Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ronny34

0 bejegyzést írt és 70 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Danilo nem tette le voksát a Szuperliga mellett, azonban véleménye szerint a futball mindenképpen reformokra szorul a koronavírus-járványt követően. „Úgy vélem, hogy ha a 12 klub elfogadta ezt az új projektet, akkor ez azért történt, mert szükség van némi változásra a futballvilágban.” - mondta a…..
Ugyan a Szuperliga projektje 48 órával az indulását követően zátonyra futott több érintett klub kilépésével, a Juventus elnöke továbbra is hisz a projekt nagyszerűségében, bár természetesen megvalósíthatóságát tekintve már nem ápol hiú ábrándokat. A Juventus is nyilatkozatot adott ki nemrég,…..
ronny34 2021.04.21 17:29:34
@ronny34: Úgy értem nekem nincs határozott álláspontom, de ha már egy ilyenbe beleáll egy klub évek óta tartó tervezés után, akkor nem értem hogy tud ilyen hamar meghátrálni.
A Juventus a szombati esti mérkőzésen felforgatott kerettel vágott neki, ez pedig a mérkőzés elején meg is bosszulta magát, hiszen egy rossz passz után a Lazio előnybe került, azonban Andrea Pirlo fiai nem adták fel a harcot. Az 1-1-re zárult első félidő után a Juventusnak megvolt a tartása, hogy…..
A Juventus korábbi játékosa, Claudio Marchisio a közösségi médiában gúnyolódott a zebramezesek világklasszisa, Cristiano Ronaldo nem éppen meggyőző eredményességén a szabadrúgások tekintetében. Marchisio a hétfő esti, a Juventus 3:0-ás győzelmével végződő bajnoki mérkőzés közben alkotott véleményt…..
ronny34 2021.02.24 18:29:20
@Andras74: Tudom scifi, de Bernardeschi is lőtt már szabadrúgásból gólt nálunk :)
Andrea Pirlo nem aggódik annak ellenére, hogy a Juventus nehéz időszakon megy keresztül, ezt jól mutatja a Napoli és Porto elleni két vereség. „Fontos mérkőzés következik, hogy folytathassuk az utat a bajnoki cím felé. Nehéz meccs lesz, mivel a Crotone nem jó pillanatokat él meg, ennek ellenére a…..
A La Stampa érdekes táblázattal, a La Gazzetta dello Sport pedig rövid elemzéssel szolgált a támadók idei teljesítménye kapcsán, és ezek az adatok elég jól mutatják, miért is tűnik egyre távolibbnak a sorozatban tizedik scudetto a Juventus számára. A bajnokság leggólerősebb játékosa jelenleg…..
A Corriere di Torino beszámolója szerint a Juventus vezetői prioritásként kezelik Radu Drăgușin szerződésének a meghosszabbítását. A fiatal román védő ebben a szezonban került fel a felnőttekhez, akikkel bemutatkozhatott úgy a bajnokságban, mint a Bajnokok Ligájában. A Juve védősor tekintetében…..
ronny34 2021.02.12 11:13:41
@Pavel1988: de Ligt azért elég kivételes eset.

Nincs most könnyű helyzetben, hogy beverekedje magát. De ez könnyen változhat, ha Demiral továbbra is lépni akar, de Ligt-ért meg bármikor bejelentkezhet egy pénzes csapat és nekem ő egy kérdőjel mennyire megfelelő most neki itt.
A Juventus 0-0-ra hozta a torinói visszavágót, miután Milánóban 2-1-re nyert a múlt héten, Antonio Conte pedig ismét elmondhatta, hogy a teljesítménnyel elégedett lehet, de az eredménnyel nem. „Úgy gondolom, hogy jobban ki kellett volna használnunk a lehetőségeket, amiket kialakítottunk, és kár…..
ronny34 2021.02.10 11:44:16
@Peruzzi: +1

