Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tata_

0 bejegyzést írt és 157 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
                       „Az biztat, hogy van olyan – ritkán, de van – hogy képes teljesíteni az ágyban és élvezi is. De ha egy férfiben nincs vágy, nos, az eléggé látványos...” - a pasi szereti a barátnőt, sok mindent meg is tesz a kapcsolatért, csak a szex része nem tökéletes. Ő ilyenkor azt…..
Tata_ 2019.10.29 15:31:22
@Örömhernyó: ne magadból indulj ki, 40 körül semmi probléma, ez a legszebb férfikor. Talán annyi a változás, hogy gyerekek mellett napközben kevesebb esély van a nőm feldobni az ebédlőasztalra vagy a mosógépre. De ha ellejt mögöttem, miközben megcirógat itt-ott, vagy belesúg a fülembe, hogy mit tenne velem alkalomadtán, a farmerom majd' kiszakad egy pillanat alatt.
55-60 év felett kezdődhetnek problémák, de addig nem hiszem, hogy a kor játszana szerepet a diszkfunkcionalitásban.
                        Régen úgy volt, hogy egy családos ember maximum más családos emberekkel járt össze egy-egy kerti partira, nem pedig egyedül, napokra lelépve a haverokkal. Levélírónk a konzervatívabb kapcsolatok híve, így nem érti kolléganőjét, akinek megszűnik az önbecsülése, amíg a…..
Tata_ 2019.10.18 22:42:55
@EGY a Queen: lehetek gonosz egy kicsit? Ha már az előbb végletekben való gondolkodással "vádoltak" meg, akkor legyen: lehetsz baromira empatikus, de egy születése óta vak ember bőrébe sohasem fogsz tudni belebújni. Ha Exilis skáláját elfogadjuk, akkor 8/10-es nőként egy 3/10-es bőrébe nem fogsz tudni belebújni, túl nagy a szakadék.
Tata_ 2019.10.19 10:06:50
@MsIreneAdler: "Egy férfi, ha csupán csak ápolt már nem veszett fejsze nyele." - Ezt kiegészíteném, ha megengeded: Egy átlagos férfi, ha...

Ahhoz, hogy a szövege és a humora érvényesülhessen, szóba kell vele állnod. Ez egy ronda palival kevésbé esélyes. A fiatalkori traumák miatt ezek az emberek általában nem szövegládák, persze akadnak kivételek.
                       „Valaki vagy akar gyereket, vagy nem, ha ingadozik, meg alkudozik önmagával, az megint nem kerek” - Nincs olyan, hogy lehet, hogy akar valaki gyereket. A lehet mögött mindig nem van, de a pasik ilyenkor szokták néha bedobni a jelenleg szót is, amitől egy darabig megnyugszanak…..
Tata_ 2019.10.14 12:16:15
@Womb Rаider: Abban mondjuk igaza van, hogy a baba mellett a férj háttérbe szorul. Mondhattok bármit, de ez így van. Nyilván oka van, hiszen a férj jobb esetben önellátó, nem kell pelenkázni, szoptatni, ringatni. Ezt egy normális egyed természetes folyamatnak éli meg, hiszen a babának gondoskodásra van szüksége, és ez a nő rengeteg energiáját felemészti, kevesebb jut a férfinak. Mindazonáltal a sok lemondást bőven ellentételezi a gyermek.
Az pedig már a nőn múlik, hogy anyagéppé lényegül át, vagy próbál időt szaktani a férjére is. Moonshadowból ömlik a keserűség, nem volt szerencséje, vagy nem mérte fel, hogy a gyerekvállalás végérvényesen megváltoztatja az életüket.
                        „Sajnos nem fogta fel, hogy nem az a megoldás, hogy ő hisz és erőltet valamit, majd a hallgatásával fojtogat, meg úgy érezze, neki bármit lehet” - a csaj türelmes volt a pasi számos húzása ellenére, végül az volt az utolsó csepp a pohárba, amikor a csávó kérvényezte a…..
Tata_ 2019.10.10 19:12:56
@MsIreneAdler: a bizalmát elveszthetem, ráadásul még nem tudom, hogy képes lennék-e rá. Több infó kell. Nyitottan állok hozzá, ez is egy lehetőség valami újat megtapasztalni, meglátjuk.
Tata_ 2019.10.11 08:26:33
@MsIreneAdler: túl sok infót adtam már ki magamról itt, ha olvasná, rám ismert volna, ergo úton lennék Rómába néhány oktávval magasabb hanggal. :)
Tata_ 2019.10.11 09:32:49
@Womb Rаider: Ez bizonytalan terep. Nagy előnye, hogy új dolgokat lehetne kipróbálni megcsalás nélkül, de próbára is tenné a kapcsolatunkat. Mi van akkor, ha egyikünk belevetné magát, mert annyira kellemes tapasztalatokkal gazdagodott, a másikunknak viszont nem fér bele, féltékenykedni kezd?
                       Állítólag minden érett férfi életében van havonta egy nap, amikor mindenképp ki kell tombolnia magát valahogyan, vagy kocsmázással, vagy valami extrém sporttal. Ilyenkor mogorva, nem lehet lebeszélni terveiről, ingerlékeny és mindenen kiborul. Levélírónk ezt tömeges…..
                       „Volt egy teljesen értelmes, udvarias ügyfelem. Lett egy gazdag embere. Már kapásból máshogy állt hozzám, másként kezelt, alacsonyabb kasztból származó lettem a szemében” – érdekes, ám örök kérdést tesz fel Posztolónk: miért változtatja meg egy nő személyiségét gyökeresen a…..
Tata_ 2019.10.11 08:32:28
@Somogyi József: Nem. :)
Van egy csomó dolog, amiben érdemes elmenni a falig. Az arany középút egy biztonságos posvány, mindenféle kockázatvállalás nélküli unalmas fostenger.
Tata_ 2019.10.11 09:07:11
@Womb Rаider: Nyilván nem bankban kell tartani, de alacsony kockázatú befektetésekkel már nem fogod felélni a vagyonod, jut is, marad is az utódoknak. De ez az összeg eléggé utópisztikus a népesség 99,8%-a számára, erről a blogról tippre csak yachtos Edit rendelkezhet ekkora vagyon (vagy ekkora vagyonú férfi/ak) felett... :'-D
Tata_ 2019.10.11 09:21:27
@Womb Rаider: Nem baj, hiszen nem a pénz a cél; a bankoknál nem kell okosabbnak lenni, mert eleve kiemelt ügyfél vagy, a bankárod összeállítja az igényeidnek megfelelő portfóliót.

