Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bakacsin

0 bejegyzést írt és 308 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Furcsa módszert választott a Demokratikus Koalíció teljes politikai súlytalanság állapotában leledző makói szervezete, s leginkább a párt választókerületi elnöke, Mucsi Tamás. A korábban televíziós szerkesztőként is dolgozó „politikus” egykori munkatársai pedig arra emlékeznek, hogy a jelenlegi…..
A 20. századi magyar színművészet egyik legkarakteresebb képviselője, Bánhidi László 110 évvel ezelőtt, 1906. március 11-én született Szatmárnémetiben. Szatmár vármegye, melynek nevét az ősmagyar Zothmar személynévből eredeztetik, korábban is, ma is igen tekintélyes hely. A…..
Bakacsin 2016.03.12 14:28:17
Az Adobe-nak az utóbbi időben sok kritikával kellett szembenéznie a lassú és szegényes patchelési mechanizmusa miatt, amelyet az internetre kapcsolt PC-k 90%-án futó Flash Player alkalmazás foltozgatására használ.   Meglepő vagy nem, de ez a 90% nagyon veszélyes mutatónak tűnik,…..
Őszintén meg vagyok döbbenve. Úgy néz ki ugyanis, hogy Szita Bence gyilkosa, Bogdán József az osztálytársam volt egy évig. Két megjegyzés kívánkozik ide. - Egy kommentben felhívták a figyelmemet arra, hogy az életkor alapján a gyilkos Bogdán nem lehetett mégsem az osztálytársam, mert 53 éves, az…..
Bakacsin 2015.10.01 21:09:08
@Voznyák Pista: Mindenkinek jobb lenne, ha te is az intézetben maradtál volna.
Egészen komoly irodalma van már az Orbán Viktor által közkinccsé tett dakota közmondásoknak, de az utóbbi időben mintha hanyagolta volna a miniszterelnök ezt az igazán népszerű műfajt. Mielőtt azt gondolnánk, hogy a dakota nép bölcsessége fogyott el, a Szegedi Kattintós bemutat…..
Bakacsin 2015.07.06 14:33:22
@Frady Endre: Köszönöm a blogbejegyzés és a hozzászólások közül magasan kiemelkedő művészetet.
220 voltról 200 voltra csökkenti az áramot a kormány. Újabb rezsicsökkentés várható, ezúttal az áramot csökkenti a kormány 10%-kal – tudtuk meg a tegnapi Kormányinfo alkalmával. A csökkentés 220 voltról 200 voltra csupán a kezdő lépés, az ezt követő ütemben az 1kWh…..
Bakacsin 2015.06.26 16:24:50
@tobias2:
A rejtett internet adót már úgyis Megabit per méterben fizetjük, innen a négyzet méter, majd a téglalap méter a logikus lépés. Ez később kiegészíthető lesz további mértékegységekkel, pl. Megabit/méter/secundum, majd Megabit/méter/secundum négyzet, az egyre gyorsuló gazdaság végett.
#500 Egy amerikai matematikus (Edward Kasner) 9 éves unokaöccse gügyögte ki magából először a googol szócskát (1938-ban), amit nem tudni miért, de a matek szakos rokon kisvártatva ráaggatott egy kikúrt nagy számra, konkrétan a tíznek a századik hatványára. A milliárd ugye már…..
Egy újabb sebezhetőség került napvilágra, ami ezúttal az amerikai kormányzat hibája, akik a '90-es évek elején külföldi weboldalak titkosítását akarták feltörni. A Logjam névre keresztelt biztonsági résről az Ars Technica számolt be először, elmondásuk szerint a…..
Bakacsin 2015.05.24 10:37:41
@Komojtalan: Jobban jár, aki nem olvassa el.
Egy nagyjábók közszereplőnek nevezhető, teliszájjal 'régi' balos  ismerős az alábbit posztolta a fb-oldalára: "Az Mtv-ben nőttem fel. Szó szerint. Apám ott volt hangmérnök majd negyven évig. A negyedik emeleti hang-osztály volt a második otthonom. Meg a Tvovi, meg a tv-üdülő…..
Alig pár nappal azután, hogy Elton John világméretű bojkottot hirdetett két egykori jó barátja, Domenico Dolce és Stefano Gabbana ellen a családról szóló megjegyzéseik miatt, ismét áll a bál a legendás divattervezők körül. Ezúttal egy reklám miatt tört ki a…..
Ha valaki tudja, hogy mit tol Keanu Reeves, ossza már meg velem legyen szíves ezt az információt, ugyanis hihetetlen, hogy mennyire nem fog rajta az idő. A John Wick-ben is ugyanolyan eszméletlenül jól hozza az akcióhőst, mint 20 (!) évvel ezelőtt ebben a kiváló filmben. Óriási…..
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) sem adott választ arra a kérdésre, hogyan is kell értelmezni a Fogócska utcai parkolóban kihelyezett táblát a mozgáskorlátozott személyt szállító járművekre vonatkozóan. Az egyirányú utca elején a merőleges parkoló végén található…..
Bakacsin 2015.01.25 12:55:01
@ügyfélszolgálatos: téged viszont megtanított a tiéd valamire...
Rejtélyes jelenség ütötte fel a fejét. A varázsceruza egy csapásra eltüntette a demokratákat. Meg a liberálisokat. Meg a szólásszabadság minden feltétlen hívét. Pedig néhány napja még több milliónyian vonultak Párizsban. Világszerte „Je Suis Charlie” feliratokkal…..
A mélypontra jutott magyar-amerikai kapcsolat miatt gesztust kell tennünk az oroszoknak.  "Amikor a Moszkva teret visszaneveztük Széll Kálmán térre, még nem tudhattuk, hogy a későbbiekben milyen gyümölcsözőre fordulnak a nagy Oroszországgal ápolt kapcsolataink", hangzott el azon a…..
Bakacsin 2015.01.01 18:16:14
Mind tudjuk mire képes a tajvani gyártó, ha komoly telefont akar letenni az asztalra. És most bizony így van. Végre nagyfelbontású, renderelt képeken mutatkozik meg a végeleges formaterve az új HTC One -nak. Régóta hallani pletykákat, melyek egy új HTC-től jövő Windows Phone…..
Bakacsin 2014.08.19 09:57:09
@¿Qué tapas hay?: És még legalább három másik HTC modellhez sem.

Tragikus, amit a HTC művel. Hardver tervezési hiba mindegyik modellben, amihez eddog közelebb kerültem. Akkor lesz HTC telefonom, ha mást nem lehet kapni, vagy ingyen adják.
A Sky Channelen már nem klipek mentek, a Super Channelt pedig eladták. A zenei kínálatot immár az MTV uralta (DJ Obersovszky ekkor még a fasorban sem volt) Mielőtt rátérnénk a mai számunkra nézzétek meg minden idők legzseniálisabb MTV animációját*! Igazi klasszikus. Kötelező…..
Ismét eltelt egy év, és csak úgy mint 2012 végén, most is megkértük rezidens szakértőnket, hogy mondjon pár szót a 2013-as évről. Vége egy újabb évnek és most sem unatkoztunk. Már három éve dolgozik a portálunknak. Mit tanult az utóbbi három évben? Hogy kurva kevés…..
Bakacsin 2014.01.02 15:33:56
@házelnök: centenárium centenáriuma van. Úgy érezzük, már száz éve "élvezzük" sziporkázó tehetségét.

@visszakettopadlogaz: Csak nehogy 2014 legnagyobb negatívuma legyen, hogy felváltotta 2013-at.

@Dinkainka: Ne beszélj szamárságokat! Nem mocskos. Állandóan fürdik. Ön-dicsfényben.
- Ma van az indokolatlan berúgások világnapja. - 1909-ben ezen a napon látták az utolsó erszényes compót Alaszka erdeiben Áder Jánosnak öltözve. Az állatot értékesnek hitt, tülökszerű sportcipői miatt vadászták. - 7000 éve Mezopotámiában már cikinek számított a foscsi…..
- Ma van Vikidál Gyula világnapja. - 1987-ben ezen a napon látott először kacsákat Voksán Virág. A következmények ismertek. - Ezen a napon mondja el Schmitt Pál Urbi et Orbán áldását. A nap bölcsessége: "Öltözz úgy, ahogy a hajóvonták találkozása. Királynő vagy."…..
Bakacsin 2013.12.27 19:02:48
@kittrabi:
Hogy fedezted fel ezt a Szántai álnevű Dolák Salit? Megláttam és betegre röhögtem magam.
Bakacsin 2013.12.28 13:32:57
@kittrabi:
Nem kellett a calc.exe, ment ez fejben is, de a segítség a megfejtéshez jól jött, köszi.
- Ma van a Szépséghibás Exkavátorok világnapja. - 1903. december 26-án láttak utoljára óriásínyű fekve gargalizáló keselyűt Svájcban. Az állat kihalását az első modernkori olimpia okozta. - Már 431 napja nem tudjuk, hogy hány napja nem tudtuk már, hogy kicsoda Joszip Tot. A…..
Már említettük, hogy a téli napforduló köré mennyi ünnep szövődött a történelem folyamán, ezek közé tartozik természetesen a Karácsony is, amelyet mi itt leginkább ünneplünk. Honnan származik azonban ez az ünnep? Mi az, hogy ‘karácsony’? Ezek a kérdések jogosan…..
Bakacsin 2013.12.27 09:56:17
@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

Tudom, nem sokat számít, de nagyot nőttél a szememben. Nem annyira tartalmi (az eddig is jó volt), inkább formai okokból.
Adjunk még a karácsonyi hangulatnak! Azért megnyugtató a tudat, hogy már akkor sem vette mindenki komolyan.A Race-szel világhírnévre törő osztrák alakulat 1994-ben ezzel mutatott fricskát önmagának és korának.Ha tudnád milyen volt a Last Christmas… hálás volnál érte! és…..
Magyarország Közép-Európa egyik sikeres gazdasága lehet. A kormány politikai stabilitással és számos intézkedéssel – így például az adórendszer, a munkaerőpiac, a szociális rendszer és az államigazgatás átalakításával – biztosítja a hátteret a vállalkozások számára.…..
Bakacsin 2013.12.18 08:34:36
@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
Azt jelenti, hogy a jövő útjai kifürkszhetetlenek.
- Ez a furkócok világnapja. Nyelvészek világszerte dolgoznak, hogy pontosan mit is jelent. - 1932-ben ezen a napon állt bosszút családja gyilkosain Sir Ludwig Vendetta. - Pontosan 200 éve nyerte meg a londoni szépségversenyt korának legkívánatosabb háziasszonya, Margareth Milf. A nap…..
Bakacsin 2013.12.16 23:26:07
@legeslegujabbkor:
No, csak no! Hasis csak a köldökük környékére tapadt gyantából készült, a többit heged művészek használták, amíg fel nem fedezték a fenyőfát.