Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bíró Szabolcs, a székirodalmár

323 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Folytatódik az Anjouk-sorozat régi borítóinak felfrissítése! 2020 szeptemberében a Lángmarta dél kapott új ruhát, most pedig a Liliom és vér is sorra került: már megérkezett a nyomdából a sorozat nyitókötetének harmadik kiadása, kívül-belül felfrissülve, ami után már csak a harmadik rész, Az utolsó…..
Folytatódik az Anjouk-sorozat régi borítóinak felfrissítése! 2020 szeptemberében a Lángmarta dél kapott új ruhát, most pedig a Liliom és vér is sorra került: már megérkezett a nyomdából a sorozat nyitókötetének harmadik kiadása, kívül-belül felfrissülve, ami után már csak a harmadik rész, Az utolsó…..
Sűrű és eseménydús évet tudhat a háta mögött Bán Mór: bár grandiózus regénysorozata, a Hunyadi tizenegyedik részére még várnunk kell, az írónak 2020-ban így is négy könyve jelent meg. Az év első felében jött a csupán 100 számozott példányban megjelent horror-kisregénye, Túl a rőt hold mocsarán…..
2020 a "korona éve" volt. Igaz, hogy mi csak márciusban kezdtük érezni a hatását, de az mindmáig olyan erősen befolyásolja az életünket, hogy gyakorlatilag az egész évre rányomta a bélyegét. Karantén, bezártság, bedőlt vállalkozások, tönkrement életek, félelem, értetlenség, és persze jó sok "okos"…..
Idén áprilisban jelent meg a Lázár evangéliuma című regényem, amely az Anjou-kori történelmi regényeim keresztezése a klasszikus zombihorror műfajával, és amelynek nagyon tartottam a fogadtatásától, hiszen még sosem írtam hasonlót. A könyvnek végül nagyobb és szebb sajtóvisszhangja lett, mint…..
Pihenjetek és olvassatok sokat! Jövőre találkozunk!..
Hogyan élték meg a koronavírus-járványt az írók? Vajon befolyásolta-e őket munkájukban a bezártság? Mennyiben hatottak rájuk a szigorú korlátozások? Nemrég néhány kiváló pályatársamat, a Csallóköz hetilap Könyvespolc-rovatának „A hét írója” címmel kitüntetett alkotóit kértem meg, nyilatkozzanak…..
2020 úgy vonult be a köztudatba, mint egy elátkozott év, amikor tényleg bármi (rossz) megtörténhet. Szinte már annyira belesüppedtünk ebbe az álláspontba, hogy hajlamosak vagyunk elsiklani a jó dolgok felett – márpedig az, hogy újra összeállt az AC/DC, és novemberben megjelent a Power Up című…..
Megjött a székirodalmi Mikulás! Bodnár Balázs grafikus jóvoltából két ajándék-háttérkép készült, amelyek többféle méretben, felbontásban is letölthetők az Ezüst Pallos oldaláról. Egy piszkosfehér koronás-liliomos INNEN. Illetve egy királykék lovagos INNEN. Mindenkinek kellemes ünnepeket…..
Megjött a székirodalmi Mikulás! Bodnár Balázs grafikus jóvoltából két ajándék-háttérkép készült, amelyek többféle méretben, felbontásban is letölthetők az Ezüst Pallos oldaláról. Egy piszkosfehér koronás-liliomos INNEN. Illetve egy királykék lovagos INNEN. Mindenkinek kellemes ünnepeket…..
Az Anjouk-sorozat Non nobis Domine című előzményregényének a nyár folyamán megjelent a harmadik kiadása (legalábbis ebben a formában harmadik, a régi kiadásokat is beleszámítva már az ötödik), és ezt követően az Athenaeum Kiadóval karöltve nagy erőkkel, alapos odafigyeléssel előkészítettük az Anjouk…..
Az Anjouk-sorozat Non nobis Domine című előzményregényének a nyár folyamán megjelent a harmadik kiadása (legalábbis ebben a formában harmadik, a régi kiadásokat is beleszámítva már az ötödik), és ezt követően az Athenaeum Kiadóval karöltve nagy erőkkel, alapos odafigyeléssel előkészítettük az Anjouk…..
