Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Csipyke

0 bejegyzést írt és 530 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Györfi András Var min ren 2018.03.22 23:10:20
Teljesen természetes, hogy egy kormány munkája hagy némi kívánni valót maga után. Egy országot vezetni nem könnyű, tengernyi ügy, probléma, óriási felelősség. Arról nem is beszélve, hogy az igazán ragyogó elmék inkább a piacon értékesítik magukat, jobban megéri, mint a köz szolgálatába állni, így…..
Néhány nap múlva rajtol a Konyhafőnök új évada, ráadásul két új zsűritaggal, ismét mezei versenyzőkkel, nem celebekkel. Egészen egyszerűen nem tudom elvonatkoztatni ezt a tényt attól, hogy Orbán Ági Konyhája Facebook-posztjában (március 20-án) a húsvéti nyulakkal kapcsolatos poszttal került az…..
Csipyke 2018.03.21 12:58:19
Ha babakocsival, illetve gyerekekkel közlekedem a városban, a körülöttem lévő emberek két dolgot érzékeltetnek velem egyfolytában: hogy bizonyára nagyon ráérek és, hogy útban vagyok. Pedig nagyon egyszerű lenne, hogy mindenkinek kényelmesebb és jobb legyen, csak egy kicsit kellene odafigyelni. És…..
Mi kell a boldogsághoz? Erre a kérdésre ahányan vagyunk, annyifélét válaszolunk. Élettani, biokémiai szempontból azonban jóval egyszerűbb a felelet: az ún. boldogsághormonokra valamennyiünknek szükségünk van a kiegyensúlyozott, jó hangulathoz, a kellemes közérzethez. Mit érdemes tudni ezekről,…..
A napokban megszületett a második gyermekem, így pole pozícióból tudok mesélni mindarról, amire valaha is kíváncsi voltál az apás szülés kapcsán...
Aktuális írásom meglehetősen szubjektív, így bátran bíztatnám az olvasót az ellenérvelésre, saját tapasztalatok megosztására. A téma a jól működő házasság/kapcsolat titka. Vagyis talán inkább az ellenkezője: mitől nem működik? Mi vezet olyan gyakran és olyan gyorsan váláshoz a párok jelentős…..
Csipyke 2018.03.19 15:15:35
@FlybyWire: köszönöm, Mensa-tag lennék...
Csipyke 2018.03.19 15:17:02
@FlybyWire: elolvastam a linkelt cikket, mindent értek veled kapcsolatban, köszi!
(Látod, átjött a lényeg!)
Csipyke 2018.03.19 15:18:51
@FlybyWire: csak én nem hazudok, ellentétben veled
Évek óta töretlenül tart nálunk az unikornis mánia és ez alól a húsvét sem lehet már kivétel. Történt ugyanis, hogy Adrienn- Adiy - képeit nézegettem a Facebook oldalán és megakadt a szemem a tavaly készített unikornisos tojásain. Rögtön fel is vettem vele a kapcsolatot, hogy…..
Csipyke 2018.03.19 11:12:20
14 dollár – ha ennél többet fizettél valaha a vízummentes amerikai belépéshez szükséges ESTA-ért, akkor téged lehúztak. Tele a net könnyű ügyintézést ígérő, komoly felárért dolgozó honlapokkal, pedig egy ESTA igénylése egyenes úton is tökegyszerű. 2008 november óta magyar állampolgárként már nem…..
Csipyke 2018.03.16 12:38:53
@odamondó: de orban nem a fel vilag ura (csak akar lenni, hehe...)
Csipyke 2018.03.16 16:54:29
@odamondó: pontosan. Epp ez a baj. Ha elfingja magat is hirerteke van. Es sajnos eleg gyakran fingik, jo budoseket. Lasd meg: vedovam a femtermekekre, usw.
Csipyke 2018.03.16 16:55:45
@Voznyák Pista: ok eleve csupa jottmentbol allnak, mert ugye nem eppen az oslakosok leszarmazottai tengnek-lengnek most arrafele...
Nem kevesebb, mint 13 városnak kell szembenéznie legalább 2 Celsius fokos hőmérsékletnövekedéssel az elkövetkezendő 10 évben. A következmények egészen rémisztők lehetnek...
