Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Vanek főfoglár úr.

4 bejegyzést írt és 117 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Amikor a tavaszi, RTL-gyilkosnak ígért műsorrendet bejelentette a TV2, szinte minden hétköznapra jutott egy saját gyártás, a főzős realitytől a párkeresősön át volt ott minden, mint a búcsúban. Aztán földbe állt a tavasz, a műsoraik Majka 50 milliós játszmáján és Ördög Nóri gyerekvetélkedőjén kívül…..
"Aki nem velünk van, az ellenünk", ugye, és hát Simicska nincs velük, és aki Simicskával van, az ellenség, azaz Kálmán Olga az eddiginél is jobban szúrja a szemüket, tessék csak nézni: Lokál:..
Lassan formát ölt a 2013-as adórendszer. A kormány rengeteg meglévő adót és adózási szabályt ír át, mindemellett a legfontosabb adókat is komoly változások érik, vagy éppen nem érik. A második Matolcsy-csomag ugyanis felpuhulóban van. Kérdés, hogy a jövő évi deficitcél nem…..
Schmitt és a családon belüli erőszak után újabb 80%-os ügy körvonalazódik, ez azonban sokkal direktebb módon érinti a Fidesz hatalomtechnikai elképzelését: a választás előtti regisztrációt.A regisztráció lényege, hogy valamilyen módon jelezni kell a hivatalban hogy majd én…..
Vanek főfoglár úr. 2012.09.28 06:36:58
211.12.08-án írtam:
"Nem lesz kétféle magyar állampolgárság.(by Semjén). Az állampolgárság és a szavazati jog elválaszthatatlan egymástól. És mint tudjuk, ehhez a szavazati joghoz nem szükséges állandó, bejelentett magyarországi lakcím.
És itt álljunk meg egy pillanatra! Az FHP teljes mellszélességgel kiáll a határon túliak szavazati jogáért. Viszont ragaszkodik ahhoz, hogy a szavazat bejelentett lakhelyhez legyen kötve.
És akkor lássuk az Alaptörvényt!
“Alaptörvény XXXI. cikk (3) bekezdés
„Rendkívüli állapot idején vagy ha erről megelőző védelmi helyzetben az Országgyűlés határoz, a magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárságú férfiak katonai szolgálatot teljesítenek.”

Mit is jelent mindez? A választójogi törvénnyel mégis sikerült kétféle magyar állampolgárt teremteniük.
Miről is van szó?
Az állandó lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár számára a haza védelme alkotmányos, akarom mondani alaptörvényes kötelessége. Akinek viszont nincs lakóhelye az országban, viszont beszavazhat olyan képviselőt a parlamentbe, aki miatt a haza védelme éppen aktuálissá is válhat, nos annak a haza védelme csak laza, fakultatív, hétvégi programajánlat.
Gratulálok kedves képviselők! Igen,ti ott a kormánypárti padsorokban." És akkor az önkéntes hazavédelem is levélben fog történni. hende kap egy csomó borítékot, amiben az van írva: puff-puff-durr!
Most komolyan, pártunk és kormányunk a nyári forróságban első számú nemzeti célnak tartja a Hírcsárda ellehetetlenítését? Pénteken oldalszámozásügyi problémák merültek fel, ma meg épp Hugh Grant-et keressük veszettül, mert levelet szeretnénk neki küldeni,…..
Bemegy egy orbánviktor az orvoshoz. Illedelmesen köszön, leveszi a kalapját, oszt néddmá’, hát nem egy varangyos vona ül a fején! Orvos kellő értetlenkedéssel néz, szemmel láthatóan várna valami magyarázatfélét. Nosza, ezen fel is bátorodik a varangyos vona, és…..
  Az FHP tiltakozik az Orbán-kormány tervezett, törvényesíteni kívánt magántulajdon ellopása ellen, amit a 100 ezer magánnyugdíj pénztári tag kárára kívánnak elkövetni, a tagokkal fizettetve meg egy kontár gazdaságpolitika következményeit!Felhívjuk a pénztárakban…..
Vanek főfoglár úr. 2011.12.19 20:53:39
@Nikorene:

Nincs autómatikus visszalépés! Mivel a törvénybe foglalták, hogy az a pénz a magántulajdonod, nem léptethetnek vissza a beleegyezésed nélkül. Még Rákosiék is aláíratták a paraszttal a belépési papírt, amikor folyt a téeszesítés, és be kellett szolgáltatni a földet, mint magántulajdont a közösbe. Milyen is lenne már a XXI-ik században egy olyan lépés, hogy egyszerűen elveszik, ha te nem egyezel bele. Lopásnak hívják! Zuschlag 60 millióért 6 évet kapott. Most 320 milliárdról van szó.
Ennek a blognak az egyik első bejegyzésében, még a választások előtt, arról írtam, hogy a kétharmados többségre inkább lehetőségként, semmint veszélyként érdemes tekinteni. Az elmúlt másfél év világossá tette, hogy tévedtem. A kétharmad ugyanis – ha nem elég…..
 Megszavazták.Anélkül, hogy a saját alaptörvényükkel összhangba hozzák. Igaz nehéz feladat lett volna, ha nem csak a szavazat gyűjtés, és a következő választás lebeg a szemük előtt.Miről is van szó?Miután Semjén világgá kürtölte a legvégsőbb érvet,…..
Vanek főfoglár úr. 2011.12.11 12:31:31
@IGe:
Kösz, lesz még teljes progi is, csak az időzítés még nem tiszta ebben a kusza világban.
Leesett az első hó, egyre jobban vacogunk a sál-sapka kombó alatt is, hamarosan elérkezünk az év legrövidebb napjához - rohamléptekben közelegnek az Ünnepek. Arra szeretnék mindenkit kérni, hogy most egy kis időre tegyük félre a tréfát és az ellentéteket. Álljunk meg egy…..
economy Koki, meg saller... 2011.12.09 12:08:00
Visszatérő ötlet, hogy az IMF-fel és az EU-val tervezett hitelmegállapodást erősen megnehezítette volna, ha a magyarok kategorikus nemet mondanak. Brüsszeli diplomáciai forrásokból olyan értesülést is hallottunk, hogy biztosan nem történt hajnalban félreértés, hanem Orbánt…..
Vanek főfoglár úr. 2011.12.10 05:03:44
A probléma egyértelmű megoldása, hogy hadat üzenünk Nagy Britanniának. Az öcsödi huszárok ellovagolnak Overdose hátána Buckhingham palotához, és olyan dúrva káromkodást vágnak a medvekucsmás palotaőrök fejéhez, hogy azok rögtön fejvesztve menekülnek. A retró LI-2-vel a szigetország fölé repülünk és gyalázkodó röplapokkal megingatjuk a bennszülöttek hitét. (Rooney-Beckham páros térdre kényszerült az Orbán-Urbán világhírű stukkbajnokok előtt, Károly már csak (el)dugja Camillát, Vilmosról meg egyszerűen pálinkát neveztek el a magyarok). A CNN élő közvetítést ad a Taknyos Varjúból, ahol harcra kész törzsvendégek bősz ökölrázása ültet páni félelmet 60 millió szigetlakóba. Mindezek után nagy kegyesen felajáljuk a döntetlent, megtérünk a nemzetközösség kebelére, és beintünk Angelának és Nikolausnak. Gazdaságunk hihetetlen módon felpörög, mert egyedüli beszállítói leszünk a fisch&chips biznisznek ( hadd szokja a büdös ánglius a szálkás pontyot). Széles kétemeletes buszokat kezd gyártani, az ország plázaláncát meg megveszik Lázárék. A Bank of England szó nélkül kapitulál az OTP előtt, a nép üstöllést megszavazza Orbánt a nemzetközösség vezetőjének és a hit védelmezőjének, csak ne nyúljon a nyugdíjmegtakarításukhoz. Az Orbán gyerekek beházasodnak a királyi családba, és a Windsorok után egy 2/3-os dinasztia üti fel fejét Anglia borús ege alatt. Good save the king!
Vanek főfoglár úr. 2011.12.10 05:09:40
@Vanek főfoglár úr.:
God save the king! Of korz!
(bár: Jó az isten, jót ád...)
Nem akarom, hogy a határon túli magyaroknak szavazati joga legyen a magyar választásokon. Nem bonyolult a képlet, élni, és élni hagyni. Még mielőtt valaki benyögné, hogy rohadtjudoeobolsevikfaszopógeciu jegyezzük meg, aktívan követem a nemzettársaim kinti politikai vitáit,…..
Tegnapelőtt felmentette a parlament Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát. Azóta a baloldali politikai közösség egy része koncepciós pert kiállt, pedig ez fölösleges, és a jogállam megvédése helyett a jogállam rombolását idézi inkább elő. Először is szögezünk le pár dolgot, nem…..
Azokat, akik ebben a mentőcsomagban reménykedtek, sajnos ki kell ábrándítanunk. Az adósmentő csomag ténylegesen nem segíti a hiteleseket. A kormány ugyan tárgyalt a bankokkal, de az érintetteket, adósokat (szavazó polgárait) elfelejtette megkérdezni. Közlünk néhány részletet…..
Vanek főfoglár úr. 2011.06.24 05:48:11
@Add_tovább:
Hagyd el!
