SZESZEGO 2024.01.02 00:01:32

Egységes az univerzumunk. Én abban az emberi univerzumot vizsgálom. A társadalmi kölcsönhatás kvantumosságának a bemutatására a népesség alakulására térek ki. Az anyag kettős mivolta az emberi világban is feltárható.
A kölcsönhatások két elméletét (hullám és részecske) alkalmazom egy népességi makró állapotra: ez legyen egy demográfiai piramis, mondjuk Magyarországon, 1950-ben.

www.populationpyramid.net/hungary/1950/

A fenti ábra bal és jobb oldala sajátos tér- és idő dinamikát mutat be.
A bal oldal a Magyarországon 1950-ben megszámlált népességet ábrázolja 5 éves korcsoport megoszlásban. Az ábrában adott a tér”pont”, és adott az idő”pont” is. De csak első megközelítésben látunk pontokat, nyilvánvaló, hogy a korfában szereplő emberek azok, akik 1950-ben még élnek, és akik 1950-ben már megszülettek. Azok, akik úton vannak, már nem láthatók vagy már kiléptek, nem láthatóak. Múlt és jövő is belefoglaltatik virtuálisan az ábrába.
A tér- és időpontok már a kijelölés által tartalmaznak tartományt is. A tartományon (mennyiségi jellemzők) túl a példámban a térnek és az időnek is tartama van. A tartam az, aminek a tere- és aminek az ideje éppen „fut”.
A mondandom ezzel az, hogy a tér és idő – mint ismert - nem keret. Az összefüggés éppen fordított. A tartam az, ami a terét és az idejét kijelöli.
A tartam továbbá más a makró állapotokban, mint a mikróban.
A népesség ábrám makró állapotot mutat be (a korszerkezet szerinti makró állapotot). Az mikró állapotokból áll össze. A mikró állapotok nem vezethetők le a makró állapotból, mert a mikró állapotok a maguk „szempontjából” maguk is makró állapotok, sajátjuk a tér- és idő tartamaik. Az 1975-ben születetteknek az időtartama nyilvánvalóan sokkal több, mint az 1975-ben születetteknek. Más tehát az idejük dinamikája is, lévén eseményekről van szó. Az eseményeknek története van, tehát saját múltja, jelenje és jövője van. Az esemény egy hullámtartományon belüli, akkor is, ha egy időpontra van vetítve. Az emberek a demográfiai piramisban a részecskék. akiket az adott pozíciójukban információ szegényen kezelünk.
Az egyének a demográfiai piramisban nemzedékeknek is a tagjai. A nemzedékek egymásba fonódóan egymást követik, amikor az egyik nemzedék már lefelé tart a pályáján, a másik nemzedék éppen felfelé tör. Az egymást követő nemzedékeknek hullámmozgása jön létre, mely hullámok szuperponálódnak. Egészen másképpen nézne ki a népesség piramisunk, ha az nem az 5 évenkénti korcsoportokat mutatná, hanem a nemzedékek egymásutánjainak a váltását rajzolná ki egy ábrában. Ez esetben a hullámmozgás másfajta népesség állapotokat rajzolna ki.
A népességnek több geometriája is van. Ez nem csupán szemléleti kérdés, mert mindegyik geometria a népesség valóságát ábrázolná, más- és más tulajdonságai szerint. A népesség geometria egyfelől hullámmozgásokból és azok adott kvantumok (korcsoportok, generációk, gyermek vállalás időzítése stb.) szerinti szuperpozícióiból rajzolódik ki. A mikró állapotok más szempontból maguk is makró állapotok. Adott népesség jellemzők szerinti csoportok, kvantumok. Ezen kvantumok között továbbá összefonódások vannak, tehát a népesség valójában kvantumosan viselkedik
Az emberi univerzumban a kölcsönhatás szükségszerűen kvantumos (az ember társulásos létéből következően). A fizikai kölcsönhatással szemben az alapvető különbséget én a kölcsönhatás közvetítésében látom. Az nyilvánvaló, hogy a közvetítő az emberi univerzumban nem a fény. Az is nyilvánvaló, hogy minden egyes ember egy élő univerzum. Ha ez így van, hogyan lehetséges, hogy – mint a népesség ábránkból is látható – a születéseknek és elhalálozásoknak szabályszerű (vagy a szabályhoz képest eltérő) rendje van. (a II. vh. utáni népesség veszteséget meglepően gyorsan helyreállították a nemzetek, lásd a bébiboomok nemzedékét).
Ezek után az a kérdés, hogy a makró állapotok törvényszerűségeit az emberi cselekvések hogyan képesek követni? Ehhez az emberi- közösségi közvetítő rendszerek kérdésének teljesen új területére kellene lépnem. Itt csak azt jelzem, hogy a pénz egy ilyen rendkívül talányos közvetítő eszköz.
A kölcsönhatás és közvetítés kérdésében én azt kívántam hangsúlyozni, hogy a tér- és az idő a társadalmakban tartományokra és tartamokra vonatkozik. A térnek és az időnek ezért van egy – az emberi univerzum ilyen - harmadik dimenziója: ez pedig a tartam. Minél jobban közelítünk nagyobb makró állapotok felé, annál több információt veszítünk el a tartamokat illetően. Minél inkább szűkítem az információt, annál kevésbé jelenik meg a tartam a tér- és időelméletekben. A tartam tarthat a végtelenhez, de megítélésem szerint nem lehet nulla.
Ebből következik, hogy az anyag hullám és részecske természete egy és ugyanarról szól, csak az információ vesztés mértéke más. Minél kevesebb az információ, annál inkább mutatható ki a hullám természet. Minél több az információ, annál inkább jelenik meg a részecske „magában”. Az emberi univerzum nekem ezt sugallja.

