Adatok
recon71
0 bejegyzést írt és 12289 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
recon71
2018.01.16 21:45:32
@joni firpo: Ugyan az is,mint az előbb tárgyalt chest rig hátsó rész pakolhatóssá alakításnak:
en.tasmaniantiger.info/wp-content/uploads/7789331a.jpg
Vagy 1 elöl-oldalt-hátul pakolható mellénynek,hisz a chest rig és a hátizsák összekapcsolásával ilyeneket hozunk létre:
soldiersystems.net/blog1/wp-content/uploads/2011/04/Agilite-MASS.jpg
Vagyis egy 5-7 kg fölé pakolt chest rig előre húz,a hevederei oldalt előre szorítanak be. A hátra vett hátizsák hátrafelé húz,a hevederei hátrafelé szorítanak be. A test meg a kettő közt kétfelé van húzva,szorítva. Ha összekötjük a kettőt,akkor egyik sem húz annyira semerre,mivel ekkor egymást tartják meg és megszűnik a test beszorítása is. Esetenként 15-17 kg körüli összsúlyig nagy lehet így a komfort javulás. Persze nem akkora,mint az eleve ilyenre készített TV7711-hez hasonló mellényeknél,de érezhető.
De az sem mellékes,hogy ilyenkor az X hevederes chest rig már nem szorítja a nyakat be,mivel a hátizsák vállpárnája veszi át a szerepét. És az sem,hogy megszűnik a hátizsák vállhevederének karokat visszafogó vállba bevágása is -amit persze lehet csökkenteni mellpánttal,de az meg a tüdőt nyomja- ,mivel már nem a váll tartja a zsák súlyát,hanem a chest rig súlya elöl.
Ha csak annyit teszünk meg,hogy a hátizsák vállpárnát kötjük a rig-hez,mint amennyi a képen látszik,már az is sokszor segít pár dologban az előbb felsoroltak közül.
Nagyobb súlyoknál már szükség lehet a saját hevederek segítségére is,de úgy 15-17 kg körül általában a málha 2 elemének az ellensúlyozása is elég és nem lesznek a felsorolt szorító,gúzsba kötő,húzó negatívumok.

2024.04.01 03:25:59
@recon71: Fel úszott a cookie elfogadása kérés, rá böktem, erre elküldte a félig megírt hozzászólást.
A lényeg, hogy ha valaki szintén venni akarna 1 ilyet, akkor számítson rá, hogy a váll párna kialakítása csak a 170 centinél jóval magasdabbakra lenne nem kimondottan kényelmetlen.
Hacsak nem készül több méretben is.

2022.11.25 23:27:20
@Tom Sinner: Hogy össze lehessen hasonlítani a patent helyzetét, raktam mellé 1 angol MTP zsebet is, és ha már a kezembe került, akkor oda raktam a kedvencemet is. Szerintem ennyit minimum kellene tudnia minden MOLLE/ PALS zsebnek:
img1.indafoto.hu/1/1/161537_f6502b3d3b3b1fb262ec145bdabc33bb/27139248_56dbcc186b5f3a7db2bb73d34efb9efc_xl.jpg
És 1 közeli a 2 patentről. Talán látszik, hogy egyiken lent van az a kis kiképzés ami meggátolja az az felőli nyitást, míg a másikon meg fent van:
img1.indafoto.hu/1/1/161537_f6502b3d3b3b1fb262ec145bdabc33bb/27139250_876b2dbef1549730b345d14a54a2b00f_xl.jpg

2022.12.05 20:00:04
@Tom Sinner: Már próbáltam. Valamelyiken sikerült, valamelyiken nem. De amelyiken sikerült, azok közül is több megsérült közben. Vagy a patent nyomódott meg, vagy elkezdett bomlani az anyag körülötte.
recon71
2022.12.10 02:11:51
@Tom Sinner: Pedig előfordul.
A másik ilyen nálam az angol PLCE málhaöve. Már kettőm is van amire alulra van felvarrva a hátsó vállheveder bujtatója. Élőben eddig csak ilyeneket találtam.
De ezt a hibát az angolok tökéletesen áthidalták.
Az osztrákok meg gondolom nem rakják málhaövre azt a zsebet amelyiken nem lehet a patentet átforgatni. Mellényen meg duplán is rögzíthető, és gondolom sűrűbben is ellenőrzik.

