Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dr. Eher

0 bejegyzést írt és 341 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Fokozódik a helyzet a marcalvárosi állomáson. Tegnapi levelünk nyomán az egyik buszvezető meggyanúsította naiv ügyfelet, hogy ő a szerző, Ádám, mikor pedig nemis. Spicliskedéssel és szarkeveréssel vádolta, illetvehogy kollégája sírva fakadt a lebaszás után. Kérjük őrizzék…..
Elutasította csütörtök este az újbudai képviselő-testület a Zöld Pardon (ZP) közterület-használati kérelmét, így nem maradhat a Petőfi híd budai hídfője mellett a szórakozóhely - közölte Horti István XI. kerületi jegyző a döntés után. Ennél a napirendi pontnál zárt…..
Andráséknak sikerült elcsípniük a nyár egyik utolsó legmelegebb napját, amit nyilván a strandtolvajok sem hagytak ki. A Palatinusban egy sor öltözőszekrényt kipucoltak tegnap, de egyéb helyeken sem tétlenkedtek. A ruhák és az iratok végül meglettek, de a strand személyzete…..
Dr. Eher 2011.08.25 19:52:37
@ColT:

De ha kicsit kitágítanák a károsultak partvissal az ánuszát, akkor legközelebb leszokna a lopásról.
Egy kis emlékezetfrissítésként: első nekifutásra augusztus 19-ére ígérték nekünk, hogy újra járni fog a metró. Aztán a vágányzárral kapcsolatos huzavona miatt látszott, hogy ez csúszni fog, az új időpont 24-e lett. Elmúlt a július, elmúlt augusztus első fele, és itt a…..
Nem is olyan régen MotorDani (Zách Dani) gondolkodott el azon, mi lenne, ha az új jogszabályhoz - melynek értelmében a rendőr dönti el tkp. szemmértékkel, jogosan hajtottunk-e át a sárgán - igazodnának maguk a jelzőlámpák is, hogy ne csak egy rossz szájízű pénzlehúzásnak…..
Dr. Eher 2011.08.06 10:56:49
@szgy:

Olyan nincs hogy indokolatlan fékezés. A mögötted jövőnek kell olyan kövtávot tartani hogy meg tudjon állni. Mert ugye egy gyerek is bármikor elédszaladhat, nemcsak a lámpa 100 méterről.
A Blikk írta meg tegnap a legfrisebb "vihar a szaros biliben" típusú botrány hiteles történetét, amiben Bochkor Gábor, a Neo FM reggeli műsorának műsorvezetője bírta azt mondani a Class FM hallgatóira, hogy primitívek. Forrest Gump anyja tudna mit tanítani a Bumeráng…..
Dr. Eher 2011.08.03 21:46:10
@Agytörzsy Professzor:

A Boros egy tehetségtelen fószer, a Voga a legjobb, de a Bochkornak is vannak jó dumái. Csak 1 gond van a rádiójukkal, hogy kurva szar zenéket nyomatnak. Azok már 30 éve is szarok voltak, nemhogy most. Ezért csak a Bumerángot hallgatom időnként, de ha jön a "zene", azonnal elkapcsolok.
Ki volt a 20. század legkegyetlenebb diktátora? A következő infografika áldozataik számának sorrendjében vonultatja fel őket.Nagyításért kattints a képre!..
Kemény fellépést sugalló akcióval üzent hadat az illegálisan pakolóknak a litván főváros polgármestere. Artūras Zuokasnak elege lett a parkolási tilalmat rendszeresen figyelmen kívül hagyó luxusautó-tulajdonosokból, páncélozott katonai szállító járművel hajtott át Vilnius…..
Dr. Eher 2011.08.03 05:12:29
@waszabi:

Nálunk a bicigliseken kéne áthajtani egy ilyennel, mondjuk piros lámpánál keresztirányból. 1-2-re megtanulná minden túlélő hogy a pirosnál meg KELL állni.
 „Fegyver csörög, haló hörög, A nap vértóba száll, Vérszagra gyűl az éji vad: Te tetted ezt, király! Levágva népünk ezrei, Halomba, mint kereszt, Hogy sírva tallóz aki él: Király, te tetted ezt!” Nahát, nahát, lehet, hogy a duna tévések a legtökösebb…..
Dr. Eher 2011.07.09 13:21:48
@sofalwy:

Hát fideszes talpnyaló, ennyi az indok. Ennek a hazaáruló pártnak ennyi is elég.
Dr. Eher 2011.07.09 14:21:01
@sofalwy:

Az 50 felettiek nyilván nem a ciga'nyrezsim talpnyalói voltak, ezért kellett repülniük.
Alx tapasztalatai szerint felesleges megrendelni az OTP Beszédes Kontroll szolgáltatását, mert a csoportos beszedő vállalatok már ki tudják trükközni, hogy azonnal megkapják a pénzt:Az OTP-nél lehetőség van csoportos beszedési megbízás esetén ún. "Beszedés Kontroll"…..
Dr. Eher 2011.07.08 05:39:29
@Cycmyc:

Pontosan, technikailag se szabad esélyt adni a lehúzásra, mert akkor tuti le is húznak. Mindig, mindenhol, mindenki. Ez itt hungarisztán.
A Sziget-rendezvények letompított hangereje miatt már többször kiakadt a Homár, de most felcsillant a remény. Ma kezdődik ugyanis a Balaton Sound, aminek a hangereje állítólag akkora, hogy a tó másik oldalán is felsírnak miatta a kisdedek. Némileg árnyalja a képet, hogy a…..
Dr. Eher 2011.07.08 05:03:34
@Rosszindulatú Vászka:

A metálfos meg a rockszar az a zaj.
Dr. Eher 2011.07.08 05:05:55
@MaCS_70:

Még mindig ezen nyafogsz, mikor már rég megszületett a megoldás: nyaralj februárban! Nem tetszik? Akkor miért ajánlgatod másnak?
Dr. Eher 2011.07.08 05:06:51
@MaCS_70:

"Nem én vagyok túlérzékeny."

Pedig de.
Cha-teau La-fite Rotsch-ild, szótagolom, jegyezd meg. Ha ilyen feliratú borosüveget találsz másnaposan otthon buli után, nehogy visszaváltsd! Add el inkább a kínai alvilágnak, jól kereshetsz vele. Nincs ugyanis társaság a Földön, akik képesek annyi talicskányi pénz kiadni…..
Vastagbőr Ki lesz az első? 2011.07.01 11:41:00
Csak a zavarosban lehet igazán jól halászni, az új Médiatörvény pedig tökéletesen alkalmas erre. Itt van mindjárt maga a regisztráció: "A törvény hatályba lépéskor már működő, de sem a Hivatal, sem a KÖH nyilvántartásában korábban nem szereplő internetes…..
A dugóban álló autót balról előző kerékpáros zavaros identitású, követelőző alternatív, akit az LMP támogat, így méltó utóda az SZDSZ-eseknek, és partnere az MSZP-nek. Tóth Gy. László politológus a Magyar Nemzetben közölt eszmefuttatásában leszögezi: a kerékpározás…..
Dr. Eher 2011.05.31 19:41:53
@egy maréknyi dollár:

Ideje lenne már a bicigliseket is baszogatni, a KRESZ ugyanis nem egy opcionális lehetőség, hanem KÖTELEZŐ. MINDENKIRE. Forgalomba ne mehessen már akárki. Autóra van jogsi, rendszám, biciglire is legyen. Azért olyan nagy a biciglisek pofája, mert utólag nem számonkérhetőek, és ezt ki is használják. Majd ha megkapják a 300k-s csekkeket a szabálytalankodásaikért, akkor elkezdenek észhez térni. Aki meg ne, az nyugodtan essen csak a kamion alá, nem kár érte, de ezt a törvényhozás is támogassa azzal hogy ne a vétlen autósnak kelljen utána bíróságra járkálnia egy fasz miatt. Mint az USA-ban: aki telekhatáron belülre megy, az lelőhető. Itt meg legyen szabadon elgázolható aki direkt szabálytalankodik.
Dr. Eher 2011.05.31 20:05:26
@_B_:

"a bicajosok 90%-a normálisan figyelmesen közlekedik"

Elég baj ha ez neked normális. A KRESZ szerint nem. Én a biciglisek 99.999%-át látom szabálytalannak. Piros lámpánál állt már meg valaha akárcsak 1 biciglis is? Naugye.
Dr. Eher 2011.05.31 20:27:00
@_B_:

Én a városban nem ezt látom. Sőt, még mutogat meg anyázik ha majdnem elütik. Legjobb amikor (gyallernak) piros lámpánál, a zebrán teker át, ahol nemcsak hogy meg kell(ene) állnia, de a zebrán csak tolva hajthatná át a járgányát. Amikor meg gyalog megyek, simán belém jön, mert azt hiszi hogy a gyallerjárda = bicigliút. Hát nem.
Amióta aktívan biciklizem Budapesten (de lélekben örök autós maradok, aki korábban bringás volt), eleve nagyobb lelkesedéssel figyelem azokat a híreket, amik a bicikliseknek szólnak, ráadásul ez a tematika most találkozik a másik szívügyemmel: a főváros képének átszabásával.…..
  Tóth Gy. László mai, a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikája az Emberibb Parkolásért Mozgalomnak is becsületére válna. A kerékpárosokban megannyi kétkerekű Antikrisztust látó szervezet sajtóközleményei által képviselt utálat köszön vissza Tóth Gy. Critical Mass,…..
A Viasat3 sem akar lemaradni a Való Világ 4 mögött, és ugyan az Éden hotelt szappanoperaként meg stratégiai játékként harangozzák be, mindenki tudja, hogy ez a műsor méginkább a csöcsökről és a kockahasakról fog szólni, mint az RTL Klub valóságshowja. Itt egy videó a tétel…..
Dr. Eher 2011.03.04 20:02:53
Gergely új lakásához nem várt extrák is jártak: két éve mindig tudja, mikor jönnek-mennek szomszédai. Amiért Magdi anyus hálás lenne, ő vonakodva fogadja és bíróságra vinné az ügyet. Nagy kár, hogy a több éves alváshiányra magasról tesznek az illetékesek.2009. elején…..
Dr. Eher 2011.02.23 18:57:43
@Van_mikrohullámú_sütőtök?:

És a családnak nem volt annyi esze hogy cserébe a többi lakó autóját leöntse kromofággal, megkarcolja csavarhúzóval? Esetleg csúzlival belőni a ragasztósok ablakait? Majd leszoknak róla ha nekik is fáj.
Naiv ügyfél meglepődött, hogy többet nem mehet nyelvtanárjával délelőtt a Mandragórába, pedig a hely kihasználtságán drasztikusan ront majd a hiányuk:Délelőtt 11órakor érkezem meg a II. kerületeben lévő, Kacsa utcai Mandragóra kávézó és étterembe - ahogyan ez lassan már…..
Jó kis felelősséggel kapcsolatos helyzetet küldött be Balázs, ami persze számára kevéssé jó, mert neki át is kellett élnie. Szerintetek a lenti esetben ki a baleset okozója? Az alábbi eset szeptember 21-én délután történt meg velem Budaörsön. Egy Renault Espace 3-at vezettem,…..
Dr. Eher 2010.11.14 19:44:51
@min: Nem hát, neked az is jó lesz ha átrepülsz a kocsim fölött, én meg áthajtok rajtad. Mert én se foglak figyelembe venni.
Dr. Eher 2010.11.14 19:45:48
@Alf: Sztem meg tanulj KRESZt, bicigliseknek se árt. Túlélőkönyv.
w Iszappapolás 2010.10.11 05:20:00
Az árvizet ismerjük, akár fel is lehetne rá készülni, például nem kéne ártérre építkezni. Kolontár és Devecser olyasmit kapott a nyakába, amire nincs recept. Előrejelzés sincs, az ipari katasztrófák ilyenek, valahol valaki félrenyom egy gombot, vagy valakik egymás után…..
Dr. Eher 2010.10.11 15:06:44
Lehet hogy nem mindig nyereséges, de ha csak nullszaldós, már akkor is 1000 embernek megvan a betevője. Enélkül lehetne +1000 embernek fizetni a munkanélküli segélyt - miből? Leállással még a fedezet se lenne meg rá, és közismerten olyan jó állapotban van az államkassza hogy simán elbír még pár 1000 munkanélkülit, ugye...

Persze, biztos hanyag volt az ellenőrzés, esetleg nem is léteztek szabályok az eltérő talajszerkezet, buzgárok, fasztuggyami ellenőrzésére, így az nem is volt része az ellenőrzési listának. Az itt alkalmazott technológia nem mai darab, 20-30-40 évvel ezelőtt ennyire futotta, most majd nyilván jobban fognak figyelni az ilyesmire. Esetleg felülvizsgálják a többi (nemcsak vörösiszap, hanem bármilyen veszélyesanyag-tároló) védelmi rendszerét. Van ahol mégcsak gát sincs, hordókban rohad a cucc a mezőn, aztán majd lesz vmi - csak eddig még nem rohadt el teljesen. Vagy belekúrják a mezei szemét közé, netán az erdőszélen pakolják le, az se jobb. Pl. ezzel is lehetne munkahelyeket teremteni: a felülvizsgálat, biztonsági rendszer megerősítés is adhat jópár embernek munkát. Annyival kevesebb munkanélküli, annyival biztonságosabb jövő.

Éshát a mezei szeméttel is kéne kezdeni vmit, lassan az is kiszorít minket az országból. Erre is van megoldás: szemétégető, pl. Csak az pénzbe kerül, főleg ha megfelel a szabályoknak (légszűrő a kéményre, stb). Talán ennek a katasztrófának lesz annyi haszna hogy majd ilyesmire is jut pénz. Mondjuk a lenyúlás helyett.
Becsüljük azokat az elvetemült motorosokat, akik kontinenseket szelnek át, hogy két keréken fedezzék fel a világot. Ma egy japán srácról szereztünk tudomást, aki Suzuki Djebellel indult el. Átvágott Szibérián, Ukrajnán, míg boldogan megérkezett Magyarországra. Lelkesedése nem…..
A Megasztár az indulás előtt pár nappal csak azzal tudott címlapra kerülni, hogy egy szlovákiai magyar amatőr zenekar mégsem írta alá a Tv2 által kínált szerződését. A Csak van tagjai ugyanis nem akarták, hogy a csatorna producerei mondják meg, hogy milyen hajzselét…..