Csipyke 2018.03.16 15:33:36
@Shish Yakoo: pont erre gondoltam en is...
Már tavaly elindult volna a Viasat3-on a The Great British Bake Off hazai verziója, melyben amatőr és hobbicukrászok mutathatják be, hogyan tudnak sütni, az általuk készített édességeket pedig egy kétfős zsűri értékeli. A tavaly őszre tervezett bemutató végül elmaradt, most tavasszal azonban…..
Az amerikai Jace Downey nagyon durván szexfüggő volt, olyannyira, hogy egészen hajmeresztő kockázatokat is vállalt. Mígnem eljött egy pont, amikor nagyon komolyan elgondolkodott az öngyilkosságon...
Csipyke 2018.03.09 16:16:52
@Gukker: sex: sometimes
Male?, Female?
Male, Female, sometimes camel
. Cukormentes csoda süti! 2018.03.07 22:21:40
Nem vagyok alapjáraton édesszájú, azonban van aminek én sem tudok ellenállni. Másodszorra készítettem születésnapra egy hangulatos tortát. Sokak tetszését elnyerve illetve, hogy ez így az étkezésembe nem illik bele elterveztem, hogy elkészítem a cukor és fehér liszt mentes változatát is. Így egy-egy…..
Csipyke 2018.03.09 15:08:14
Miért kiirthatatlan a sárga csekk a magyar közéletből? Miért kígyóznak sorok a postán a pénzbefizetés ablaknál? A készpénzes fizetéshez való ragaszkodás a magyar gazdaság egyik, ha nem a legfőbb betegségére mutat rá. Én csak akkor megyek a postára, ha igénybe kívánom venni az alapvető…..
Rákosváros - mai és korábbi nevén: Zugló - 1935-ben született, amikor a XIV. kerület létrejött. Budapest ugyanis 1873-as egyesítésekor csak tíz kerületből állt, de lakosságszám növekedése és a közigazgatás aránytalan leterheltsége miatt 1931 és 1940 között kialakították a XI., XII., XIII. és XIV.…..
Aki robotporszívó vásárlásra vagy nézelődésre adta a fejét, azoknak feltűnhet, hogy a Xiaomi termékei kitűnnek a kínai márkák közül. Bizony drágábban mérik őket, mint amiket a konkurenseknél láthatunk. De vajon mit tudnak? Rengeteg eszközüket próbáltuk már, telefonokat, okos órát, külső…..
Csipyke 2018.03.02 08:56:23
@ébrenjáró: nekem egy nagyon alap robotporszivon van, arra hasznalom, hogy a haloban az agy alatt feltakaritsak. A legnagyobb porcicakat is felszedi, imadom.
  "A nyugati civilizáció embere ma semmi egyebet nem tesz naponta, mint az isteni és természeti törvények áthágásával foglalkozik." - közli Bayer Zsolt február 18-i műsorában, majd így folytatja: "Az isteni törvényeket azért hágjuk át, mert már régen úgy döntöttünk, hogy nincs is isten, és saját…..
Csipyke 2018.02.28 21:20:42
@agarik: pont ezt akartam írni, köszönöm.
A lakóparkok népszerűsége töretlen.  Jelenleg csaknem 13 ezer kivitelezése zajlik vagy nyúlik át 2019-re. Mire figyeljünk ha lakóparkban veszünk lakást? Mutatunk néhány mesés lakóparkot is!..
Csipyke 2018.02.28 21:18:14
@Ugandai Kunigunda: 2007-ben vettünk lakóparki lakást. A mai napig semmi gond vele. Nincs penész, még a fal se repedt meg, pedig az szokott. Sajnos kinőttük.
Lessen el pár egyszerű és gyors tippet Marie Kondótól, a világhírű írónőtől, aki módszerével már millióknak segített az otthonaik rendszerezésében. Nézzük, hogyan segíthet az életmód-tanácsadó abban, hogy a konyhánkban mindig rend honoljon. A tárolás…..
