Regisztráció Blogot indítok
Adatok
HM | photography

0 bejegyzést írt és 43 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A kép illusztráció, nem az érintett úszakaszon készült(Fotó: pdave/Indafotó) Az, hogy nemrég bevallottam: van autóm és parkolási gondjaim, olyan ellenszenvhullámot váltott ki a kommentelők egy részénél, mint ha azzal coming outoltam volna, hogy idült heroinista lennék. (Amúgy…..
A fenti képet egy Urbanista-olvasó, E küldte még a hétvége előtt, a következő szöveggel:   A Szabadság tér TV Székház felőli sarkán kb. 2 és fél hete, a Belváros Főutcája és a Belvárosi Fesztivál óta gyűlik a szemét. Mindennap egy kicsit több és szagosabb lesz.…..
Sárga a Kossuth tér, kopasz a Szabadság tér, kínosan kockás az Erzsébet tér. Budapest nem a díszburkolat lerakásában igazán tehetségtelen, hanem a gyep gondozásában. Hiába a füvesítés, az automata locsolórendszer, a végeredmény ugyanaz: csapadékos május után már június…..
A smart city kezdeményezések egyik fontos eleme, hogy a város lakói ne csak a kormányzattól várják az élhetőbb környezet megvalósítását, hanem maguk is részt vegyenek benne. Még egy hétig lehet beküldeni projekt ötleteket a Smart City Lab Budapest: A város működése című…..
HM | photography 2014.06.08 23:18:14
@Behajtó70: Mégis miért értelmetlen és sznob? Manapság az a sznob, aki túl lusta ahhoz hogy a seggét a kocsiból kiemelje és átüljön kerékpárra vagy tömegközlekedésre. Sőt, tovább megyek, az nem sznob, csak egy seggfej, aki nem törődik csak a környezetével, csak saját magával.
Amikor  a fenti kép elém ugrott a Flickr-en, hirtelen nem tudtam, hogy egy középkori várbörtönt vagy egy sci-fi film díszletét látom-e. Pedig egyik sem lett volna jó tipp. Ez egy új, hamarosan megnyíló kiállítótér Pesten. Egész pontosan a Kossuth tér alatt. A Kossuth teret…..
HM | photography 2014.04.23 02:00:44
@Diorella Queen: Mégis melyik az a többség?
Kicserélni egy nyílászárót, fittyet hányva a homlokzatra, egy újépítésű társasházon is gáz. Egybebontani két szomszédos ablakot pláne. Mindezt műemléki környezetben, világörökség területén, helyi védettségű épületen meg aztán kiváltképp. Ja,hogy ráadásul ez a…..
[Fotó: cink.hu] Jaj, gyerekek, ez annyira nyomi. És főleg azért esik nagyon pocsékul, mert én tényleg örülök a Várkert Bazár felújításának. Ugyanis épp harminc éven keresztül mindenki tett rá, hogy itt rohad a város kellős közepén egy Ybl-műemlék. Még az sem…..
Még szerencse, hogy Budapest Szobrai feltolta az Urbanista Facebook-oldalára, így egy kis késéssel posztolhatom. Ja és ne fanyalogjon senki, egyszer egy évben ünnepnapon csak belefér ennyi szabálytalanság. Frissítve: többen is jeleztétek, hogy vannak hasonlók a városban: Kövér…..
HM | photography 2014.03.16 16:47:19
A Kossuth teret március 15-én nyitják meg, úgyhogy ezekben a napokban szinte minden napra jut valami érdekes teszt. A gigantikus tesztzászlóról már volt szó, most a villamosokon a sor.  Persze jó látni őket újra a téren, de ami igazán szemet gyönyörködtető, az a kupoláit…..
HM | photography 2014.03.11 11:13:43
@pepita ceruza: Azért van, hogy megakadályozza az Országházhoz autóval történő behajtást. Erre lehetett volna pollerket is használni, de így sokkal esztétikusabb.
Lehet hogy csak azért érzem pozitívnak ezt a képet mert előtte végignéztem egy csomó szörnyű fotót a rommá lőtt Budapestről a Fortepan új merítésében. Mindenestre valahogy mosolyognom kell, ahogy a kép bal szélére téved a tekintetem. Nem tudom, ki és miért állíthatta ezt…..
