Regisztráció Blogot indítok
Adatok
legelső MortalWombat

0 bejegyzést írt és 153 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A CV lebutítása, hogy ne látsszon, hogy túlképzett emberünk, rendszeres probléma, régen ilyen feladatokkal kerestek meg álláskeresők, és vívódtam is az etikai megfontolások között rendesen. Értettem, hogy emberünknek most egy fizető munka kell, toporzékolt bennem az ellenérzés: ez az ember több…..
Erdőben kóborlás váltja fel a strandon veretést, Mátrix-bőrkabátok kerülnek a fürdőruhákra, a mellek helyett pedig a szíveket pakolják ki – romantikus fordulat az új évezredben. Lukács György biztos megírná egy értekezésben, hogy Kasza Tibi az új Novalis, de mi ezúttal is top tennel jövünk, mert…..
Stohl András az István, a király című előadásban - Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI Mi is megírtuk, milyen érzékenyen beszélgettek a Class FM-ben arról az ügyről, hogy Sárosdi Lilla színésznő állítása szerint Marton László színházigazgatóként kocsikázni vitte, majd elővette a péniszét, és…..
legelső MortalWombat 2017.10.26 00:07:28
@Netuddki.: Sőt, ha a prostinak hamis pénzzel fizetsz, akkor az is erőszaknak minősül!
A hétfői Napi érdekes már ma megjelenik a 23-i ünnep miatt és ráadásul meglehetősen erős válogatás készült. Holnap délben is várunk benneteket egy hiánypótló cikkel. Az 1956-os eseményeket egy egészen más megközelítésből láthatjuk: Rémhírek és álhírek a forradalomról! 1862. Giuseppe Garibaldi…..
legelső MortalWombat 2017.10.22 13:33:19
Mindössze két éve, 2015 szeptember 11-én történt minden idők legszörnyűbb darubalesete. Rosszabb helyen nem is eshetett volna meg a tragédia, mint a mekkai nagymecsetben, az év legnagyobb vallási ünnepe előtt. Azóta kiderült: a daru kezelői elfelejtették kézbe venni a használati utasítást...
legelső MortalWombat 2017.09.12 09:14:56
Smoking Barrels A tanú (1969) 2017.07.08 06:00:00
Kiváló filmszatíra és a miénk. Bacsó Péter filmje különös utat járt be, hiszen 1969-ben forgatták, de betiltották, 10 évig dobozban volt, és 1979-ben azért mutatták be, mert külföldön a Betiltott Filmek Fesztiváljára készültek. Aztán végül csak közönség elé került,…..
legelső MortalWombat 2017.07.11 09:18:21
Red Carpet Poirot öt legjobb esete 2017.01.31 18:47:28
A klasszikus krimi farvízén tovább evezve a Los Angeles-i rendőrkapitányság ballonkabátos nyomozója után a belga detektív legjobb szürkeállomány mozgató esteit vettem nagyító alá. Agatha Christie regényhősének nyomozásaiban nem csak az a fontos, hogy hogyan követték el a gyilkosságokat, hanem az is,…..
Az egykori Észbontó cári Oroszország sorozat befejezésekor - ami a kommunista hatalomátvétellel ért véget - ígértem, hogy a folytatásban a Szovjetunió "viselt dolgaival" is foglalkozom majd. Azóta (és előtte is) persze már rengeteg fotót láthattatok ebből a csaknem az egész századot átívelő és…..
legelső MortalWombat 2017.01.17 15:44:39
@JTom: Köszönöm.
A kép forrása: Menhely Alapítvány (A fotó illusztráció) Ma hajnalban rekord hideget mértek. Budapesten is. Kihaltak az utcák, már napok óta alig teszik ki a lábukat otthonaikból az emberek. Már persze azok, akiknek van hol laknia. Az aluljárókból is eltűnt rengeteg otthontalan, még azok közül is…..
Vannak listák a legszarabb dalokról, albumokról, a legjobb dalokról, jó dalokról szar előadóktól, de olyan lista, amiben azokat a nótákat gyűjtik össze, amik annyira rosszak, hogy az emberek örömmel hallgatják, főleg mert vicces, vagy csak mert egy házibuliban erre lehet a legjobbat baszatni. Ennek…..
