Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kotrevák Kelly (törölt)

0 bejegyzést írt és 1384 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Hellas Verona elleni két győztes találkozó után, a Juventus most a város másik képviselője ellen próbálhatja megszerezni a három bajnoki pontot, hiszen a Chievo látogat a Juventus Stadiumba.  Az Öreg Hölgy keretéből továbbra is hiányzik majd Kwadwo Asamoah és Rômulo,…..
Kotrevák Kelly (törölt) 2015.01.25 17:01:08
@babo0410: Egyébként meg csodálod, h minden fórumon állandóan rajtad röhögnek, ahova beírsz??? Gondolom, mindenki hülye, csak te nem vagy az...
A fölényes hétközi Olasz Kupa győzelmet követően, a Juventus ellenfele ismét a Hellas Verona lesz, s Allegri mester nem győzte hangsúlyozni, hogy csapata nem engedheti meg magának, hogy elbizakodottá válik, mivel a veronaiak merőben eltérő felfogásban lépnek majd a Juventus Stadium…..
A Juventus kétszer is vezetést szerezve, a büntetőpárbaj során több meccslabdát is elhibázva adta át az Olasz Szuperkupa serleget a Napoli csapatának, s a visszavágás lehetőségére nem kellett sokáig várni, hiszen most a bajnokságban is összemérheti erejét a két együttes. Az…..
Juventus FC blog Dühöngő 2012.01.01 19:09:00
Ez tényleg egy dühöngő, kiélhetitek magatokat rendesen. Itt nincs OFF-olás, jöhetnek a pletykák, az átigazolások, a vélemények, teljesen vegyesen. Akár a Juventushoz tartozik, akár nem (teljesen). A trágárság, egymás mocskolása persze itt sem megengedett, ettől azért…..
Az elbukott Olasz Szuperkupa-döntőt követő rövid pihenő után a Juventus az Inter elleni rangadóval folytatja a bajnoki küzdelmeket. Massimiliano Allegri mester 23 fős keretébe ismét bekerült a csapatból régóta hiányzó Martín Cáceres, azonban Andrea Barzagli, Kwadwo Asamoah…..
Az angol bulvársajtó értesülései szerint a Manchester United készen áll arra, hogy bankot robbantson annak érdekében, hogy visszacsábítsa Angliába a Juventus francia középpályását, Paul Pogbát.  Az ifjú tehetség 2012 nyarán ingyen igazolt jelenlegi munkaadójához, a…..
A német sajtó állítása szerint a Juventus rendkívül közel került ahhoz, hogy leigazolja a Bayern München mellőzött játékosát, Xherdan Shaqirit, s a torinói klub vezeti a versenyfutást a támadóért szintén érdeklődő, a Premier League-ben szereplő klubok előtt. A svájci…..
A zsinórban elért három döntetlent követően, a Juventus szeretne visszatérni a győzelem útjára, s a karácsonyi szünet beköszönte előtt egy szardíniai vendégszereplés, valamint az Olasz Szuperkupa Dohában megrendezésre kerülő döntője vár a zebramezes együttesre. A két…..
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.12.18 20:20:17
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.12.18 20:24:42
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.12.18 20:25:51
Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus újabb kísérletet tehet arra, hogy megszerezze a jelenleg a Manchester United keretéhez tartozó kolumbiai támadót, Radamel Falcaót, s ezáltal tovább acélozza támadórészlegét a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza előtt. Az AS…..
A bajnoki címvédő a Juventus Stadiumban fogadja a bajnoki szezon egyik meglepetéscsapatát, hiszen városi riválisához hasonlóan, a Sampdoria is nagyszerű rajtot vett az olasz pontvadászatban, s a tabella negyedik pozíciójában várja az Öreg Hölgy elleni összecsapást. A Juventus…..
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.12.14 16:38:49
Massimiliano Allegri a keddi, gól nélkül végződött mérkőzést követően beismerte, hogy a Juventus nem kívánt a találkozón kockázatokat vállalni, mivel el akarta kerülni a vereséget az Atlético Madrid ellen. Az Öreg Hölgy számára elégséges volt egyetlen pont a második hely…..
