Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Scythe

0 bejegyzést írt és 73 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ma véletlenül elírtam az Index.hu domain nevét, és csak ennyit gépeltem be: indx.hu. Csodák csodájára így is megjött a portál nyitóoldala. Kíváncsiak vagytok, hogy milyen címen éritek még el az index.hu-t? Itt vannak:coder.hu - Igen, ez is az indexre visz. Ha programozó vagy,…..
 A sorsod elől, futni úgyse tudsz. Kedves Homár! A történet a ködös múltba nyúlik vissza, egészen pontosan 2003-ra, amikor is elkövettem azt a végzetes hibát, hogy 22 éves naiv fruskaként társkártyát igényeltem akkori párom (nem férj!) OTP-s bankszámlájához. Nekem…..
Scythe 2016.09.26 19:08:32
@végrehajtó helyettes: Ha társtulajdonos, akkor csak együtt szüntethették volna meg a számlát.
Szerintem ezt a srácnak is mondták anno, és ezért inkább felvett egy kis hitelt és lelépett külföldre.
Rossz napja/hete/éve lehetett az érdi Auchan-járat egyik sofőrjének, aki előbb egrecéroztatta az utasokat, majd leugrott egy megállóban és ordítani kezdett: Ma reggel, azaz 2014. február 27.-én történt a következő incidens: Érden, a Bem téren felszálltam az Auchan járatra…..
Scythe 2014.03.11 19:41:05
@uraaam:

Troll mi?

Mikor az első kommenttel leszarrágózza a posztolót utána billentyűhuszárnak hív mikor látszólag itt van 24/7.

A monitor nem tükröződik eléggé?
Vagy csak szétköpdösted mert nem bírtál a tükörképedre nézni?
Scythe 2014.03.11 19:48:46
@uraaam:

Kiskancsókám kevés vagy te ahhoz, hogy másokat csak úgy szarágózzál te hülye vidéki suttyó!

Szavazz Gyurcsányre te is mint a hozzád hasonló IQ nuku gyökerek.

És hogy nem fért a csökött agyadba, hogy a közlés módjával volt gondom, de látszik hogy veled tudjak beszélni le kell mennem kutyába.
Scythe 2014.03.11 20:02:36
@uraaam:

Akkor ugye nem zavar a leköcsögözlek?

Hisz te sem zavartatod magad.

Óh már internet használatot profi szintre emlete és a googlet is tudja használni (taps-taps).

Ezt mind magadtól vagy ECDL tananyag volt?

Na jól van nem etetelek tovább.

Köszönösképpen mondd meg apádnak hogy szarjon gecit!
A fantasztikus, fiktív tájak és országok már az ókortól kezdve megmozgatták az emberiség fantáziáját, Platón Atlantiszát hamarosan korabeli térképeken is feltüntették, a középkorban keresztes hadjáratokat szerveztek János pap mesebeli országába, Swift Gulliverje eljutott…..
Scythe 2013.09.05 18:51:22
@Chavez: Szerintem a vámpír dolgot azért is kötik össze velünk, mert ott van Vlad Tepes vagyis Drakula, és ugye Erdély akkoriban Magyarországhoz tartozott.

A másik, hogy az első Hollywoodi Drakula (1931) filmben Drakula szerepét egy amerikába emigrált magyar színész játszotta ő volt Lugosi Béla.
Magyar zenekarok közül talán az Omega volt a legközelebb az áhított világhírhez, ami végül sohasem jött össze nekik. Pedig többször is ott álltak a siker kapujában, de végül csak nem tudtak belépni rajta. Hiába turnézták körbe a világot és lettek népszerűek…..
A legjobb gyártókkal is előfordul, hogy az élővilág tojik az ISO szabványaikra, és kamikázeakcióikkal elcsúfítják a olcsó termékeiket. A nápolyiáról ismerhető szlovák IDC nincs a legjobb gyártók között: Undorító, gusztustalan!!! Ne vegyetek ilyet! Senki! Soha!…..
A Homár még nem látott üzletet Magyarországon, ahol ezt a 3+1 darabos tonhalkonzervet ne 4 darabnak árulták volna, az évek óta változatlan címkéje ellenére. Persze az is lehet, h 5-10 éve felvásárolták a teljes akciós készletet, és azóta sem fogyott el. Mindenesetre, ha valaki…..
Brit színházigazgatók, rendezők, forgatókönyvírók és színészek jelentettek meg nyílt levelet a Guardian csütörtöki számában, melyben Dörner György kinevezésének visszavonását sürgették az Új Színház éléről. A több mint hatvan szakmabeli által aláírt levélben…..
Scythe 2012.01.27 14:12:35
@DFK: Az a bajuk hogy nem zsidó került a magasabb pozícióba, ami egyébként ritka kivétel...
A Linux sok területen a választásról szól. És most nem arra gondolok, hogy nem muszáj használni, lehet mást telepíteni. :) Fájlrendszer fronton számos lehetőségünk van, amelyek között sokan személyes preferencia (ezt ismerem, ezt szeretem) alapján választanak. De vajon melyik…..
Scythe 2011.10.21 17:19:23
@TF112: Mivel ext3 is naplózó fájlrenszert ezért a barrier-el a naplózást lehet ki/be kapcsolni. Nélküle kb. ext2 szintjén van.
A lényeg egy mondatban: online jelszókezelésre a ma elérhető, legjobb ingyenes program a LastPass(fut: Windows, Mac, van: Firefox, Internet Explorer plugin és van Chrome bookmarklet)Mi az a jelszókezelés? Az, amikor egy program megjegyzi neked, hogy az egyes weboldalakhoz (pl. iWiw,…..
Scythe 2010.09.28 15:27:15
"Ez biztonságos, de napi használatra eléggé kényelmetlen."

Én napi használatra hazsnálom és sokkal kényelmesebb mint a lastpass...
Főleg, hogy erősebb jelszavakat is lehet vele generálni mint a lastpassal.
KeepPass portable könyvtárát meg egy dinamikusan max 5 MB-ig növekvő TrueCrypt fat fájlrendszerű fájlban tartom Serpent-Twofish-AES kódolással.

Visszatérve a keepasshoz most nálam a KeePass 2.13 Professional Edition van a gépen hordozható változatban (igen ez is ingyenes, keepassnak nincs fizetős változata).
Ott ha entert ütsz egy már beállított jelszón, akkor tudod szerkeszteni.
Van ott neki egy olyan fül, hogy automatikus gépelés. Szépen böngészőben odamegyünk arra az oldalra ahol automatikus belépést szeretnénk, majd keepassban az új gombra kattintva kiválasztjuk a cél ablakot, sajnos ezt mindegyik böngészőre meg kell csinálni. Még itt lehet választani hogy az alap Ctrl+Alt+A kombinációt használja vagy egy sajátot rendeljen hozzá, aztán a végén a rendben gombbal hozzá is adtuk.
Még itt az automatikus-gépelés fülön vagy egy olyan beállítás hogy gépelési parancsok, az alapértelmezett az így néz ki, hogy Felhasználóinév, aztán nyom egy tabot, jelszó, majd nyom egy entert.
Az a baj ezzel, hogy a kurzornak iylankor abban a szövegdobozban kell villognia, ahova a felhasználóinév kerül, de nem minden oldal teszi oda nekünk ezt alapból. Van ahol egy vagy több tab nyomogatásnál kerül a kurzor a felhasználói név szövegdobozába. Erre ad segítséget keepassban az automatikus-gépelési parancsok felülbírálása ami alapból így néz ki:{USERNAME}{TAB}{PASSWORD}{ENTER}
Nincs benne semmi kínai, egyszerűen ezeket a műveletsorokat hajtja végre, kitölti a username adatait nyom egy tabot, a password adatokat majd nyom egy entert. Viszont ha nekünk egy vagy több tab kell hogy a kurzor a felhasználóinév szövegdobozba kerüljön, akkor annyi {TAB}-ot kell a username elé írni. Viszont ez böngészőnként változhat. Én operára keepasst használom, lastpasst meg firefoxra és chromera, internet explorert meg egyáltlaán nem használom.
Miután mindent beállítottunk és az adott odlalon vagyunk amit reményeink szerint jól állítottunk be keepassban akkor csak az adott billentyű kombinációt kell kiadni Ctrl+Alt+A, vagy ha adtunk neki egyedit, akkor azt. És látni fogjuk, hogy a keepass 1-2 másodperc alatt gyorsan kitölti a dolgokat karakterenként haladva és be is léptet minket arra az oldalra.
Az Iron Maiden énekese minap teljesen kiborult színpadon a zenekar egyik koncertjén Washingtonban. Éppen jött volna az El Dorado című új daluk premierje, mikor Bruce Dickinson elkezdett bocsánatot kérni azoktól, akik letöltötték az ingyenes számot a honlapjukról, mivel az szerinte…..
A Dropbox közösségi fájlmegosztó szolgáltatás januárban már elérte az impozáns 4 millió regisztrált felhasználót. Ám minden bizonnyal befektetői (köztük a hírhedt Sequoia Capital) további nagyarányú felhasználószám-növekedést szeretnének látni. Valószínűleg ennek…..
Hiába na, erre van kereslet. Mindenesetre izgatottan várjuk a telejsen új kezdeményezést a világpiacon, bár nekem lennének tippjeim, gondolom nem tv-n keresztül húznak le, hanem...
Scythe 2009.10.05 22:37:44
@Lord_Cica: Előszőr a képeket néztem azt hittem John Locke a lostból. XD
A rafkós úr mozdulatlanságig összetekeri a felhasználót, aztán alibiből igazít, és rámarkol! Nagyon jó arc!Akcióban (Sajnos nem a képen történtek, csak ő, akcióban): ..
Ezeket a barmokat látni kell, a vicceskedő bevezető dumát is megspórolom, hisz aki képes a homlokára tetováltatni, az jó eséllyel valami orbitális faszságot fog rárakatni.      ..
Scythe 2009.10.05 22:08:56
@vampierre: Nem mert egyik sincs rátetoválva. Amit 56-os zászlónak néztél az india zászlaja, amit címeres zászlónak az meg az indiai nemzeti kongresszus zászlaja és nem magyar címer van rajta hanem egy tenyér.