Rossz látni, hogy idáig fajul a helyzet egy, a klubhoz ennyire kötődő személlyel (elvileg csillagot is kapott a stadionnál nem?). Biztos Conte személye is ludas ebben, de azért azt gondolom kettőn áll a vásár.
A szerdai Olasz Kupa-meccs előtt a Juventus keretéből kimaradt Cristiano Ronaldo, és szerencsére a másodosztályú SPAL ellen nélküle sem volt gondja az Öreg Hölgynek, hiszen a Juventus 4-0-ra nyert. A Calciomercato értesülései szerint pedig az ötszörös Aranylabda-győztes úgy döntött, hogy pihenő…..
Ma fontos találkozó következik a Juventus és a Sassuolo között, amely során megállapodás születhet Gianluca Scamacca ügyében, míg a tegnap a zebramezesek első csapatánál bemutatkozó tehetség, Nicolò Fagioli ellenkező irányú utat járhat be. Az Il Corriere dello Sport állítása szerint a felek a mai…..
Számos olasz forrás szerint az RB Leipzig szemet vetett a Juventus fiatal védőjére, Radu Drăgușinra, akire nyáron rendkívül kedvező keretek között le is csapna a fiatalok felfuttatásában jeleskedő német csapat. A 18 éves futballista egyéves szerződést kötött a Juventusszal, ez pedig júniusban…..
ronny34 2021.01.22 17:27:09
Az Inter elleni demoralizáló bajnoki vereséget követően a Juventusnak már ma este lehetősége nyílik arra, hogy újabb lendületet és magabiztosságot nyerjen, hiszen a Napoli elleni Szuperkupa-döntőben már akár trófeával is gazdagodhat Andrea Pirlo csapata. Az olasz sajtó várakozásai szerint a…..
A Juventus remekelt a Bajnokok Ligája csoportkörének záró fordulójában, majd megszenvedett a Genoa otthonában, s tetszetős játék nélkül, küzdelmes mérkőzésen hozta a kötelező három pontot. A Serie A tizenkettedik napján igazi rangadó vár a bajnoki címvédőre, mert az elmúlt szezonok során a…..
Leonardo Bonucci hihetetlenül gyors értékesítése után a Juventus várhatóan kísérletet tesz Mattia Caldara visszahívására az Atalanta együttesétől, illetve opcióként felmerült Emre Can megszerzése is a Liverpool csapatától. Leonardo Bonuccit már csak egy ma reggel végrehajtandó orvosi választja el…..
A Juventus sportigazgatója, Beppe Marotta elárulta, hogy a klub által csábított Wesley Sneijder szívesen igazolna Torinóba, azonban erre csak akkor van lehetőség, ha a Galatasaray elfogadja az Öreg Hölgy feltételeit. "Azt kell mondanom, hogy Sneijder tehetséges játékos, akinek a…..
A francia média értesülései szerint újabb fordulatot vehet Beppe Marotta csatárkeresési odüsszeiája, mivel a Shanghai Shenhua támadója, Nicolas Anelka akár órákon belül aláírhatja szerződését a Juventus csapatával. A L'Equipe arról számolt be, hogy a 33 esztendős játékos…..
ronny34 2013.01.26 14:12:39
@supeter: +1
@Csucsukaaa: +1

