Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Mr. Burger

38 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kezdésnek szeretném leszögezni, hogy nem elsősorban hamburgerezni indultam Tajvanra, viszont már a taoyuan-i repülőtéren is komoly kihívást jelentett számomra, hogy a meglepően széles hamburgerkínálatból melyiket próbáljam ki elsőnek. Tényleg váratlanul ért, hogy Japánhoz és…..
Alex írását olvashatjátok! A Trevini Borkereskedés és a Walter étterem leendő közös Borvacsorájának megbeszélése miatt ugrottam le Perbálra. A SVÉT (Stílusos Vidéki ÉTtermiség) tagjaként már ismertté vált Walter a környék legmeghatározóbb étterme minőség…..
Marci következő vendégpostja egy Tbányai helyről (a szerk.) Tatabányán hosszú éveken keresztül uralkodott a McDonald’s, de mint McDonald’s, hát nem árulnak olyan burgert, amilyet én leginkább szeretek, vagy szívesen megennék. Aztán egyik nap azt hallottam az egyik…..
Marci vendégírónk most Komáromban bandukolt (a szerk) Vannak véletlenek, és vannak nagyon kellemes véletlenek, még akkor is, ha az ember igen szkeptikus. Az úgy volt, hogy egy hosszabb kerékpározás alkalmával áthaladtam egy barátommal Komáromon, mikor is úgy gondoltuk, akarom…..
Bár személy szerint nem értem, miért van 5 FFA étterem is itthon, melyeknek semmi köze egymáshoz,azért fogadjátok szeretettel a következő postot Marcitól Tatán nem csak nagyon jókat lehet romantikázni (tapasztalat), hanem most már kajálni is. Itt most nem valamiféle…..
Ha jól emlékszem, Barcelonából még nem érkezett vendégírás, de most erre is sok került Krisztián jóvoltából! Volt szerencsém egy hosszú hétvégét eltölteni Katalónia székhelyén, Barcelonában. Remek hely, de ez nem egy turistablog, szóval... A város – főként a…..
Alex egy újonnan nyílt étteremben járt, olvassátok hát a beszámolót tőle! Feleségemmel mentünk el a Beatbe, hogy megmutassuk a borait (Nagygomboson főborász) Székesfehérvár új éttermében. A választás azért esett erre a helyre, mert barátom, Fülepi Kálmán vezeti a…..
Bár korábban nem volt túl felemelő véleményem a helyről, Alex kiszúrta, hogy új séf érkezett a városba! Erdei Péter nevét a Bors gasztrobárból ismerhetjük. Nemrégiben került át a Semmi Extrához, ahol mostantól Ő a vezető séf. El is mentem kipróbálni, mert tudom, hogy…..
Alex most határközeli élményét osztja meg velünk! Jóbarátomhoz, a soproni fenegyerek Lukács Szabolcs Sommelier bajnokhoz látogattam el (minő meglepetés, Barta és Nagygombosi borokat kóstoltunk), aki a TasteVino borbárt üzemelteti, ami szerintem szakmailag a legjobb nemcsak a…..
Alex most egy étterem konyhájáról tudósít, ahol már a dolgozók is hambiznak! A Barta Borok készletét mentem ellenőrizni az Alabárdosba, és ha már ott voltam, baráti beszélgetésbe elegyedtem Bicsár Attilával, aki eme étterem Chefje immáron több éve. Volt szerencsém itt…..
A balatoni régió sincs elhanyagolva, hála Alexnek! 4. rész Egyik tesztem során leírtam, hogy körülbelül 20 éve nyaralok Zamárdiban. Próbálkoztam étteremmel is, amellyel állítom, kiugróan magas minőségű ételeket és italokat adtunk a Vendégeknek. Az az idő lejárt és…..
A balatoni régió sincs elhanyagolva, hála Alexnek! 3. rész Ezt a helyet onnan ismerem, hogy a pultos/barista kisasszony és a Chef is jó ismerőseim. A tulajdonost a boros világból ismerem, a steakeket imádom, így egyértelmű volt, hogy betérek ide kipróbálni a hamburgerüket. Mint…..
A balatoni régió sincs elhanyagolva, hála Alexnek! 2. rész A helyszín ismét Siófok, azon belül is egy központi rész, na nem a Petőfi-sétány, hanem a főtértől pár lépésre vagyunk. A hely neve Chef Gyros és Hamburger. Gondoltam ezt megnézem, ráadásul hallottam is már róla.…..
