Regisztráció Blogot indítok
Adatok
igazmondo

0 bejegyzést írt és 44 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
...VB van, azért, és be vagyok fogva. Lesz pótlás, és én is sajnálom, de összejöttek a dolgok...
A hadviselésnek hagyományosan jó a PR-je, van rá pénz bőven. Bele se merek gondolni, hogy mennyibe került Kecskemétre trélerezni az egykor itthon rendszeresített MiG-eket, letelepíteni azt a hihetetlen mennyiségű fröccsöntött toalettet, összehordani a sok harci járművet,…..
Kanyarban előzni - hogy is mondjam finoman - dőreség. Ezt Peti is belátja, de ennek ellenére nem igazán érti, hogy az előtte haladónak miért kellett önkéntes rendőrt játszania, aztán pedig hazakísérni és anyázni egy sort. Rendszeres olvasó vagyok. Lassan egy évtizede vezetek,…..
hogyvolt Lost 6x07 - Dr. Linus 2010.06.13 11:00:00
A címből sejthető, hogy ez az epizód Benjamin Linusról fog szólni, amit egy cseppet sem bánunk, hiszen Michael Emerson azok közé a színészek közé tartozik, aki még a hajdúbagosi telefonkönyvet is érdekesen tudná felolvasni. A szigeten kezdünk ÁlLocke termplomi dúlása után, Ben…..
igazmondo 2010.06.16 11:42:50
@sixx: Én vótam egy-két csapágygyárban (SKF, FAG, MGM, stb.) auditálni és mindent rendben találtam. Ezek szerint felültettek a szemetek :)
igazmondo 2010.06.22 20:03:06
@Flankerr: Én türelmes vagyok, de nem a májam...
hogyvolt Szolgálati közlemények 2010.06.06 04:23:32
1. Szerdáig tessen az alternatív emailcímre küldeni a hogyvoltol élesedéséről szóló értesítést.2. Igyekszem a Lostokkal. Nem megy könnyen. ..
igazmondo 2010.06.11 11:56:15
@MTi: Hát már én is metszem az ereimet, mert nem nagyon bírom hogyvót nélkül. Node loccsantsunk magunkra hűs vizet és várjunk higgadtan.
A ma reggeli Mokkában Moldova György volt Kárász Róbert vendége, egész jól el is beszélgettek egymással a komenzmusról, meg az MSZP-re leadott szavazat közben hányingerrel küszködő íróról, amikor szóba került Gyurcsány Ferenc mostanában megírt dolgozata szeretett pártja…..
anonim [szexfüggők] Hungarikum 2010.05.18 08:16:00
A gárdista ringyó pofájának olyan a szaga, mint a gipszkartoné. Szőke haját rövidre nyírta, már-már tüsis, itt-ott ősz hajszálra bukkanok. Gusztustalan kis riherongy. Az Egészséges fejbőrtől a Kis házunkat dúdolja, majd meztelenre vetkőztet és azt parancsolja, hogy…..
Emberek, Upfronts-hét van, azt sem tudom, hol áll a fejem, nem akarom öszecsapni a hogyvoltokat, így viszont nincs időm megírni őket. Egy hét csúszás lesz, jövő kedden két epizóddal jövök...
igazmondo 2010.05.18 19:24:08
comment:com Ellenséges vágyak 2010.05.07 16:30:00
Péntek van és jó idő, egyértelműen ki lehet tehát mondani, nem érdemes otthon penészedni. Az antiszociálisoknak azért írunk ajánlót, tessék. Kezdeni a Comedyn érdemes a napot, ahol Hofi Géza "építi a csatornáját" (Válogatás a Magyar Televízió archívumából…..
Na, hát ezt akartátok, most megkapjátok. Pesty László Feketedoboz szerint az internetre való, hogy Desewffy Tibor MSZP-közeli szociológus azt merte mondani a székely himnuszra, hogy középszerű műdal. Mindezt a StoryTv-ben, ráadásul úgy, hogy a műsor felháborodott vendége volt…..
Keserédes történet alapítástól a privatizáció utánig. A mostani üzem helyén 1880-ban állították üzembe az ország első kekszgyárát, amelyet Bach Hermann győrszigeti gőzmalmából alakítottak át. Bach az üzemet 1892-ben eladta Koestlin Lajosnak, aki akkor települt át…..