Az ilyen teli szájas Marotta-fröcsögés az idő előrehaladtával, ahogy jönnek az eredmények csak egyre nevetségesebbé válik. Aki szerint nincs érdeme Marottának a Juve felemelkedésében, az komolyan vehetetlen, és elég egyszerűen szemléli a világot. Ilyen szinten nem lehet eredményt elérni, ha csak egy szereplő, pl. Conte végzi jól a munkáját (akit egyébként Marotta hozott...). Persze nem tökéletes amit csinál, de hát mégis az összkép számít, ami igen csak szépen fest. De hát nekem végül is mindegy, folytassák a fikázók, ha ettől érzik jól magukat, én attól érzem jól magam, hogy modern klubmodellünk van megfelelő személyekkel és újra fasza csapatunk van, amihez élvezet leülni meccset nézni, a sok szenvedés után. De ugyanez ment, amikor Conte érkezett, mindenki bohócozott és fikázta, ez ment Pirlónál is, és most ugyan ezek a személyek teszik ezt ismét. Én emlékszem, olvastam a kommenteket akkor is, és akkor is jót mosolyogtam magamban, és most is. Ja és Marottának mákja volt Contéval, Pirlóval, Vidallal, Pogbával, Barzaglival. Rohadt szerencsés egy fickó, akkor én már ezért is megtartanám.
Federico Peluso nem sokára Torinóba költözik több olasz sportlap szerint. A tárgyalások hetek óta tartanak, az előzetes várakozások alapján az igazolás akár már az újév első napján hivatalos lehet. A Bianconeri 1 millió eurót fog fizetni Peluso kölcsönvételéért, amit 4…..
ronny34 2013.01.01 11:58:34
@supeter: Egyetértek. Padoin konkrétan szerintem a Coppa Italia meccs legjobbja volt, szóval nagyon hasznos játékos, a célra megfelelő. Önmagában Peluso érkezésével sincs különösebb bajom, simán elfér a keretben, de a vételárát azért magasnak tartom.
Juventus FC blog A hét kérdése 2012.12.29 17:00:00
Az elsődleges cél tehát teljesítve: a Juventus bejutott Európa legjobb 16 csapata közé. Rossz évek ide vagy oda a Bianconerinek a legjobbak között a helye, ez vitán felül áll. Azt sem lehet mondani, hogy a sorsolásnál Fortuna nem állt a csapat mellé, hiszen a skót bajnok lesz az…..
A sok pletyka és találgatás után a "Lúcio fekete-fehér kalandja véget ért" - áll a juventus.comon, ugyanis közös megegyezéssel felbontották a brazil hátvéd szerződését. Korábban már több hír is napvilágot látott arról, hogy a védő nem érzi magát jól a Bianconerinél és…..
ronny34 2012.12.17 19:40:17
@keshudioo: Én azt hallottam, hogy az Interbe tart Campagnaro.

Lucio ingyen jött, nem gond, hogy megy, de azért én kukáznék még valakit, vékonynak érzem három frontra a jelenlegi szitut. Meg kéne találni Padoin védő-alteregóját.
Az Ajaxból való átigazolása óta a Liverpoolnál eddig 39 gólt szerző Luis Suárezt több hírforrás is a Juventus potenciális januári célpontjaként nevezte meg. Az uruguayi nagyszerű megoldás lenne a torinóiak számára, akik BL-csoportjukból továbbjutva várhatóan szert tesznek…..
A Gazzetta dello Sport értesülései szerint Olaszország három nagy csapata, a Juventus, a Milan és az Inter is ajánlatot fog tenni a Manchester City rigolyás csatáráért, Mario Balotelliért. Balottelli ügynöke, Mino Raiola nemrégiben kijelentette, hogy ügyfele annyit ér, mint Mona…..
Az arab francia csapat, a PSG még mindig élénken érdeklődik a Juventus Forrest Gumpja, azaz Stephan Lichtsteiner iránt. A La Stampa szerint pedig januárban konkrét ajánlatot is tehetnek az olaszoknak. A svájci szélsőt 2011-ben igazolta le az Öreg Hölgy a Lazioból 11 millió…..
Könnyen elképzelhető, hogy Antonio Conte, a Juventus vezetőedzője, Paul Pogba-nak ad majd lehetőséget a Torino elleni ragadón, Arturo Vidal pihentetésének érdekében. Conte azt fontolgatja, hogy a chilei játékosnak egy szusszanásnyi pihenőt ad majd a Saktar Donyeck elleni sorsdöntő…..