2020 – az év, amikor bármi megtörténhet. A tavaszi és nyári székirodalmi könyvturné elmaradt, lett viszont székirodalmi Instagram-oldal (ITT lehet követni). Az olvasókkal való személyes találkozások nem valósultak meg, készítettünk azonban közösségi interjút. Az Anjouk VII. részére még egy évet…..
Legtöbben a Howard Matheu különös esetei című ifjúsági krimisorozata miatt ismerik, de írt már mesekönyvet figyelemzavaros gyerekeknek, kifesthető és összefirkálható történetet, sőt steampunk kalandregényt kiskamaszoknak. Angol álnéven tűnt fel az ifjúsági szórakoztató irodalom egén, de legutóbbi,…..
Kérdeztetek, felelek. A 2020 júniusában elmaradt Ünnepi Könyvhét okán találtam ki, hogy az idei dedikálás helyett beszélgessünk egyet a közösségi térben. A Facebook-oldalamon kérdezhettetek bármit az írói munkásságommal kapcsolatban, én pedig csokorba gyűjtöttem a kérdéseiteket, és mindegyikre…..
Koronavírus, világjárvány, karantén, lezárt országhatárok, elmaradt könyvturné, online előadás, home office... Februárban még nem gondoltam volna, hogy így fog kinézni a tavaszi mérleg. Egy betervezett dolog azért szerencsére így is megmaradt: az új könyv megjelenése. Na de haladjunk csak szépen…..
A Hunyadi-sorozat harciszekeres jeleneteit olvasva éveken át fel-felötlött bennem a gondolat, hogy mennyire szívesen olvasnék Bán Mórtól egy kőkemény világháborús regényt, mondjuk egy Tigris páncélos legénységének szemszögéből. Hát tessék, most megkaptam: jól éreztem, hogy ez is benne van az…..
Kedves Olvasók! A Lázár evangéliuma grafikusával, Bodnár Balázzsal készítettünk nektek egy kis meglepetést: egy egyedi könyvjelzőt, amit nektek kell kinyomtatnotok, majd ollóval körbevágnotok, és a kedves, figyelmes zombi ettől kezdve mindig a történet azon pontjáról fog kifelé nyúlkálni, ahol…..
A tatabányai Benyák Zoltánhoz évtizedes barátság fűz. A könyveit azonban nem azért szeretem, mert maga az ember közel áll hozzám – sőt, épp ellenkezőleg: előbb kezdtem rajongani az író műveiért, egyedi hangulatú regényeiért, és ennek köszönhetem, hogy ma már a barátomnak mondhatom, talán a…..
A kamaszkor és a felnőttlét határán gyakran kísérti meg az embert az a jellegzetes érzés, hogy pillanatokon belül valami rendkívüli fog történni vele. Újra és újra nekivágunk az éjszakának, ugyanazokkal a haverokkal ugyanott kocsmázunk csak azért, hogy bekövetkezzen végre az a várva várt valami,…..
Megjelent, és már országszerte kapható a Lázár evangéliuma, melynek alcíme egyben műfaji megjelölésként is értelmezhető: Apokrif történelmi rémlátomás. A könyv 20%-os kedvezménnyel megrendelhető a Líra webáruházából, azaz INNEN, a papír alapú kiadás mellett pedig e-könyvként is megvásárolható, IDE…..
Miután elkészült a Lázár evangéliuma című középkori horror-regényem, az Athenaeum Kiadóval közösen kitaláltuk, hogy kéne mellé egy exkluzív videósorozat, amiben elárulok a könyvről, illetve a könyv kapcsán ezt-azt. Így született meg a Lázár-napló, melynek mind az öt részét a dolgozószobámban…..
Karczag György 1941-ben született Budapesten, és hamar kiderült, hogy az írás a vénájában van. Ennek ellenére soha nem ismerték el méltóképpen a munkásságát. Bemutatkozó műve a Zúgó nyilak volt, egy zseniális történelmi regény, amit tizennégy évesen kezdett írni, huszonöt-huszonhat évesen fejezett…..
Kedves Olvasók! Négy hétig készült ez a meglepetés, és most végre itt van, megérkezett: négy könyvemet (köztük két teljesen újat) tölthetitek le ingyenesen, szépen kivitelezett EPUB-, vagy klasszikus PDF-formátumban. A könyvek egyenként, adatlappal együtt megtalálhatók a www.biroszabolcs.eu oldalon,…..