1910. II. Miklós orosz cár gépkocsiját vasúton is lehetett szállítani a külön erre a célra épült vagonban  ..
legelső MortalWombat 2016.11.07 10:48:39
@Labancz:
Talán ne a magánélete alapján ítéljük meg, elvégre egyikünk baráti köréhez sem tartozott, és nem tudjuk, igazából milyen volt, és miért.
Inkább a filmjei alapján, amikben azért igen pazarul alakított, mondhatni minden esetben.
Hogy a házasság intézménye kiüresedőben van a nyugati civilizációban közhely. De mi van az esküvővel? Miért van az, hogy bár sok esküvőn és lakodalmon voltam, egyiken sem tudtam jól érezni magam? Az esküvői szertartás egyidős a házasság intézményével és bár eltérő kultúrák eltérő rítusokat írnak…..
legelső MortalWombat 2016.11.06 12:20:17
@Szakyster:
Teljesen egyetértek.
Egy korrekt rántotthús: finom.
Nem arra gondolok, amikor papírvékonyra klopfolt húst sütnek (amire nem tudni, hogy ragadt rá a bunda) ki, és jobban hasonlít a cipőtalpra, mint ételre.
A látogatás fő célja, Piroska az árnyékban pihen. Társainak, egy kivételével,  nem jutott ilyen sors, a 3017 a Máv Nosztalgiánál szolgál, a többi vagy szétbontva már, vagy némelyik dögsoron várja sorsának beteljesülését. Annak ellenére, hogy megjelenésük nagy előrelépés volt annak idején, s jó…..
legelső MortalWombat 2016.07.30 21:59:44
Még egy laikus kérdés.
Az első képen egy mozdony látható?
Már csak azért kérdezem, mert a wiki szerint az MDa egy több kocsiból álló szerelvény.
(
hu.wikipedia.org/wiki/MDmot)
Ennek ez lenne a mozdony része?
(Bocsánat, ha nem szakszavakat használok, de gondolom, a lényeg kihámozható belőle.)
legelső MortalWombat 2016.07.30 23:31:53
Na, ezt is megéltük, a termékelhelyezéssel sújtott vagy inkább súlyosbított (idióta magyar nyelv a két jével) évadnak menten vége, addig viszont még lesz két esküvés, egy romantikus, meg egy falusi. Na, adjunk a melónak...
legelső MortalWombat 2016.06.19 17:03:09
@oli90:
Szerintem ha értenéd az iróniát, akkor értenéd.

Még valami: ha felénk egy esküvőm ilyen ruhában (farmer, póló, farmering,dzseki, vászon tornacipő)jelenne meg egy résztvevő, akkor odamennének hozzá, hogy itt és itt van egy helyiség, ahol átöltözhet az utcai, utazós ruhájából az esküvőire. Ugyanis ezek a ruhák a sértés kategóriába tartoznak. És igen, a Te nejedre is vonatkozik.
legelső MortalWombat 2016.06.19 21:52:07
@Szandy9:
Na, drágám!
1. Ha ebből a 4-es eresztésből vagy az egyik ara, akkor gratulálok ahhoz, hogy 1x41+1x25 perc alatt (saját esküvő nem számít) sikerült ennyire lejáratnod magad!
2. Engedély? Kitől? Mire?
3. Aki az életének egyik legfontosabb eseményére beengedi a médiát, az meg is érdemli a kritikát.
A francia fotós Eric Lafforgue hatszor látogatott el a vörös országba, miután fotóit pulblikálta, hivatalosan is kitiltották Észak-Korea területéről. Útja során államilag elismert idegenvezetők kísérték, akik tudták hogy Lafforgue fotózik, amíg azonban úgy ítélték meg, hogy az az ország érdekeit…..
legelső MortalWombat 2016.05.07 18:24:50
@Darth Revan: Nem értem, mit vártál?
Talán egy légvédelmi gépágyús kivégzést?
Esetleg valamelyik munkatáborban egy büntetés végrehajtását?
Vagy egy kórházban egy műtétet?

Amúgy szerintem van sok kép, ami elég beszédes.Legfeljebb nem azt kell látni, hogy a gyerekek neteznek, hanem azt, hogy 4-en ülnek egy képcsöves monitor előtt.
Stb....
Matolcsy György kecskeméti rokonsága is érintett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványainak 260 milliárd forintos pazarlásában, és a közpénzek eltüntetésében. Az MNB kecskeméti alapítványa például 72 millió forinttal támogatta a Matolcsy-unokatestvér Szemerey Tamás cégét, a New Wave Kft.-t. A…..
legelső MortalWombat 2016.04.24 15:52:08
Na, most jön az igazi keménység, Karda Bea 2,5 millióból összerántott funkyretró bulikája, illetve egy traktoros menyegző, amiről csak remélni tudom, hogy olyan lesz, mint ez az indiai filmrészlet, de előre tudom, hogy csalódnom kell majd. Basszameg. Az epizód elejéből sokat elvisz a hogyvoltozás…..
A második világháború végén a fegyverletételek és magadások időszakában elképesztő mértékű hadianyagot, kézifegyvert és egyéb felszerelési tárgyakat szolgáltattak be a német csapatok. Az alábbi képsorokon ilyen raktárakat láthattok. A hollandiai német megadás utáni helyzet:..
legelső MortalWombat 2016.04.06 17:01:54
legelső MortalWombat 2016.04.07 16:19:28
@Greg36:
A németek kifejlesztettek egy olyan torpedót is, ami nem ütközéssel robbant, hanem a hajó alatt.
Ennek az volt a lényege, hogy az alulról jövő nyomás szinte biztosan kettétöri a hajót, és így elég 1 torpedó is az elsüllyesztéshez.
Ha emlékeim nem csalnak, akkor ez úgy működött, hogy a hajó alatt a fém hajótest által megváltoztatott mágneses tér indította a robbanást.
A szövetségesek úgy védték ki (szintén filléres megoldás), hogy valami elektromos huzalokat húztak át a hajótest alatt, feszültség alá helyezték, és így nem változott meg a mágneses tér.
A torpedó meg átment a hajó alatt.
(Elnézést, biztos nem jól írtam le, csak az elvre emlékszem, de torpedó és az elhárító rendszer hatásmechanizmusát biztos nem jól fogalmaztam meg.Ha valaki pntosabban meg bírja fogalmazni, akkor írja le.)
legelső MortalWombat 2016.04.07 18:35:10
@manes:
Avia S-199 néven adták el a csehek a náluk gyártott Me-109G-t az izraelieknek, 25 db-ot 190.000 $-ért.
Igaz, nem DB 605-ös motorral, hanem Jumo 211Fl-el, más légcsavarral, és más fegyverzettel.
Bevetésükre is sor került.
Hát, nem tudom, hogy szeretnék-e 60 négyzetméteren lakni 69 millió forintért. Persze, kinek mi a prioritás. Ha más szemszögből nézzük, minek is venne valaki nagyobb házat, ha elég neki két szoba is? Ez mondhatni „környezettudatosabb”, fenntarthatóbb szemlélet. Mindenesetre egy szinte barokkos…..
Oké-oké, hogy vicces színház meg minden, de ez azért ez: "a jegyvásárlást követően e-mailben lehet jelezni az igényemet, miszerint látni is szeretném a színpadi előadást". Ennyi erővel a cipőboltban jelezhetném, ha hordani is akarom a lábbelit, vagy a könyvesboltban, hogy nem csak a borítót kérem,…..
A múltkor azon akadtam fenn, hogy 1996 már 20 éve volt, de mit mondjak akkor arra, hogy 1986 pedig már 30 éve! Persze egy '80-as évekbeli slágerről könnyebben elhiszi az ember, hogy már benne van a korban, mégis vannak dalok, amik máig olyan frissnek hatnak, mintha mondjuk csak nem is olyan régen…..