Adatok
Szelesztia
0 bejegyzést írt és 110 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Szerda reggel kaptam az sms-t, hogy megtalálták Andrej Sztyenin holttestét. Az Ukrajnában dolgozó orosz újságírót augusztus 5-e óta nem találták, és a baljós sejtelmek ellenére reménykedtem abban, hogy az ukrán titkosszolgálat fogságában van. Mint kiderült, a fotóriporter…..
Szelesztia
2014.09.05 08:29:59
Egyértelműen Oroszország az agresszor. Ha nagyon belebonyolódunk a két fél érvelésébe, elég csak arra gondolni, hogy végül is ki foglalt el és ki akar további területeket elcsatolni a másiktól. Ennyi. Meg is van ki a hibás. Az meg hogy a terület történelmi örököse ki, teljesen jelentéktelen. Valószínűleg Putyin sem tudja, hogy ezzel a bővítsük Oroszországot kampánnyal felébreszti a világháborúk démonait, ugyanis teljesen mindegy, hogy ezt Ő jogosan vagy jogtalanul teszi, amint megtette párhuzamosan egy halom ország vezetője kezdett el játszani a gondolattal, hogy talán őket is megilletné pár új terület. A szellemet pedig már talán visszafordíthatatlanul kieresztették a palackból.

I. Ha kihíztad az öltönyt, szabd át és megint jól mutat majd
Habár a közvélemény kutatások szerint a kormánypárt a népesség felét győzte meg, mégis Kunhalmi Ágnes pár szavazatán múlik, hogy meg kell-e győzniük egy ellenzékit a döntéshez (azért gondoljunk bele, hogy ez…..
Szelesztia
2014.04.09 09:20:23
@Huncutkukac: Tényleg? Akkor nagyon szar lehet az életed :DD
Szelesztia
2014.04.09 09:23:54
@netnepper: 1 millió munkahelyet egyébként sem ígértek ciklus végére.
Szelesztia
2014.04.09 09:27:08
@Huncutkukac: Ne is próbáld meg elmagyarázni. Ezeknek az idiótáknak fáj a gondolkodás.
Greenr - A zöld objektív
Így oldhattuk volna meg 4-es metró helyett buszokkal egész Budapest tömegközlekedését
2014.03.31 00:24:04

4-es metró? Ugyan már ne röhögtessenek minket ilyen drága kampánymulatságokkal. Például Bogotában 30 Km metró helyett építettek ugyanabból a pénzből 388(!) Km hosszú felszíni buszrendszert... Felidézzük egy nagy sikert aratott tavalyi blogbejegyzésünk részletét, felhívjuk a…..

Már csak néhány nap és a szavazófülke magányából az urnákhoz járulva döntenünk kell az ország további sorsáról. Sokaknak még mindig nem egyértelmű, hogy kire szavazzon, a bizonytalanok száma történelmi magasságokban van, miközben a pártok támogatottsága történelmi…..
Szelesztia
2014.03.31 17:15:12
@Mélyszegény: Azok akik segíteni akarnak az éhezőkön, azok menjenek ki az utcára és segítsenek rajtuk. Semmi köze ehhez a politikának.
Szelesztia
2014.03.31 17:45:11
@nemecsek ernő áruló: Csúnyán lejárattad magad. Bölcsebb maradtál volna, ha csendben maradsz. Ez egy fidesz ellenes bejegyzés volt, te meg el sem olvastad és úgy reagáltál rá. Gratulálok idióta :D
UI.: Most pedig gondold végig újra ki a szellemi fogyatékos :DD
UI.: Most pedig gondold végig újra ki a szellemi fogyatékos :DD
Szelesztia
2014.03.31 19:00:27
@nemecsek ernő áruló: Gondolod, hogy miután beégetted magad, majd még adunk a szavadra? :D Na húzz innen kispajtás!

Természetesen nem vehető komolyan a fenti ábra több okból sem, bár alapvetően nem vagyok meggyőződve, hogy a Fidesz olyan brutális győzelmet arat vasárnap, ahogy azt a mérések mutatják, jelenleg ugyanis szerintem minden korábbinál nagyobb a rejtett szavazatok száma.
Viszont azt is…..

