Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sóhajó

0 bejegyzést írt és 61 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Csodálatos levélváltásba keveredtünk a zuglói önkormányzattal, íme:feladó: Varga Szabolcs vargasz@zuglo.hucímzett: vastagborblog@gmail.com Tisztelt Vastagbőr blog!A Zuglói Konzultációt érintő blogbejegyzésével kapcsolatban szeretném, ha kijavítanák a bejegyzés azon részét…..
sóhajó 2014.02.20 09:12:53
@dr kíváncsivagyok: Magyarországon lehet. Mindent. Ezt is. Nem is értem, hogy miért tartanak itt fent bármiféle látszatot, hiszen gyakorlatilag alig vminek van következménye. Hiszen még vicceskedni is lehet ezzel, meg cinikuskodni, de ha egyszer ezt szereti ez az ország...hát hajrá! :D
A magyar nép a világ egyik legpesszimistább csoportja. A kimutatások szerint nálunk egyértelműen félig üres a pohár, miközben a pesszimizmus és kilátástalanság mély bugyraiban vagyunk kénytelenek szenvedni olyan országok embereivel egyetemben, ahol népi szokás a polgárháború,…..
sóhajó 2014.02.20 06:34:00
@storker: örülünk, hogy te boldog vagy!
A szerkesztőségünk birtokába jutott dokumentum sorvezetőként segíti a kormánypárti politikusok kampányát. Íme, a központi beszéd vázlata. Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim! Rezsi. Rezsi, rezsi, rezsi. Simon, rezsi, rezsi. Rezsi, Simon, Simon. Simon, rezsi,…..
Több ember megsérült amikor az orosz rendőrség és az önkéntes kozák járőrök Szocsiban erőszakkal szétverték a Pussy Riot zenekar legújabb happeningjét - twittelte ki nemrég Pjotr Verzilov, a zenekar szóvivője. A kozák önkéntesek gumibottal, viperával verték a lányokat,…..
Vicces kis újságot adott kezünkbe a jó szerencse. Le is akadtunk íziben a Heti Válaszról, meg a többi agyhalált okozó csicsás narancsos lapról, a Csali névre keresztelt A/4-es papirusz ugyanis hasonlóan mutatja az irányt, mint a pártközpontból irányított társai. Ezt ráadásul…..
Érdekes jelenség alakult ki Fletó tegnapi évértékelője alatt/után: az élő közvetítés megszakadása miatt az ATV faszbúkján kitört a forradalom, és Ferenc hívei verbálisan "seggbe dugdozást" helyeztek kilátásba, mire Somogyi Zoltán műsorvezető finoman szólva is…..
Üzenőfüzet Mi lesz az LMP-vel? 2014.02.16 17:33:47
Azt már tudjuk, hogy a politika nem lehet más. Bármennyire is cuki és aranyos a bázisdemokráciás civilkedés/hippiskedés, a politikai küzdőtéren ez kevés. Bár sokan nem tennének a zöld párt parlamentbe jutására nagyobb összeget, a jelenlegi politikai környezet nem is lehetne…..
sóhajó 2014.02.17 10:51:47
@belgabela: nem nagyon értelek. Mi az, hogy "elbaszták a performanszaikkal"? Végre van egy párt, amiben fiatal emberek ki merik fejezni a véleményüket, ráadásul ezt minden esteben intelligensen, a nyugaton kialakult, elfogadott keretek közt tették. Szerintem te soha nem akartál az LMP-re szavazni, csak idejöttél böfögni. Szavazz a Fideszre, ott már nincsenek kordon és formabontó performanszok, mindenki szépen bólogat! Igazodj, hallgass és bólogass! Az sokkal jobb.
Angyallány. Fekszem az ágyon. Moziklip. Törd be a szívem. Tűzvarázsló. Várj, míg felkel majd a Nap. Csak pár olyan V'Moto Rock-sláger, amivel lehetett volna emlékezni a tegnapelőtt elhunyt Herpai Sándorra, aki egykoron a zenekar dobosa volt, és akit kihűlve találtak meg egy…..
Beiratkozási időszak van, olyan ez, mint a vadászidény, az iskolák minden hatévesre „lőnek“. Az egyik fővárosi tanintézmény például jégkorong tagozatos osztállyal tenné attraktívabbá a kínálatát. Nagyon helyes, ha az iskolák a minőségben próbálnak vetélkedni, abból biztosan a gyerek kerül ki…..
Megjelent a Dead Rising 3 legutóbbi javítócsomagja, azaz patch-e. 13 gigabájt. És ezen a ponton menjünk át kicsit Denis Leary-be. Tizen-kibaszott-három gigabájt. Egy nyomorult patch. Mi az úristen van, elmulasztottam egy meetinget a patchekről? Egy-két éve még félgigás…..
sóhajó 2014.01.21 15:31:24
"ordítva anyáztuk az adott játék senkiházi programozóit"

@jürgen baromartz: "pazarló, fölöslegesen erőforrás-igényes, béna kód, lusta és pancser programozóktól. ennyi a titok."

