Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Világpolgár2012

0 bejegyzést írt és 609 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egészen csodálatos világba kalauzol P Eliott írása. Egy templom által működtetett közösségi kertbe, ahol egészen nagyszerű figurákkal ismerkedhetünk meg. Igazi élmény a poszt, nem is beszélve a fényképekről!..
Világpolgár2012 2021.09.22 15:40:50
@Vibi: Kicsit árnyaljuk azért ezt a kijelentést. Valóban a népsűrűséget nézve az Egyesült Királyság a harmadik Európán belül Hollandia és Belgium után (nem számítva a városállamokat és pár szigetet). De nézzünk egy kicsit a számok mögé, Hollandiában ez 457 embert jelent kilóméterenként, Belgiumban 376 és UK-ban 277. Ezzel inkább Németországhoz van közel, ahol 233 él egy kilóméteren. Emellett azt is nézni kell, hogy egy ország területe mennyire van beépítve, ez a UK-ban 12% (nagy tévhit, hogy nagyon be van építve az ország!), Hollandiában 16% és pl. mennyi területet használnak mezőgazdaságra, ez a UK-ban kb. 40%, Hollandiában kb. 67%. Nézhetnénk még várossűrűséget is, pl. Európában Franciaországban vannak messze a legsűrűbben lakott városok; a legsűrűbben lakott négyzetkilóméter Barcelonában van, kb. 53 ezer ember, UK-ban természetesen ez Londonban van (nyugat London), kb. 20 ezer ember. Szóval, van bőven hely, még Londonban is, ahol kifejezetten sok a zöld terület és kert más hasonló méretű nagyvároshoz képest. De örömmel látom, hogy a konzervatív és néhai UKIP propaganda működik és virágzik.
A különböző listák kapcsán az ember már hajlamos élni a gyanúperrel, őszintén szólva nincs ez másként a MoverDB tanulmánya esetében sem, melyben a legjobb (és legrosszabb) városokat szedték össze expatoknak. Vajon Budapest hol található?..
Világpolgár2012 2020.11.26 00:26:32
@Nagy kámpics: Fogalmam sincs, mi az a numbeo, nem is keresek most rá, de macskás videót MINDEN NAP nézek :)))
Sokak kedvence... a gasztroblog. A miénk is. :) Be kell vallanunk, és nem azért mert szégyelljük vagy ilyesmi, hanem mert ez az igazság, hogy a balatoni nyaralás egyik fénypontja az aznapi éttermi/cukrászdai látogatás. Ez van. Szeretünk enni - ugyanazt, ezt már ismeritek úgyis - de nem szeretünk…..
Világpolgár2012 2020.09.12 07:21:09
Mint korábban írtam már, a tervek szerint az itt töltött időt én arra is használom majd, hogy elvégezzek egy ír sulit. Ez elsősorban azért lényeges, mert ha Kínában esetleg még kavarnak egyet a dolgokon, akkor az ezzel lehet kapcsolatos. Amikor néhány éve egy időre elvágták az utat a nem natív…..
Határátkelő Vendégoldal 2017.08.18 06:30:00
Éttermi kalandozások következnek Magyarországról és Angliából, méghozzá Digger billentyűzetéből és képeivel. Tudom, sokan kezditek a napot a blog reggeli olvasásával, aminek ma lesz némi veszélye a kalóriák szempontjából. Én szóltam… Természetesen utána jöhetnek a vélemények a jó és rossz éttermi…..
Világpolgár2012 2017.08.19 01:10:13
@Pink Petsch: Donald kacsat meg is valasztottak tavaly :)
Világpolgár2012 2017.08.19 01:22:53
@Pink Petsch: Jaja, mar meg lett sutve :)
A külföldi munkavállalás esetében a „hol lakjunk” mindig kulcskérdés. Márpedig lakást bérelni (a sokak által kényszerből választott szobabérlést most tegyük félre) nem is olyan egyszerű. Nem elég, hogy elég komoly kezdőtőke kell hozzá, ráadásul a dolog menete sem olyan…..
Világpolgár2012 2017.08.07 17:10:58
@puhacica: én találtam kicsit romos régi kőépületet 26 ezer euróért Korculán, persze fel kell újítani, de mi belevágnánk. Még nem vettük meg :) Nekem mondjuk a 60-as, 70-es, 80-as években épült házak is tetszenek, mert senki nem szereti őket és viszonylag olcsóak, azokat is jól fel lehet újítani. Legrosszabb esetben, a telekért fizetek. Vagy csak hajót veszünk :)
Világpolgár2012 2017.08.07 19:56:42
@puhacica: persze, szívesen, de még nem tudom mikor lesz és mi lesz :) Arról én is hallottam, olvastam és innen a blogról is kaptam információt ilyen ügyekről, hogy vannak engedély nélkül épült házak, meg telkek, amit építésre hirdetnek, de nem is, szóval résen kell lenni. Mindenképpen alkalmaznék ügyvédet, lehetőleg olyat, akit valamelyik ismerősünk jól ismer. Meg persze segítséget is kérnék ismerőstől fordításban, stb. Lehet, hogy először bérlünk valamit hosszabb ideig és úgy nézünk szét. Egyébként egy hete jöttünk haza (júliusban nagy családdal szoktunk menni Zadar környékére), arrafelé lehet találni 60 ezer euróért 2 hálós apartmant, de a környezet nem olyan idilli, mint Korcula, inkább, mint Vodice júliusban és augusztusban, az év többi részében viszont csendes.
Világpolgár2012 2017.08.07 20:07:23
@Bredpitt Monika: nálunk két idősödő anyuka lehet a probléma, az egyik már velünk lakik, a másik is elég sokat van nálunk, nem tudom, hogy ők hogy bírnák a hajót :) Egyébként az életforma tetszik és pl. Korculán a kikötői díjak is elég kedvezőek.
Vajon mennyire lényeges egy ország értékrendjének elfogadtatása, hogyan alakíthatnánk úgy a sorsunk, hogy megpróbáljuk megelőzni az esetlegesen kialakuló feszültségeket? Ezeket a kérdéseket is feszegeti Péter (akit eddig a Londonban, sej… sorozat szerzőjeként ismerhettetek meg) írása, amit a…..
Világpolgár2012 2016.06.22 18:35:25
@Mirjam2:
Jaja, meg az anyós is :))))
Világpolgár2012 2016.06.22 18:59:07
@Mirjam2:
A béke fenntartásának érdekében vacsorára mexikói lesz :)
Világpolgár2012 2016.06.22 19:12:18
@Mirjam2:
Ó, te csak azt hiszed :))))) Ez a legszórakoztatóbb meccs eddig az 5 góllal!
Kati lassan két éve kezdett önkéntes lehetőségeket keresni a nagyvilágban, így került Malajziába, ahol angolt tanít és próbál segíteni a rászorulókon. (Erről bővebben első posztjában írt, itt találjátok.) Most ismét jelentkezett, méghozzá egy, még az országon belül is…..
Világpolgár2012 2016.05.13 15:28:18
@Muscari:
Ja, a 1600 W feletti porszívókat már betiltották, talán 2014-ben. Nekem pont most romlott el a régi 2100 W-os, a hétvégén megyek újat venni. Ugyanaz a porszívó, 700 W-al, kíváncsi leszek a különbségre. Egyébként AAAA minősítésű lett, ami az jelenti, hogy a legjobb porfelszedési kategóriába is esik a környezet védelem mellett. Na majd a jövő héten meglátjuk.
Cecília története nehezen nevezhető átlagosnak, hiszen éppen tíz éve kezdődött, amikor (alapvetően a nyelvtudás tökéletesítéséért) Londonba költözött, viszonylag biztos magyarországi karriert feladva. A brit fővárosban aztán megküzdött elsősorban saját magával,…..
Világpolgár2012 2016.05.04 08:58:48
@geegee:
Az az épület a posztban is említett Gherkin (uborka), irodaépület a City-ben. Egy kis információ:
en.wikipedia.org/wiki/30_St_Mary_Axe

A másik szerintem ez lesz, bár nem biztos, hogy erre gondoltál, és ennek fel is lehet menni a tetejére, van étterem, kávézó, kilátóhely:
en.wikipedia.org/wiki/20_Fenchurch_Street
skygarden.london/
Világpolgár2012 2016.05.04 09:07:59
@geegee:
Ez a Mont Saint-Michel Franciaországban van :))) St-Malo-tól nem messze.

A cornwall-i az St Michael's Mount:
en.wikipedia.org/wiki/St_Michael%27s_Mount
www.stmichaelsmount.co.uk/

Az a közös bennük, hogy mindkettő a Benedek rend tulajdonából volt réges régen, ezért is ugyanaz a nevük.

A franciaországi szerintem szebb, de ez szubjektív vélemény. Voltam már ott sokszor, de most igazán érdekes, mert visszaállították a környékét a természetes állapotba és egy tavaszi vagy őszi nagy dagályt nagyon megnéznék.
Lassan hagyománnyá válik, hogy a nagyobb ünnepek idején arra kérlek titeket, küldjetek fotókat arról, hogyan ünneplitek ti (vagy éppen a helyiek) az adott ünnepet. Az idei húsvét sem kivétel, úgyhogy ma körbenézünk egy kicsit a nagyvilágban Amerikától Malajzián és Japánon át Európáig. Még senki sem…..
Világpolgár2012 2016.03.28 20:24:27
@Hari Seldon 2:
Én is értem - ráadásul csak egy fél órára vagyok Nord Pas de Calais-tól - igaz a víz másik oldalán :)

Bienvenue chez les Ch'tis!!!
Világpolgár2012 2016.03.29 17:58:03
@kardio1:
Haha, kíváncsi vagyok, hogy mit szólnak az ott lakók :)
Világpolgár2012 2016.03.29 17:59:03
@Hari Seldon 2:
Ohh, köszi :) Előbb-utóbb fizikailag is lehet, hogy átköltözünk.
A mai posztot kéretik nem komolyan venni, hiszen egy paródiáról van szó, melyet Marci küldött, én pedig arra gondoltam, egy tavaszi szombatra jó móka lesz. Az írás a manapság rendkívül népszerű travelbloggereket csipkedi meg kicsit, és persze akinek nem inge… Jó szórakozást!..
Világpolgár2012 2016.03.12 07:01:03
@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
The Way, Martin Sheen-nel. A fiat Emilio Estevez jatsza, aki ugye a valodi eletben is a fia. Szerintem jo film.
A legtöbb városról él valamilyen kép az emberekben, még akkor is, ha sosem jártak ott (vagy akkor leginkább). Belfast ilyen szempontból történelmi okokból nincs túl jó helyzetben, de mint Mourning Man posztjából kiderül, az előítéletek ebben az esetben sem működnek. A…..
Világpolgár2012 2016.01.27 00:19:16
@kardio1: @fhdgy:
Hu, mondjatok el legszi, hogy mi tortent Vir-en, esetleg linket is. Kosz!
Világpolgár2012 2016.01.27 16:40:03
@fhdgy:
Köszi szépen! Itt Angliában egyáltalán nem hallottam erről. Próbáltam utána keresni, de ugye horvátul nem tudok, magyarul meg angolul nincs sok infó. Úgy tűnik, hogy amióta beléptek az unióba ez a probléma megoldódott. Tudsz erről valamit? Voltunk egyébként Vir-en szeptemberben, az biztos, hogy már nem látszik, hogy leromboltak ott valamit is, nagyon be van építve.

Rovinj-ba sajnos nem sikerült tavaly eljutnunk, de ebben az évben mindenképpen elmegyünk arrafelé is. Köszi neked is és Muscarinak is a tippeket, hogy hová menjünk, az egy útból kettő is lett a végén. A következő pár évben biztos, hogy felfedezzük az országot, amennyire lehet.
Elég kevés téma van, ami annyi vitát váltana ki úgy általában véve is, mint az egészségügy, különösen, ha az angolt és a magyart kell összehasonlítani. Mindkettő mellett és ellen is lehet érveket felhozni (jó pár alkalommal ez már meg is történt), és a mai egyik ajánlott…..
Világpolgár2012 2015.08.31 18:35:20
@@ndtomas:
Nekem nagyon jó magán fogorvosom van itt (UK-ben) már több, mint 6 éve. Azelőtt én is kipróbáltam egy csomót itt is, Mo-n is, ki lehet fogni jót és rosszat mindkét helyen. Egyszerű dolgok miatt nem éri meg hazamenni, mint fogtömés, tisztítás, még gyökérkezelésért vagy paradontális tisztításért sem. Amiért viszont tényleg megéri, az a fogbeültetés, az én orvosomnál 2500 font egy fog. Szeretném én mondjuk itt csináltatni, mert maximálisan megbízok bennük, de Mo-n tényleg sokkal olcsóbb és nem rosszabb, 150 és 180 ezer forint között már megvan egy beültetés. Egerben ismerek személyesen két fogorvost, mindkettő nagyon jó, ha érdekel, megírom az elérhetőségüket. Egyébként kétszer kell minimum menni a beültetéshez, 1-2 hétre esetenként.
Világpolgár2012 2015.08.31 20:25:38
@@ndtomas:
Megírtam az elérhetőségeket privát üzenetben.
Laci történtét nem igazán szeretném előre kommentálni, engem megrázott. Az írás a Magyarország és én pályázatra érkezett. Olvassátok!  Szavazni ma is a poszt végén és a Facebookon lehet. „Előre is elnézést szeretnék kérni mindenkitől írástudatlanságom miatt, nem…..
Világpolgár2012 2015.06.19 22:31:01
@Ödenburger [Hu/At]:
Úgy tűnik tévedsz :) Már kommentelt a FB-n és elég életszerűnek néz ki :)
Világpolgár2012 2015.06.19 22:32:10
@~~Babette~~:
Egyetértek :)
Távol Magyarországtól (és Európától) született a mai írás a Magyarország és én pályázatra. Hajni (aki korábban már a Kanári-szigetekről és Nicaraguából is küldött posztot) elég kalandos utat járt be, és mint írja, mára arra jött rá: alapvetően a nyelv és a konyha az,…..
Világpolgár2012 2015.06.03 07:46:34
@svájci sapka (ch):
Egyuttes, Muller Peter vezetesevel.

Ja, Sziami, Sziget, latszik egy korosztaly vagyunk. Jo volt? Igen. Hianyzik? Nekem nem.
Világpolgár2012 2015.06.03 07:50:40
@svájci sapka (ch):
Most mar engem sem :)
A mai poszt teljesen rendhagyó a Határátkelő történetében, de legalább ennyire rendhagyó az is, amiről szól. Ma ugyanis Digger beszámolóját olvashatjátok a blogjából készült darabról, amit a napokban mutatott be az Örkény Színház. Nem is húzom tovább a szót, átadom neki,…..
Gergely és családja idén év elején költözött Németországba (illetve ő, ahogy az már lenni szokott, kicsit hamarabb), azóta tulajdonképpen flottul mentek a dolgok, ügyintézéstől óvodáig minden. Ami miatt szerintem érdekes a történet, az a vége, amikor kiderül, hogy vannak…..
Világpolgár2012 2015.04.26 01:46:10
@fhdgy:
Köszi szépen! Meg is néztem mindkettőt a térképen :) Rovijn az még útba is esik, csak a környéken simán el lehet egy hetet tölteni. Szentlászló nem volt a tervezett útvonalban, de még az is lehet, hogy arrafelé megyünk, mert kíváncsivá tettél. A Plitvicei tavaknál voltál már esetleg? Ha igen, megéri elmenni? Mennyire turistás?
Világpolgár2012 2015.04.26 03:27:05
@Cascabel:
Koszi szepen :)
Világpolgár2012 2015.04.27 02:09:52
@Muscari:
Köszi! Mi is június végén megyünk :) És én is pont arra gondoltam, hogy a hazafelé úton beiktatjuk a tavakat. Jó, hogy megerősítetted, hogy ez lehetséges.

