mintha milliók sikoltottak volna fel, aztán hirtelen csend lett... A Halálcsillag ismét lesújtott volna egy békés bolygóra? Vagy rajtaütöttek a Lázadók bázisán? Nem, dehogy, még ennél is rosszabb dolog történt. A tévé műsorra tűzte a Star Wars Holiday…..
Akár akarjuk, akár nem, környezetünk komoly hatást gyakorol életünkre. Ez különösen igaz a minket körülvevő emberekre. Környezetünk segíthet egy boldog és sikerekben gazdag élet megvalósításában, azonban akár romba is döntheti leghőbb álmainkat és folyamatos boldogtalanságra kárhoztathat minket...
RobertThorn_ 2016.10.09 11:32:22
@Müller.Péter:
"Egyszerűen csak keressünk olyan embereket akik előre felé tudnak tolni minket. Ez persze nem azt jelenti, hogy érdekbarátságokat kell velük kötni."

Minden tisztelettel, de amit az első mondatban írsz, az pontosan azt - és semmi egyebet - jelenti, mint amit a másodikban tagadni próbálsz.
Aki így gondolkodik (lelke rajta), az még tegyen meg csak annyit, hogy a nevén nevezve vállalja ezt. Mert ebben a fenti formában ez csak süketelés, mellébeszélés.

Szerintem nagyobb kunszt eleve arra hajtani, hogy te legyél benne valaki más top 5-jében, mint hogy elhatározásra te játsszad az értékbecslősdit mások olyan külső jegyei alapján, amik amúgy a világon semmit nem mondanak el a mélyebb, belső értékeikről.
1993 februárjában az FBI és az ATF közös akciócsoportja megrohamozott egy farmot, ahol egy David Koresh nevű szektavezér és agymosott emberei tartózkodtak. A Hetedik napi adventista egyház egyik vadhajtásának tekinthető szekta 1955 óta működött a farmon, de 1993-ig nem vádolták őket illegális…..
A stáblista minden filmes alkotás elengedhetetlen része... kéne hogy legyen. A valóságban azonban igen kevés néző marad benn rajta a vetítőteremben, és a televíziós vetítések alkalmával is gyakran előfordul, hogy a gördülékeny műsor érdekében megszabadítanak minket a film alkotóinak névsorától.…..
Ha valaki egy reggeli rádióműsorba beküldött sms-ben azt olvassa, hogy már bánom, hogy nem a németek nyerték meg a háborút! és arra azt reagálja, hogy  én is! az így, szövegkörnyezetből kiemelve egy barom. Ha hozzátesszük, hogy mindez a MusicFM reggeli, Önindító című műsorában hangzott…..
Ha 90-es évek, akkor Nickelodeon - legalábbis nálam. Mivel az évtized elején születtem, túl fiatal voltam a téka-kultúrához, moziba pedig bár gyakran eljutottam, csak az életkoromnak megfelelő filmeket nézhettem meg. Habár egyszer bekeveredtem a Csillagközi invázió feliratos változatára, amiből…..
Kedvenc denevér emberünk számtalan buta kiegészítőt és ellenséget kapott az évek folyamán. Nem spóroltak a fanok sem a kreativitással, van a listánkon musical és ikonikus dalocska is. Összeszedtünk a 10 legborzalmasabb dolgot, ami Batmenhez köthető...
Igen, elképesztő, de 1996 már 20 éve volt. Én még épp a gimi előtt evickéltem a suliban büszke felsősként  és tisztán emlékszem rá, ahogy nagyon bénán próbáltuk utánozni a Macarenát. Egyszerre bámultam a német VIVA-t és MTV-t, meg hallgattam a mindenféle rádiókat, amiket éppen fogni lehetett és…..
RobertThorn_ 2016.03.13 13:26:16
@justizmord: a Trendkillt anno cimbora hozta át a - szintén ugyanakkor megjelenő - Load-dal együtt, hogy első alkalommal belefüleljünk melyik mit is hozott össze. Bólogattunk először a Metallicára, hogy jó, jó, nem rossz, de azért nem ilyen lágyat vártunk. Na utána betettük a csörgőkígyós CD lemezt. Play gomb megnyom a távirányítón, jött az a legendás levegővétel a legelején majd az utána jövő hangrobbanástól szabályszerűen hátrahőköltünk, és kb. a 13 Steps-ig úgy is maradtunk a földön ülve. Csak utána mertünk egymásra nézni és megkérdezni fülig érő vigyorral, hogy übazmeg ez mi volt. Már akkor tudtuk, hogy ezt idén is simán ugyanezzel az örömmel és élvezettel fogjuk hallgatni :)
A Robot Étterem mindent megmutat abból, hogy miért nem fogjuk tudni Japánt és a japán lelket soha megérteni. Egy apokaliptikus varieté, ahol minden félig-meddig épeszű embernek leszáll a feje.  ..
Nagyon komoly politikai üzenete van annak, hogy egyértelműen a Fideszhez és a Fradihoz köthető kopasz verőemberek akadályozták meg az MSZP egyik politikusát abban, hogy beadhassa a népszavazási kérelmét a vasárnapi zárva tartás miatt. Az ügy még a jobboldali sajtó egyes részein is kiverte a…..
RobertThorn_ 2016.02.25 09:04:49
@apanna: Én eléggé úgy emlékszem, hogy pl. Seszták Ágnes rendszeresen ott volt a kérdezők között, meg egy másik, magasabb fószer is ott volt elég gyakran, de az ő nevére nem emlékszem. Egyikőjük sem épp bólogatni vagy alákérdezni ment be, amikor szocis interjúalany volt soron - nem mintha Tarlóson kívül fideszes a műsor utolsó pár évében egyáltalán megjelent volna arrafele, ha egyszer jóformán parancsba volt nekik adva, hogy oda nem mehetnek...