2022.09.17 13:50:33
@megavega: 1990-91-ben felderítő voltam, majd 2008-9-ben lövész.
Nem akarok hazudni, lehet, hogy inkább 89-90-ben voltam felderítő? Az túl rég volt, elbizonytalanodtam az évszámban.
A felderítőknél alap követelmény volt a hangtalan felszerelés, de a lövészeknél is nagyon fontosnak bizonyult. Éjjel kint a síri csendes terepen pláne, de nappal is mentett meg minket gyakorlaton.

2022.10.06 04:41:23
@estván: Könnyű málhaszerelésnek ezekeket a MOLLE harci öveket szokták használni. Valamelyik kevésbé, valamelyik nagyon jól megpakolható. Ez is ngyrészt függ a vállpárna bekötési helyétől.
De egyes MOLLE harci övekből még nagyon nagy befogadó képességű málhamellény is összeállítható lehet:
indavideo.hu/video/Harci_ovbol_malhamelleny

2022.09.24 15:09:17
img1.indafoto.hu/1/1/161537_f6502b3d3b3b1fb262ec145bdabc33bb/27118050_8842c21945b33cef384f79b1bc9ea0e6_xl.jpg
Így talán érthetőbb.
Na ez a bajom az ilyen csak elöl vállheveder bekötés lehetőségű harci övekkel!
Ilyen a képen lévő Virtusom is és jól látszik, hogy ott elöl pont nem tartja a felszerelés nehéz részét, ezért erősen korlátozott az egész kényelmes és stabil megpakolhatósága.
Míg felette a régi PLCE-n meg látszik, hogy a a vállpárna a felszerelés legnehezebb részét tartja, stabilizálja, ezért sokkal kényelmesebben pakolható meg nagyobb súlyra is.
Ezért teljesen megértem azon angolokat, akik szintén előnyben részesítik a Virtus helyett az ősrégi konstrukció PLCE-ket.
Újra neki is álltak gyártani, de már MTP-ben.

2022.06.16 20:24:43
@CsobiBlog: Szívesen!
Az én jobb és bal oldalamon értettem.
Most sajnos csak ilyen cucc van nálam, csak ezen tudok képeket csinálni:
img2.indafoto.hu/1/1/161537_f6502b3d3b3b1fb262ec145bdabc33bb/27082393_c80be083353713bc84fd284e28c7cf36_xl.jpg
Ha esetleg sem gumi, sem tépőzár nincs nálad, ilyen csigás módszerrel a saját hevederfeszitojebe is be lehet csavarni a hevedert:
img1.indafoto.hu/1/1/161537_f6502b3d3b3b1fb262ec145bdabc33bb/27082391_003902a7288eaaa6b3d08d52b9025bcf_xl.jpg

2022.06.16 22:30:53
@CsobiBlog: A polifiam hevederemen talán jobban meg tudom mutatni.
Így kell kezdeni a befűzést:
img1.indafoto.hu/1/1/161537_f6502b3d3b3b1fb262ec145bdabc33bb/27082423_158d130e0e376bd3cb338bd0b0f9f342_xl.jpg
Majd jó szorosan feltekerni és berakni a hurokba, majd ott is jól meghúzni, hogy megszoruljon:
img2.indafoto.hu/1/1/161537_f6502b3d3b3b1fb262ec145bdabc33bb/27082421_b2396be1369e6777453728f5538081c0_xl.jpg
De, ha nincs se gumi, sem tépőzár, akkor is vannak megoldások:
img2.indafoto.hu/1/1/161537_f6502b3d3b3b1fb262ec145bdabc33bb/27082419_863c2ec8896543fb841a26afc6e94b99_xl.jpg

2022.06.18 00:48:24
@CsobiBlog: Nincs mit!
Arra azért figyelj, hogy minél nagyobb a csiga, annál szorosabbra kell húzni. Különben kibújhat.

