Regisztráció Blogot indítok
Adatok
egynemmerengo

0 bejegyzést írt és 24 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Bizonyára "segg fej" azonosítójú olvasónkon kívül mások is tapasztalták, hogy az utóbbi hónapokban nem elég, hogy minden megint 25%-kal drágább lett, egyre lassabban töltik vissza a készleteket, a Sparban néhol még annál is rosszabb a helyzet: Mélységes…..
Újabb, a választási kampányt alapjaiban megváltoztató egyéni indítványok érkeztek a választási eljárásról szóló törvényhez. Vas Imre módosító javaslata, amit az alkotmányügyi bizottság kormánypárti többsége is támogatott, 60-ról 50 napra rövidítené a…..
A német lenne az első javasolt idegen nyelv az oktatási államtitkárság nyelvoktatási stratégiája szerint, írja az Origo. A dokumentum korábbi változatához képest (ami tavaly már szerepelt tekintélyes sorozatunkban) kicsit finomodott ugyan a hangnem, de a lényeg ugyanaz maradt:…..
Beindultak egyes bankok a - majdnem ingyen - forrásért, s igyekeznek minél több új ügyfelet becsábítani bankszámlanyitásra. Elvben és papíron ez ma már egy lépésben intézhető, azonban a gyakorlat rácáfol az elméletre. A bankok által aláírt és lobogtatott bankváltási kódex…..
Judit és férje egy multin keresztül jutottak ki Angliába, gyerekekkel, így aztán közvetlen tapasztalata van a kezdés nehézségeiről, az iskoláról, és persze az albérletkeresés kálváriájáról. Mert kálvária, az volt. „A férjem és én már évek óta fontolgattuk, hogy pár…..
A fiatal képviselő szerint nem névben, hanem cselekedetben kell keresztyén módon politizálni. A KerDem blog beszélt még vele a fiatalok megszólításáról, multiellenességről, választási regisztrációról és a Biszku ügyről is. Hollik István és Szánthó Miklós…..
A Fidesz kedden benyújtotta a választási eljárásról szóló törvényjavaslatot. Ha egy konszolidált európai demokráciában élnénk, egy ilyen törvény aligha érdekelné az embereket. A választás technikai részleteit tartalmazza ugyanis, a választási eljárás tisztaságát pedig…..
Mandiner blog Arab katyvasz 2012.09.19 07:01:00
„The days of rage, yeah, nothing's changed” (Massive Attack: False Flags) Hiába minden tiszteletem az iszlám, mint történelmi vallás, az emberiség egy korszakának kiemelkedő, kultúrafenntartó civilizációja, a világ egy régiójának hagyományos rendezőelve iránt: az arab tavasz…..
Talán furán hangzik így kimondva, de a NAV (Nemzeti Adó- és Vámhivatal) kedden közzétett számai kedvező tendenciát mutatnak, és versenyképességi szempontból is jó irányban változik a magyar környezet. Persze továbbra is nagyon sokan vannak és mindig is voltak olyan hangok,…..
Belsőség Unortodox ingatlanos 2012.09.12 21:58:28
Aki feltehetően most csöppent a szakmába, de legalábbis a jogi dolgokkal nincs teljesen tisztában. Például feltehetően titoktartási szerződést sért azzal, hogy kiírja a jutalék mértékét. Ez csak egy dolog. A pontos cím megadása eléggé szokatlan, már csak azért is, mert így…..
egynemmerengo 2012.09.13 12:09:06
Kossuth tér, visszatér! – bár valószínűleg Lanczner „Satu” Ferdinándék se gondolták volna, hogy maga az egykor takarodásra felszólított lotyaszájú pápai gyerek fog visszaavászkodni a Kossuth térre, egy éhségsztrájk erejéig. A Parlament előtti köztér újra élénkül:…..
egynemmerengo 2012.09.10 20:59:10
Naiv biciklista szóváltásba keveredett a Pronto Pizzéria személyzetével, miután átgörült a szerintük a teraszukhoz tartozó járdán. A szóváltásból verekedés lett, másnap pedig a tulajdonos megígérte neki, hogy többet nem fogják bántani: 2012. augusztus 7.-én kedden, hat…..