A hajóra @Egy a Queen-nél kell jelentkezned, én elbuktam, pedig visszautasíthatatlan ajánlatot tettem... :(
                        Posztolónk egy ideje próbálkozik egy helyes nővel, a sok pozitív dologba mindössze egyetlen tény rondít bele: a csaj exe pont akkor bukkant fel, amikor ők ismerkedni kezdtek. Ő csalta meg a nőt, majd azzal védekezett, hogy jogosan tette. Csakhogy nincs jogos megcsalás.      …..
Tata_ 2019.10.09 10:36:14
@EGY a Queen: igazad van, erre nem gondoltam. Mondjuk nekem a szex közbeni hányás kimaradt, de okvetlen bepótolom. ;)
Tata_ 2019.10.09 11:04:07
@Egy a KING: jaja, most kezd kinyílni a csipám, tanítsatok! Attól nem tartasz, hogy hirtelen felindulásból ráharap?
Tata_ 2019.10.09 11:17:36
@Egy a KING: és az, hogy telibehányod a fejét és a száját, az erősíti a köteléket? Ez is egy szeretetnyelv? Az időzítés is fontos, vagy a csúcs előtt bármikor okádhatsz, és a nő az első meglepetés után vállat von és folytatja?
          „Ha nekem megfelelő és boldog vagyok benne, akkor minden jó, az évek meg csak számok” - ám se a szülők, se a barátok nem értik ezt a frigyet. Levélírónk eddigi tapasztalati szerint a korabeli férfiak vagy csak egyetlen dologért keresnek kapcsolatot, vagy türelmetlenek és túl lazán veszik…..
Tata_ 2019.09.21 19:10:47
@El Amante: nem értem a nőket. A 30-as gyerekes nő bevállalása roppantul önző és logikus lépés egy 40 körüli pacáktól, ti mégis elolvadtok emiatt. [fejetvakar]

1. 40 körül, gyermekekkel a hát mögött ki akarna újra belevágni, és lemondani egy csomó mindenről 14-16 évig? A gyerekes anyák jó eséllyel már nem akarnak újra szülni, lehet élvezni egymást.
2. 40 körül ki az a retardált, aki komoly kapcsolatra 20-25 körüli korosztályból választ? 15 év múlva lapátra kerül, ha mégsem, akkor se lehet nyugodt, ha az asszonyka túlórázik. 25 év múlva pedig szépen bezsuppolják egy otthonba. 5-10 év korkülönbség még nem gond, de ennél több garancia az időskori magányra. Persze vannak kivételek, tele a könyvtár az ilyen sztorikkal, Denise, Romagna, Julia címlappal.

@TSEPKE: ne keseredj el eme tehetetlen elemen, jó téged olvasni.
                       „Nem csaltam meg, nekem a többi nő idegen, sosem voltam áruló kapcsolatban. Azt hittem, ami köztünk van, egy életre szól” - Amikor egy házasságban az egyik fél hirtelen megváltozik és már nem lehet vele beszélni, hiába szereted őt, valamit lépni kell, ha nem akarsz idegileg…..
Tata_ 2019.09.06 18:23:25
@PPK™: kurva fáradt lehetek, de nem látom, hogy több éves lenne a gyerek. A szülés után jött a változás, a csávó fél éve dugott utoljára, ergo a gyerek kb. 3-4 hónapos lehet, persze tévedhetek.

Jó esetben tényleg pozitív a változás, de a poszt eléggé a rossz irányt mutatja, ami simán lehet depresszió is.

Ne magadból és a környezetedből indulj ki. Rengeteg csaj vállal be gyereket csak azért, hogy változást hozzon az életébe/kapcsolatába. Ezek idióták, nem gondolnak a következményekre. A poszter neje is lehet, hogy ilyen flepnis. Dehogy védem az idiotizmust, a gyerek a legnagyobb felelősség az életben, rohadtul nem szabadna bevállalni, ha nincs meg a stabil érzelmi/anyagi háttér.

Láttam már olyan csávót, aki egy szalmaszálat nem tett keresztbe otthon, csak a munkából hazaérve ledöglött a TV elé egy sörrel a kezében. Amikor jöttek a gyerekek, akkor is ez maradt a program. Egyszer aztán asszonyka hajában nyúlós fehér anyagot talált, azontúl a kocsmában nézte tovább a TV-t, és nem értette, hogy miért kapott szarvakat. Mondjuk megnyugtatta magát, hogy "minden nő kurva", és ivott tovább. Ha a poszterünk is ilyen karakter, akkor nem csodálkozom a sztorin.
„A szűk családi köröm ismeri, és az elejétől fogva úgy látták, hogy esetlen és nekem kell irányítani mindenben, ha azt mondom neki, állj be a sarokba, ő odaáll” - Sokan inkább maradnak egy meddő kapcsolatban, mintsem egyedül legyenek, vagy a szakítással megbántsák a másikat, ám Posztolónk nem ilyen.…..
Tata_ 2019.09.04 15:07:33
@anyádat is!: Na végre, egy "elégedett" ügyfél a sok marketingposzt után!
Kíváncsi lennék, hogy mennyi ideig voltál regisztrálva, és ezalatt mennyi randit sikerült összehozni épkézláb nőkkel? Nekem ez az egész internetes társkeresés kimaradt, így elképzelésem sincs, hogy mekkora esély van a netről normális kapcsolatra.
Tata_ 2019.09.04 15:27:23
@Plüsscicus: Mármint neki semennyi, vagy senkinek sincs esélye?
Tata_ 2019.09.04 16:08:39
@MsIreneAdler: Így pályán kívülről furcsa kettősséget érzek. Egyrészt régen könyvtárban, buliban nem volt nehéz dolog ismerkedni, hiszen volt fedés az érdeklődési körben (olvasás, zene, stílus). Eleve előnyösebb volt a személyes beszélgetés, mert ha nem is volt kiemelkedő arcberendezésed, a dumával lehetett érvényesülni.

A neten csekkolod a képet, és már be is kategorizáltad anélkül, hogy beszélgettél volna vele. Jóval nagyobb így a felhozatal, de jóval nagyobb a lemorzsolódás is, ahol esélyt sem adsz/kapsz. Arról nem is beszélve, hogy a kép mennyire valós.
„Mikor pedig végre hosszas munkával sikerült becsábítani, kiderült, ami addig is egyértelmű volt: hogy életem szerelme teljesen impotens” – És nem Levélírónk külleme miatt, ennél sokkal összetettebb a dolog. Mert hiába az összhang és a sok közös téma, ha egy dogmatikus vallás közétek áll.…..
Tata_ 2019.08.30 11:51:14
@Daenerys Targaryen: vitatkoznék. :)
Ha hosszabb távra tervezel, akkor érdemesebb ráhangolódni a partnerre, és nem célszerű 2 órás beszélgetés után egy vadidegennel megdugatni magad. 2 randevú után már nagyobb esélyed van kiszűrni azokat a jellemhibákat, amik no go-t jelentenek a kapcsolat szempontjából. Továbbá lekopnak azok a karakterek is, akiket csak egy kóbor numera motivál, de több időt és energiát nem akarnak beletenni.

Abban az esetben, ha a szex a legfontosabb, és nem érdekel, hogy mi lesz a folytatás, természetesen érdemes kézfogás helyett rámarkolni a szerszámra.
Tata_ 2019.08.30 13:24:11
@erkölcsi hulla: tök jó lenne, a második randi pedig lehetne a nemibeteg gondozónál.
„Sokáig azt hittem, ők A Minta Pár, de már világosan látom, hogy a konfliktus gyökere az, hogy nincsenek egy szellemi szinten” - Tényleg olyan világot élünk, ahol a párok inkább rögtön szakítani akarnak, mintsem leülnének megbeszélni a dolgokat? Posztolónk szerint igen, és ha két ember nem…..
Tata_ 2019.08.29 15:32:11
@exilis: Ezt mondjuk nem értem, hogy miért jó 40 felett újra kezdeni az egészet. A kapuzárási pánik vagy az unalom lehet a mozgatórugója annak, hogy tönkreteszi a teljes család életét az, aki borít?
„ Lényegében ma egy nő mindent megtehet, és a férfiaknak kell alkalmazkodni, különben repülnek ” - Posztolónk még emlékszik azokra az időkre, amikor a nőkben még akadt egy kevés realitásérzék, lehetett velük hülyéskedni és szót érteni. Mára a barátságos Lányok eltűntek és megjelentek a Nők, akik a…..
Tata_ 2019.08.26 17:27:56
@Sally and Billy: Hmm... 10-12 órát lenyom az ember a munkahelyén, elmegy bevásárolni, hazaér, elpakol, gyerekekkel játszik, füvet/sövényt nyír, kikérdezi a házit, megeteti a kutyát, beszélget a feleségével, majd felveszi a kötényt és nekilát sütni/főzni, takarítani, gyerekeknek mesét olvasni, lefektetni őket, zuhanyozni, összegyűrni a lepedőt az asszonnyal, és végül olvasni egy jót. Aha. Nem logikusabb a munkamegosztás? Nem jobb, ha az főz, aki ért hozzá?
Tata_ 2019.08.27 12:01:46
@Sally and Billy: Értem és tiszteletben tartom a véleményed, de nem teszem magamévá.

Egyrészt nem kell minden nap főzni, takarítani meg pláne nem. A felsöprést/felmosást elvégzi a robot, a gyerekek elpakolnak maguk után, a mosógép/szárítógép megtöltésébe sem kell órákat beleölni. A vasalás szívás, de heti egyszer kerül rá sor.
Az alap dolgok elkészítése nyilván nem skill kérdése, egy tésztát megfőzni, majd nyakon önteni túróval-tejföllel, mákkal vagy sajttal-tejföllel nem tart sokáig. Szintúgy a sütőbe tolni a hasábot félkész pulykatallérral.

A fenti feladatok alig emésztenek fel időt, nem hiszem, hogy érdemes lenne kardoskodni a felosztás mellett, főleg úgy, hogy kevesebb időt töltök otthon, mint a feleségem.
Tata_ 2019.08.27 14:14:00
@Sally and Billy: Basszus, most visszaolvasva igazad van. :D Most leülök, és leírom százszor: fáradtan nem kommentelek. Fáradtan nem ko...

@Daenerys Targaryen: igaz, de nincs mindig idő rá.
„Az érzelmeimet kövessem, vagy engedjem el, és vállaljam a kockázatát, hogy mi lesz ha egyedül marad, és én nem leszek vele egy jó darabig?” - A páros egy ideje külföldön dolgozik, de a pasi nagyon hazavágyik már, és a pánikrohamai sem a maradást ösztönzik. Levélírónk azon töpreng, vele…..
Levélírónk már többször eljutott oda, hogy szakítani kéne, de amikor rászánja magát és szóba hozza, a pasi hirtelen felértékelődik a szemében, felerősödnek az érzelmei és képtelen rá. Ilyenkor markánsabban érzi, hogy szereti még. Mi veszett el és mi az, ami még menthető ebben a…..
Tata_ 2019.08.22 01:55:10
@El Amante: Havi egy??? Forrást tudsz linkelni?
Ez, bocsáss meg, de marhaság. Ne a saját életedből indulj ki. Heti 2 alkalom az átlag 10+ éves kapcsolatokban, ami szerintem így is kevésnek tűnik.
Tata_ 2019.08.22 11:16:46
@El Amante: ha valóban havi egy az átlag, akkor az már nem kapcsolat, hanem barátság némi extrával. Egy normális kapcsolatban sosincs elég szex, és nem a kedv, hanem az alkalom hiányától (itt a házasságra gondolok). Hová lenne az ember önbecsülése és önbizalma, ha nem érzi, hogy kívánják?
...bár jó helyen van az a gyanakvás ott, ahol van, hiszen a készenlét megkönnyíti az esetleges későbbi csalódást, ha a pofonok súlyát nem is tudja mérsékelni. A pasi azt állítja, hogy minden kapcsolatot megszakított már az exével, de amikor a jelenlegi csaja megnyilvánulásait hozzá hasonlítja,…..
Tata_ 2019.08.16 22:20:26
@Janed0e: :D
Nem ezt írtam. Még egyszer: tegyük fel, hogy szeretném ugyan, de nem hajlandó nyelni. Ok, ez neki undorító, megértem és nem erőltetem.
Kompromisszum: szájába, arcára, mellére mehet? Oda sem? Szóljak, ha közel a csúcs, mert akkor elhúzódna, nehogy kontaktust teremtsen a cuccal, ami ugyanúgy belőlem jön, mint pl. a nyálam? Esetleg a végén rámhagyja, hogy befejezzem, nehogy hozzáérjen? Akkor a nő kuka. Hiába adott bele apait-anyait a csúcsig, ha a végét ennyire elcseszi. Mint egy finom ebéd: isteni leves, mennyei főétel, de sugárban okádsz a desszerttől. Ennéd ezt minden nap? Komolyan?
Tata_ 2019.08.16 23:37:30
@Janed0e: persze, akárcsak a korábbi hozzászólásaidat. Te elolvastad és értelmezted, amit én írtam? Konkrétan a hozzászólásod feletti kommentemet is?

Abban egyetértünk, hogy egyik félnek sem KELL megtennie, amit nem akar, nincs rabszolgaság. De azon ne csodálkozzon senki, ha alapvető dolgok visszautasítása miatt véget ér a kapcsolat. A kulcsszó a kompromisszum. Minden párkapcsolatban rengeteget kell kötnünk.

A pornónak ehhez semmi köze. Ki a franc akar pont a csúcs előtt a farkát szorongatva zsepiért rohanni, mert a nője undorodik a spermájától? Fordított helyzetben neked a vágyaid netovábbja volna, ha a palid abbahagyná a nyalást és csak kézzel folytatná, mert undorodna a nedveidtől? Mit szólnál ahhoz, ha az orgazmusod pillanatában finnyogva kirohanna arcot mosni és gargalizálni?
Tata_ 2019.08.19 12:51:27
@kispotzak: Nem értetted félre, szerintem eléggé világosan leírtam a véleményem. Az a baj, hogy Jane - a jelek szerint - nem fogadja el mások érveit, keresi a rést a pajzson, hogy lesújthasson.

A nők döntési szabadságát tűzte a zászlajára, amivel egyébként egyet is értek, de azt nem akarja elfogadni, hogy minden döntésnek következményei vannak. Fekete-fehér helyzetekben gondolkodik, ami nem használ a vitában. Az orális szex nem ajándék, amit a nő ad, ha akar, de csak és kizárólag oly módon, amit ő megfelelőnek tart, hanem a szexuális élet szerves része, amire a partnerünknek való örömszerzés vágya hajt.
„Bizonyos nők ma már jóval az átlag férfiak felett állnak, ő meg abban hisz, hogy még ekkor sem a pasiknak kell megfelelniük a nőknek, hanem fordítva” - Bár Posztolónk csak kívülállóként lát rá erre a fura kapcsolatra, akkor sem érti, miért marad egy pasi egy olyan nővel, akire csak panaszkodni…..
Tata_ 2019.08.17 00:11:01
@TSEPKE: BéBé sztorija elkanyarodhat bármerre, csak fantázia kérdése. De a vagyonszerződés nem életszerű a bemutatott karaktertől. Te egy okos nő vagy a kommentjeid alapján (minden irónia nélkül), de ne kövesd el a hibát, hogy magadból indulsz ki.

BéBé karakteridegen vonása lenne, ha nem volna kitérdelt plüsspapucs, aki végre nőhöz jutott; nem akar újra éveket magányosan tölteni, ezért asszonyka csettintésére tenyészcsődörré lényegül át, nem ismerve fel a csapdákat a jövőben.

@Kedves Köz! A véleményeteket kutatnám: emelje fel a patáját, aki kötött már vagyonszerződést házasság előtt saját akaratából?
Tata_ 2019.08.17 00:47:57
@TSEPKE: a jó ég tudja. Minden ember más és más, különböző életszemlélettel, tapasztalattal, gondolatvilággal.

Ezekre az opciókra tippelnék:
1. Carpe diem. Élnek bele az életbe, tervek nincsenek, csak a most.
2. Szerelem dúl, az örökkön-örökké szemellenzője nem engedi feltenni, a "mi lesz akkor, ha kiszeretünk egymásból?" kérdést, ami persze velük sohasenem fog előfordulni.
3. Vagyonszerződés? Minek? Csupasz mindkettőnk segge, ugyan együtt hódítjuk meg a világot, de momentán a templom egere is Brunei szultánjának számít hozzánk képest.
4. Vagyonszerződés? Ezmiez? Kő' ám a fasznak, meg ügyvédre is kőccsek, meg még a közjegyző is belűlem tollasoggyon?
Tata_ 2019.08.17 01:05:18
@TSEPKE: :D Bár láttam én már karón varjút...

De azt hiszem, hogy aki alacsonyról fog padlót, az nagyobbat koppanhat, mint aki magasról esik. Aki már volt a magasban, az valahogyan odaért, így van minta/munkakör/családi támogatás az újrakezdéshez. Ha csóróként rántják ki a szőnyeget alólad, akkor esélytelen a felállás.
Vajon a minőségi időtöltés visszalopja a romantikát egy kihűlő félben lévő kapcsolatba? És mi a teendő akkor, ha a másik nem tud arról, hogy az érzelmeink már nem a régiek? Az illető az előző kapcsolataiban sokat sérült, átverték és kijátszották, a családja sem az a mintacsalád, így elég kényes a…..
„Nem tudok csak létezni valaki mellett. Össze tudnánk költözni, simán megoldhatnánk, de neki az úgy nem megfelelő” - a barátnő szerint a pasija számára ez a kapcsolat csak egy társadalmi kellék, egy háttérben futó alkalmazás, így nem tud komolyabban tervezni vele.   Ha esetleg nem tudtad: a…..
Tata_ 2019.08.10 20:42:06
@TSEPKE: sejtem, hogy mire gondolsz, de ma délután elég korrekt véleményeket és vitákat olvasok itt a blogon intelligens figuráktól.

Oké, akkor törjük meg a jeget :)

Nem gondoltam volna, hogy ennyi lemondással jár a gyerekvállalás.
Nem gondoltam volna, hogy az "én"-t és a "mi"-t ennyire háttérbe szorítja egy nyivákoló pelenkacsomag.
Nem gondoltam volna, hogy a feleségem 0-24-ben heti 7 nap a gyerekkel (gyerekekkel) lesz, és nincs lehetősége kimozdulni, nem tud egész nap felnőttekkel, az őt érdeklő dolgokról kommunikálni, a játszótéren is csak a gyerekekről, a rémtörténetekről és a tökéletes anyukákról folyik a szó (Tökéletes Anyuka: "az én gyerekem egy angyal, végigalussza az éjszakát, és a nap nagy részét is, sosem beteg, stb.", miközben a nejem a fáradságtól égő szemét próbálja nyitva tartani).
Nem gondoltam volna, hogy valaha is látom az arcán a csendes kétségbeesést, amikor huszadjára kel ki az ágyból éjjel a babát felvenni és ringatni, mert csak anya tudja megnyugtatni a babát.
Nem gondoltam volna, hogy egy babát ringatni a kézben egy órán keresztül fizikailag ennyire megterhelő, és basszus, a nők ezt egész nap csinálják!
Nem gondoltam volna, hogy a leginkább vágyott és remélt dolog az életében egy kiadós, zavartalan alvás.
Lehetne még hosszasan sorolni. De ha ezekkel egy férfi tisztában van, akkor tudja, hogy nem a válás, a beleszarás vagy a követelőzés a megoldás, hanem a segítség. Szerintem.
Tata_ 2019.08.12 10:14:29
@TheKillers: Rinya? Ezek tények egy nehéz időszakról, amin semmit sem befolyásol az, hogy nem érint mindenkit, akár önhibájából, akár azon kívül nem születik gyereke.
Tata_ 2019.08.12 13:52:01
@TSEPKE: Te Tsepke, nekem nagyon gyanús vagy! Nem lehet, hogy Te én vagyok, csak elfelejtjük bevenni a skizofrénia elleni bogyót? :D
Hogyan kell bánni egy érzékeny nővel, ha célt szeretnénk érni nála? Levélírónk jelenleg gőzerővel dolgozik a meghódítási projekten, mindenre odafigyelve próbálja kitapasztalni a lehetőségeket és feltérképezni a „Mit lehet és mit nem” zónákat. Ez azért nem egyszerű, mert a nő újabb és újabb…..
Posztolónk szerint a mai huszonéves pasik csak úgy elvannak, várnak valamire, és ha netán horogra akad valaki, semmit nem visznek bele a kapcsolatba, viszont rengeteg elvárásuk támad. Az előítéletek is erősen élnek bennük, így ha elérhetetlen nő kerül az útjukba, inkább lekezelőek lesznek…..
Tata_ 2019.08.10 18:46:34
@Sally and Billy: az enyémet már semmiben, régóta rám akasztották a foglalt táblát (a "Vigyázat, mély víz, csak úszóknak!" tábla mellé :) ).
Tata_ 2019.08.10 19:26:49
@El Amante: a kérdéseidre adandó válaszok attól függnek, hogy a fiatalkori énemre vagy a mostanira vonatkoznak?
alázat: a kapcsolattal szemben? A nővel szemben? Ez a szó szerintem kapcsolatra nem használható.
empátia: alapvető volt, most is az
mások segítése: alapvető volt, a sok rossz tapasztalat után így 40 környékén feltételesen igaz, ha nem a családra vonatkozik
becsület: a kapcsolatokban fiatalon ez khm, hogy is fogalmazzam, jelentett néha kihívást, most alapvető
tisztesség: ua., mint fent
kitartás: ua., mint fent
erőfeszítés: alapvető volt, most is az
Fiatalon a cél szentesített elég sok eszközt, erre nem vagyok büszke, de a múlt elmúlt.

Lehet, hogy meglepő, sőt az sem biztos, hogy igazam van, de sok nő nem akarja, hogy egyenrangú félként kezeld (persze nem az élet minden területén). Elvárja, hogy felnézhessen rád, hogy irányt mutass neki bizonyos kérdésekben, szeretik a határozottságot. Talán egy apaképet is bele akarnak látni a kapcsolatban levő egyedbe, ez pedig - valamilyen szinten - alárendeltségi, függő viszonyt feltételez. Ez egyébként a harcos feministákra is vonatkozik, csak ellenkező előjellel, dominálni akarnak.