SZESZEGO 2024.01.02 18:13:46

Köszönöm a választ és a jogos kérdésfelvetéseket. Tovább gondolásra serkentenek.

A fizika által alkalmazott téridő fogalom univerzális. Az ember ennek az univerzumnak a része. Ebből következően én élek a visszakérdezés jogával: miért nem alkalmazható az emberi létre a fizika téridő fogalma? Az esemény miért nem lehet emberi esemény a téridőben? A relativisztikus megfigyelő miért nem lehet az ember?
A fizika alkalmazza az idő fogalmát. Mi az idő definíciója a fizikában? Az általam ismert leginkább elfogadott definíció: az idő nem létezik, az csupán segédfogalom a fizikában. Ebből számomra az derül ki, hogy a fizika fogalomrendszerében az idő – bár alapvető fogalom – még sok bizonytalanságot tartalmaz. Ez a filozófiai és fizikai közötti összefüggések kérdéskörét veti fel számomra.
A népességre csupán alkalmaztam a fizika téridő fogalmát. A népesség esetében a megfigyelő Magyarország területét (három dimenziós) adott időben (1950), vagyis az idődimenzióban szemléli. Az esemény a népesség. Ezzel szembe lehet vetni a végességet, de a végesség egy folytonosságon belüli végesség. A népesség területi és időbeli eseményei folytonosak. A megfigyelő nézőpontja véges, és ezáltal az is, amit lát.
Az emberi univerzumban az egység az ember, illetve annak kvantumos összefonódásai (népesség, család stb.) Az univerzum alatt azt értettem, hogy az ember maga is makrovilág, amely belső és külső kölcsönhatásokban létező egység. Lásd például a család esetében a család a megfigyelő, az definiálja az ember mibenlétét (szülő, gyerek stb.) a családban.

Mindezzel csak azt emelem ki most, hogy az emberi univerzumban sincs abszolút vonatkoztatási pont. (Ez számomra fontos lételméleti -filozófiai – kérdéseket vet fel.)

Teljesen egyetértek azzal, hogy a makró állapot szoros összefüggésben van az entrópiával. Ugyanígy a mikró állapot a bizonytalanság elvével. A pénzelméletemben ezt fejtem ki mostani munkámban.
Ami a makró és mikró állapotok és az információ gazdagság kérdéskörét illeti, én az információ vesztésre (mennyiségre) helyeztem a hangsúlyt a két állapotot összevetve. Ez azonban valóban információ minőségi kérdés (is). Az információ minőségét a megfigyelő vonatkoztatási pontja definiálja. Lásd a család (makró) által definiált családtag az egyén szempontjából számos információ vesztéssel jár.

Az élet ezért „színház”, vagyis művészet. Nem megoldásra váló egyenlet.