Vasutas flashjátékból kevés van a neten, ebből adódóan a KMK-n is. Ezt az arányt igyekszik javítani a Park My Train, ahol vonatainkat kell eljuttatni a megfelelő állomásra, plusz pontokért pedig útközben felszedhetünk egy-két kocsit is. Figyelni kell a váltók helyes állására,…..
igazmondo 2010.02.01 20:53:04
Valami hatalmas félreértésnek kell lennie a háttérben, mert hogy egy 999 Ft-os termékre ne fogadja el a pénztáros az 1000 Ft-os étkezési utalványt, mondván hogy az kisebb értékű, máshogy egyszerűen nem fordulhat elő. Viki is értetlenül áll az események előtt, vajon mi lehet a…..
igazmondo 2010.02.01 19:51:50
@Hurrá Torpedó: Felhívom a figyelmed, hogy a hidegétkezési nem 25%-kal adózik...
Sosem felejtem el első egyedül utazásaim egyikét, amikor a Délibe mentem, és Kelenföld után már az előtérben utaztam, ahonnan majdnem kiestem. Kedves utastársam elfelejtette maga után becsukni az ajtót, ami a menetszél miatt kinyílt, majd a váltónál úgy megdőlt a kocsi, hogy…..
igazmondo 2009.09.08 10:24:28
@min: Fizikából egyes. A nyugvó levegő nyomása nagyobb mint az áramló levegőé. Fújj csak két papírlap közé...
Az AXN azért szedte kettőbe a finálét, mert a nemzetközi forgalmazásba így adta át a Disney-ABC. Ennek köszönhetően egy jelenet, ami eredetileg ebben a 43 percben volt látható, átkerült az eredetileg duplarészes évadzáró második felébe. Bővebben itt írtam erről, kommentekben…..
w Távozz, Szentlélek 2009.06.01 06:45:00
Magyarország nem keresztény ország, de a rendszerváltás óta – a két forradalmi ünnepet és a tűzijátékosat kivéve – a pirosbetűsök az egyházi hagyomány szerint alakulnak: karácsony, húsvét, pünkösd. Az első kettő nem okoz zavart, a keresztények megülik a maguk…..
igazmondo 2009.06.01 08:11:25
@Roa: Na még az a csíksomlyó aztán egy elbaszott dolog. Agyatlan sógornőm is kiutazott oda. Kérdem tőle minek. Mire ő: -Mert ilyenkor oda KELL(!) menni.
Plusz pontot a hülyeségért már csak az újdonsült faszija kap, akit két hete ismer, mert az annyira nem lát a szerelemtől, hogy még szívesen el is ment vele. 26 évesen ez a legfőbb gondjuk... betegek.
igazmondo 2009.06.01 08:32:17
@Roa: Nem részleteztem kellőképpen a sógornő esetét, úgy tűnik. SZóval a drága nem vallásos igazán, nem jár templomba rendszeresen, meg ilyenek. CSak éppen gyakran fordul meg ilyen nagymagyar turulbaszó körökben és ott hallotta, hogy menni kell. Na ezért ment. Arr próbáltam utalni, hogy szerintem fingja nincs a pünkösd mibenlétéről, de hát ugye csíksomlyó az már erdély és aki magyar az oda megy... Fasság a köbön.
Nos, elérkeztünk a fináléhoz ami odakünn is úgy került adásba, hogy a három részt kettőbe szedték, mint a AXN (1x45 és 2x45 percbe). Igazán nagyot fog ütni mind a három, tessék elhinni. Egy repülőben nyitunk, az idő nem a legjobb, mondja a légierő pilótája, aztén…..
Na, szökünk. Ott hagytuk abba, hogy Link teljesítette a feladatát, és az agya mellet a Sonát is teljes sötétségbe borította, Lecseró és Tíbeg pedig éppen a börtön udvarán éktelenkedő lyukat fedő deszkákat emelik fel, hogy elinduljanak a kerítés és azon túl a szabaccság…..
Íme a Homár új kutyája, mozgás közben, a két másik indexes szerkesztőségi törzsállattal, az északi származású Majkával és a kétszeres életnagyságú Mannával. Így talán könnyebb lesz nevet találni...
Homár Miriam (4 1/2) és Homár Borisz (5 3/4) szívós szalámitaktikája végre célt ért, és vettünk egy kutyát. Nem is akármilyet, egy Uma Thurman, Audrey Hepburn és Cindy Lauper tulajdonságait ötvöző szálkásszőrű tacskólányt. Most nem untatnék senkit a csöpögős, illetve…..
igazmondo 2008.03.20 08:39:09