2018.11.18 16:59:02
@dudi01: Ha le lehet szedni róla rongálás nélkül és nélküle sem esik le a nadrág az emberről,akkor tökéletes.
recon71
2018.11.18 18:40:44
@dudi01: És stabilan és kényelmesen fent is marad az emberen a nadrag, ha nincs rajt a kantár?
Most komolyan,nem jobb az amit nem kell rongálni vagy varrigatni?

2022.06.02 01:32:09
@Stahlgewittern: Sokszor segít nagyon sokat ez a nagyobb szabadság!
recon71
2022.01.31 20:33:46
@apravetz: Így a képek alapján miben tűnik jobbnak a magyarnál?
Én nagy hátrányokat látok ezen a verzión.
Én nagy hátrányokat látok ezen a verzión.
recon71
2022.02.25 00:56:35
@Dobri: A gyártó oldalán voltak eldugva nagyon jó bemutató és összeállító videók is róla. Többször nekiálltam megkeresni őket, de nem sikerült megint megtalálni.
recon71
2022.04.20 15:22:06
recon71
2022.05.11 21:52:07
@fjoni: A kilenvenes években hagyományos gyakorlókra pluszban volt tervben belülre gumizás varrása. Azoknál, ha kinyúlt volna a gumi, még mindig van 1 hibátlan hagyományos gyakorlónk.
Sajnos már meg nem mondom, hogy tesztelve is lett-e. Valami rémlik, de biztosat már nem merek állítani.
Persze ennek is lehet hátránya. Pl., hogy a gumizás 1 plusz melegítő réteg lehet azokon a helyeken. Kérdés, hogy vajon érezhezően-e?

2022.05.11 22:00:17
@fjoni: Valamennyire talán próbálva is lett, mert közben beugrott, hogy a belső gumi csíkok miatt a külső gyakorló anyag nem tapadt az ember comjára. Ettől meg pont kevésbé volt izzasztó.
recon71
2022.04.25 01:05:55
Nem találtam meg az amerikai légierő új málhaszereléséről szóló írást, ezért ide rakom be ezt a videót:
www.youtube.com/watch?v=-ljEAehzTiU
Így összeállítva, 1 rosszabb Ephod A11 mellényre hasonlít.
De igazából több féle módon összeépíthető még:
soldiersystems.net/wp-content/uploads/2020/11/image-5.jpg
soldiersystems.net/wp-content/uploads/2020/11/image-14.jpg

2022.04.25 17:34:17
@fjoni: Na erre nem is gondoltam!
De végülis tényleg.
Csak annál a hátizsák részt engedik le.
Plusz, ez még nagyon sok más verzióra is átépíthető. Pl. chest rig szerűre is.

2022.04.25 17:36:14
@fjoni: Egyébként nem emlékeztet nagyon azokra a szintén sok féle módon összeállítható málhafelszerelésekre amiket jó régen privátban mutattam? ;)
Feltalálták azt, amit más már sokkal-sokkal régebben. Csak nálunk 1 tetsziken vagy 1 dicséreten kívül mást nem ér el az ember.
Valaki az ilyen kis C hurkok hasonló alkalmazásán is mosolygott, kiváncsi vagyok, hogy most is mosolyogna-e, hogy már az amik is alkalmazzák ugyan úgy?

2016.11.09 19:54:18
@joni firpo: Már hogy a fenébe nem válogatnának a katonák! Sokan csinálták,már amennyire volt rá lehetőség. Erre a legjobb példa az a tatai rohamlövész felvarrós srác,aki nem volt hajlandó a fehéresre fakult kabátját lecserélni. De mi is amennyire lehetett válogattunk. A rossz Boci tereptarkák közül is a kevésbé rosszakat. Sátorlapnál pl. a világosabb fajtákat. Valaki megtehette,valakihez meg csak hozzávágták,hogy ez a tied. Az öreg katonák válogathattak,az újoncok kevésbé.
Én már a 90-es évek elejétől Bocik között jártam,de nem emlékszem,hogy láttam volna hasonló világos zöld gyártásút. Amiket nekem kiutaltak anyagokat azt hiszem 96-ban,amiről a képet is linkeltem,az is teljesen más zöld.
Ettől még lehet,hogy véletlenül ezekkel az árnyalatokkal valahogy pont elkerültök egymást.

2022.02.21 22:50:05
@Tom Sinner: Az emberek különbözőek, ha valakit nagyon érdekel valami, akkor sokszor arra áll rá az agya. Kiszúr olyan dolgokat, ami másnak fel sem tűnik.
Anyám pl. a filmek hátterében lévő tők mellékes bútorokat látja meg, hogy olyan volt vagy van valakinek. :D
Én a kedvenc katonai felszereléseimet szúrom ki mindenhol, mások meg azon csodálkoznak.
De aki nem sokat foglalkozik a tereptarkák eltéréseivel, annak tök egyforma az MTP, MC, 15M.
Engem érdekel a téma, de volt, hogy nekem is csak idővel tűnt fel, hogy volt 1 MC gyakorlós a 15M-mes katonák között.
Ezen az angolon pl. milyen nadrág van, MC vagy MTP?
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/3d/British_Army_Soldier_in_Afghanistan_Engaging_the_Enemy_MOD_45154935.jpg
Állítólag ez is MC nadrág, de nekem az nem tűnt fel. Viszont az eltérő térdprotektoros kialakítás meg szúrta a szemem.

2022.02.25 01:14:34
@Tom Sinner: Látod, erről beszéltem! Neked erre állt rá a szemed. Nekem viszont annak ellenére sem tűnt fel a különbség, hogy tele vagyok MTP és mindenféle hozzá hasonló cuccokkal.
Viszont ezeket a más szabású nadrágokat már nagyon sokszor kiszúrtam rajtuk.
Tapasztalatom szerint, a legtöbb embernek sem a terepminta, sem a szabás minta eltérés nem tűnt fel.
Vajon az angol hadseregben sem veszik észre a különbséget? Mert valaki azt írta, hogy tilos náluk a nem rendszeresített cuccok hordása és ezt a nadrág típust már sokszor kiszúrtam 1-1 angolon.

2022.01.18 00:03:30
@krisss93: Ilyen tabletet máshol is adnak minden egyes harcoló beosztásúnak és használják is? Tehát az én rajomban is minden egyes katonámnak lenne és használná is?
Valamint éjjellátója is mindenkinek külön lenne már?
Mennyit változott a világ!
Anno még az SAS-nél sem volt még az olcsóbb dolgokból sem külön mindenkinek, hanem volt 1 készlet és abból akiknek szükségük volt valamire, vételeztek.

Egy SEAL visszaemlékezése
A SEAL-taktikát taglaló cikk kiegészítéseként mindenképpen közzé akartam tenni egy megtörtént bevetésről szóló visszaemlékezést. Ehhez hosszas válogatás után végül Harry Constance kötetét választottam, amelynek nyolcadik fejezete egyebek mellett részletesen mutat be egy…..
recon71
2022.01.09 22:33:50
Nekem hihetőnek tűnik a sztori. Nem így szoktak kamuzni. Elég sok magáról legendákat gyártó embert ismerek. Náluk az ellenfelek évről évre egyre többen lesznek, egyre nagyobbak, egyre erősebbek, egyre félelmetesebbek.
Pl. szilveszterkor most már úgy tálalt 1 ismerősöm 1 sok évvel ezelőtti esetet, hogy 1 óriás megtámadta, de ő 1 ütéssel kiütötte, az dobott 1 hátra szaltót, ömlött a vér, tiszta vér volt minden.
Valójában pedig az történt, hogy 1 jámbor, még nem is védekező srácot kezdett el ütlegelni. Végül többen rugdosták össze, de az még akkor is felkelt. Szóval sem támadás, sem vér, sem szaltó, sem kiütés nem volt.
Kíváncsi leszek, jövőre mit tesz még hozzá? :D
Nagyon sok ilyen embert ismerek.
@Örömhernyó: És mi van azokkal, akik még oroszt tanultak, mint pl. még én is? De az angolt tanuló fiatal ismerőseim sem olvasnak olyan szinten angolul, hogy 1 angol könyvet élvezhessenek. Szerintem az emberek nagyon kis részének nyújtana itthon élvezetet 1 angol nyelvű könyv olvasása.
"egy másik SEAL és megmondja, hogy a szerző hazudik, nem is úgy volt, nem is ő lőtt, nem is volt ott"
Ez korántsem jelenti azt, hogy bárki is hazudna. 1 tárgyalásra kerestem tanúkat, azt mondtam, hogy pontosan azt meséljék el amit láttak, és döbbenetemre, mintha nem is ugyan azt az esetet látták volna. Még jó, hogy előtte meghallgattam, hogy szerintük mit is láttak.
Elkezdett foglalkoztatni, hogy ez, hogy is lehetséges? Kiderült, hogy az emberek emlékeit 1 rakás minden megváltoztathatja,pl. érzelmek, hallomások, stb.. Ez annyira igaz, hogy több vallomás után, már én is kétféle módon emlékszem az esetre.

2021.12.22 21:52:08
@fjoni: Végre!!!
Micsoda vitáim voltak erről még nem olyan rég. Még a fejlesztéssel foglalkozókkal is.
Még azt mondták, hogy ez a folyamatos fejlesztés itthon megoldhatatlan, a közbeszerzés, a hosszú csapatpróba idők, és hasonló más okok miatt.
Így végre nem lesznek 10-20 évre bebetonozva a hibák is!
Pl. talán a következő széria már nem az elcseszett patentes MOLLE füles zseb megoldás lesz már.

2021.12.22 23:57:13
recon71
2021.12.23 15:51:38
@krisss93: Na végre, ennek nagyon örülök!
Bár én az egész hátlapot végig Pals csikoztam. Málhamellényekre rakva úgy lett messze a legkényelmesebb.

Az "általános műveleti mellény" a 90-es évek közepe felé jelent meg a brit hadseregnél, alternatívát kínálva a rendszeresített PLCE málhafelszerelés mellett. A rendszeresített brit málha mellények között a GPO gyakorlatilag a legnagyobb minden tekintetben. A mellényen…..
recon71
2021.12.05 00:15:39
Elkövettem azt a hibát, hogy engedtem a győzködésnek és én is vettem 1 ilyen mellényt.
Minden tapasztalatom azt súgta, hogy nem szabad ilyet venni, de csak meggyőztek, hogy ha ketten veszünk, akkor akciós.
A lényeg, hogy ez 1 tragédia, én senkinek sem ajánlom.
Ez tényleg védőmellénnyel együtt hordásra készülhetett. Védőmellény nélkül óriási, lóg, lötyög az emberen és hátul a nyakat is vágja.
Az elöl alul lévő megpakolt zsebek meg akadályoznak guggoláskor, magasabb láb emelésekkor. Baromi kényelmetlen az egész. Kevesebb cuccot pakoltam bele, mint sok más málhaszerelésbe, de nagyon vártam már, hogy levehessem.
Gondoltam én vagyok kicsi hozzá, de a másik mellény gazdája 180 centi feletti és ugyan így szidja, pedig ő nem is rak bele 7-10 kg körül, ő csak 1 teljesen civil túrázó.
Ez csakis hátsó nyakvédővel ellátott védőmellényre véve lehet még úgy ahogy használható. Illetve akkor sem, mert az elöl lévő alsó zsebek akkor is akadályoznak guggoláskor, magas láb emelgetéskor.
Teljesen megértem, hogy ezek hamar eltűntek az angolokról és az ősrégi PLCE-ik maradtak.
@apravetz: Igazad van, a bergen zsebnek kisebbek a csatjai, ennek ellenére rászerkesztettem. Az legalább valamennyire egyensúlyt teremtett az elejével és emiatt nyakban sem vágott már. Még úgy volt a legjobban használható, de ettől még mindig laza az emberen és minden súly úgyis csak a vállakon van.
@joni firpo: Semennyire. Én csak fél kilós M16 tár súllyal próbáltam, nem 0,87 kg-mos AK tárral, de még azzal sem volt jó.

2021.10.22 14:40:05
@cavalry: Ezekben nincs vita köztünk. Szerencsére az esések legnagyobb részben "csak" olyanok, hogy még nagy sebességnél is megmentenek a sisakok.
recon71
2021.10.24 15:12:55
@cavalry: Tele a net eséses videókkal és rengeteg motorbalesetes emberrel találkoztam már, mind a motoros ismerőseim körében, mind a versenypálya közelsége miatt, akik mind nagy sebességgel szálltak el és kisebb nagyobb sérülések árán, de élnek. Az esések szerencsére majdnem mindig átrepülések, csúszások, gurulások. Nem olyan jellegűek, hogy beton falnak vagy acél oszlopnak vágódjanak fejjel.
Persze olyan is van aki meghalt, de az csak 100-ből 1.

Combat Gear Blog
BK-ACH-MC - A Magyar Honvédség Legújabb Ballisztikai védősisakja
2021.10.11 09:48:04
recon71
2021.10.21 22:23:36
@Audianer: Én is szoktam emlegetni a tragikusan idiótán hordott sisakok látványát. Mondtam is, hogy milyen sereg az ahol még ezt sem tanítják? Sőt, milyen sereg az, ahol ez még a kiképzőknek, az elöljáróknak sem szúrja a szemét?
Viszont az általad linkelt képeken 1 ilyet sem szúrtam ki. Szerintem ezek még bőven beletartoznak az elterjedt "jó" hordmódokba.
Persze van 1 ajánlott "tökélete" beállítás, de ettől rengetegszer el szoktak valamennyire térni. Sokszor előnyösebb is.
Pl. a magasabban hordott vagy billentett sisak alatt jobban szellőzik a fej és jobban is kihallani alóla. Egyes előre billentett sisakok kicsit szemernyőként is funkciónálhatnak.
Aztán persze már régi vita, hogy mi segíti jobban a katona túlélését, a tökéletes beállítás miatti nagyobb felületű védelem, vagy az, ha jobban kilát, jobban hall? Vagy az, hogy kevésbé van alatta melege? Az tény, hogy ezek segítségével előbb észreveheti a veszélyt.

2021.08.16 00:52:45
recon71
2021.03.30 21:04:36
@fjoni: Az én 4 sisakomnak is van pereme és tényleg nem nagyon van szükség csuklyára. Viszont, előre hajolva, pakolás közben még így is előfordul, hogy a nyakamba folyik a víz.
De a mai modern sisakoknak nincs sok pereme és a fület sem mind fedi, ezeknél én biztosra vettem, hogy az ember nyakába folyik a víz, de nagy meglepetésemre itt a blogon azt írta valaki, hogy ezeknél sem folyik az ember nyakába a víz.

2021.03.30 21:10:15
@apravetz: A felderítőknél pont a nagyon jelentős hallás csökkenés miatt tilos is volt a fül lefedése, inkább eláztunk. De léteznek érdekes trükkök is, hogy hogyan lehet elkötni a fülről a csuklyát.
De engem civilben is baromira zavar, hogy alig hallok valamit, ezért inkább esőkalapokat használok. Ma már elég sok helyen árulnak. Azokat imádom, ki is látok, ki is hallok és nem is fülled úgy be a fejem.

2021.04.12 22:18:56
Csak most tűnt fel ezen a képen a csuklya beállítása:
m.blog.hu/co/combatgear/image/ruh%C3%A1k/helikontex_trooper/lk860374.jpg
Lehet ez is 1 olyan csuklya már, amit még a fülről is le lehet húzatni? Eddig gyárilag csak valamelyik svéd kabát formán láttam kicsit hasonló megoldást. A lényegük ugyan az, de biztos jobbak ezek a gyári megoldások, mint a mi régi "meszek" cipőfűzővel elkötős megoldásaink.

Az orosz belügyi és katonai alakulatok ballisztikai védőpajzsai
2021.03.07 21:53:42
recon71
2021.03.23 01:46:15
A sétálgató embernek, aki tud vigyázni a ruhájára, annak tényleg jó pl. a fekete, de akinek esetleg kúszni, mászni, falhoz lapulni, leszorítani, birkózni is kellhet, azon nagyon hamar eszméletlen koszossá válik.
Másrészt, sok olyan feladat is van, ahol nem jó, ha világít a ruha. Feketében nappal nehéz észrevétlennek maradni. Nem mindig előny, ha mondjuk azonnal kiszúrják mindegyikünket. A már használt multicam és társai meg városi környezetben sem olyan feltűnőek. Pláne, ha koszos vagy kopott.
m.cdn.blog.hu/co/combatgear/image/egy%C3%A9b/Bostoni%20l%C3%B6v%C3%B6ld%C3%B6z%C3%A9s/yibUfqu.png

2021.03.23 22:01:06
@estván: Azért gond, ha koszos lesz, mert 1-1 ilyen akció után nem ér véget azonnal a nap és nem mehet mindenki haza kimosni a ruhát. Ha reggel van valami, estig ugyan abba a koszos gúnyában szégyenkezni nem olyan jó. Ha feketében dolgoztunk, többen vittünk is emiatt váltás ruhát. De nem jobb az, ha nem kell mindig átöltözéssel bajlódni? De napi 2 akció után már több váltás ruha sem maradt nálunk.
Félreértés ne essék, soha nem voltam TEK-es, de dolgoztam "rendőr kommandósokkal". 1 biztonsági cégnél voltunk amolyan akció csoport és 1-1 dulakodás után elég hülyén éreztük magunk, mert amíg az ellenfelek sokszor eleve koszos színtelen ruháján alig látszott változás, addig a mi eredetileg szép fekete ruhánk úgy nézett, mintha minket húzkodtak volna meg a porban. Pedig valamikor csak a falnak dörgölőztünk, vagy letérdeltünk. Ha birkózni is kellett, akkor aztán pláne. Pont emiatt, később terep ruhákat is kaptunk. De a legcikibb, amikor a szép fekete ruhán világít mondjuk 1 nagy talpnyom. :D
És nem csak olyan figyelők vannak. Pl. vannak akik rejtőzve figyelik, mondjuk a kertek alatt a terepet, hátha arra menekül mondjuk akit el kell kapni. 1 civil ruhás meg eleve elég feltűnő a kertben lapulva. Nagyon nem jó, ha az elfogandó az ablakon kinézve azonnal tudja, hogy minden ember hol van. Nagyon nem jó, ha jól fel tudja mérni, hogy melyik irányban van a legtöbb esélye próbálkozni.

Warrior Assault System DCS (Dynamic Combat System) DA 5.56mm Carrier
2021.02.19 04:48:00
recon71
2021.02.19 21:49:46
@huleaks: Ez 1 kompromisszum. Ha még nagyobb felületen védene, még nehezebb lenne és még jobban lerontaná a viselője teljesítményét. Hiába védene nagyobb felületen, ha a nagyobb terhelés miatt még nagyobb veszélybe kerül.
recon71
2021.02.21 18:35:10
@matalan1: Én is jártam így, én sem tudtam már emiatt összezárni. De hótól, földtől és száraz falevelektől is tömődött már ugyan így el.
recon71
2021.02.21 21:46:09
@Combat Gear Admin: Hány kilóra pakolt védőmellénnyel próbáltad? Lehet, hogy én nagyobb súlyra pakoltam?
Én akármilyen erős gumit használtam, mindig az volt, hogy vagy nem fogta meg, vagy fulladtam benne. Még az állítható erősségű gumin sem volt olyan köztes beállítás, hogy ne ez legyen. De ezt a problémát már mások is írták.
Viszont a 2 magasságban külön is állítható csatos megoldásnál (KDH, Virtus, stb.) megoldható az is, hogy az alsót jobban meghúzzuk és az tart jobban, míg a felső lazább marad, helyet hagyva a tüdő tágulásának.
Nem az a gond, hogy nem nyílik, hanem, hogy nem lehet bezárni a tépőzárat, mert eltömítette a szennyeződés. A kipucolás meg 1 tragédia tud lenni speciális eszköz, mondjuk 1 gyökérkefe nélkül. A hónál és a száraz falevél eltömődésnél olyan is volt, hogy 1 idő után kint fel is adtam, úgy beleragadtak.

2021.02.14 01:09:39
@Tom Sinner: Az angolok és franciák is sokszor védőmellény nélkül gyakorlatoznak. Ennyire ők is realisztikusak.
recon71
2021.02.14 22:57:29
@dudi01: Gondolom más alkat vagy, vagy kisebb a telefonod. Nekem már vezetés közben is nyom DPM, BDU, ACU gyakorlókban is. Farmerban van, hogy be sem tudok ülni, mert valami szakad vagy törik.
Nem tudom mivel működik az alkalmazás, csak azt, hogy sok helyen megáll, megszűnik a kapcsolat.
Közben beugrott, hogy hisz a net is tele van már civil mindenféle málhaszereléses videókkal, képekkel, amiket vagy hátizsákhoz lehet felvenni vagy hátizsák helyett:
en.aventurenordique.com/media/catalog/product/cache/2/image/1800x/040ec09b1e35df139433887a97daa66f/n/o/nouveau-ribz-2018.jpg
lh3.googleusercontent.com/proxy/3XxP_r33eFKvFPEiaLLYGjFVXGN9MtlT2vU5Q3BAZIgSto3yPUMuSMqJq6FyfHIXU7qRtefyuVyY6_JExL66qPxCw1DGZIolFPZXEIBRz3RK
gearjunkie.com/legacy/images/4349.jpg
www.youtube.com/watch?v=_W31Pa6s2yQ
cdn.shopify.com/s/files/1/0188/3680/products/tb-nmb-cd_detal_06_1024x1024@2x.png?v=1602085713
Bár ezek szerintem nagyon messze vannak még a a jobb hadi málhaszerelésektől.

2021.02.01 22:16:31
Nagyon tele lett a hócipőm!
Nagyon csodálkoznék, ha 1 ilyen blog olvasói közül csak én olvasnék el ilyen cikkeket, esetleg valaki aki még olvasta és tud segíteni? Mikori lehet az a szám, mi lehet a nyilatkozó neve, rangja?
Már kiakadtam, annyi újságon átrágtam magam és még mindig van 1 csomó. És az sem biztos, hogy nem-e átsiklottam már a cikk felett.
@krisss93: Elég sok fórumot is olvastam, többön találkoztam a te neveddel is, nem lehet, hogy pont az egyik ilyenen olvashattam még erről? Elég rendesen össze szoktok ott is veszni.

2021.02.02 04:34:02
@krisss93: Befejeztem a keresést, nem ér ennyit. Az alvást elbuktam, de majdnem a mai túrát is.
Hozzám került 1 BW málhaszerelés, annak a BW verziója amit itt a blogon bemutattál. 1 tragédia! Ki kell találjam, hogy lehet a legegyszerűbben, legolcsóbban "szarból várat építeni", hogy ne utálja ennyire az új gazdája.

2021.02.02 20:18:09
@krisss93: A BW málhamellény bemutatódhoz feltöltöttem, hogy sikerült feljavítani a hozzám került német verziót.
Mielőtt másolnál tisztelj meg azzal, hogy megkérdezel!
Sokan imádják a Természetet és amikor csak tehetik kimennek és élvezik a gyönyörű magyar tájak nyújtotta nyugalmat. Ám a kor előrehaladtával vagy egy sérülés miatt nem mindenki bírja el a hétköznapokban abszolúte nem megszokott 15-20 kilónyi…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
1 idő után már mindenkinek elment a kedve a hozzászólástól. Senki sem szereti, ha elcseszik a napját, azzal, hogy a véleményért elkezdik mocskolni.
Kezdetben még én győzködtem embereket, hogy osszák meg a tapasztalataik az "első vonalból", de idővel én is beláttam, hogy igazuk volt, tényleg nem ér annyit, hogy valaki amiatt majd felcsessze az agyát.