Adatok
Glosszárium
2 bejegyzést írt és 85 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Akkor mutatjuk, mi is az igazi országimázs. Osvárt Andi ugyanis Craig Ferguson-nál járt, a CBS késő esti beszélgetős műsorában. Andi vicces, laza és okos volt: "Magyarország a gyönyörű nők földje" - mondta. Persze, a műsorvezető szépen elsorolta rólunk a szokásos…..
Mozgalmas és eredményes áprilist tudhat magáénak az LMBTQ mozgalom: három állam is legalizálta az azonos nemű párok házasságát, ezzel tizennégyre bővítve világszerte azoknak az országoknak a számát, ahol az azonos nemű párok egyenlő jogokat élveznek a különnemű párokkal.…..
Az Alien harmadik részének iszonyú hosszú és költséges produkciós története van, borzasztó nehezen állt össze a film. A gyártó Fox stúdió egyszer csak berágott és elkezdtek forgatni úgy, hogy a forgatókönyv még nagyon nem volt kész. És bizony ekkor történt az, hogy a…..
Elindult a Trónok harca 3. évada, a fél világ megint a haját fogja tépni vasárnaponként, hogy „bazzeg már megint vége”, és senkinek nincs mersze egy rossz szót szólni erre a sorozatra, mert különben felakasztják. Pedig hát…lenne mit mondani.
Mindenekelőtt ki kell…..
Húsvéthétfőn a Vatikán bejelentette, hogy Ferenc pápa a város alatti nekropoliszba megy, hogy Szent Péter sírja előtt imádkozzék. Az első pápának is nevezett apostol sírja a Vatikán alatti temetővárosban található, amit kétezer év után épp a XX. században sikerült…..
Glosszárium
2013.04.02 10:56:57
Glosszárium
2013.04.02 12:39:10
Vajon a Biblia tanítása alapján lehet-e a családot minden romlottságtól és bűntől érintetlen intézményként kezelni? Lehet-e azt mondani, hogy a családon belüli erőszakos dolgok nem tartoznak a közösségre, ha léteznek ilyenek egyáltalán? Mi a jó megoldás: ájtatos hallgatás,…..
Glosszárium
2013.04.01 11:33:47
@De gustibusaut bene, aut nihil: ez az Ige rész a kígyóról, a Sátánról szól...
A vallás témája eddig még nem szerepelt a blogon. Az Angyalok és Démonok kapcsán írt bejegyzésem volt az egyetlen, amiben érintőlegesen foglalkoztam vele egy kicsit. Viszont azért ez a jelenség eléggé átszövi a mindennapjainkat, én sem tudom kivonni magamat a hatása alól.
Ami…..
Glosszárium
2013.03.20 12:58:20
@Gazz: Tolkien érdekes adalék ehhez a témához, bár az ő fantáziavilágának hierarchiájában a leghatalmasabb Eru/Ilúvatar és az Elsőszülöttek, Másodszülöttek között az Ainurt, a Valákat találom hasonlónak az angyali réteghez. Az elfeket tehát magam inkább az emberlét párhuzamos, fantáziairodalmi alternatívájaként látom és tekintem. Megállapításod ettől még helyes, tehát hogy a halál nélküli élet hosszútávon borzasztó kolonc (lenne) egy teremtmény számára. Ennek tökéletes irodalmi alakjai az elfek, kik beleszürkülnek a létből a lassú elmúlásba...
Viszont továbbra is úgy vélem, hibás megközelítés az Isten antropomorfizálása. Egyedül Krisztusban adta emberi alakban magát. A monotonitás számunkra valóban borzalmas, de csak mert az idő börtönében sínylődünk. Ő fölötte áll minden ismert dimenziónak.
Ami pedig az altruizmust illeti... félek egyenlőségjelet tenni közé és a szeretet közé. Túlságosan biológiai meghatározottságú az altruizmus, és mert feltárhatóak benne haszonélvezeti viszonyok, egyszerre mechanikus és "szeretetlen". Mint már említettem, számomra az agape jelenti a szeretet legtisztább fokát, az meg végképp nem altruizmus.