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.12.10 12:20:23
@ToTTy-Juve: Mit hittél? Hogy majd egy gólzáporos 4-3as meccsen jutunk tovább? Ha ezt hitted, akkor elég naív vagy. Sztem rajtad kívül mindenki tudta, h ez egy ilyen meccs lesz. Sztinte borítékolható volt a 0-0. Ebben a meccsben 1nél több gól nem volt benn. Ezzel a focival (bunker a biztonsági ellen) ez a 0-0 teljesen reális. Aki meg azért utazott sok 100 km-t és vett drágán jegyet, h ez izgi, sokgólos meccset nézzen meg, az meg is érdemli.
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.12.10 16:42:15
@ToTTy-Juve: Most akkor aztán sok újdonságot írtál... Ha nem mondod, akkor is észrevettem, h a foci csak a pénzről szól már 1000 eve. Csak az eredmény számít es pont ezért írtam azt a hszem, amire reagáltál. Ezért írtam, h naív vagy, ha azt hiszed, h szép játékot fogunk látni. Így csak magadnak mondtál ellen. A véleményem meg csak elmondhatom. Egy asztalnál egy pofa ser mellett ugyanezt mondtam volna mindenféle sértést nélkülözve.
A Bajnokok Ligája csoportkörét álmosan kezdő, a kiesés szelétől is megérintett Juventus magasabb sebességre kapcsolt, s az Olimpiakosz Pireusz elleni hazai, valamint a Malmö FF elleni idegenbeli győzelmekkel hatalmas lépést tett a továbbjutás felé. A szakasz utolsó…..
A Juventus a ma délután 18 órakor kezdődő Derby della Moléra a következő kerettel érkezik. Jó hír, hogy a tapasztalt francia szélső, Patrice Evra ismét Allegri mester rendelkezésére állhat, azonban a hiányzók névsora tetemes. Kwadwo Asamoah természetesen nem lehet ott…..
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.11.30 19:30:50
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.11.30 19:32:48
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.11.30 19:51:37
Massimiliano Allegri a Juventustól azt várja, hogy mindent beleadjon az Atlético Madrid elleni meccsen, illetve ingerültségét fejezte ki, amiért a játékosok nem használták ki az adódó gólszerzési lehetőségeket. Az Öreg Hölgy az utóbbi hat idegenbeli BL-meccséből ötöt…..
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.11.27 20:29:53
@Szbence: Van egy másik videó is, ahol a tegnapi meccsen ugyanígy őrjöng egy kihagyott helyzeten és egy lasztit is fejbe rúg. Jó látni tőle az ilyet.:)
Olaszországi források arról számoltak be, hogy a Juventus csapata hosszabb ideig nélkülözni lehet kénytelen Kwadwo Asamoah játékát, mivel nem zárható ki, hogy a ghánai játékos térdét műteni kell. A rengeteg mezőnymunkát végző és gyors középpályás legutóbb a Juventus…..
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.11.25 17:17:54
A Juventus 19 fős keretet hirdetett a Parma elleni hazai bajnoki találkozóra, amelyen Massimiliano Allegri mester nélkülözni kényszerül a régóta sérüléssel bajlódó Andrea Barzagli, Martín Cáceres, Patrice Evra, a közelmúltban kidőlt Kwadwo Asamoah és Luca Marrone, a pénteki…..
Kwadwo Asamoah várhatóan két hétig nem fog pályára lépni térdsérülése miatt, a középpályás sérülését megerősítette a Juventus is. A ghánai válogatott játékos még az Empoli elleni hétvégi találkozón lesérült, ám ennek ellenére kedden kényszerből játszania…..
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.11.06 18:24:27
@pedronegroo: azt inkább ne, mert akkor tuti jönne 5-6 padoin, meg peluso... Attól meg Isten mentsen minket.
Aut vincere, aut mori ("Győzelem vagy halál") szól a latin mondás, amelyet a tavalyi évhez hasonlóan, idén is fel kell idéznünk a Juventus Bajnokok Ligája szereplése kapcsán. Lassan hagyománnyá válik, hogy a halálcsoportnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető kvartettbe…..
A tegnap este egyik gólszerzője, Andrea Pirlo biztos benne, hogy fizikai teljesítőképessége hamarosan eléri a csúcsot, miután nagyon fontos 90 percen van túl az Empoli elleni 2-0-ás győzelemmel. A karmester egy tőle megszokott, 23 méteres szabadrúgással törte meg a…..
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.11.02 19:46:13
@niccolo: Ebben a bajnokságban DP félidőket még mindig simán végig tudna tolni. Nem hiszem, h túlzottan kilógna a többiek közül...
Pirlo meg már csak féke a csapatnak. Csak remélni tudom, h összekapja magát, mert ez így nagyon kevés. Az általa említett formajavulást én nem látom. Biztos vak vagyok. Visszatéréséig ment minden flottul, Allegrit is csak dicsértük. Megjelent Pirlo, egy csapásra megváltozott az egész negatív irányba.
Csak véletlen lenne?
Pirlonak már csak epizód szereplőnek kéne lenni. Ilyen Empolik ellen játszhatna, de komolyabb csapatok ellen max csak cserének dobnám már be.
Ez van. Sokat tett a csapatért az elmúlt években, de eljárt felette az idő.
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.11.02 21:10:56
@babo0410: Tudlak sajnálni, ha nem jön át az irónia... Az már a te bajod...
Ebbe a nyugdíjas lityi-lötyibe, ahova Max Pirlot is a fergeteges sebességünket lassítani rakja be, simán elszaladgálhatna egy DP is. Nagy kárt nem tenne.
Ha most sem tudsz olvasni a sorok között, akkor leülhetsz fiam, egyes!
A Genoa elleni hétközi vereséget követően, a Juventusra újabb idegenbeli fellépés vár, hiszen az olasz bajnoknak az újonc Empoli otthonában kellene három pontot és némi magabiztosságot gyűjtenie a kedd esti sorsdöntő Bajnokok Ligája csoportmérkőzésre hangolva. A Juventus…..
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.11.01 19:39:38
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.11.01 19:40:32
@GabeTR: Megvan neki is a véleménye saját magáról...:)
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.11.01 19:52:47
Alessio Tacchinardi úgy véli, hogy Andrea Pirlo a továbbiakban nem vállalhatja a két színtéren való küzdelmet párhuzamosan a válogatottal és a Juventusszal, valamint veszélyesnek ítéli meg egykori klubcsapata helyzetét. Andrea Pirlo számos kritikát kapott az Öreg Hölgy pireuszi…..
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.10.24 11:58:44
A Juventusra nehéz mérkőzés vár a hárompontos csapatok Bajnokok Ligája csoportjában, hiszen annak az Olimpiakosz Pireusznak az otthonából kellene elhoznia a három pontot, amely az első játéknapon 3:2-es győzelmet aratott a tavalyi döntős Atlético Madrid fölött.  A második…..
A válogatott mérkőzések miatti bajnoki szünetet követően, a Juventus újabb lépést tehet a bajnoki címvédés felé, s a következő ellenfél a hazai pályán szereplő Sassuolo lesz majd.  A 19 fős keret legfőbb hiányzója a Dél-Amerikából visszatért Arturo Vidal, akit Allegri…..
A Juventus edzője, Massimiliano Allegri kijelentette, hogy a csapat sztárjátékosa nem fog a bianconero csapattal tartani a Sassuolo elleni idegenbeli meccsre. A chilei középpályás két mérkőzést végigjátszott a válogatottal az utóbbi napokban, és mindössze tegnap ért vissza…..
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.10.17 19:30:40
A Juventus kihirdette keretét az Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzésre, amelyen az olasz bajnoki címvédő a tavalyi döntőst otthonában próbálja majd megmutatni, hogy visszatért az európai elitbe. A keretbe visszatért Martín Cáceres, azonban továbbra is…..
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.10.01 22:06:13
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.10.01 22:19:48