www.iloveindia.com/national-symbols/pics/indian-flag.jpg

commons.wikimedia.org/wiki/File:INC-flag.svg
Subba Süket pornós 2009.10.01 11:00:00
Bár süket, rendkívül lelkes a csaj, és ezúttal jópont a Facial Abuse-nak, hogy teljes mellszélességgel kiállnak a csökkent munkaképességűek foglalkoztatásáért!..
Nem mindennapi látványt nyújt Chantal Biya, a kameruni first lady. Hányszor zavarhatták ki a rendezvényekről a külseje miatt? HAHA! A séró, és a chola szemöldök borzasztó khm bátor! Nyilván nem létezik olyan időszámítás ami szerint ő harmincnyolc éves, de minden információ…..
Scythe 2009.10.05 17:58:40
@Ben Zinkoot: Nekem is ez jutott eszembe.
Lehet náluk most került adásba az Egy rémrendes család sorozat, mint az araboknál a Knight Rider, aminek a filzenéjéből csináltak egy mixet nem is olyan rég. :D
Subba Rasszista Google! 2009.10.05 13:11:00
Most már tényleg gyanús a keresőóriás! Nem elég, hogy pár hete a fekákat diszkriminálta azzal, hogy a beírt fehér emberek ellopták a kocsimat helyett a fekete emberek ellopták a kocsimat mondatot ajánlotta, most a pakisztániak kerültek sorra: a why is (miért) szókapcsolat…..
Scythe 2009.10.05 15:15:04
@Lord_Cica: Congrat. Én meg rákerestem hogy működik. :P
Scythe 2009.10.05 15:24:26
@Dersu Uzala (Дерсу Узала): Ebből csak azt tudtuk meg, hogy az lehet rasszista aki ilyenre rákeres, mivel a program csak a népszerű keresett kifejezéseket ajánlja fel, ezért a googlet nem lehetne perbe fogni rasszista ügyben. :)
Újra elővettem a régi klasszikust, hogy kitérjek az eddig be nem mutatott dolgokra. Csak úgy nézd meg, ha már láttad a régi Mesterlövész videókat!  ..
Scythe 2009.10.02 20:56:49
Kevés dolog váltott ki itt a blog történelmében olyan hisztériát, mint a Mesterlövészből megismert, rettenetesen ronda Stella. Úgy látszik, a gazdasági válság őt is elérte, mert még mindig jól fogyó Mesterlövész ide vagy oda, neki is ki kell fizetnie valahogy a…..
Scythe 2009.10.02 20:55:17
Nos, lassan véget ér a 24 órás Firefox3 kampány. Ha minden igaz, összesen több mint 7,8 millióan töltötték le a rekordkísérlet idején a Mozilla új böngészőjének hivatalos verzióját. A magyarok kiválóan szerepeltek: több mint 76 ezren nyomtak a letöltés gombra 24 óra…..