Regisztráció Blogot indítok
Adatok
oolajtoo

0 bejegyzést írt és 182 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tegnap az Apple meglépte azokat a dolgokat, amiket régóta vár tőlük a piac és a közönség. Egyben távolabb kerültek attól, hogy a következő korszakban innovátorai legyenek az okostelefon piacnak. Lássuk, miért.  Színes iPhone-ok. Ez a bejelentés egyértelműen a kínai…..
Webisztán A Sanoma és a kék 2013.09.04 13:33:46
Újrarajzolta magát a Sanoma. Nem csak a magyar leányvállalat, hanem úgy globálisan.  Nekem két dolog szúrt szemet. Egyrészt, hogy furának tartom, hogy a Sanoma finn oldalán látható dizájnt nem örökölte meg a magyar szájt. Hanem gyakorlatilag újratervezték az egészet. Nem…..
A holland Personal Architecture újította fel Piet Blom ikonikus Kockaház-együttesének egy részét Rotterdamban - az épület most a büntetésük utolsó időszakát töltő elítéltek szálláshelye (Exodus alapítvány).A Szuperkocka (Supercube) az 1980-ban épült 40 csúcsán álló…..
2013. augusztus 14-én átadták Soroksáron a Külső keleti körút 0. ütemét. A rövid útsazakasz a Nagykőrösi út és az M5 autópálya melletti bevásárlóközpont feltáró útja között épült meg. A 2x1 sávos út az Immochan Magyarország Kft. és a Budapest Főváros…..
A SEO-sok és webmesterek már tudják, de nem árt, ha mindenki más is tudatosítja magában, akinek köze van weboldalak, webes szolgáltatások üzemeltetéséhez, fejlesztéséhez: Matt Cutts hivatalosan is megerősítette, hogy a mobiloldalak esetében is fontos tényező lesz a rankelésben…..
2010 óta minden nyáron megrendezik a Hello Wood művészeti alkotótábort Magyarországon. A csapatok különböző installációkat készítenek, célkeresztben a művészet, dizájn és tudomány összeházasítása. És mit lehet 1 km fából csinálni? Például organikus úszó házat,…..
Kép iho. Budapest Hogyan kezdjünk kecót keresni Budapesten? Tippek külföldieknek (tfl) A margitszigeti víztorony papírsárkányról fényképezve (travelo) Tavasz a szépülő Margit-szigeten (lakatlan) Kipróbáltuk a Pala új nyúzdáját (index) Megépülhet a Dunán a…..
2013. április 7-én a nagyközönségnek is bemutatkozott Stuttgart új Stadtbahn járműve. Az egyik kocsit Killesberg állomáson tekinthették meg az érdeklődők. Forrás: www.gablenberger-klaus.de Még 2011-ben írt ki az SSB (Stuttgarter Straßenbahnen AG) pályázatot az új…..
oolajtoo 2013.04.19 09:13:43
@griiischdoov: 1. kép. a gyalogos átkelőnél meg ugrik a villamos egyet ... :)
Már csak egyet kell aludni és itt a Budapest100 kétnapos hacacáréja (teljes program itt), melynek keretében évszázados épületekbe kukkanthatunk be. Az egyik ilyen a mai Radisson Blu Béke Hotel, melyet korábban egyszerűen Béke Szállónak, azelőtt viszont Britanniának hívtak. A…..
Nekem is időbe tellett, mire megértettem, de a következő van. Maradt az Index.hu úgy, ahogy volt, de ha jobbra, a "2"-esre kattintunk, akkor megkapjuk a Blog.hu címoldalát indexes köntösben.  Ha jól értem, annyiról van szó, hogy a kiemelt blog.hu-s posztok ezentúl index domain…..
Felújítják az Újszász utcát. Ez gondolom keveseket hoz lázba, mert a Cinkotáról Mátyásföldön át Sashalomra tartó út nem Budapest legismertebb közterülete, de akik erre laknak, azok biztos boldogok: az itt élőknek igen fontos gyűjtő ez. A munkáknak nem csak azért lehet…..
Az Android Police lőtte az infót. Nekem mondjuk teljesen beleillik a Square, PayPass, PassBook vonalba. Vagyis mindenki próbálkozik egyszerűbbé tenni az online-on túl az offline fizetést is. És mindenki - érthető okokból - a telefonhoz próbálja kapcsolni a jövő fizetőeszközét.…..
A gyorsétel hízlal, rákkeltő, növeli az infarktus kockázatát, ráadásul – legalábbis egy friss brit tanulmány szerint – butít is. Több mint négyezer, három és öt év közötti skót gyereket vizsgáltak meg londoni tudósok, az intelligenciájuk mellett az étkezési…..
A belváros az 1872-es Halácsy-féle térképen (rózsaszín), és a main (fekete vonalak). Azok az épületek, amik már 1872-ben is álltak, fekete színnel vannak kitöltve. A térképet Erő Zoltán készítette. A belváros 1872 előtti épületeit bemutató "fekete térkép" megdöbbentően…..
A Budai Vár alatt futó alagútban lett figyelmes PG, a Fővárosi bloggere egy különös feliratra: "A Váralagúton sétáltam át, amikor a szemközti falon megláttam a mozaikon két feliratot. Felül egy Samu felirat, alul pedig egy Kiss. Vajon mi lehet ez? A tízezredik mozaiklapnál…..
 "Hali! Egyetemi beadandóm miatt georeferáltam Budapest 1941-es légifotóit, amit még márciusban blogoltál, kitettem egy ingyentárhelyre google maps összehasonlítással:  budapest1941.bplaced.net." - írta Balázs. Bár gőzöm sincs, mi az a georeferálás, ez az…..
oolajtoo 2012.05.15 15:28:57
@Baalazs:
bárki bemehet és fotózhatja ezeket a térképeket?
valaki leírná, hogy mi ennek a menete?
Android Elindult a Google Drive 2012.04.24 19:22:00
A délelőtti beharangozónk ma estére ért be, néhány perccel ezelőtt az Google útnak indította a várva-várt tárhelyszolgáltatását, a Google Drive-ot. A szolgáltatás a jóslatoknak megfelelően 5 gigabájtot biztosít ingyenesen, de havi két és fél dollárért 25GB, ötért 100GB,…..
A fenti képet a Redditre postolták "macbook, iphone, kindle, ipod, book... nyc subway" címmel. Két vicces-érdekes kommentet ragadnék ki. Az egyik: "balról jobbra csökken az esélye annak, hogy kiraboljanak". A másik: "balról jobbra nő az akksiidő".Bár New…..
Tudom, hogy egy blogról nem túl szerencsés beleugatni más országok belügyeibe. Szomszédos állam esetén, kisebbségi kérdésben pláne. De azért valljuk be, a szlovák hatóságok lépései akkor se javítják az ember közérzetét, ha nem nemzetiszín ködben látja a világot.…..
comment:com Ez már a Tv2 balesete 2011.12.06 13:10:11
Nem elég, hogy Scorbert Norbi autóját előzve karambolozott a tragikus Szentendrei úti baleset áldozata, de ráadásul Összeesküvők Ricsi kaszinójába hajtott bele. A Blikk tényfeltárt.Már csak az a kérdés, hogy hány magyar celebről derül még ki, hogy köze van a balesethez? Lehet,…..
Bérlő: MÁV Zrt. Üzemirányító Központ Bérlő profilja: Vasút Irodaház: Kerepesi út Kiadó irodák Alkalmazottak száma: 200…..
David Fincher A tetovált lány-adaptációjáról már esett szó a blogon, az első rövidebb előzetes kapcsán. A stúdió most egy majd négy perces "trailerrel" lepte meg a rendező rajongóit, illetve azokat, akik már nem tudnak a film bemutatójáig várni.  ..
A Lakatos úti lakótelep korábban is a szerethető lakótelepek közé tartozott a négyemeletes, csúsztatott zsalus házaival, szellős beépítettségével, sok játszóterével és pingvinszobraival. A fenti képen látható alkotás még jobban megerősíti ezt a képet: ez alighanem Budapest…..
oolajtoo 2011.09.19 12:48:27
blog.picidia.eu/

KRUMPLIMACKÓT MINDEN HÁZTARTÁSBA !