A kémia és a szexuális érdeklődés csökkenése hosszabb kapcsolatokban egy természetes folyamat. De azt gondolom, hogy tenni kell és lehet is érte, hogy ez fennmaradjon, és ne hulljon darabjaira a család egy-egy belépő harmadik miatt.
A sarkamig ledöbbennék, ha a feleségem egy bilincset pörgetve az ujja körül lépne be a hálóba, de átadnám magam a játéknak, és baromira feldobna. Millió ilyen dolgot lehetne írni a legegyszerűbbektől (pl. napközben beránt a fürdőbe egy rövid időre) a legextrémebbekig. Ha érzed, hogy kívánnak, ennek gyakran jelét is adják, akár csak egy fülcimpa harapdálással, mikor nem számítasz rá, akkor eszedbe nem jutna a titkárnőket hajtani, hanem azon kattognál, hogy mivel viszonozd.
Tata_ 2019.08.12 10:08:50
@El Amante: Nem tudom, hogy te mit olvastál, de sehol sem látom leírva, hogy a nők abban a korban teljesen faszán éltek. Értő olvasást, please!

A citált korban az embereknek nemtől függetlenül szar volt, a nők ezrével haltak meg szüléskor, köszönhetően a tudatlan bábáknak és a higiéniai körülményeknek. De a férfiak is haltak és rokkantak meg munkahelyi balesetekben, járványokban, háborúkban, stb... Ez mos nem arról kellene, hogy szóljon, melyik nem szenvedett jobban.
Létezik olyan, hogy egy nőt annyira elrémít az összeköltözés gondolata, hogy azonnal bontja is a kapcsolatot? Levélírónk erre gondol, ugyanis mióta bejelentette elképzelését, a barátnő bezárkózott és szinte elmenekült a helyszínről. Talán egy új autó majd megvigasztalja...   Ha esetleg nem…..
Tata_ 2019.08.07 12:08:07
@Captain Admin: igazad van, megkövetlek, nem illik viccelődni a szexuális orientációddal. Semmi bajom veletek, melegekkel, amíg nem az én seggemet akarod tapogatni.

Miért, ez egy zárt fórum? Tagdíjat kell fizetnem, vagy engedélyt kell kérnem valakitől, hogy írhassak ide? :DDD

Lányos apa vagyok, eltaláltad. Bár kötekedni akarsz, mégis őszintén válaszolok.
Tudom, hogy eljön az idő (5-6 év), amikor megjelennek a fiúk a lányom életében. Korábban, amikor baráti körben erre terelődött a szó, azon az állásponton voltam, hogy vadászpuskával várom a kis gyökeret, aki randira vinné a lányomat. Viccelődtem azzal, hogy elég nagy a kertünk, lesz hová elásni. De ezt a viccelődést a félelem szülte. Attól féltem, hogy egy olyan fiúba lesz szerelmes, amilyen én is voltam fiatalon, egy szoknyabolond élvhajhász. Én nem ilyen embert akarok a lányom mellé!
De tudod mi volt a nagy tévedésem? Az, hogy a lőtéri kutyát sem érdekli, hogy én mit akarok, hanem az a fontos, hogy a lányom mit akar. Szar kimondani és leírni, de ez a lányom élete, az ő döntése, mint ahogy a döntésének a következményeivel is neki kell élnie. Én maximum annyit tehetek, hogy felkészítem arra, hogy mi várhat rá. Próbálok normális értékrendet átadni neki. Kiépítem folyamatosan a bizalmat, hogy bármi baja van, tudjon, merjen és akarjon is hozzám fordulni, akármi történik.
Mielőtt az alfa néger neandervölgyi dumáddal jönnél, megelőzlek: ha ilyen embert akar, nem fog tetszeni, el fogom mondani a véleményem, de nem szólhatok bele. Szar lesz nekem? Igen. De nem lesz boldog ember a lányomból, ha megpróbálnám erővel befolyásolni a döntéseit, márpedig egy szülőnek a boldog utód a célja.
Tata_ 2019.08.07 12:21:09
@Captain Admin: :)

Nem is vagy te olyan hülye, mint amilyennek előadod itt magad. Szépen kitáncolsz bármiféle dialógusból, annak ellenére, hogy Te kérted válaszokat a kérdéseidre. Megadtam, de nem tudsz érdemben reagálni rá.

Gyengékbe bátran beleszállsz a hódolóiddal, de vesztes csatát nem vállalsz fel.

Ennyit rólad. :)
Tata_ 2019.08.07 12:40:05
@Captain Admin: erőlködj csak, bár izzadságszagú, de legalább vicces. Apropó, létezik olyan férfi, aki használja a "dumcsizzátok" kifejezést? :D Vadász, vadász...

Egyébként van egy fiam is, nem mintha ezt befolyásolni tudtam volna, bár ezt te is tudhatnád, ha tanultál volna biológiát.