Nemzeti amnéziában szenvednek. Ha képesek lennének a mostani megoldást összehasonlítani azzal, amivel a nemzeti erölködés kormánya teleharsogta az Univerzumot egy évvel ezelőtt, már kint hugyoznának a téren.
Ez a törvény azt mondja a puposnak: nesze még egy púp!
Szánalmas.
Itt a Vincenten már csinos gyűjteményünk van az orbáni állam saját zsebre  törvénykezésének bizonyítékaiból. Egyszer majd talán lesz Wikipedia-cikk a Lex Haverokból (bár ha ilyen ütemben teljesedik ki Magyarországon a sajtószabadság, akkor lehet, hogy Wikileaks lesz az).…..
  Van államtitkár, aki 466 ezer kilométeres A6-ossal jár. Az állami vezetők közül még a statikusabb szerzetek is simán mennek évi 60 ezer kilométert. Hamarosan mint Skodákat amortizálnak. Mai publikációnk blogposztja...
   Na ebből elég!Mostantól van párt amire számíthatsz!FHP Fékezett Habzású Párt, Felelős Hazafiak Pártja, Felőlem Hátulrólis Párt, Felelősségervont Hatalom Párt stb. (nem kívánt dörlendő! Vagy, ha van jobb ötleted, nosza! ). Elég már, hogy a…..
Mandiner blog Dobozolás 2011.04.21 07:01:00
  Nagy kedvencem Örkény István Tóték című regénye. A történet egyik lényege: ha a jó hatalom (ez volna Tót Lajos, az észak-magyarországi kis falu tűzoltóparancsnoka) helyébe valamilyen fondorlatos módon rossz hatalom érkezik, akkor a jó csak ugyanolyan rossz eszközökkel…..
Vanek főfoglár úr. 2011.04.22 05:03:05
A manyup lényege volt, hogy hosszú távon levegyen egy részt az állam válláról a nyugdíjfinanszírozás ügyében. Már nem kellett volna sokat várni, hogy beinduljon, és pl 30 év múlva már vígan működött volna a rendszer.
Ezzel szemben a jelen évben lehet azzal döngetni, hogy szufficites lesz a ktsg vetés, húdefasza.
Nos akkor rakjuk egymás mellé a 30 év múlva aktuális helyzetet.
A korfa alapján több nyugdijas lesz, mint aktív befizető + a most felvett 4 milliárdnyi dollárhitel éppen aktuális lesz törlesztés szempontjából.
És a barmok még tolják is a bambák képébe, hogy "megvédjük a nyugdíjakat".
Tényleg meg. A kifizetéstől!
Azt hiszem ostorral csapom agyon a kölkeimet, ha ennek a rendszernek a finanszírozásában részt kívánnak venni, és nem húznak el a világ négy égtája felé.
Más.
Az általam egyébként roppant károsnak tartott egykulcsos szja nyertese vagyok. A manyup lerablása miatt a többlet manit nemesfémbe fektetem, és rakom a cihába. Nem fér hozzá ez az enyveskezű tahó. Akiktől meg veszem, azoknak pár hónap haladék, amivel tovább tudják fizetni az elszaladt devizatörlesztőiket. A magyar nyelv gazdagságának új távlatai nyílnak meg a tapasztalataim alapján.
Ennyit a varázsló zseni gazdaságélénkítő várakozásairól.
Amiről a cikk szemérmesen hallgat, pedig legalább ennyire kicsaphatná a biztosítékot, az az 1 millió új munkahellyel kapcsolatos nyílt orbáni korrupció. Amikor a munkahelyteremtés a szervilis seggnyalók pereputtyára vonatkozik. Ráadásul jó pénzért, alkalmassági kételyek nélkül.
És lehet szocizni, Gyurcsányozni, csak a baj az, hogy lassan ezt már az óvodában is kiröhögik.
Nem ők fogják elzavarni ezt a bagázst. A nép józanabbik fele úgy vár egy új politikai erőre, mint egy falat kenyérre.
Meg fogják kapni, és ez a gőgös nyikhajok alkotta gyülekezet akkor lesz a legnagyobb slamasztikában.
Egy nyugodt napnak indult...     Persze a Duna közepéből is kihúzhatott volna párszáz lufi egy ötven méteres Faszt, de perspektivikusan ugyanaz...
Vanek főfoglár úr. 2011.04.19 04:45:18
@futyfurutty:
Na mesélj már! Milyen érzés hogy mióta téged onnan kiengedtek, a kötelező banán íze helyett a nyelvedre tapadt szart nyalogatni?
A ma esti Tétben ismét előkerült az, ami a következő években feltehetően még sokszor téma lesz: meg lehet-e majd változtatni a Fidesz-KDNP által most elfogadni készülő új alkotmányt egy esetleges kormányváltás után. Kétharmadot kell hozzá szerezni – mondta rezignáltan…..