Regisztráció Blogot indítok
Adatok
SZGyAKönyvtár

203 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  A fenti című vándorkiállítást a tiszaújvárosi Hamvas Béla Könyvtár munkatársai készítették és ajánlották fel az ország iskolái, könyvtárai részére. Iskolánk kapva kapott az alkalmon és "kikölcsönözte". Így 2024. februárjában került sor iskolánk Dísztermében a kiállítás felállítására. Az alsó…..
  SZORÍT A CIPŐ! MEDDIG NŐHET AZ EMBERISÉG LÁBNYOMA A FÖLDÖN? A Szent-Györgyi Tudományos Kör 9. előadására az MTA Alumni program keretében került sor, előadónk Samu Ferenc ökológus volt. Napjaink egyik legégetőbb ökológiai problémáját járta körül az előadás, azt, amely alapvetően meghatározza a…..
Kedves Vendégeket köszönthettünk 2023.december 4-én a Szent-Györgyi Tudományos Körben. Egykori igazgatóhelyettesünk, Rátz Ferencnét és lányát, előadónkat, Dr. Rátz Tamarát a Kodolányi János Egyetem Turizmus tanszékének vezetőjét. Előadásának címe: SÁTORVERÉS VAGY TUDOMÁNY?TURIZMUSKUTATÁS ELMÉLETBEN…..
FERENCVÁROS A VÁROSEGYESÍTÉS KORÁBAN A 2023/2024-es tanév SZGYA Tudományos Körének nyitóelőadását Gönczi Ambrus helytörténész, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetőjet tartotta 2023.október 11-én.Többszörösen rendhagyó előadás volt: a korábbi természettudományos előadások után egy…..
Kedves Diákok! A tavalyi tanévben lezajlott adomány vásár bevételét szeretnénk ifjúsági regények beszerzésére fordítani. Te melyik könyvet, könyveket ajánlanád? Gyűjtsd össze a kiválasztott mű adatait és a könyvtárban található szavazólapot töltsd ki velük! vagy  küldd be ide kattintva.  Egy…..
Olyan gyorsan eltelt a szeptember, hogy időnk se volt beszámolni az évkezdés izgalmairól.  Új kollegát köszönthettünk a könyvtárban: Hegedűsné Szalai Médea könyvtári asszisztenst, akihez bátran fordulhattok kérdéseitekkel! És mi történt a házunk táján?  Készült az iskolatörténeti gyűjteményünkből…..
Dr. Pokol Gergő egyetemi docens volt a Szent-Györgyi Tudományos kör előadója a kör tanévi záróelőadásán, 2023.április 20-án. Előadásában a magfúzió rejtelmeibe vezette be a fizika iránt érdeklődő diákokat, kollegákat. Ez alkalommal az előadón kívül más vendégeink is voltak: a…..
Dr. Spránitz Péter a Richter Gedeon Zrt. kutatóvegyésze  volt a vendégünk 2023. március 30-án. Előadásából a kémia iránt érdeklődő diákok áttekintést kaphattak a továbbtanulási lehetőségekről : milyen egyetemeken, milyen szakokon lehet a kémiában elmélyülni,  végzés után milyen pályákon lehet…..
  A Szent-Györgyi Tudományos Kör 4. előadójaként Prof. Dr. Tőkési Károly fizikust, a debreceni Atommagkutató Intézet munkatársát köszönthettük iskolánkban 2023.február 23-án. Tőkési professzor a diákok filmélményein keresztül (Agymenők, Back to Future, Szemfényvesztők, Jurassic Park, Csillagok…..
Iskolánkban a 2022/2023-as tanévben - a könyvtár szervezésében - indult útjára a Szent-Györgyi Tudományos Kör. Névadónkhoz hűen, szeretnénk a tudomány világát közelebb hozni kis és nagy diákjainkhoz.   Ezért is csatlakoztunk az MTA ALUMNI programjához, amely célja, hogy hidat biztosítson a Magyar…..
2022. február 10-én rendeztük meg iskolánkban az alsó tagozatosok számára immáron hagyománnyá vált szavalóversenyünket, amelynek helyszíne az iskolai könyvtár volt. Nemes Nagy Ágnes századik születésnapjának tiszteletére idén az ő verseiből válogattak a gyerekek. Számos verse közül elhangzott…..
Diákjaink és kollégáink előszeretettel látogatják az iskolai könyvtárat barátságos légköre, a tanuláshoz, olvasáshoz nyújtott lehetőségei miatt. Közösségek fejlődnek, gyakran évfolyamokon átívelő barátságok szövődnek könyvtárlátogatás közben. Rendszeres mini-tanulócsoportok alakulnak ki a gimisek…..
Kedves Olvasóink, mindenkinek sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk! A téli szünet utáni napokban sem tétlenkedik a könyvtár. Rendületlenül zajlanak az alsós és felsős könyvtárhasználati órák, a könyvtár szépítése, fejlesztése, közösségi térré alakítása. Olvasóink is szép számmal fordultak meg,…..
Mindenkinek fontos ünnep a karácsony. Ezt megelőzi a készülődés időszaka, az advent. Az 1900-as években készítettek először adventi naptárat, amelynek mára már számos formáját ismerjük. Íme, itt a miénk: az SZGYA Könyvtárának Olvasónaptára. Minden napra tartogatunk egy rövid olvasnivalót és néhány…..
Kedves Ötödikesek! Az alábbi linkre kattintva a mai napon (november 30.) éjfélig még lehetőségetek van kitölteni az idei PUF vetélkedő feladatsorát. Aki már kitöltötte, annak köszönjük a munkáját. A válaszok értékelése már folyamatban van. Tőlük nem várunk újabb választ. A kitöltésre a…..
Az 1956-os eseményeknek állít emléket az alábbi 6 feladat, amely egy online szabadulószoba része. Olvasd el figyelmesen a kerettörténetet, majd a képekre kattintva oldd meg a feladatokat. Figyelmesen olvasd el a feladatleírást is! Minden feladat végén, ha helyesen oldottad meg azt, kapsz egy…..
Az előző tanévben iskolánk sikeres pályázatot nyújtott be Ferencváros önkormányzatához, melynek keretén belül természet- és környezetvédelem témájú programokat és beszerzéseket valósítottunk meg. A koronavírus-járvány miatt a májusra tervezett szabadulós játékot szeptember végén tartottuk meg. Az…..
Ismét mesétől volt hangos az iskola 16.alkalommal ünnepeltük A népmese napját az iskolában. A Nagyok mesélnek kicsiknek programunk ismét sikert aratott! A nap folyamán 84 alkalommal hangzott fel a meseszó, szerte az iskolában: a rádióban az igazgató úr, az elsős osztályokban az ötödikes…..
A 2021/2022-es tanév kezdetén több újdonsággal is várjuk kisebb és nagyobb, új és tapasztaltabb olvasóinkat! Az egyik újdonság, hogy a kölcsönözhető ismeretközlő könyvek rendjét átalakítottuk. Két nagy csoportot alakítottunk ki belőlük, aszerint, melyek szólnak a felső tagozatosok és melyek…..
Örömteli hírt hozott május 10-e! A már megszokott nyitvatartással várjuk olvasóinkat hétfőtől péntekig egész nap az iskola könyvtárában! Sok-sok új könyv érkezett hozzánk, amik mind csak arra várnak, hogy elolvassák őket! Segíts, hogy ne legyenek magányosak! Ha van egy kis időd, nézz be hozzánk!..
 A 2019/2020-as tanévben iskolánk sikeres pályázatot nyújtott be Ferencváros Önkormányzata felé, az "Intézményi zöldprogram és környezettudatos nevelés Ferencváros bölcsődei és köznevelési (óvodák, iskolák) intézményeiben 2019" címmel. A pályázati anyagot a bíráló bizottság támogatásra alkalmasnak…..
A 2020/2021-es tanévben könyvtárunk állománya jelentősen bővült. Egy 150.000 Ft-os beszerzésnek köszönhetően lelkes olvasóink többek közt Geronimo Stiltont is követhetik legújabb kalandjaiban. Kedveskedtünk kezdő olvasóinknak, akik válogathatnak többek közt a Vadadi Adrienn által megalkotott…..
Kedves Olvasóink!   Az általános iskolák bezárásával egyidejűleg a könyvtár működése is szünetel, könyvtárosaink távmunkára vonultak, hogy végezhessék azokat a feladataikat, amelyek a napi működés közben eddig elmaradtak. Gyűjtik az újdonságokat, listákat és javaslatokat készítenek a jövőbeni…..
2021. január 15-én iskolánk könyvtára adott helyszínt a 2.a osztály szavalóversenyének. Az osztályból 10 tanuló készült verssel, előadásukat pedig a háromtagú zsűri pontozta. A tanulók zömmel kortárs verseket választottak, Tóth Krisztina, Varró Dániel és Romhányi József művei mellett előfordult K.…..
SZGyAKönyvtár 2021.02.12 09:25:08
@Mezei Blanka: Kedves Blanka! Kérem, az konyvtar@szgya.hu címre írja meg, milyen könyvről van szó és e-mailben egyeztethetjük a továbbiakat.
Sossey Alaoui Ádám 2.a osztályos tanuló és Szecsődi Karolina 7.a osztályos tanuló könyvadományának köszönhetően (is) bővült januárban iskolánk könyvtárának állománya. Ádám és Karolina hiánypótló műveket ajándékozott a könyvtárnak, hiszen a kezdő olvasóknak szóló, könnyen olvasható kötetekből, és…..