És ez simán lemehetett akkor a köztévében. Meglehet még így sem volt kiegyenlítve a mezőny a két szembenálló fél számára, s nyilván inkább a szocik felé lejtett a terep (már csak a műsorvezetők miatt is). De legalább volt rá szándék és lehetőség, hogy a másik oldal is megszólalhasson.

A mai köztévében erre erőfeszítést hol láthatunk? Bár, ha az, ami ma megy nem zavar, akkor gondolom a 8-9 évvel ezelőtti állítólagos állapotok sem kellenének, hogy úgy igazán nagy megrökönyödést okozzanak..
Gondolkoztál már azon, hogy milyen zsír lenne, ha a mindennapi életed szereplőit a kedvenc zenekaraid tagjai helyettesítenék? Itt egy képzeletbeli lista, amelyen néhány nagy név ugrott be a középsulis "munkakörökbe". Természetesen a lista bővíthető, nyugodtan engedjétek…..
Van egy 8 személyes étterem Tokióban, ahova nem költői túlzással lehetetlen foglalni, hanem tényleg: ugyanis csakis tagok foglalhatnak, ők is maximum havonta egy alkalomra. A tagság pedig kihalásos alapon öröklődik. Fotó: independent..
Pár nap múlva beveszi a mozikat a Csillagok háborúja sorozat új fejezete, amelyet előre láthatólag egészen 2019-ig minden évben egy újabb és újabb követ majd. A jegy eladások már most rekordot döntöttek, és valóságos lázban ég a világ. Mondhatnánk a siker garantált. Pedig…..
Az idei év Oscar-esélyes zeneszerzőiről készített összeállítást a Variety. Köztük van a Star Wars 83 esztendős zeneszerzője, John Williams is, aki Az ébredő Erő zenéjéért pályafutása 50. Oscar-jelölését gyűjtheti be, ha Hollywood is úgy akarja. A lapnak a maestro…..
RobertThorn_ 2015.12.13 07:28:54
@jpmoliere: Én is tartok tőle nagyon, hogy ez lesz John Williamsnek az utolsó SW zenéje. Őszintén szólva nekem az már nem is lesz/lehet nagybetűs igazi Star Wars film, amihez nem JW adja a zenét..

..viszont ha már ez bekövetkezik - adja a sors, hogy minél később, de inkább soha - Giacchino egyáltalán nem egy fakezű fickó, nekem a Medal of Honor: Frontline-hoz írt zenéje győzött meg a legjobban arról, hogy ha akarja, akkor érzi ő is nagyon a JW-féle zeneszerzést/iskolát is.