SZESZEGO 2024.01.04 23:35:51

A válaszom a felvetett kérdésre – mi a tér és az idő a társadalomtudományban – az volt, hogy a fizika fogalmaival tud a társadalomtudomány élni, kiindulva abból, hogy nincs két világ, tehát e fogalmak a társadalomban is alkalmazhatóak.
Mivel tény, hogy a évszázadok során a gyorsan fejlődő természettudományok élesen leváltak a társadalomtudományokról, a társadalomtudományok legfeljebb segédtudományként tudják felvetni a lét két alapfogalmát, a teret és az időt, tekintve a fizika évszázados kidolgozottságát e tekintetben.
A válaszom a felvetett kérdésre – mi a tér és idő a társadalomtudományban – az volt, hogy a fizika fogalmaival tud a társadalomtudomány élni, kiindulva abból, hogy nincs két világ, tehát alkalmazható.
A gondolkodás menete a társadalomtudományokban sem lehet egyszerűbb, mint a fizika esetében. Newton mozgás törvényei úgy indították útjára a fizika szédületes fejlődését, hogy Newton számos leegyszerűsítéssel élt. Mégpedig éppen az anyag, a mozgás, a tér és az idő kölcsönhatásának a kérdésében. Newton nagyon bölcsen éppen a leegyszerűsítés erejével élt, például az abszolút vonatkoztatási rendszer (tér és idő) feltételezésével. Ezen túl azt a kérdést, hogy mi mozog – mivel mélyen vallásos volt - nem a mai materializmus alapján értelmezte – (mi szerint az anyag az, ami mozog). Annyit mondott, hogy van, ami mozog (teremtett létből eredendően). Ami mozog, annak tömege és impulzusa van (következésképpen mozog). A kérdés tehát nem az volt számára, hogy mi mozog, hanem miért változik állandóan a mozgás.
Bár még ma is sokan úgy látják értelmesnek a kérdésfelvetést, hogy mi az, ami mozog, a korábbi tanulmányaid körüli viták éppen arról folynak, hogyan lehetséges, hogy te a mozgásból látod levezethetőnek az anyagot (ami mozog).
Mivel az emberi világban eleve minden relativisztikus (lásd a különféle pénzek egymáshoz viszonyított értékét és a kényszeres abszolút vonatkoztatási rendszer hiányának problémáját – sőt drámai történéseit), már eleve az is kérdés, hogy mi az, ami mozog. (Arra a kérdés, hogy mi a pénz, bár naponta használjuk, nincs megközelítő válasz sem, hiszen még a funkciói is drámai meglepetéseket okoznak).
A társadalomtudományban pedig még nincs meg az az alapozás sem, amit Newton adott a jó kérdésfelvetéshez. Ezért láttam úgy, hogy a népesség demográfiai korfái alapján bemutathatok egy, a feltételezésem szerint jó kérdésfelvetést. Arra lettem figyelmes, hogy a világon bárhol és bármikor a demográfiai korfák piramis alakúak, vagyis törvényszerűség jelenik meg a demográfiai szerkezet piramis alakjában (kiemelem a kérdésedre, hogy a geometriájában). Bár a világon a több milliárd ember mindegyike véletlenszerű eseménynek tekinti a születéseket és a halálokat – mégis a véletlenek összerendeződnek egy kor szerinti piramis alakba. Tehát kialakul egy szuperpozíció. Annak megfelelő időzítésekkel, hullámmozgásokkal, ritmusokkal. Másképpen ez nem is lenne lehetséges. Ezt érzékeltettem. A népesség piramis tehát olyan geometria (tér), ami tér és idő közötti transzformációkkal jöhet csak létre.
Megértem, hogy egy blog nem elégséges ahhoz, hogy egy társadalomtudós a társadalmi mozgás kérdésében számíthasson a jóval magasabb absztrakciós szintek világába emelkedettek empátiájával. Így felvetéseid mutatják, hogy értetlenül hagyott, hogy a mi mozog kérdését demográfiai szak kérdés boncolgatásával indítottam. Így nem világlott ki, hogy a demográfiai piramis értelmezéséhez szükségem volt a tér és idő megfelelő kezelésére is. Míg az Newtonnál az abszolút tér és idő lehetett, addig a demográfiai mozgásnál magától adódik, hogy a demográfiai piramisok rendje kizárja a tér és idő abszolút voltát.
E néhány sorral is csak azt kívántam bemutatni, hogy indokolatlannak látom azt a kritikát, hogy csupán „szavak szintjén” alkalmaznám a fizika fogalmait. A fogalmi tisztázásokban éppen, hogy számítanék a segítő kritikára.