Még jó, hogy itt van ennyi tehetséges ember, akik jobban tudják! Gondolom mindketten vezető programozók vagytok a legnagyobb játékfejlesztő cégeknél emiatt ez a sok okoskodás! :D
Nincs is annál egyszerűbb, mint érvelés helyett lehülyézni a vitapartnert. Esetünkben lenőzni. Illés Zoltán fideszpolitikusból egy tegnapi vita hevében szaladt ki az egyik legostobább és legősibb férfi sztereotípia, “attól, hogy ön szép, még nem következik, hogy ön…..
sóhajó 2013.09.13 06:30:56
@Xebulon: de semmi baj, még jó, hogy vannak olyan szuperemberek mint te és a Vezéred, akik minden háromgyerekes anyát ismernek a bolygón személyesen és ezért kollektíven tudtok ítélkezni felettük! Te kis tinó...
A függetlenségére oly igen kényes Századvég fiatalkorom meghatározó punk zenekarának két sorát juttatta eszembe: "Ne mesélj nekem a dolgokról/ mert segget csinálsz az arcodból" (poprajongóknak: Prosectura: Ne mondd...). Történt, hogy Kövér "rendet teszek az ülésteremben"…..
sóhajó 2013.09.12 19:07:51
@Shalala Lala: te meg egy cummantást nyertél a Vezér előtt térdelve, remélem örülsz!
A sajtóban részletek jelentek meg a három az ötödikes, tehát 11 éves gyerekeknek írt erkölcstankönyvek egyikéből. Ami ebből a könyvből kiviláglik az nem erkölcs, csupán erőszakosság, összeesküvés-elmélet, és gyenge minőségű sovinizmus. Nem akarom, hogy az én gyerekem azt…..
sóhajó 2013.09.09 05:29:09
Magyarország a sok milliónyi focihuligán országa lesz, Szent István bőgne két napig ha látná ezt a sötétséget...

@ezanicknevem: neked már nem kell iskolába sem járnod, te már magadtól is elérted amit az új tankönyvek célul tűztek ki.
Mindenki Ferije lerántja a leplet: a volt miniszterelnök egy pár perces kisfilm keretein belül elkalauzol minket a mutyi őshazájába, Felcsútra: egészen hihetetlen, hogy az adó milliárdokból épített csatornák, a semmiből épülő stadionok és a 800 milliós osztalékot felvevő…..
sóhajó 2013.09.08 06:55:56
@féregírtó: pontosan megfogalmaztad a lényeget. Gyurcsányt azért utálják, mert nem akart hazudni, kitálalat az MSZP-enk, ezért gyűlöli az MSZP is, főleg az olyanok mint Szanyi elvtárs, aki most épp rezsit akar csökkenteni Mégjobban :D és emiatt gyűlöli a Fidesz is: lásd Orbán mást sem tesz mint hazudik (bár ő a Sohanemhazudok Ember mit Ember, Kormányzó...) és neki meg a lábait csókolgatja az itt kommentező sok fröcsőgős, gyűlölködős igazimagyar. És körülbelül ez megy 2005 óta. Gyurcsánynak nincs más bűne, mint az, hogy néha hülyén néz ki, hadar és zsidó a felesége, ja és az anyósa kommunista volt. Min X millió más ember...akik persze ma első sorban ülnek a templomban, meg a Fidesz színeiben a parlamentben...de ők jó komenisták!!! :D Ez az ország teljesen el van hülyülve, Orbán hazudhat amennyit akar, elég ha dölyfösen, melldöngetően magyarkodik és elmondja milyen jó magyar ő, máris minden oké. Én enm mondom, hogy Gyurcsány szent, mert nem az, az elején ő is együtt hazudozott az MSZP-ben a többivel, ez ocsmány dolog volt, de legalább a képükbe vágta öszödön. Orbán vajon mikor tesz ilyet? Muhaha...ő nem olyan "hülye" mint Gyurcsány, tudja jól, hogy a honfitársainak hazudni kell, mert azt szeretik, rezsicsökkentést még mocskosEU-zást és rohadt bankározást stb.stb.
Robbanásszerű üzleti növekedés és menedzserré átváltozó tulajdonosok: ez a két folyamat írja le azt a különös fejlődést, ami a Közgép-cég Elios Zrt-vel és a céget alapító két fiatalemberrel történt az elmúlt négy évben. 2009 tavaszán egyszerre négy kft-t is…..
A magyar szabályozási környezet - elsősorban a tranzakciós illeték emelése és a kamatok változása nyomán – a bankok mellőzésére ösztönöz. Azt nem lehet tudni, hogy mennyire módosulnak majd a bankolási szokások a változó banki díjak következtében, de az biztos, hogy…..
sóhajó 2013.09.06 21:35:13
@Mr. Waszabi: pedig elhiheted :) mert nagyon úgy néz ki:)
Borítékolható volt, hogy a rengeteg pro és kontra értelmezés, kritika, bírálat, dícséret, megvető fröcsögés, értékelés után előbb-utóbb Bayer Zsolt is magára ölti a sértett önérzetű drámatörténész és színházkritikus köpönyegét, és előbb-utóbbi beletörli a…..
Adásunkat megszakítjuk, csapataink harcban állnak! A HírTv jól visszavágott a német közszolgálati csatorna gyerekhíradójának! Hogy az is értse, miről van szó, aki már annyira besonkázott, hogy már tormásat böffent csak aktuálpolitika helyett, annak foglaljuk össze azért az…..
Kellett már egy liberális párt. Tényleg. Nagyon. Azt sem tudtuk, mit kezdjünk az életünkkel egy ilyen nélkül. Elvégre az Együtt 2014 is liberális, a Demokratikus Koalíció is liberális, csak nem jelentik ki egyértelműen. Ezért aztán külön szükség volt arra, hogy megjelenjen a…..
Ha azzal jönne haza a gyerek, hogy idén nem kilencből bukott, hanem csak hatból, lehet hogy megdicséred, de biztosan nem lesz őszinte a mosolyod. Tegnap a szabad szoftver konferencián a kormányzat előadóját hallgatva valami ilyesmit éreztem. Előre kell bocsájtani, hogy valóban…..
sóhajó 2013.03.26 08:05:57
Ezek a szokásos hazugságok ebben a blogbejegyzésben, szépen, gondosan és röhejesen ugyanazok, amelyeket évek óta hazudoznak az úgynevezett "szabad szoftver hívők" a "hívő" a legjobb fogalom rájuk, mert ész nélkül, a tények figyelmbevétele nélkül hazudoznak. Már eleve az visszataszító, hogy azt sugallják, mintha a "szabad szoftver" ingyenes lenne, míg a gonosz Microsoft meg fizetős. Ez nettó hazugság. Ráadásul a történet közel sem csak a Microsoftról és a "szabad szoftver "rúl szól. Ebben a játszmában sok-sok nagyvállalat van, az ún szabad szoftver-ből nagyon sokféle van, sokféle háttérrel. A Linux forráskódját például jelentős mértékben a Microsoft fejlesztői fejlesztik... vagy ott a Google, a Mozilla stb. ezek mind hatalmas multicégek, akiknek a profit éppúgy visszajön, mint a Microsofté, csak más üzleti modellt használnak. Ez a szabad szoftver sirám, ebben a formában, ahogy ez a blog tálalta nem több mint a Microsoft-al konkurens üzleti szereplők érdekeinek képviselete. Persze burkoltan, önmagukat mártírként beállítva, ami szerintem sokkal gusztustalanabb mint pl. a Microsoft üzletpolitikája, ahol legalább nyíltan kérik a pénzt. Nem beszélve arról, hogy az Open Office tudásban meg sem közelíti az MS termékének tudását, és még a desktopra legjobb Linux, az Ubuntu sincs olyan kényelmes, fejlett mint a Windows. Nem a felhasználókat kellene hülyézni, meg hülyének nézni, hanem jó szoftvereket kellene csinálni... persze, tudom, hogy ezt felesleges leírni, mert a Szabad Szoftver az nem objektív valami, hanem egy Hit alapú dolog és sajnos semmiféle gátlástalanságtól nem riadnak vissza csak, hogy igazolják magukat. A nagyvállalti és állami szférában a világon semmi sincs ingyen és szabadon...sem a Linux, sem más. Aki ennek az ellenkezőjét állítja az hazudik.
Pézsma A gyűlölet karbantartása 2013.01.09 10:11:01
A civil- és békedíjas Bayer Zsolt fontos szerepet tölt be a közössége életében. Erősíti a csoportkohéziót: ápolja a közös hitelveket, szokásokat és babonákat. Őrzi és fejleszti azok nyelvét, szimbólumrendszerét, metaforáit. És mint az egyik kiemelt fontosságú…..
sóhajó 2013.01.09 14:08:53
@mahet: képviselőknél IQ teszt? és minek? aZEm berek üvöltve és öklüket rázva mennének az Uccára ha nem ilyen csőcselék vezetné őket, hanem magas IQ-vel rendelkező szakemberek... amúgy meg az IQ-nek semmi köze nincs a becsülethez ilyen összefüggésben. Ahogy a diploma sem jelent lószart sem, attól sem lesz senki jobb ember, esetleg jobb szakember, de ez sem biztos. Szóval a lényeg: a magyar választópolgárok pont azokat érdemlik akik a parlamentben ülnek.

Bayerból meg már elegem van, minek szidja mindenki? Csak kifejezi a magyar néplélek valódi gondolatait, semmi extra...
GFG Blog A nagyvonalúságról 2013.01.06 16:41:02
„Pompeius szobrainak felállításával Caesar a maga szobrainak is biztos helyet szerzett.” (Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok)   Van olyan, hogy politikai érzék. A politikai érzék súgja meg, hogy ebben vagy abban a helyzetben mi a politikailag lehetséges, illetve kívánatos…..
Nem kis kihívás, nem könnyű feladat. Mi magunk, ugye, hosszú évek nehéz munkájával jutottunk el odáig, hogy végre ott a fal, annál jobbra már nincs. Na de hogy a gyerek. Azt ki kéne még kupálni. Lóból már nem szophat, bassza meg az elmúltnyolcév. Bölcsibe, oviba is kell…..