A többiek meg..
Patrcik Doylenak már elméletileg van tapasztalata arról, hogy milyen dolog John Williams után következni. Nem rossz amit csinált, de emlékezetesség terén még nem az igazi.
Danny Elfman. Lehet, hogy borzasztóan általánosító a kijelentés, de mondjon bárki bármit is, ő mégiscsak a 20-25 évvel ezelőtti Tim Burton filmekben volt igazán elemében, az az ő igazi terepe, ott senki se érte utól. Utóbbi időkben viszont szeritnem nem nagyon erőlteti meg magát.
Alan Silvestri.. Neki is túl egyedi a stílusa. Zsenialitás bármelyik darabja, de egy Star Wars helyett inkább a következő Avatar film lenne egy neki való kihívás. A Mélység titkánál már bizonyított, hogy menne neki a közös munka James Cameronnal.
David Arnold: na viszont ő érdekes kísérlet lenne, egy próbát szerintem megérne a dolog, mert a Csillagkapu zenéjét annyira mocsokmód megírta, minden egyes másodperce arany.

Annak viszont kifejezetten örülök, hogy Hans Zimmert nem írtad. Mindennek a legalja lesz, ha ő egyszer SW-hez hozzá fog nyúlni - mondom ezt annak ellenére, hogy a Gladiátor szintén egy 10/10 muzsika.
RobertThorn_ 2015.12.13 09:14:01
@jpmoliere: Silvestri nem jobb vagy rosszabb mint Williams, hanem MÁSABB. Bár a Forrest Gump óta ő is alaposan ráfeküdt a dallamosabb score-okra, ha azonban akciódúsabb zenét kell írnia, akkor még ma is mindig a Predator/BTTF motívumait lehet (nyomokban) visszahallani a munkáiból. Ami nem akkora baj nála, mert ez az ő kis kézlenyomata (amit ráadásul imádok is), viszont egy SW-hez ez a fajta zene nem illene.

Jó, hogy említetted James Newton Howardot, mert ő tényleg elképesztőpen jó (a Sötét Lovag zenéje is csak miatta hallgatható..). Állítólag nem JJ Abrams folytatja a sorozat rendezését, hátha JNH eszébe jut majd az utódjának.

Ám John Williams 'határtalan kreativitását' illetően azért szerintem érdemes figyelembe venni, hogy nem tévedhetetlen ő sem. Az ő általa szolgáltatott zenék minősége szerintem nagyon függ attól, hogy maga a film, amihez tartozna milyen stílusú. Mert pl. vígjátékokban, kalandfilmekben, de szerintem a hetvenes évekbeli katasztrófafilmek zenéiben is (tehát minden olyan cuccban, amelyek pergőbb tempójúak) jól kijönnek az ő kis jellemző stílusjegyei, de pl. az utóbbi idők szürke Spielberg filmjei alá igazából semmi - tőle elvárható - örökbecsűt nem hozott össze.

Giacchinót én továbbra sem írom még le (még úgy se, hogy a Star Trekek alá többet vártam volna tőle - bár ott eleve maguk a filmek is a ST univerzum megerőszakolói..), s bár a lopás ténye időnként tagadhatatlanul tetten érhető nála, de manapság már szeritnem az is nagy szó, ha valaki mer abban gondolkodni, hogy ne hajókürt+taiko dobos trailerzenéket írjon 70 percen át.
A Fel!-hez írt muzsikáját nem ismerem, eleve ha tudom, próbálom magam távol tartani az animációs meséktől. A Wall-E zenéjén kívül (Thomas Newman - szintén nem SW kompatibilis, de amúgy zseniális zeneszerző) talán nem is tudok másikat mondani, amiben éreztem volna bármiféle mélységet.
Mutatok egy november 13-i hírt: A TV2 2016-ot kinevezte a gyerektehetségek évének, és tavaszra ígér egy olyan műsort, amibe 5-16 éves, kiemelkedően tehetséges gyerekek jelentkezését várja. Műfaji megkötés nincs, csak a tehetség számít, folytatja a sajtóközlemény, azaz egy…..