Különösen gyorsan haláloztak el naiv ügyfél a Metroban leértékeve vásárolt Osram halogén izzói. A két hónapos tartósteszt alatt kiderült, hogy egyes példányok robbanhatnak is:
Két hónapja vásároltam 10 db Osram villanykörtét a Metroban, le volt értékelve, tényleg nagyon…..
Szelesztia
2014.03.31 11:17:16
@mis: Akkó' meg má' nem kell a tesco parasztnak :D

Egyszervolt szimpatizált pártomban minden és mindig változik, egyvalamit leszámítva: a schifferizmus marad örök. Januárban csináltam egy tablóképet az LMP 2010-es induló parlamenti válogatottjáról, ami mára annyit változott, hogy a listaállítás és a reális esélyek után Mile…..
ténytár.blog
Mindenki méltósága - a Jobbiknál választási ígéret lett a kirekesztés
2014.03.21 08:03:00

Március 21-e, a rasszizmus elleni küzdelem világnapja
A Ténytár és a Mérték Médiaelemző Műhely közös kezdeményezésének eddigiekben és továbbra is célja a kirekesztés és a diszkrimináció elleni fellépés. Az ugyanis egyre jobban terjed a parlamentben, a médiában és a…..

Sziasztok!
Olvastam a „Nyugdíjas nem is ember” című cikketeket, ennek kapcsán gondoltam rá, hogy én is írok nektek. A posztoló arról panaszkodik, hogy nyugdíjasként, tapasztalattal, szakmával nem alkalmazzák. Nos, ha a kedves posztoló azt hiszi, hogy a fiatalok helyzete…..
Szelesztia
2014.03.20 17:42:40
@Mj: Most tettél tanúbizonyságot arról, hogy egy hülye picsa vagy. Ez a Munkahelyi terror blog, nem a sikersztorik jajj, de jó keep smiling. :D Egyébként is, ha valóban sikeres az ember, akkor már kurvára nem foglalkozik ilyesmivel. Ezért különösen jót nevetek azon, amikor jönnek ilyen @Online Távmunkás szintű faszok keménykedni :D 5 évesen ferrárija volt, de itt írogatni ahhoz van ideje. Kábítsatok mást idióták.
Szelesztia
2014.03.20 18:10:57
@Mj: Kinek kell a te érvelésed? :D Nekem biztos nem.
Szelesztia
2014.03.20 20:53:37
@Mj: Azért mert hülyeségeket írsz az nem mások, hanem a te hibád. Szedd össze magad te szerencsétlen!!!

A jövőben a biotechnológia olyan fejlettségi szintet érhet el, hogy egy elítélt akár pár óra bezártság után is úgy érezheti, mintha ezer évet töltött volna el a rácsok mögött – állítja egy tudóscsoport.
Egy csapat tudós nagy erőkkel dolgozik azon, hogy miként lehetne a…..
Szelesztia
2014.03.19 12:18:34

Az eredményekben a legmegdöbbentőbb, hogy a statisztikai korrekció erősítette a vezető pártok előnyét
Ahogy az köztudott, a Voks 14 egy mobil platformon működő közvélemény-kutatási szoftver, amelynek fő célja a pártszimpátia felmérése, mellékesen pedig politikusok…..
Szelesztia
2014.03.17 18:46:57

A Ténytárnál az elmúlt szűk négy évet azzal töltöttük, hogy politikusok ígéreteit, hazugságait és szélkakaskodásait rögzítettük. Mostanra kevesebb mint egy hónap van az országgyűlési választásokig, így eljött az idő, hogy ezeket összesítsük. Két karakteres…..
Szelesztia
2014.03.14 08:05:08
@visszakettopadlogaz: Mintha azok a bizonyos senki által nem érthető adatok nem lettek volna százszor rosszabbak egy MSZP kormányzással :D Keressetek új pártot öcsisajt :D

