Adatok
Bíró Szabolcs – székirodalom
481 bejegyzést írt és 24 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Hát ennek is eljött az ideje: elkészült az első Székirodalom katalógus, amely a nyomtatott és elektronikus könyvek mellett a hangoskönyvekkel, a zenei kiadványokkal, sőt még a székirodalom szendvics receptjével is megismerteti az olvasókat. :)
Az összesen 12 oldalas, színes, látványos kiadvány…..
Teljes bojkottot hirdetek az AI ellen a székirodalomban!
Agyrém, hogy eljött a pillanat, amikor ezt külön hangsúlyoznom kell, de ezennel szilárdan és eltökélten kijelentem, hogy a munkásságomban semmilyen mértékben nem fogok AI-t (azaz MI-t, mesterséges intelligenciát) használni. Múlt hétvégén, a…..
Idén tavasszal lesz Anjou Nagy Lajos király születésének, valamint a Szent György Lovagrend alapításának is a 700. évfordulója. Fontos történelmi évfordulók, és mindkettő szorosan kapcsolódik a munkásságomhoz. A sors úgy hozta, hogy Nagy Lajos király születésnapján, március 5-én Nagykanizsán tartok…..
A tavaly év végén megjelent novelláim közül most már mindhárom olvasható a neten (is). Alább a megjelenés sorrendjében listázom ezeket...ÉGI MENEDZSER – Ozzy Osbourne emlékére(in: Bárka irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat)TIZENNYOLC DÉNÁR(in: Opus irodalmi folyóirat)ÉJFÉLI MISE(in:…..
Boldog új esztendőt kívánok minden kedves olvasómnak!
Jegyezzétek meg: bármilyen elmeháborodott időket is élünk, és bármit tartogat is számunkra 2026, a székirodalom világa mindig itt lesz nektek, hogy az irodalom vagy épp a zene erejével legalább ideig-óriáig mentális védőburkot vonjon körétek,…..
Elképesztően sok minden történt 2025-ben a székirodalom háza táján. Nem volt könnyű ez az év, de rengeteget dolgoztam, így most hét kategóriára osztva foglalhatom össze az idei történéseket.
ÉVFORDULÓK
Január 1-jén volt pontosan 15 éve, hogy egy új honlap és egy új kisregény kíséretében…..
Avagy szólókalandjaim Szabó "Gila" Ádám barátomnál, a galántai Gila Recording Studios csodás buborékkirályságában...
Ezeket énekeltem fel nála 2024-ben:
Ezeket pedig 2025-ben:
Jövőre folytatjuk. Aztán lassan még akár egy szólólemezre való anyag is összejön. :)..
A fehér sárkány szolgálatában
Megjelent a Tizennyolc dénár című Szolnoki-novella
2025.12.17 20:58:06
Megjelent az Opus irodalmi folyóirat 99. száma, benne pedig a Tizennyolc dénár című, teljesen friss novella, főszerepben Szolnoki Pistával. Ez egy alapvetően népi humorra építő, A talléros kalap című magyar népmesét feldolgozó vidám történet, melynek csattanóját még valamikor tíz éve jegyeztem fel…..
Egy rusztikus, egyszerű, mégis tartalmas és ízletes fogás, amelyben minden hozzávaló megvan a tökéletes napindításhoz: szénhidrát, fehérje, rostok... Természetesen a nap bármely szakában fogyasztható, és a recept végén az is kiderül, hogyan lehet belőle akár egy gyors ebédet…..
A fehér sárkány szolgálatában
Megjelent a Sárkányfogak, a Szolnoki-sorozat első része!
2025.12.06 20:28:21
Megjött a székirodalmi Mikulás! :)Megjelent a Sárkányfogak, a Szolnoki Pista történetei című e-könyvsorozat (és egyben a Székirodalmi e-könyvtár) első része, benne három novellával, egy bő lére eresztett előszóval és egy alapos függelékkel.A most induló sorozat nem időrendi sorrendben halad –…..
Székirodalmi akadályzabáló
Megjelent a Sárkányfogak, a Szolnoki-sorozat első része!
2025.12.05 16:14:50
Megjött a székirodalmi Mikulás! :)Megjelent a Sárkányfogak, a Szolnoki Pista történetei című e-könyvsorozat (és egyben a Székirodalmi e-könyvtár) első része, benne három novellával, egy bő lére eresztett előszóval és egy alapos függelékkel.A most induló sorozat nem időrendi sorrendben halad –…..
