Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sz. Barta Ágnes

244 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az otthonunknak és mi magunknak is jó, ha kicsit megújulunk, tavaszi díszbe öltözünk márciusban.  Minden évszakban változtatom például a kopogtatót az ajtón. Nyáron: fehér papírpillangók, virágok, ősszel: natúr fa-színű róka, nyuszi, télen: rénszarvas, fenyőfa szokott rajta lenni. nyuszis…..
Március 15-én egy dolog mindenkit megérint, ha más nem is, de az hogy munkaszünet van, az mindenképp. A kokárdát minden szívében magyar ember viseli ilyenkor. Nem nehéz egy ilyet elkészíteni. Kell hozzá egy vékony piros-fehér-zöld szalag, fehér cérna, tű, és olló.  - Levágunk egy kb. 20 cm-es…..
A Kiskert Piac kézműves vásárán fotózták rólam. Sokat szoktam állatkertbe járni, mert mindig van bérletünk, gyakran kísérőbérlet. Ez azt jelenti, hogy az egyik gyermekünknek vesszük, és elvihet magával valakit. Általában a kislányomnak vesszük, és általában én megyek el vele. Ilyenkor viszünk…..
Sokáig vaciláltam, hogy elindítsam-e a Meska oldalamat, míg végül döntésre jutottam. Évekkel ezelőtt is gondolkoztam már rajta, de túl bonyolultnak tűnt az egész. Lehet, hogy egyszerűsítettek rajta, nem tudom, de amikor tavaly év vége felé ránéztem, már korán sem tűnt bonyolultnak alkotóként sem.…..
Tudom, hogy ez a két szó "izgalmas", meg "statisztika" majdnem, hogy ellentétben áll egymással, de azért igyekszem érdekesen, és nem szárazon tálalni az adatokat. Sok esetben megosztom ugyanazt a videót Instán és TikTok-on is. TikTok-on készítem el a videót, lementem logó nélkül, és lementem hozzá…..
Nagyon szeretek az Instagram-ra képet szerkeszteni.  Ezek azok a témáim, amikről posztolok. A témák közülük pedig ezek a legkedveltebbek. Visszafelé haladok. 6; Termék fotóimat sajnos nem kedveli annyira a nézőközönségem, de azért rakogatok belőlük az oldalra. 5; Tudástár jellegű, több lapból…..
Az Instagram-os oldalam építését a Covid alatt kezdtem el. Nagyon megtetszett  a négyzetes formátum. Egészen máshogy kell komponálni benne. Izgalmas újdonságot jelentett, mert azelőtt főleg hosszanti kompozíciókat készítettem.  Ezeknek a képeknek az alapjai saját kézzel lenagyított analóg fotóim.…..
Összeszedtünk néhány karácsonyfa készítő ötletet a gyerekekkel. Otthon papírból hogy készülhet karácsonyfa.  Annyi kedves ötlet van, amivel fenyőfát lehet készíteni papírból, most összeszedtem néhányat. Ezeket a karácsonyfákat fel lehet használni arra, hogy meghívót, üdvözlőlapot, ajándékkártyát…..
A mai bejegyzés decemberi történetekről szól, amit az Insta oldalamon osztottam meg. Veled mi volt a hónapban? Teljesítetted már a téli bakancslistát? Voltál adventi vásáron? Készítettél adventi koszorút? Van adventi ajtódíszed és adventi naptárad? Vásároltál karácsonyi kaktuszt, vagy…..
A Karácsony mindig megihlet engem. Annyi gyönyörű, romantikus tárgy megformálásának ötlete forog ilyenkor a fejemben, mint semmikor máskor. Előtérbe kerül ilyenkor a varázslat, a csillogás. Az egymásra gondolás, adni vágyás. Az alkotás öröme négyzetre emelődik. A tárgyaimat tulajdonképpen a…..
Az állatok részei az életünknek, így, vagy úgy. Nekem speciel nyulam van itthon, de akinek nincs állata az is évszakról-évszakra más-más állatokkal találkozik az utcán, a parkban, a médiában, vagy a boltok polcain.  Decemberben már egy csomó állat elköltözött valami melegebb vidékre, vagy téli…..
A Fotoplus rendezvényein érdemes ott lennie annak, aki a fotózás után érdeklődik. Én is így tettem.  Már majd húsz éve Canon-nal fotózom. Az analóg gépem is ilyen volt, így amikor digitálisra váltottam nem kellett a régi objektíveket sem "kidobni", használhattam simán, vagy…..
Az ősz rengeteg ünneppel és fesztivállal kecsegtet. A szeptember a szüreti mulatságok, az október az egyik nemzeti ünnepünk ideje. Aztán jön a mindenszentek, a halottak napja, és az egyre inkább nálunk is tartott Halloween. Magam részéről szeretek ünnepelni, megemlékezni valamiről, és ilyenkor az…..