A nemrég lezajlott kőszegi Tranzit Fesztivál saját, FesztiVálasz néven megjelenő napilappal is rendelkezett, melyen a Heti Válasz szerkesztőségén kívül újságíró műhelyük hallgatói dolgoztak, színesnél színesebb cikkekkel, interjúkkal meglepve a művelődésre vágyó…..
A kormány munkaerő-mobilizáló intézkedéseiről írt ergé kolléga nemrégiben. Az állami beavatkozást en bloc ellenzők nyilván szigorú kritikával illetnék a kabinetet emiatt, de most nem ebből a szempontból vizsgálnám a kérdést. Nem is ergével kívánok vitába szállni, hiszen…..
Mandiner blog Ser Pataky balladája 2012.08.24 13:01:00
A hathorok küldték.A hathorok küldték, és fehér lovon érkezett.Fehér fénylovon érkezett Ser Pataky.Jobbjában acéllánc, baljában mikrofon, szeme helyén ecuadori aranylemezek. Vállán egy turul, mellyén a kereszt. És jött Ser Pataky, és a karvalyok rikoltottak. A hajlott hátú…..
egynemmerengo 2012.08.24 13:31:57
hogyvolt Társas/Játék 1x01 2012.06.01 10:00:00
A Társas/Játék a magyar HBO saját gyártású sorozata, amely a hogyvolt írója szerint (egy kis elfogultsággal) új kezdetet nyitott meg a honi sorozat- és filmgyártás előtt, mert bemutatta, hogy itthon is készülhet igényes, profi sorozat, és vannak olyan színészeink, akik képesek…..
Szorul a hurok a tisztálkodni vágyó fizetővendégeken! A budaörsi Agip mellett lévő McDonaldsban nem szaroznak a tankolók és vásárlóik szétválogatásával, mindenkitől egységesen beszednek 100 forintot, ha nem akarja büdösragacsos kézzel összefogdosni az autóját: Szeretném…..
  „Az összefogás nem szándék kérdése, hanem erő kérdése. Lehet hogy vannak országok, ahol ez nem így működik, például a skandinávoknál, de egy ilyen félázsiai származék, mint mi, akkor tud összefogni, ha erő van. Ez nem zárja ki a konzultációt, a vitát és a…..
Amikor először végigfutott a szemem az árakon, még nem volt semmi gyanús, simán kikértem a marhaburgert steakburgonyával, elvégre nyár, a tavon, mi baj történhet? Nos, amikor kinyílt a mélyhűtő ajtaja, akkor kellett volna elfutni, de legalábbis sztornózni. Nem így történt,…..
egynemmerengo 2012.07.25 11:20:07
Bontják a mellettünk lévő kisváros főterét, mert az eddigi aszfaltburkolatot felváltja a térkő. Na, most aki ki akarja találni, melyik városkához lakom közel, annak gyakorlatilag semmilyen támpontot nem adtam, mert meglehetősen népszerű ma a térkövezés. És igen, valahol…..
  Kezdődik. Elfogták Bándy Kata (egyik?) gyilkosát, aki beismerte tettét. A különösen megrázó és nagy port kavaró bűncselekmények után szinte mindig akad valaki, aki előáll a Btk. szigorításával, vagy egyenesen az adu ásszal: a halálbüntetés visszaállításával. Nem…..
egynemmerengo 2012.07.16 15:21:04
A Péterfy Bori és a Love Band egyéves szünetet tartott az énekesnő fiának születése miatt, azonban a fesztiválszezonra már ismét összeállt a zenekar. Olyannyira, hogy szeptemberben Lovasi András Megadó Kiadójánál jelenik meg a Fehér éjszakák nagylemezük, amelyről a Csodaidőt…..