A balatoni régió sincs elhanyagolva, hála Alexnek! 1. rész Zamárdiban nyaralok immáron 20 éve és a környéken, főleg Siófokot beleértve ismerős vagyok a környéken. A Bárkát már ismerem pár éve, de nem tértem még be hozzájuk. Szerencsés véletlen, hogy a Mesterem, Kovács…..
Kristóffal egy mozgólépcsőn ismerkedtem meg, a Kálvin téren. Most ő is írt nekünk egyet, ráadásul egy északi országból! Élelmiszermérnöki tanulmányaimban a Bsc vége felé közeledek. Így eljött a pillanat, hogy eldöntsem (mit is akarok kezdeni az életemmel), hogy hol is…..
Csak úgy jönnek be a vendégírások! Most Éva küldött egyet Portugáliából! Mivel itthon is szívesen eszem burgert, ezért egyértelmű volt, hogy bárhova megyek is fel kell keresnem egy ilyen helyet. A tripadvisor és egyéb oldalak segítségével találtam két jónak ígérkező…..
Bere Zoli régi jó munkatársam és csapatépítős szeszcimborám munkaügyből kifolyólag Indiában járt, és megkockáztatta a lehetetlent: burgert rendelt (a szerk) Munkahelyemnek köszönhetően sikerült eljutnom Indiába, És ha már ott voltam hát kipróbáltam egy helyi hamburgerest.…..
Révész Gábor olvasónk első postja itt érhető el! Gasztrótúránkat a nyugati parton folytatjuk, ahol először is megnézzük mi a helyzet San Fransiscoban. Lassan nálunk is egyre népszerűbbek a food truckok, ez akár New Yorkban, akár a többi nagyvárosban a mindennapok része. A…..
A következő masszív vendégpost Révész Gábortól érkezett, fogadjátok sok szeretettel! A fenti címet némileg plagizáltam Adam Richmantől. Ha nem is emelkedtem az ő magasságaiba, de arra vállalkoztam egy kedves barátommal, nevezzük őt Süninek, hogy közel 3 hét alatt…..
Ki ne emlékezne 2012 karácsonyára, amikor először megjelent az Angus, a hazai gyorséttermek kínálatában először, a Merry Cheesemas promóció keretein belül. Nos, azóta sok sajt elfogyott, és sok promóció haladt át az éttermeken, egyvalami azonban maradt, és ez az Angus. De…..
Hűséges olvasónk András Japánban járt, és onnan osztja meg az élményeit veletek! A japánokról tudni kell, hogy imádnak enni, rengetegféle étterem található kinn, a hagyományostól kezdve a high end éttermekig, de most csak a kinti burgerezőkről írnék kicsit. Pár éve…..
Még a hét elején olvastam a Time Out-on arról, hogy a tavalyi burger fesztivál sikerére való tekintettel idén megrendezik megint, de ezúttal nagyobb helyen. A bemutatkozó szövegükben azt ígérték, hogy lesz ötféle londoni burgerező, zene, tánctér, sör és buli egészen este…..
Kővári Danit még pár évvel ezelőtt ismertem meg, egy ifjúsági konferencia hostolásakor. Őt most Indonéziába sodorta a sors (meg a munka), és volt olyan kedves, hogy megosztotta egyik legjobb burgeres élményét velünk! Köszönjük! Indonézia fekvése révén nagyon jól ellátott…..
Az olcsó hamburgerek szerte a világon nagyon népszerűek. Ami az Egyesült Államokban 1 dolláros hamburgerként fut, az otthon is megvan például Párszázas ajánlatban. Az USA esetében azonban meg kell említeni, hogy nem egyezik meg mindenhol az ételek árazása a gyorséttermekben.…..
Burger Blog A McMould project 2013.12.25 06:00:00
Gondolom mindenkinek megvan az az urban legend a netről, hogy a gyorskaja nem rohad el, nem penészedik, hanem csak szépen ugyanúgy eláll, és ezáltal miféle rettenetes ufótechnológiás, emberi fogyasztásra amúgy is alkalmatlan cuccok vannak benne, inkább együnk gyorsan egy…..