Sok kérdést teszek fel mostanában magamnak vállalkozóként. Hogy kezdtem? Ki vagyok én? Kezdhetném a népvándorlástól, de most megkíméllek titeket. A legkisebb gyermekem óvodába ment, és én úgy gondoltam, hogy vállalkozni fogok. Ez nagyon szimpatikus volt nekem, mert 3 gyermekes anyukaként a…..
1; Instagram sztori, poszt2; Blog storytelling3; YouTube bemutató videó4; Pinterest5; Facebook6; TikTok7; Honlap szöveg A személyes bemutatkozásnál azért jobb a videóra vett, mert azt újra lehet venni, meg lehet vágni. A lehető legelőnyösebb helyzetben, sminkben, megvilágításnál lehet pózolni. A…..
Jön az iskola, kell a hely a gyerekeknek a tanuláshoz és még szeptember elseje előtt célszerű befejezni a felújítási, átrendezési hadműveleteket. Nem nagy a lakás egy ilyen gyűjtögető, helyigényes családnak, mint mi vagyunk. Ezért úgy döntöttünk, hogy az egyik szobába galériát építünk. Sokat…..
Nagy ötletem támadt egyik nap a foszforeszkáló és a fluoreszkáló szitafestékek felhasználását illetően. Nappal és éjszaka aktív rovarokat rajzoltam le, készítettem belőlük szitamintát, vittük fel szitára, ezután pedig fluoreszkáló és foszforeszkáló szitafestéket használva nyomtattuk le pólóra,…..
Már egy ideje szerettem volna illatpárnát készíteni. Amikor jött a levendula szezon, le is csaptam a lehetőségre. Új volt nekem az illatpárna készítés, ezért nem is szerettem volna nagyon messzire menni a levenduláért. Szerencsére megtudtam, hogy a közeli Pilisborosjenőn is lesz szüret, egy nem…..
Nagyon fontos, hogy jó legyen a témaválasztás. Szuper, ha olyan dolgokról posztolunk, amivel segíthetünk valakin, valamin vagy a környezeten. Ha hasznos információkat osztunk meg másokkal pláne, ha azokat még szemkápráztatóan szépen, vagy eszméletlenül szórakoztatóan is közvetítjük, sokan fogják…..
Gyerekkoromban mindig nagyon vártam a nyarat. Imádtam, ha azt csinálhattuk, ami csak eszünkbe jutott. Például addig forogni a füvön kezünket kitárva, amíg el nem esünk, aztán elterülni a földön, és várni, amíg már nem szédülünk. Belakkozni a kis lábujjunk körmét, sokáig aludni, későn feküdni,…..
Férjem irodája nagyon kies és barátságtalan volt. Fel kellett kicsit dobni, hogy vidámabb legyen bent a munka, kényelmesebb, barátságosabb a tér. Ehhez szükség volt ülőalkalmatosságra, növényekre, néhány párnára, textilre, szőnyegre. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Az ülőalkalmatosság adott…..
Sz. Barta Ágnes 2023.07.06 10:51:51
@Kerma: Nincs mit. Ha nem csak reklámnak szántad a hozzászólást, akkor vedd fel velem a kapcsolatot a bartacreativestudio@gmail.com-on és megbeszéljük.
Vannak olyan helyek Budapesten, amelyek rendkívüli módon jól mutatnak a háttérben egy fotón. Biztos ismertek ti is néhányat közülük, de remélem, hogy tudok újat is mutatni. Sokat fotózom utazás, kirándulás közben, szeretek túrázni és világot látni még kicsiben is. Budapest különösen gyönyörű város,…..
Ki akartam próbálni tudok-e a fenyőfa korongjainkból játékot készíteni. Több ötlet után a Tic tac toe-hoz hasonló játékot találtunk ki a férjemmel. Kis különbség van a szabályaikban. Itt csak 3 koronggal gazdálkodhatunk és, ha tovább megy a játék egyet át kell helyeznünk, ugyan úgy, mint a malom…..
Nemrég indultam csak a csatornámmal, de úgy látom, hogy Tiktok-on is lehet nagyon érdekes, hasznos, igényes oldalt létrehozni, kiváló minőségű videókkal, de lehet alpári, össze-vissza, ízlés ficamos is az oldalunk könnyedén, ha nem törekszünk arra, hogy összeszedett legyen. Rengeteg stílus, szín és…..
Egyik fotós ismerősömnek kellett segítettem, hogy a fotózás meg legyen örökítve videóval is. A werkfilm olyan filmnapló, amely bemutatja egy filmprodukció készítésének fontosabb állomásait és kulcsfiguráit. Felvételeket tartalmaz a forgatásról és interjúkat az alkotókkal, szereplőkkel. Forrás:…..