A provokatív cím után kicsit diplomatikusabb vélemény nyilvánítással folytatnám, annak ellenére, hogy elég érzékenyen érint a téma. Harmincéves elmúltam, még nincsen gyerekem és a következő pár évben valószínű nem is lesz. Ezzel gyanítom nem vagyok egyedül, mégis a közvetlen környezetem…..
Miért is lenne fontos, hogy a lehetőségei szerint az emberek adjanak vért?  Míg az ember vagy a szerettei egészségesek, lehet eszébe sem jut, hogy miért fontos a véradás. Azonban egy baleset, egy betegség, egy esetleges műtét bekövetkezte esetén előfordulhat, hogy az érintett személynek vérre lesz…..
Csipyke 2018.02.24 00:24:30
@élhetetlen: jaj, en is Rh-, hivtak is mar, de epp szultem-szoptattam, nem tudtam menni.
Csipyke 2018.02.24 09:04:55
@élhetetlen: a verado igazolvanyomat kell vinnem. Gondolom, ha az nincs nalam, kernenek mast. :)
Harci Vasak Blog Határőr Mókus 2018.02.22 17:19:31
  A Magyar Honvédség még 2016-ban állított szolgálatba két AS-350B Écureuil (Mókus) helikoptert. A Országos Mentőszolgálat adta át a forgószárnyasokat, melyek jó helyre kerültek. Talán pont én voltam gyanús? :-)  Habár voltak régebben könnyű helikopterei a Magyar Honvédségnek, de már legalább…..
Csipyke 2018.02.23 16:01:58
@Kampfer: na még egy egybites. Mutass már egy migráncsot? Minek van a kerítés (sz@rnak, elárulom...)
Ez a kampfozás valami tick? Jó sok debil van itt
Csipyke 2018.02.23 17:49:22
@Kampfer: en tartottam neked tukrot, debil, latom nem tetszik a latvany, arrol nem en tehetek...
Fuck off.
Csipyke 2018.02.23 18:08:55
  Nekem állandó parám, hogy egyszer rossz számlaszámra utalok valamit, ezért aztán kényszeresen ellenőrzök mindent, sokszor, miközben azt mantrázom, hogy ha nem stimmel a szám a névvel, úgyis visszadobják. De vajon tényleg így van? Olvasónk téves utalálos sztorija apropóján megkérdeztük, és olyan…..
Csipyke 2018.02.23 16:04:26
@Pappcs: VOLT a boltban, értő olvasás???
Február 14-én, a floridai Marjory Stoneman Douglas gimnáziumból kirúgott Nikolas Cruz kézigránátokkal, gázmaszkkal és egy AR-15-ös félautomata fegyverrel felszerelkezve rohamot intézett volt iskolája ellen, azzal a céllal, hogy „profi iskolai tömegmészárló” váljon belőle...
Néha észre se vesszük azokat a lakberendezési hibákat, amik az otthonunkban körülvesznek minket, és amiket a profik azonnal kiszúrnak. Lássunk ezek közül most ötöt – a cikk olvasása után nézzen körül Ön is az otthonában, és vizsgálja meg őszintén, hogy nem bűnös-e…..
A rántott hús az, ami jöhet bármikor – imádjuk. :) De vajon tudunk-e jó rántott húst készíteni? Állandóan azt hallom, hogy a világ legjobb rántott húsát Japánban készítik, meg Bécsben. Ebből nekem az jön le, hogy például mi sem igazán tudunk rántott húst készíteni. Mert mi is a jó rántott hús…..
Csipyke 2018.02.21 17:36:06
@A fickó: a legbiztosabb helyekről veszem a csirkét, a legjobb helyről kapom az infót, melyiket vehetem. A ledolgozás egy dolog, de a koleszterinszintedet az nem viszi le... az enyém tökéletes :) és nem, nem a tojás, a disznó...
Csipyke 2018.02.21 18:29:06
@Zoli8181: mit miert? Amugy sem eszem disznot nagyjabol soha, rantva megugysem kell.
Csipyke 2018.02.21 21:51:55
@A fickó: kigúvadna a szemetek a haveroddal, ha kiderülne, hogy a Himalája meg Parajd ugyanott vannak :D