A lányos apákra én is kíváncsi lennék, hogy mit gondolnak a serdülőkorról.
Az HBO Last Week Tonight with John Oliver című műsora elég kurrens és releváns, így azon sem lehetett csodálkozni, hogy a tegnap esti műsorban az országgyűlési választásokkal is foglalkozott, sajnos elég röviden, de hát kis ország, kis foglalkozás...
Tata_ 2018.04.09 13:02:14
Miért narancs a vidék?
1. Egykulcsos adó; sokan jól járnak vele. Aki nem, az jobbára nem érti, hogy mi is ez.
2. Sajtó. Ha valamit gyakran az ember arcába tolnak, akkor berögzül az egyszerű embereknél. A média nagy része vidéken narancs. Jobbára a mi pénzünkből, az eszem megáll.
3. Korrupció. Ez egyszerű: "mindenki lop, aki a kondér mellé kerül. Akkor már maradjanak ezek, mert megszedték már magukat, talán többet forgatnak vissza a kisembernek. Ha új jönne, akkor megint lopnának mindent, ami nincs lerögzítve."
4. Félelem I. Vidéken a közhivatalokban mindenhol pártkáder van kinevezve, általában nem is értenek hozzá, de nem baj, a lényeg, hogy jó állás legyen hatalommal. Kockáztasd a megélhetésed, hogy ellene szegülsz? Felejtsd el, nyelünk nagyokat, beállunk a sorba, mert nem merünk fellépni ellenük.
5. Félelem II. Gyurcsány??? Te jó ég, akkor inkább maradjon a Fidesz, mint a "nem csináltunk semmit 4 évig", "ilyen böszmeséget Európában még nem csinált senki, mint mi", "hazudtunk reggel, délben és este" Feri.
6. Félelem III. Megölték (..., Floridában, Berlinben, Londonban, ...), megkínozták (Indiában, Irakban, Thaiföldön...), megerőszakolták (...Münchenben, Riminiben, Párizsban,...), felrobbantották (...Irakban, Afganisztánban, ...). Gyakorlatilag félelembe hajszolják az embereket az ilyen jellegű hírekkel. Ebből következik a "régebben minden jobb volt", illetve a "rendnek kell lenni itthon, ha nem akarunk az országból egy kurva nagy no-go zónát". Melyik párt kampányol ezzel?
7. Mi az alternatíva? MSZP? DK? Ne már, volt lehetőségük, de kinyírták az országot. Karizmatikus vezető közülük? Nincs.
LMP? Ezek kik? Ja, egy spiné képe rémlik néhány falragaszról, de mit akarnak? Passz, a vidék nem ismeri őket, a vidék le van szarva, nem fontos. Valami szivárványos ökörség rémlik, meg a Kálmán Olgit interjúban lenyomó tökös gyerek égett be, de ő sem politizál már.
Momentum? Micsoda? Mit akarnak, kik ezek egyáltalán? Lilák, mint a milka csoki, kb. ennyi a vidék infója róluk.
Jobbik? Persze, válasszuk csak meg őket, majd menetelhetünk velük (jobbik esetben) vagy tarkón lőnek (rosszabbik esetben).
8. Gazdasági érdek. Jön a választás, nyílik a pénzcsap.
9. Csordaszellem. Úgyis ők nyernek, a szomszédok is őket választják, hát beállunk mi is a sorba.

Ami a legszörnyűbb az egészben, hogy a jogállamiság kinyírása senkit sem érdekel.
Tata_ 2018.04.09 13:45:09
@olcsójános: komolyan kérdezem, mert nem értem: miért fáj neked, ha azonos neműek házasságot kötnek? Elfogy a magyar, vagy mi?
Aki ilyen házasságot akar, az nem lesz hetero attól, hogy nem házasodhat.
Miért akarsz beleszólni az életükbe? Te sem tűrnéd.
Élni és élni hagyni.
Tata_ 2018.04.09 16:29:08
@Wrex: Persze, Laci bá' és Béla bá' bejön a kapálásból, és a marhák itatása előtt feloson az Indexre olvasgatni kicsit. Esetleg Piri néni mise után átfutja a 444-et, mielőtt húslevest készítene. Ez mind-mind nagyon életszerű.
Gründoljanak médiát? Nyilván rengeteg hirdetési ajánlatot kapnak ugyanazon cégektől, mint pl. a TV2. Ja, nem...
Rohadtul lejtett a pálya a Fidesznek, ez annyira nyilvánvaló, hogy aki tagadja, az hazudik.
A valóság sokszor izgalmasabb történeteket szül, mint a legnagyobb írók fantáziája. Nem véletlenül "koppintotta" Alexandre Dumas sem rendőrségi aktákból leghíresebb regényének történetét...
Meereen Tyrion nem egy beszari csávó, illetve, de, alapjáraton az, csak néha hodori méretű tököket növeszt, például Királyvár védelmekor, de ez most nem releváns, hagyjuk. Miközben az öböl rabszolgatartó kiskirályai Meereent lövik a tengerről, és a városra méretes, égő golyóbisok záporoznak, (néha…..