Regisztráció Blogot indítok
Adatok
cotturag

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
"Biciklizni kezdtem" - nyilatkoztattam ki bő öt éve. Aztán megosztottam az első, második és harmadik év tapasztalatait. Azóta is biciklizem, ez a poszt a két legutóbbi évről szól. Pontosan posztsorozat, mert három részre daraboltam, ez a második. (Az első arról szólt, mennyit és merre bicikliztem az…..
cotturag 2017.09.28 22:43:30
@hullajelölt88: Gondoltam reagálok ha már kikerült a poszt az index2-re, szóval erősen kétlem hogy a bicikliszerelők dilettánsok lennének, inkább csak torzultak az elvárásaid, illetve a szerzőnek is. Pontosabban a piachoz képest. A szerelők meg tudnak élni abból hogy nem varázsolnak egy biciklin. Elmondom hogy értsd. Hogyha valaki odavisz egy régi biciklit amit cantileverrel szereltek, s ahhoz is tervezték a biciklit, te meg megkéred hogy rakjon rá V-féket ami az akkori tervezők fejében még nem is létezett, -hiába tervezték úgy a V-féket UTÓLAG hogy működjön rajta, esetenként előfordulhat hogy valami nem klappol. Szóval a szerelő megél abból hogy elhajt téged hogy keress egy kézműves szerelőt, mert köszöni így is van elég munkája. Most ez hogy rossz vagy jó az nem releváns a piac szempontjából. Szóval ezt így nem nevezném dilettanizmusnak, ha valamit nem old meg a szerelő keressetek inkább fórumon/biciklis ismerősök által olyan tagot aki szeret varázsolni, ennek is van szépsége.
Az ausztrál Qantas légitársaság elültetett egy férfit a helyéről, csak mert a jegye egy egyedül utazó gyerek mellé szólt. Felszállás után az utaskísérő udvariasan áttessékelte a férfit egy másik ülésre, és helyére egy nőt ültetett. Persze ezzel a férfit minimum egy…..