HM | photography 2014.02.15 21:43:51
Messzire utazás, madárles, horgászat. Na meg esetleg disznóvágás. Vannak dolgok, amikért az ember akkor is hajlandó korán kelni, ha az amúgy nagyon nem menő. Máskor viszont egyáltalán nem értjük, miért van erre szükség. Például, miért van nulladik óra az iskolában, miért…..
HM | photography 2014.02.03 22:22:36
@Démonmac1: Szerintem inkább arról szól, hogy az ország legfontosabb épülete előtt ne egy hipermarketekét is megszégyenítő méretű autóparkoló legyen, hanem egy élvezhető, élhető köztér.
HM | photography 2014.02.03 22:25:12
@Élek: Nem tudom, utoljára mikor próbáltál 0. órában figyelni bármire is, speciel nekem, és úgy általában minden egyetemista,iskolás ismerősömnek az agya reggel 10 előtt nem igazán alkalmas semmire. Mert annyira fáradt és álmos vagy, hogy annak is örülsz, ha nem alszol el, nem hogy felfogd amit mondjuk a tanár próbál tanítani.
HM | photography 2014.02.04 21:00:53
@Cirmos Cica: És ha mélygarázst építenének csak, semmi mást nem csinálnának, attól még az épület előtt egy nagy parkoló lenne ugyan úgy. A szobrokat pedig nem kizárólag ideológiai alapon cserélik le, hanem művészettörténeti és esztétikai értékük alapján, ami szerint viszont a Károlyi-szobor nem volt túl jelentős, bár, mielőtt belekötnél, ez valóban szubjektív kérdés. Sőt, pont az volt az, ami egy rendszer a saját ideológiájának történeti távlatokban történő megalapozására szolgált, hiszen az '56 utáni kommunistáknak nem túl sok köze volt a "vörös grófhoz" és az általa képviselt eszmékhez sem. Esztergomból pedig nem ellopják, hanem megvásárolják nagyjából a piaci értéken, 40 millió forintért, míg a most elkészült Colombo-szobor 11 millióba került, így aztán a 40 reális árnak tűnik ezért a szoborcsoportért. Egy olyan szoborért meg talán sok is, ami eredetileg is ott állt, ahova most vissza fogják rakni, nem pedig ellopják. És légyszíves áruld el, milyen mesére gondolsz?
Pompás videópárokat már mutattunk Londonból, New Yorkból és San Franciscóból, de most már Budapestről is van egy klassz válogatás - hála az Otthontérképnek. Hurrá! Mivel Budapestről nem nagyon van összefüggő archív felvétel, több korabeli hiradó- és filmrészletet…..
HM | photography 2014.02.03 18:39:01
@GeTrgő: Nekem is ez tűnt fel egyből, ettől függetlenül jó kis videó!
A budavári királyi palota A múlt év novemberében nyílt meg a Budapesti Történeti Múzeumban a budavári királyi palota elmúlt háromszáz évének történetét feldolgozó új állandó kiállítás. Néhány megmaradt műtárgy, egy kisebb falburkolat-rekonstrukció, illetve számos régi tervrajz, ábrázolás, fénykép…..
A szuperfelbontású képek böngészése önmagában is remek szórakozás. Emlékeztek még a 70 milliárd pixeles Budapest-fotóra, ami az Erzsébet-kilátóból készült, de megnézhetted vele akár a Hősök tere szobrait is? Azzal is simán elpepecselt órákat az ember, de ez a Seattle-kép…..
Ahogy ígérte, Vincze Miklós most újabb adag időutazós gifet tolt fel Budapestről. Ez a fenti a kedvencem. Mármint a kedvenc képpárom, nem a kedvenc változásom. Ha már neki akarnak esni a Városligetnek és jó sok pénzt szeretnének elszórni rá, akkor például el lehetne…..
HM | photography 2014.01.14 17:32:51
HM | photography 2014.01.15 13:11:45
@Vincze Miklós [grofjardanhazy]: Én csak azt mondtam, reagálva a cikkben leírtakra, hogy elgondolkoztak rajta. Hogy lesz-e belőle valami az más kérdés.
A gellérthegyi sikló terve vagy jó 120 éves, és úgy tűnik a Rác-fürdőtől a csúcsra vezető libegőjárat is célegyenesbe került: néhány hete a BKK is beszállt a fejlesztésbe.  De rógat tervben van - hogy ne mondjam, lóg a levegőben - egy másik projekt is, a Duna felett járó…..
Láthattuk egy elképesztő animgifen hogyan változott Buda vára az elmúlt néhány száz évben, de vajon milyen volt a Mátyás korában? Amikor ez volt az Itálián kívüli reneszánsz fellegvára? Néhány fiatal gondolt egyet és megrajzolta, majd filmre vitte. A trailer itt az Urbanistán…..
HM | photography 2013.12.04 12:36:41
@mt-03: Itt vagyok egyből én! :D Csak azért zavarnak ezek a hibák, és azért is tettem szóvá, mert sokkal provinciálisabbnak és egyszerűbbnek mutatja be a palotát, mint amilyen valójában volt (amit a régészeti leletekből és a leírásokból tudunk).
HM | photography 2013.12.04 13:54:30
@Rézfánfütyülő fűzangyal: Az, hogy 1500 Ft a belépő a filmvetítésre... Ezt sem nevezném nagyvonalúságnak... Én nem azt mondom, hogy ne kérjenek érte pénzt, de talán ez túlzás egy kb 10 perces filmért.
HM | photography 2013.12.04 14:56:35
@Rézfánfütyülő fűzangyal: Értem én, persze, de az összeget soknak tartom, ennyiért senki, vagy csak nagyon kevesen fogják megnézni. Mert szerintem alapból is csak azok mennének el, akiket ez a téma jobban érdekel, de pl. én már ennyiért biztos nem nézem meg, pedig engem kifejezetten érdekel a dolog, míg mondjuk, ha egy 500-ast kérnének el érte, annyit tudnék rá szánni, de egyszerűen nem jó az ár-érték arány.
Én úgy tudom elképzelni, hogy ment a fedlapszállító teherautó, de eléugrott egy kiscica, és a sofőr hirtelen fékezett, így egy csomó fedlap lerepült. Sajnos közvetlenül mögötte ment egy úthenger, amit egy vaksi ürge vezetett (talán az, aki útburkolati jeleket festett a…..
Jó, jó, igazatok van, ez nem annyira Urbanista-téma. Persze nagyon egyszerűen megideologizálhatnám, hogy az öt világvallásból három itt hagyta lenyomatát az elmúlt évszázadok magyarországi építészetén, de felesleges lenne. Az a helyzet, hogy egyszerűen szeretem az ilyen…..
HM | photography 2013.11.22 11:52:39
@gyugyó: Sajnos??? Miért zavarnak Téged a világvallások?
Elképesztő vihart kavartak az új metrólogók az Urbanistán. Míg egyes kommentelők meg voltak győződve, hogy a BKK fizetett ügynöke lettem, aközben a közlekedési központ - kis túlzással - válságstábot hívott össze tegnap a posztjaim miatt, annyira váratlanul érte őket a…..
HM | photography 2013.11.21 15:20:41
@városjáró: Kedves Városjáró! Attól még, hogy te egy olyan blogot vezetsz, ami a negatívumokra, hibákra van kihegyezve, és másról sem szól, mint minden új és régi dolog fikázásáról, az minden bizonnyal a Te lelki világodat tükrözi, de próbálj meg elvonatkoztatni a mindenki számára nyilvánvaló politikai beállítottságodtól és észrevenni, értékelni a jó dolgokat is. Hidd el, nem véletlenül követi annyi ember a blogodat, ahány, ugyanis senki sem szereti azt olvasni, hogy egész Budapest szar, és semmi jó sincs benne. Az Urbanista éppen a sok pozitív (és megalapozott) hír és cikk miatt a legnépszerűbb ebben a témakörben.
HM | photography 2013.11.21 15:38:04
@Kovács Titusz: Köszönöm! :)
HM | photography 2013.11.21 16:13:24
@Comandante en Jefe: Szerintem azok az világoskék színű buszok nem ugyan azok, mint amik előtte voltak, csak úgy csoportosították át az új, illetve felújított, világoskék járműveket, hogy azok a frekventáltabb vonalakon közlekedjenek.
Ismét frissült a fortepan! Ezúttal nem kevesebb, mint 25 adományozó képeiből válogattak, így került egymás mellé a régi és az új Erzsébet-híd, a századforduló utáni látkép, a hatvanas évek városképei és a rendszerváltás körüli Berlin. Az alábbiakban egy kis ízelítőt…..