Átnézem majd amiket felsoroltál, már most látom, hogy nehéz lesz választani. Majd írok privátban, ha egy kicsit jobban sikerült tanulmányoznom a helyeket.
A téma népszerűségére való tekintettel ezen a hétvégén is élvezkedhetünk még a tavasz szépségeiben, többen is küldtetek még csodás, hangulatos tavaszi fotókat. Úgyhogy jó nézegetést! Indítsunk rögtön a blog törzsközönség egyik profi fotósának, Rékának a képeivel…..
Világpolgár2012 2015.04.26 02:37:10
@Cascabel:
Akkor lehet, hogy Szalók lesz belőle, nincs messze egymástól :) Vagy inkább mindkettő. Tavaly egy hónapot voltam Egerben, de nem jutottam el, betegápolás volt főleg, most lesz egy kis kikapcsolódás is.
Világpolgár2012 2015.04.26 02:48:51
@charlieharper: @geegee: @diggerdriver: + még akit érdekel a hatton garden-i rablás.

Nagyon hasonlít ez a 71-es rabláshoz, amiről a kormány még most sem beszél, ott is safety deposit box-okat fosztottak ki, sőt a legtöbb tulajdonos soha nem is jelentkezett, persze ez lehet, hogy csak legenda:

en.wikipedia.org/wiki/Baker_Street_robbery

Film is készült erről a rablásról, nem is olyan régen, Jason Statham-mel:

en.wikipedia.org/wiki/The_Bank_Job

Ja, és az elmúlt héten min. háromszor adták le az Inside Job című filmet az angol tévében :) Ja, és dolgoztam 3 évig Hatton Garden-ben :)))
Világpolgár2012 2015.04.26 03:28:48
@Világpolgár2012:
Bocs, Inside Man cimu filmet.
A netnomádságról volt egy poszt ezen a héten, ezért arra gondoltam, nézzük meg egy másik szemszögből is a dolgot, ráadásul a szerzője, Tucano törzsgárdatag volt indulásilag a Határátkelő kommentelői között. Aztán megnézzük még, hogyan gyűjtik a szemetet Hollandiában,…..
Világpolgár2012 2015.04.19 14:50:08
@~~Babette~~:
Bocs, most így hirtelen csak angolul todom linkelni:

en.wikipedia.org/wiki/Perpetual_traveler#Five_Flag_Theory
Eddig csak blogajánlóban találkozhattatok az Alaszka Anatómiája blog szerzőjével, Örssel, aki most posztot is írt nekünk, amiből rögtön két részt csináltam, hogy minél jobban kiélvezhessétek az egzotikus tájat, amelytől mackós romantikája ellenére nem áll távol a…..
Világpolgár2012 2015.03.27 15:56:33
@DeFatter:
Szuper poszt! Tegnap még azt sem tudtam, hogy létezel, aztán mára kiderült, hogy van közös ismerősünk is, kicsi ez a Magyarország :)
Világpolgár2012 2015.03.28 01:37:19
@DeFatter:
SZPG, te az egyetemrol/munkahelyrol ismered, en 8 evig jartam vele egy osztalyba :)
Vannak olyan elvetemült emberek, akik képesek és külföldön fogadnak örök hűséget, ráadásul ilyenkor jellemzően ugye nem is magyar állampolgár a másik fél. Na, aki erre adja a fejét, előtte jó, ha nekiáll jógázni, mert az ügyintézés sok minden, de egyszerű biztosan nem –…..
Világpolgár2012 2015.03.12 18:01:26
@Taxomükke:
Sőt, utána sem egyszerű, az nem elég ok, hogy megunták egymást. Ha csak ez az ok például, akkor minimum két évig külön kell élni és csak utána lehet válni. Megcsalásnál pl. lehet rögtön is persze. Szóval egy kicsit több a kötelezettség a házassági papírral, mint az együttélésnél.
Világpolgár2012 2015.03.12 18:05:34
@soad1221:
Igen, komoly, itt az infó:

www.gov.uk/divorce/grounds-for-divorce
Világpolgár2012 2015.03.12 18:15:10
@soad1221:
Ja, az biztos, hogy nem az állampolgárság miatt van. Ha a házasság nem igazi, akkor olyat is gyorsan találnának, aki azt hazudja, hogy ő vele csalt az egyik fél. Most nincs időm utána nézni, hogy alakult ki, de jogba van foglalva még a 70-es évekből.
Nainen története a buktatókról, az elszántságról, az így elért sikerekről szól. Családjuk rácáfolt mindenre, amivel költözés előtt riogatták őket, ugyanakkor az írás nagyon kiegyensúlyozott, egyáltalán nem csak a már elért eredményekről, hanem a néha nagyon is…..
Világpolgár2012 2015.03.03 18:39:41
@Herr Géza:
Autószerelő műhely menedzser/tulajdonos lesz az :)
Világpolgár2012 2015.03.04 01:51:31
@Herr Géza:
Ha országos mintát néztek, akkor még reális is az összeg, Londonban persze kicsit kevés. A férj két unokatestvére autószerelő Londonban, mindkettő a londoni buszokat szerelgeti már több, mint 10 éve, egyikük garázsfőnök, kb. 40 ezret keresnek (plusz egy kis "maszek munka" a normál munka után). Előtte volt saját garázsuk Portugáliában, gondolom itt is nyitnának, ha annyira megérné, de szerintem így kevesebb a fejfájás :)

Egyébként az én munkámhoz is elég sovány összeget ír a lista (kb. kezdő bér, 2-5 év tapasztallal). 5 év feletti tapasztalattal Londonban 1.5-2-szerese inkább.
Világpolgár2012 2015.03.04 03:48:59
@montroyal ( CAN qc):
Teljesen így volt náluk is, mindennapos küzdelem, családi vállalkozás, apa meg 3 fiú, apa korai halála után még küzdöttek, de aztán feladták. Ismerősök főleg mindig későn fizettek, vagy soha, elegük lett. Most jól elvannak, buszok még egy ideig lesznek Londonban :)
Különleges poszt lesz a mai, hiszen két, jól elkülönülő részből áll, ami közös bennük, hogy a maga módján mindkettő a tegnapi írásra reagál. Először Janicsár rövid, ámde felettébb hasznos, képekkel illusztrált leírását olvashatjátok arról, hogyan tájékozódhattok…..
Világpolgár2012 2015.02.26 16:23:56
@Taxomükke:
Lehet, hogy ez egy kicsit radikálisan hangzik, de mi már próbáltuk tavaly szeptemberben, szóval akár működhet nektek is. Saját kocsival Dunkerque-be, akkor olcsóbb a komp, leparkolni a kocsit, parkolás nagyon olcsó volt, és ott bérelni autót vagy furgont. Mi a Europcart használtuk, de a furgonjaik elég drágák. Régebben simán ki lehetett vinni a kocsit a UK-ből, én nagyon meglepődtem tavaly, hogy már vagy nem vagy nagyon drágán.
Világpolgár2012 2015.02.26 16:28:54
@Taxomükke:
Ja, bocs, a komp az csak nem lesz olcsóbb, mert a furgonnal is meg kell járni a UK-t egyszer, szóval az extra :(
Világpolgár2012 2015.02.26 16:29:30
@Taxomükke:
Igen, közben rájöttem :) Plusz egy átkelés.
Igyekszem általában pozitívan beharangozni a történeteket, és tulajdonképpen most sincs okom rá, hogy másként tegyek, hiszen kiszámíthatóságra és biztonságra lelt az a házaspár Németországban, akikről a poszt szól. Ugyanakkor Andor története engem mélységesen…..
Világpolgár2012 2015.02.25 02:21:43
@geegee: @morsels:
12/12, úgy látszik elég Londont ismerni, mert a pestiekről fogalmam sincs :)
Sárga sportautó érkezik meg egy cég elé, a dögös tulajdonosnő kiszáll, és elindul az épület felé. Odabent az egyik alkalmazott nyomja a szöveget. De hogy jön ide a teniszkönyök, a szülési szabadság és a kollektív szerződés? „Háromnegyed 9-kor kezdem a napot, leülök a…..
Világpolgár2012 2015.02.24 16:30:44
@Dragonlady (Bp, Hun):
Az én felmérésem sem reprezentatív, mert soha nem laktunk Mo-n, csak turistaként járunk, de még soha, semmi atrocitás nem ért minket szerencsére az elmúlt 20 év alatt. Az elején nagyon megbámulták a férjemet, főleg vidéken, de ma már fel sem tűnik szinte senkinek. Mondjuk, lehet, hogy elég lenne egy rossz tapasztalat és soha nem akarna Mo-ra jönni megint, pedig imád ott lenni. Ja, és azóta a rokonságban még két lány nem fehér fiút választott, szóval nem olyan ritkaság ez már.