Az új paksi beruházás keretében Magyarország 10 milliárd euró kölcsönhöz jut közvetlenül Oroszországtól, és az orosz hitel mellett további 20 százalékos önrésszel kell beszállnia hazánknak. Így a költség a kamat nélkül is minimum 3600 milliárd forint lesz majd. A…..
Szelesztia
2014.03.11 18:08:23
@poor: Mert a te kommentednek aztán sok értelme volt :D Miért van az, hogy ha valaki elkezd érvelni, arra az a válasz mostanában, hogy Orbán? :D

Először is,
szeretnék tisztázni néhány fogalmat, melyek jelentésével, talán, mindenki tisztában van. Mégis, ahogy elnézem a magyarországi viszonyokat, – és itt első sorban, az egészségügyre gondolok, – valószínű, hogy nem igazán tudatosult még néhány ember számára, -…..
Szelesztia
2014.03.11 12:27:21
@lilalalilalázik: jol van, jol van, ott a gyógyszered előtted, egy kicsit jobbra a szék lába mellett, gyorsan vedd fel és kapd be, aztán máskor jobban ügyelj, mert nem tesz jót ha nem veszed be időben!

Ma megjelent Zuschlag János könyve. Attól tekintsünk el, hogy hemzseg a helyesírási hibáktól. Nyilván gyorsan kellett írni, hogy még a kampány idején megjelenjen....
No, de a 121. oldalon kiderül, mit lát János az MSZP gondjának:
Továbbá az MSZP egyik nagy problémája, hogy…..
Szelesztia
2014.03.11 06:32:02
Szelesztia
2014.03.11 07:47:48
@cenzuratroll bosszanto: Igen :) Biztos ezért jut minden hétre egy MSZP-s bűnöző :D Gratulálok.
Szelesztia
2014.03.11 10:42:17
@cenzuratroll bosszanto: Én nem írtam sehol, hogy fidesz szavazó lennék, vagy hogy egyáltalán érdekel engem a fidesz :) Tehát egy idióta vagy. Hagyd abba a képzelődést :D Csak azért mert az MSZP köztudottan tolvajokból áll, az még nem fogja definiálni a pártállásomat :)

A választási törvény alapján a pártszövetségeknek a bejutási küszöb 15%, legalábbis három vagy több párt együttes indulása esetén. Az elmúlt héten publikált közvéleménykutatási mérések 20% környékére jelezték a baloldali összefogást, ami gyakorlatilag még kevesebb,…..
Szelesztia
2014.03.09 12:23:32
Szelesztia
2014.03.09 16:24:48
@nu pagagyí: Anyukádtól hallottam :DD Hogy: Az MSZP már egy ideje a lopás szinonimája. Csak tudnám kik azok az idióta 'szok, akik még rájuk szavaznak :D
Szelesztia
2014.03.09 16:34:02
@Alamio: "Nem lehetséges, hogy az ellenzék az oka önnön gyengeségének?"
Nagy igazság. Ha valaki még egy HírTV szintű csatornát sem tud igazgatni, fenntartani, akkor hogy a 'szba akarnak egy országot irányítani? A bal oldalon csak nyerészkedők vannak, tehetségek nincsenek. A kivételek meg jól hátra lettek szorítva az olyan fogyatékosok miatt, mint Meggyó', Gyurcsány... bár ez a Mesterházy sem tűnik 100-asnak xD
Nagy igazság. Ha valaki még egy HírTV szintű csatornát sem tud igazgatni, fenntartani, akkor hogy a 'szba akarnak egy országot irányítani? A bal oldalon csak nyerészkedők vannak, tehetségek nincsenek. A kivételek meg jól hátra lettek szorítva az olyan fogyatékosok miatt, mint Meggyó', Gyurcsány... bár ez a Mesterházy sem tűnik 100-asnak xD

31 párt és pártszövetség névével nézhetünk majd farkasszemet az április 6-ai választáson.* A szavazólap kilométeres (kisorsolt) listájában a pártok nevei nem csak átláthatatlanok, de félrevezetőek is lehetnek. A hosszú és “becsapós” listán való eligazodáshoz ezért…..
Szelesztia
2014.03.06 18:01:31
@maxell az okoskodó birka: Nem lesz kétharmaduk. És a Jobbikot is erősíteni kell, hogy pofára essen az összefogás :DD
Szelesztia
2014.03.06 18:02:34
@harvy666: Fogadok még egyszer sem olvastad a Jobbik programját. Nem a mostanit, a 2010-est sem. Ilyeneknek kár a szavazati jog.

"Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán"
fú de fölhúztam magam ezen a videón.ekkora primitív prolit még nem hordott hátán a föld, ő csak mossa kezeit, semmi köze…..
Szelesztia
2014.03.01 12:11:45
Szelesztia
2014.03.01 12:13:20
@Parajpuding: Nem vagy semmi több, mint egy darab bélféreg a sok között a felcsúti messiás alsó béltraktusából. Na mi van? Felhúztad magad öcsipöcsi, vagy csak szelektíven ennyit tud feldolgozni az egy bited?
Gondolom jól esik. Tőled idéztem :D Retardált.
Gondolom jól esik. Tőled idéztem :D Retardált.

A száraz, semmitmondó közvélemény-kutatásoktól megkérgesedett lelkünk következtében manapság már ritkán kapjuk fel a fejünket egy-egy eredmény láttán, tegnap a Tárkinak azonban úgy tűnik mégiscsak sikerült felkavarnia a leülepedett iszapot a poshadt politikai állóvíz…..

Elsőként az Átlátszó Oktatás számolt be a Hívatlanul csoporthoz kötődő kezdeményezésről, melynek keretében a közoktatásban dolgozó tanárok által elkészítendő portfólió bojkottjára hívnak fel. Nemrég vezették be az életpályamoddellt, és ezzel egy időben minden…..
Szelesztia
2014.02.26 11:13:53
@fizetekmegegysort:
"A tanárok teljesítménye remekül mérhető a diákjaik felkészültségében, szeretetében, lelkesedésében, nyitottságában, s a szülők véleményében."
Pont, hogy nem. A diák felkészültsége az sokszor szülői, magántanári segítségből adódik, illetve egyéni képességből.
"A tanárok teljesítménye remekül mérhető a diákjaik felkészültségében, szeretetében, lelkesedésében, nyitottságában, s a szülők véleményében."
Pont, hogy nem. A diák felkészültsége az sokszor szülői, magántanári segítségből adódik, illetve egyéni képességből.

A jobboldali média hónapok óta nyomat egy hazugságot az "SZDSZ adósságáról". Az SZDSZ ugyanis egy törvény alapján a Fideszhez hasonlóan hitelre vette meg az államtól addig kedvezményesen bérelt irodáit. Amikor a párt tavaly befejezte a működését az összes megvásárolt…..
Mandiner blog
Vona Gábor: Egy csalódott Fidesz-tag vagyok Orbán Viktor polgári köréből
2014.02.20 15:51:00

A Jobbik plakátkampányai elsősorban nem 2014-ről, hanem hosszabb távról szólnak. Barátai az iszlám világnak, csak ne jöjjön Magyarországra. Novák Előd nem antiszemita, a magyar-zsidó együttélés múltja nem kampánykérdés. A kereskedelmi és szolgáltató szektorban a nyugati…..
Szelesztia
2014.02.21 03:31:41
@jogalany: Ha nem szolgálná ki, akkor mit csinálna? Na ugye. Ülj le egyes.

forrás: http://www.facebook.com/lefotozlak
Más néven reklám.
Közületek ki vásárolt utoljára bármit reklámok alapján?Mondjuk dezodort, mert klassz az űrhajós ruha?Esetleg joghurtot, mert a család mosolygott?Vagy mosóport, mert a 3D-s poligonok fantázianéven csuda intelligensen…..
Szelesztia
2014.02.17 22:43:53

Kezdetben vala "a" szülői értekezlet, melynek eredményeképpen a családon belüli erőszak réme lebegett a vásott fiú szívek felett. De jó is volt a jól tanuló kislányoknak, stréber fiúknak, se hús, se hal nebulóknak! A vásott fiúk esetében azonban a szülőiről haza érkező…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz