Regisztráció Blogot indítok
Adatok
marge gunderson

44 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Közeledik a nyár, ez abból is látszik, hogy a pesti színházak beindították a haknikat, így aztán szegény periférián élők is részesülhetnek egy kis élményben.     Egy ideje nem járok kis városomban (Baja) színházba, mert kizárólag kis- és nagyoperettek, zenés…..
   A képregény, mint önálló médium elismerése Magyarországon különösen kései fejleménynek tekinthető. Az első írásos nyoma annak, hogy egyáltalán pozitív kontextusban említik ezt a gyanús, amerikai gyökerekkel bíró jelenséget 1965-re datálható.   Ekkor jelent meg a…..
Az évtized eddig határozottan a minőségi ifjúsági regényeké, különösen a félelmeteseké. Kés a zajban, Ahol a vadak várnak, Éhezők viadala, hogy csak a toplistásakat említsem. Vagy a gyerekek lettek keményebbek, vagy a kategória takar valami mást,de én ifjúként hasonló…..
 Idézzük fel a legutóbbi pillanatot, amikor szórakozóhelyen, sorban állás stb… közben suttyomban fültanúi voltunk egy különlegesen erős szóváltásnak. Miközben az ember saját feltörni készülő nevetésével küzd, próbálja megjegyezni a párbeszédet, hogy aztán otthon vagy…..
óriásiblog Dickens 200 2012.03.10 15:06:28
Dickens az angol irodalom vitathatatlan uralkodója. Klasszikus, ugyanakkor népszerű, időtlenül tanít, mégis szórakoztat, érzelmes és humoros, naiv és realista egyszerre. Hosszú élete során mintegy húsz regényt, számos novellát, verset, színdarabot írt.     Hihetetlen…..
óriásiblog 2011 legjobb könyvei 2012.02.13 13:07:53
A tavalyi év abból a szempontból mindenképpen emlékezetes, hogy különböző okok miatt viszonylag keveset olvastam. Rendes elvonási tüneteim voltak, de idén már másképp lesz.      Abból a kevésből nem volt könnyű toplistát összeállítani, de íme:     5. Mara Meimaridi: A…..
óriásiblog Tarzan 100 éves 2012.02.06 10:13:04
 A társadalomból így vagy úgy kiszakadt, állatok által felnevelt gyermekek témája mindig foglalkoztatta az embereket, és megihlette az írókat. Romulus és Rémus, Maugli, Kaspar Hauser, Hany Istók története is így vált híressé. Az összes „vad gyerek” közül máig az egyik…..
Szeretem, ha egy regénynek már az első sora ütős. Ez még nem garancia arra, hogy az egész könyv jó lesz, de azért kecsegtető. A kedvenc első sorok listáján jelenleg ennek a könyvnek a kezdő mondata a befutó: „Apám arcától megállt az óra.” Szerencsére ebben az esetben…..
Lehet, hogy csak nekem tűnt fel ez a véletlen összefüggés, nem is fontos, de mindenesetre érdekes. Az idén 100 éves Tennessee Williams leghíresebb drámáját az idén 50 éves rendező, Zsótér Sándor vitte színre.     Szép évforduló mindkettő, a fúzió már látatlanban is…..
  Jó régóta várjuk, és most itt van a Chaos Walking trilógia középső kötete. Már hetekkel ezelőtt elolvastam, aztán föltoltam a könyvespolcra. Ahogy nemrég egy kedves olvasónk felhívta a figyelmem, mostanában csak kritizálok mindent, és igaza van, talán velem van a baj, mert…..
Haarberg Orsolya mögött munkás hetek állnak.Férjével közösen képeik idén is bejárták a legrangosabb természetfotós megmérettetéseket (GDT Wildlife Photographer of the Year, BBC Wildlife Photographer of the Year), emellett itthon másodszor lett Az Év Természetfotósa és ismét…..
Nem szabad elhamarkodottan ítélni. Ha például egy történet úgy kezdődik, hogy egy tízéves kisfiút az anyja magára hagy egy idegen országban, pénz, ismerősök és búcsú nélkül, arról az anyáról csúnya szavak jutnak eszünkbe.   De tegyük fel, hogy Afganisztánban járunk,…..
Megint egy könyv, amit azóta szeretnék elolvasni, amióta megláttam a könyvesboltban. A szigorú fekete borító, rajta a gyönyörű El Greco festmény vonzza a tekintetet, a cím is ígéretes. Nem is csalódtam, A szmirnai boszorkányok a nyár egyik legkellemesebb könyvélménye…..
Az orchideatolvaj (Susan Orlean) előtt nem hittem volna, hogy az illegális növénykereskedelem ilyen izgalmas. Azóta eltelt néhány év, és most ismét itt egy könyv, hasonló témával: ritka növény, ami ellenállhatatlanul vonzza azt a néhány embert, akik egyáltalán tudnak a…..
A téma továbbra is a BBC kosztümös sorozatainak taglalása:   William Makepeace Thackeray: A hiúság vására (1998)     A 2004-es amerikai mozifilm hívta fel újra a figyelmet a BBC verziójára. A saját klasszikusaikat megértéssel kezelő angolok megint jobbak voltak. Thackeray…..
Az általános nyári pangás a televízióban kimondottan kedvez a kosztümös filmek kedvelőinek. A különböző tv adók sorra tűzik műsorra a BBC minisorozatait, és ez ötletet adott, hogy mi is szemezgessünk a közelmúlt kedvenceiből. Szándékosan hagyom ki az Austen vagy Bronte…..
Amikor lépten-nyomon irodalmi évfordulókba botlik az ember, miért is ne lehetne pár sort szentelni a populáris regiszter egy fontos elemének is? Lehet azon vitatkozni, hogy a képregény irodalom-e, vagy sem, de nem érdemes. Asterix mindenképpen az európai képregénytörténelem fontos…..
A legtöbb nyelvtanuló életében előbb vagy utóbb elérkezik az idő, amikor megunja a nyelvkönyv kínálta témákat és szeretne eredetiben olvasni. Ez általában a középfokú nyelvvizsga közelében szokott bekövetkezni, amikor még igen óvatosan kell megválasztani az olvasnivalót, ha…..
1936-ban, vagyis 75 éve jelent meg minden idők egyik legnagyobb magyar könyvsikere, A halászó macska uccája. Földes Jolán, az író 33 éves volt és a művet egy londoni regénypályázatra írta, 4000 fontot nyert vele, ami akkor hatalmas összegnek számított. Megjelenésekor a…..
óriásiblog Könyvek könyvekről 2011.05.26 10:02:41
Az a tapasztalatom, hogy aki szeret olvasni, az néha szívesen olvas olyanokról, akik szintén szeretnek olvasni. Szenvedélyesen, sokat és néha minden mást félretéve olvasni, ahogy pl. Ulickaja regényhőse, Szonyecska tette. Aki ismeri ezt az érzést, annak biztos van kedvenc olvasós…..
Az olvasó nincs könnyű helyzetben, ha magyarul szeretné elolvasni A Hobbitot. Rögtön felvetődik a kérdés, hogy melyik változatot válassza? Az első, 1975-öset, vagy annak valamelyik újranyomását? Esetleg ennek egy korszerűsített szövegét? Vagy az új, az elsőhöz nem kötődő…..
Nem egy béna vicc első sora. A három kedvenc szakácskönyvemet szeretném bemutatni. Egy a magyar, egy a zsidó, egy pedig az olasz konyháról szól. Azt hihetnénk, hogy a szakácskönyvek (általában a könyvek?) ideje lejárt. Részben igaz ez, hiszen ma, ha valaki receptet keres, leül a…..
A Magvető megjelenteti Raymond Carver novelláit. Ez jó hír, hiszen ma ő az amerikai irodalom egyik legfontosabb alakja. Idézik, elemzik, hivatkoznak rá, mi meg szinte alig tudunk róla valamit. Igaz, aki ismeri, leginkább kultfiguraként rajong érte.   A Kalligram 1997-ben ugyan kiadott…..
A tavalyi Agatha Christie évfordulóra rendesen felkészült az Európa kiadó. Megjelentek a legnépszerűbb Christie regények, új fordítások láttak napvilágot, receptfüzettel stb… Az igazi nagyság jele, hogy 120 évvel az írónő születése után is hány bőrt lehet lehúzni…..
Az Expander a fenti szerzők hat- hat rövid írását tartalmazza. Aki Népszabadság olvasó, az elvileg találkozott velük az újság hasábjain. Ott azzal a céllal jelentek meg, hogy felelevenítsék a tárca műfaját. Azzal lehet vitatkozni, hogy mind a négy író a hagyományos…..