AVAGY EGY ÚJ HŐS SZÜLETÉSE
Szolnoki István 1988-ban született a kárpátaljai Beregszászon.Szolnoki Pista 1305-ben látta meg a napvilágot a Magyar Királyságban, a szolnoki ispán másodszülöttjeként.
Szolnoki István 2011 tavaszán kóstolt bele először a középkori hagyományőrzésbe, majd 2014-ben…..
AVAGY EGY ÚJ HŐS SZÜLETÉSESzolnoki István 1988-ban született a kárpátaljai Beregszászon.Szolnoki Pista 1305-ben látta meg a napvilágot a Magyar Királyságban, a szolnoki ispán másodszülöttjeként.

Drága Olvasók, hatalmas örömmel mutatom be nektek az új honlapomat, Czímer Zoltán öcsém egyetemi munkáját, amely több mint tizenöt évvel az előző weboldalam után érkezett, és amely két és fél év után lett teljesen kész!
A főoldalon látványos bannerek hívják fel a figyelmet a belső tartalom…..

Lezárult az idei Székirodalmi Könyvturné, ami ismét remekül sikerült. Diákokkal beszélgettünk az Elveszett csillagokról, bemutattuk az Anjouk legújabb részét a regénysorozat 10. születésnapján, és még a 15 éves, régi-új Sub Rosát is elvittük néhány helyre. Voltunk nagy könyvfesztiválokon és apró…..
Elkészítettem a Sub Rosa hangoskönyv-adaptációját, ami így az első teljesen saját gyártású hosszú hangoskönyvem lett!
Tavasszal már kísérleteztem az itthon összerakott hangoskönyv-stúdiómmal, ennek eredménye lett a Vércseszemek és a Sárkányfi meséi. Ezek azonban csak 31-32 perces, rövid…..
Lezárult az idei Székirodalmi Könyvturné, ami ismét remekül sikerült. Diákokkal beszélgettünk az Elveszett csillagokról, bemutattuk az Anjouk legújabb részét a regénysorozat 10. születésnapján, és még a 15 éves, régi-új Sub Rosát is elvittük néhány helyre. Voltunk nagy könyvfesztiválokon és apró…..
A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége idén ősszel Hiteles Vállalkozás Védjeggyel tüntetett ki.Sokan talán nem is tudják, hogy az egész írói munkásságomat a vállalkozásomon keresztül működtetem. Mert hát mit csinál az író? Alkot, aztán mindenféle előadásokon a megjelenő alkotásairól beszél, és…..
Az írás (na meg a szakirodalmazás, a turnészervezés, a zene etc.) mellett most már ez is része a munkanapjaimnak: saját felolvasásban készül a következő hangoskönyvem, amihez remek felszerelés áll rendelkezésemre.Persze ehhez is meg kellett tanulni és ki kellett tapasztalni egy csomó mindent: hogyan…..
Megérkezett az Elveszett csillagok legújabb kiadása, mivel már az előzőt is elkapkodtátok! :)
Az Athenaeum Kiadónál így ez máris a második kiadás, összesítve pedig, a 2017-es első megjelenés óta immár a hatodik (az e-könyvet persze nem számítva)! Elképesztő eredmény ez, számomra pedig hatalamas…..
Bíró Szabolcs 2020 tavaszán megjelent regénye, a Lázár evangéliuma alcímében „apokrif történelmi rémlátomásként” határozza meg magát, s ez a műfaji önmeghatározás pontosan kijelöli a szöveg helyét a kortárs magyar prózában. A könyv egyszerre történelmi regény, horror, posztmodern átírás és…..
Székirodalmi akadályzabáló
15 év után újra együtt a két testvérkönyv – friss kiadásban!
2025.10.04 17:01:20
„– Szóval akkor – mondja Zoli öcsém – a lényeg, hogy lesz Sub Rosa.– Sub Rosa és egyéb történetek – pontosítok. – Az ötödik parancsolat és egyéb történetek testvérkönyve. Mi is a részei vagyunk. Itt és most.– Miről beszélsz?– Erről – vigyorgok, mint a vadalma. – Ez nem a valóság. Benne vagyunk a…..
Íme a 2025-ös őszi turnéplakát!Úgy alakult, hogy idén ősszel mindössze három könyves eseményen veszek részt, azt is egy hónap leforgása alatt – de lesz két koncertem is a HaddelHadd zenekarral, így most az irodalmi és a zenei eseményeket egyaránt láthatjátok a turnéplakáton.Az utóbbi időben úgyis…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz