Regisztráció Blogot indítok
Adatok
eredetileg Kovács János

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
AMIBEN EGYETÉRTÜNK Róna Péter előbb a Hetényi Kör Félfordulat címet viselő állásfoglalásával vitatkozva, majd a Népszabadságban augusztus 8-án megjelent írásában élesen szembefordul azzal az „egybehangzó állásponttal”, miszerint „a versenyképesség meghatározó…..
eredetileg Kovács János 2012.08.15 10:02:50
1) Valóban, egy ország növekedési potenciáljának úgy általában feltehetőleg nem az élőmunka terhelése az egyetlen kulcsváltozója.

2) Ettől függetlenül, az élőmunka magas terhelése nagyon is fontos kérdés - éspedig nem is annyira a növekedés, mint inkább a munkaerőpiac szempontjából. Márpedig egy gazdaság helyzetét vizsgálva a GDP mellett talán a munkaerőpiac a leginkább meghatározó.

A magyar gazdaságnak pedig az elmúlt évtizedekben a legmakacsabb problémája volt régióban kiemelkedően alacsony aktivitási- és foglalkoztatottsági ráta, a széles körű jövedelemeltitkolás és - bár ezt nehezebb mérni - vsz. az általános munkamorál is. Ettől ugyan volt, hogy sikerült aránylag gyors növekedést elérnünk (pl. az ezredforduló környékén), de feltehetőleg a munkaerőpiaci helyzet is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ez a növekedés egy még régiós viszonylatban is különösen duális szerkezetű gazdaságban valósult meg, és hosszabb távon - a nagyobb újraelosztási igény révén - valószínűleg a növekedés politikai alapjainak aláásásához is.

Ez pedig korántsem csak képzettségi probléma. (Az EU tele van nálunk jóval képzetlenebb népességű országokkal, ahol a munkaerőpiac mégiscsak jobban funkcionál a mienknél.)

A rossz munkaerőpiaci helyzet ugyanakkor feltehetőleg összefüggésben áll azzal, hogy a munkaerőpiacon a régióban kiemelkedően rossz ösztönzőrendszert sikerült összehoznunk. Ez egyfelől a nyugdíj- és segélyrendszer bekerülési kritériumainak rendkívül puha voltából, másfelől a munkajövedelmek kiemelkedően magas és igen erősen progresszív adóztatásából fakadt.

Mivel a munkaerőpiaci probléma komplex, a kezelésének is nyilván csak az egyik lába az élőmunka terheinek csökkentése - de az elmúlt évtizedek legmakacsabb problémájának orvoslására tett intézkedéscsomagnak mindenképp eleme kell, hogy legyen.
Rengeteg dolog történt velem a "nulladik" napon, de a megnyitó annyira lenyűgözött, hogy nem tudok nem ezzel foglalkozni először... Pedig igazság szerint egyáltalán nem szokott az olimpiának ez a része megfogni, négy éve még jegyet is nyertem az MTV-s sorsoláson rá, de mivel…..
eredetileg Kovács János 2012.07.29 11:26:10
@cudicini:

Hát... Érteni vélem, hogy mire gondolsz, de ezt is meg lehetne csinálni színvonalasan, sőt éppen hogy ezt kellene színvonalasan megcsinálni. Az olimpiai megnyitó részben mindig a nemzeti kultúra bemutatásáról szól, egy színtelen-szagtalan internacionalista bemutatónak sok teteje nincsen.

Az Állami Népi Együttesnek vagy Román Sándoréknak pl. igenis kellene, hogy legyen szerepük egy ilyen megnyitón. (Cserébe Ákost viszont könyörgöm, hagyjuk ki belőle :-) )
A Világgazdaságban ma megjelent véleménycikkükben Scharle Ágota minapi interjúalanyunk és kollégája az új tízpontos programban szereplő járulékkedvezményeket mérlegelik. Egy mondatban: az irányt helyesnek, a célzást pontatlannak találják...
eredetileg Kovács János 2012.07.25 21:27:27
@Eredetileg Kovács János: (Annál ez mintha pontosabban lenne célozva...)
eredetileg Kovács János 2012.07.27 14:52:05
@BrianBrian:

Csakhogy a képzetlen munkakörök kedvezményét - igaz, valamivel kisebb összeggel és hírveréssel - már tavaly ősszel, az adójóváírás kivezetésével egy füst alatt megszavazták.

***

Ami pedig az újraelosztási érveket illeti - de gustibus non est disputandum, szerintem a szakmai jellegű vitákban nem is ezek az érvek domináltak. De azért ez ha már a hatékonyságnál tartunk, az adójóváírás szociális újraelosztási szempontú hatékonyságát is csökkenti az alábbi empirikus megfigyelés:

"A minimálbéren foglalkoztatottak többsége azonban nem szegény, hanem közepes, vagy magas jövedelmű háztartásban él."

(Benedek-Rigó-Scharle-Szabó, 2007)
eredetileg Kovács János 2012.07.27 16:17:54
@BrianBrian:

Viszont az alacsony jövedelműek közt elég nagy arányt képviselnek a minimálbéresek, és nem is (feltétlenül) csak rájuk igaz az állítás.

Általában is megáll, hogy egyén pillanatnyi - alacsony - jövedelme és a családja vagyoni helyzete közt számos tényező (eltartottak száma, többi családtag jövedelme, meglévő/örökölt vagyon...) bejátszik, így a progresszív jövedelemadó nem túl hatékonyan célzott újraelosztási eszköz.

(Az eloszlás másik végén ugyan valószínűleg erősebb a korreláció, de a legmagasabb jövedelmek meg általában vállalkozásból származnak, amin meg más okból nincs progresszív teher :-) )