A szülő-gyermek kapcsolat kétségkívül nagyon érdekes téma, s bár lehet reciprokális altruizmus elmélete felől megközelíteni, Isten létének, világunkat teremtő, fenntartó és bölcsen igazgató működésének hatása úgy vélem, ezt is érinti, megkerülhetetlen módon.

A megközelítésem magyarázataként egy olyan gondolatmenettel kell kezdenem, amely indokolja a szempontjaimat. Ateista sokféle okból és módon lehet az ember. Akárcsak a hívők többsége, születhet ateista családban, és lehet, hogy különösebben meg sem gondolja a dolgot, tán nem is foglalkozik vele, csak…..
Glosszárium
2013.03.20 10:58:17
@Gazz: elolvastam, és meg kell mondanom, közérthetőnek és hasznosnak találtam. Köszönet érte!
Mindazonáltal, megjegyeznék néhány apróbb dolgot, mit gondolok némileg másképp, vagy miben más a világképem hívőként:
1. szerencsétlennek tartom, mert túlontúl antropomorf, premisszaként azt feltételezi, hogy Isten azért teremtett, mert unatkozott. Inkább úgy mondanám, hogy mert egzisztenciájának alapeleme az önzetlen szeretet (agape), ezért szükségszerűen kiáradt belőle a teremtő erő, hogy legyen mit, kit szeretnie.
2. nagyon jó észrevétel (bár az "unalmas" és "fárasztó" jelzőket továbbra sem tartom szerencsésnek), hogy Isten nem akar, mert lényéből fakadóan nem is akarhat, egy teljesen, minden részletre folyvást kiterjedően kézi vezérelt univerzumot. Az előprogramozott, fraktálos felépítettségű, akár evolúciós mechanizmusokkal is változó világ megfelel az én tudományos felfogásomnak is, hívőként, bármilyen hihetetlenül is hangzik.
3. mert nem gondolnám, hogy kísérletnek lettünk teremtve, ugyancsak nem gondolnám, hogy sokadik próbálkozásra sikerült világunk, s lett önjáróvá. Amit viszont az író gondolatkísérlete nem érint (s témáját tekintve nem is baj talán), az az, hogy nem vagyunk egyedül a világmindenségben, teremtményekként. Ördögök és angyalok, s más magasabb rendű lények, ugyancsak hozzátartoznak a mi világrendszerünkhöz, s mindezeken felül egyáltalán nem kizárható, hogy mindez egy hatalmas multiverzum része csupán. Isten szuverén és totipotens Úr, aki tér és idő felett áll (lévén azok is az ő kreált jelenségei).
4. A felvázolt gondolatkísérlet, sajnos épp leggyengébb deskripciós eleme az ember és Isten kapcsolatának ábrázolása. Én sem magamon nem tapasztaltam soha, sem máson nem láttam, hogy csak úgy meginduljon szeretet bennem mások, embertársaim ill. Isten irányában. Az ember erre önmagától, képtelen. Ezt lehet vitatni, de a keresztyénség kulcseleme, hogy Krisztusban Isten megelőlegezett kegyelme és szeretete nyert egyértelmű formát. A mi szeretetünk mindig Istenben nyer forrást, s árad ki rajtunk keresztül másokra. Az ilyen szeretet nem érzés, hanem éltető fluidum.
5. A csodák beemelése a modellbe mindenképp érdekes kérdés, viszont kiemelném, hogy Isten csodái mindig önmagukon túlmutató elemek, rendelt szerepük és céljuk van. Az ima bemutatása sajnos szintén nem a legjobbra sikerült, legalábbis a keresztyénséget illetően. Ez nem "három kívánság" ember és a pöttyös labdás Isten között! Isten jó előre tudja, mit kérnénk, mielőtt még kérnénk. Ettől függetlenül, sőt, épp emiatt, az ima igazi ereje abban van, hogy lehetőséget teremt rá, hogy inkább hálát adjunk, mintsem követelőzzünk emberi önzéssel. "De ne az legyen, amit én akarok, hanem amit Te!" Mert Ő úgyis jobban tudja, mire van igazán szükségünk, mintsem mi...

2013.03.20 11:12:58
@Gazz: bemásolom oda is, ezen ne múljék! :)
@Koós István: kétségtelenül úgy van, ahogy tapasztaljuk is, de éppen ezért hozom fel, hogy Isten mellett az ugyancsak szuperhumán intelligenciájú Sátánnak nevezett entitás létéről avagy nem létéről is folyik a vita. Ezt valahogy az ateisták elfelejtik, noha ugyancsak élet-halál kérdés a számunkra. A bűnesetben épp mi engedtük be az ősellenségünket világunkba...

2013.03.20 11:16:09
@Brendel Mátyás: remélem azt a 80-as IQ értéket nem szegény személyemre érti a szerző, mert akkor nagyon mellélőne... :)
Ettől függetlenül megértem és elfogadom válaszát, és igyekszem megtisztelőnek venni a bibliai idézetet.
Ettől függetlenül megértem és elfogadom válaszát, és igyekszem megtisztelőnek venni a bibliai idézetet.
„Ist das Tagewerk vollbracht,Wir stolz zu dreien marschieren,
Heimwärts durch die dunkle Nacht,Einer wird uns führen.“
(„A napi meló elintézve,/Büszkén, hármas sorban menetelünk,/Hazafelé a sötét éjszakban,/Egyvalaki vezérel minket.”)
Herms Niel - Hermann Kretzschmann: Wenn…..
Glosszárium
2013.03.17 14:40:54
@rcfan: Igen jó és releváns kérdések. És bár szívem szerint határozottan mondanám, hogy van rá esély, az inkább a matematikai racionalitás talaján lenne csak életképes kijelentés, mintsem a kaotikus jelen valóságban.
Prognózisom tehát az, még jó pár év társadalmi-politikai erodáció vár ránk, mígnem a csömör posványában a tömeges mérvű felocsúdás megállítja végre a további sülyedést.
Prognózisom tehát az, még jó pár év társadalmi-politikai erodáció vár ránk, mígnem a csömör posványában a tömeges mérvű felocsúdás megállítja végre a további sülyedést.
Orbán Viktor egyik kedvenc vesszőparipája a kereszténység, a keresztény kulturális gyökerek, a magyar történelmi, eltagadhatatlan keresztény mivolt felemlegetése. Nem csak szavakban, de tettekben, alaptörvényi szövegezésben, pénz kiosztási preferenciákban is megnyilvánul ez a…..
Glosszárium
2013.01.01 14:46:59
@ex-dr. vuk: ráerőltetni valóban nincs. Remélném, hogy a családok harmonikus egységként hozzák meg döntéseiket, de félek, ez valóban inkább csak optimális végcél, mintsem általános gyakorlat. Ettől függetlenül, mégiscsak ki kell választani, hova járjon a gyermek, milyen nyelvet tanuljon, és így tovább, számos szempontot figyelembe véve. Hogy a "világnézeti semlegesség" mint olyan, mit is fed, létezik-e egyáltalán vagy csak önáltatásunk, az megint csak egy érdekes kérdés.
Glosszárium
2013.01.01 15:55:39
@ex-dr. vuk: a legtöbb dologban egyetértünk, így engedelmeddel, ezt a gondolatmenetet nem görgetném tovább.
Inkább visszatérnék a poszt eredeti vágányához. A levezetés teljesen jól látja, hogy mi játszódhat le a kormánypárti fejekben, mely a politikai kereszténységet fel- és ki akarja használni saját érdekükben.
Amit próbáltam eddig, -jól vagy inkább rosszul érzékeltetni-, az az, hogy ez azonban nem egyenlő a valódi kereszténységgel, ha tetszik ez éppúgy ember torzította bálványrendszer, "eladva" ugyanazzal az emblémával. Ez megy az USAban, is a republikánus mainstream teljesen elsodródott a realitásoktól és vállalható evangéliumi, krisztusi mintától. Szerintem, legalábbis.
Amit mondandó vagyok: könyörögve kérek minden embertestvért, polgártársat, hogy ne a birkabőrű farkasok alapján ítéltessék meg a teljes nyáj!

2013.01.01 16:45:25
@ex-dr. vuk: nos, azt nem állítanám, hogy nincs olyan párt, mely KDNP formában van rövidítve, de tény, hogy nem saját lábán áll, s nem is valódi keresztény alapokon (legalábbis amennyi sületlenséget beszélnek, abból nem érzem sem a bölcsességet, sem a krisztusi szeretetet). A kereszténydemokrácia útja szerintem az egyik legnehezebb, s mint a példák mutatják, nem is igazán sikerül híven betölteni, de ez ismét inkább az emberek hibája, mintsem az elméleté...
A finanszírozás kérdése ismét izgalmas, és bármilyen meglepő, én is jobb szeretném látni az egyházak függetlenségét az államtól, a legteljesebb mértékben. Az adószázalék közvetlen felajánlása jó elindulás volt tán, hogy az adózó állampolgárok közvetlenül dönthessenek, mit kívánnak támogatni, tehát ennek mentén lehetne fejleszteni és a szétválasztást megvalósítani. A hívek egyházfenntartói járulékaiból, adományaiból, illetve a közfeladat ellátása esetén kapott egyenlő kvótával egyetemben ennek elégnek kellene lennie, s ha nem, valóban nekünk, hívőknek kellene nagyobb részvállalással fenntartanunk gyülekezeteinket és intézményeinket, ahogy a korábbi századokban is. Ezzel annak is hangot adok, hogy szerintem igenis, társadalmilag hasznos a vallás, ha ténylegesen a jót munkálja. Ismételten a mikénten van a hangsúly, s ha csalódást keltünk, magunkon kell kezdenünk a változást...

"5. A 3. pont szerint elfogadott Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezései (2011. december 31.) az Alaptörvény részét képezi. " (Magyarország Alaptörvénye Záró Rendelkezés)
"Mindebből az következik, hogy az Ár.…..
Kettős Mérce
Balog Zoltán: A tehetséges gyerekeket nem a szegénység akadályozza, hanem a szüleik
2012.12.08 00:24:14
Balogh Zoltán tegnap egy konferencián, ahol bejelentette, hogy majd egyszer nagyot fogunk csodálkozni, mennyit fog költeni az állam az oktatásra, két elég súlyos mondatot is mondott. Az egyik az volt, hogy az oktatás nem szolgáltatás, hanem szolgálat, így senki se reklamáljon, ha nem…..
"Nemzeti konzultációt indítunk a megyei jogú városokban. Ha az, amit ezek az emberek tenni szeretnének, eltér attól, mint amit az Alkotmánybíróság helyesnek tart, akkor olyan alkotmányos szabályokat fogunk beterjeszteni, amelyek jogszerűen lehetővé teszik, hogy a többség akarata…..
Glosszárium
2012.12.06 17:59:32
@laci0011: „a nyolcvanas években nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen, akik csinálták a diktatúrát, ezek pedig az ön párttársai voltak”
Ergo: pontosan azt gondolja.
Ergo: pontosan azt gondolja.
Jeszenszky Géza, volt külügyminiszter, jelenlegi oslói nagykövet három évvel ezelőtti egyetemi jegyzetében alábbi mondatot vetette papírra: „azért van, hogy olyan sok roma szellemileg leépült, mert a roma kultúrában megengedett, hogy a testvérek vagy unokatestvérek házasodjanak,…..
Glosszárium
2012.11.01 18:55:53
Kísértetien hasonló történet, igaz, az Egyesült Királyságból, pakisztániakról, kevésbé tagadva a tényt, s leginkább azon háborogva, hogy "beltenyészet" volt a használt kifejezés emberekre vonatkoztatva:
www.dailymail.co.uk/news/article-1392217/Muslim-outrage-professor-Steve-Jones-warns-inbreeding-risks.html
www.dailymail.co.uk/news/article-1392217/Muslim-outrage-professor-Steve-Jones-warns-inbreeding-risks.html
Elég nehéz elhinni, de a hét legszórakoztatóbb műsorát nem az HBO-n, vagy az AXN-en vetítették. Hanem a HírTv-n. Ráadásul ott is egy olyan kulturális műsorban, amit még akkor is nehéz lenne végignézni, ha Victoria Swinger mesélne benne a művészi célú ejakuláció állami…..
Glosszárium
2012.10.27 14:46:59
Glosszárium
2012.10.27 18:04:47
@A szerelő: csak hallgattam, képpel együtt túl erős lett volna a dózis. :D
Kimentem tegnap a Milla demonstrációjára. Hosszas tépelődés után végül arra jutottam az előzetes beharangozó alapján – amire majd visszatérek – hogy a szereplők többsége szimpatikus, az aggályosakat pedig majd megítélem a beszédjük alapján, így a saját +1 főnyi…..
Miklós beküldése azért a véleményes hosszú hétvégén jelenik meg, mert egyrészt aktuális, másrészt nem klasszikus félrefordítás, hanem egyszerűen másról beszélés:
Helló, jó a blog, szeretem olvasni. Itt egy valószínűleg tudatos félre- (vagy inkább…..
Glosszárium
2012.10.23 20:05:10
@adamsky21: felteszem, erre utalt:
"Olyan a lábad, mint az őzé.
Nem olyan kecses, hanem olyan szőrös!"
"Olyan a lábad, mint az őzé.
Nem olyan kecses, hanem olyan szőrös!"
„Megfelelően biztosítja az új magyar Alaptörvény a demokrácia és a jogállamiság működését” – hangzott az állítás, amit ketten védtek, ketten támadtak azon a nem hivatalos brüsszeli vitán, amit szerdán este tartottak uniós intézményeknél dolgozó magyar hivatalnokok előtt. A TASZ színeiben a támadó…..
Glosszárium
2012.09.27 21:42:16
@KG2000: Jól látod, és köszönöm, hogy megemlítetted ezen aspektusát is a témának.
Glosszárium
2012.09.27 22:12:38
@KG2000: és szükséges is az ilyen tényfeltárás, amikor valóban van bűncselekmény a háttérben. A gond akkor kezdődik, amikor az egyes esetből bakugrással az általánosításig jutunk, mely az említett egyházellenes kirohanások, legalábbis egy jelentős részének, színvonalára erősen rányomja a bélyegét. Ez a jelenség persze máshol is megmutatkozik, a "post hoc ergo propter hoc" túlságosan elterjedt közgondolkodásunkban. Engem keresztyénként az kevéssé zavar, amikor a látható egyház(ak)at éri kritika, -sokszor meg is érdemeljük elgondolkodásra-, az már inkább, amikor a láthatatlan, lelki Egyházat gyalázza valaki szánt szándékkal. Bár arról meg minden ilyen lepattan... :)
LÉGY EMBER, ez a cél - légy magyar, ez a legjobb eszköz.
Ez a mondat azon legfőbb elv, mely alá helyezem minden politikai felfogásom, minden elhatározásom, minden működésem; azon elv, melyből kiindulva határozom meg jelentőségét, értékét mindazon eseményeknek és viszonyoknak,…..
Kedves Olvasóm!
Nyilván felmerült Benned is ez a kérdés, -már ha megengeded a pertu használatát ily zsenge ismeretségünk ellenére-, s gondban vagyok, hogy nekem kéne ezt megválaszolnom.
Egyfelől, a "glosszárium" amolyan szójegyzékféle, akként ismeretes a kifejezés. Mindez…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Az mondjuk elkeserítő (lenne), ha már csak a szép nők miatt (lenne) érdemes ellátogatni Magyarországra, meg némi gulyásért és látképért...