Adatok
Samwise
69 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Itt kérek mindenkitől elnézést, több dologgal kapcsolatban is. Először is, hogy nem nagyon kommunikálok emberekkel, valamint, hogy a blog sem nagyon frissült sokat májusban.
Diplomamunka idő van.
Ami azt jelenti, hogy idő kevés, teendő több van. Most jött el az ideje a…..
Sok idő telt el, mióta utoljára láttam a Kedvest. Január eleje után április végén leszállt végre a repülő, amely egy rövid, de tartalmas norvég nyaralást ígért számunkra.
Nyaralunk
Ugyanis nem utaztunk még közösen vakációzni sehová. Tudom, ennyi idősen, két év alatt…..
Vannak az ember életében események, amelyeket képtelenség egyetlen szóval jellemezni, de még ezerrel sem egyszerű. Lofoten látogatása, a maga varázslatosságával, pont egy ilyen életesemény.
Nem sokat beszélek, afféle csendesebb srác vagyok. Épp ezért, amikor megnyílik a szám…..
Északra megyek. 5 napra. Lofoten vár 45 hallgatótársammal együtt. A videót egy korábbi posztban már belinkeltem, hogy hová is tartok pontosan.
Szendvicsek készen, bepakoltam még a téli ruhát is (ott havazhat még), és talán minden készen áll, hogy innen még közel 800 km-t…..
Késlekedésnek oka volt/van: pár órája fejeztem be a norvég vizsgámat (eredmény 3 hét múlva, de majd kiderül), diplomamunka első tüzetesebb része közel készre formázva elkészült (már csak kétszer ennyi van hátra) és terepen majd laborban mérés. Minden esemény persze esőben,…..
Lofoten. One Flew over Norway from Igor Byrko on Vimeo.
Tudom, pár nap késéssel vagyok, de még tartsatok ki, holnap norvég vizsga után, késő este új bejegyzés érkezik.
Addig is...
Lofoten, egy gyönyörű felvételben.
..
Telnek az ünnepek ugyanúgy itt is Trondheim-ben, mint a világon mindenütt. Kivéve, hogy az emberek rendszerint elutaznak ekkor, követik a madarak útját.
Délre mennek melegedni.
Útvonalak
A város kiürül. 5 napra bezárnak az üzletek, nem nagyon járnak-kelnek az emberek, utaznak…..
A történet 25 éve kezdődött, de ugorjunk rögtön majdnem ennyit előre.
Februárban több embernek is esedékes volt a születésnapja a már megszokott csapatban Moholtból. Úgy gondoltuk, hogy legyen egy össznépi ünneplés a már megismert emberekkel. Szinte a megszokott módon…..
Futótűzként terjedt a hír március 17-én késő délután, hogy este nagy erejű napkitörés éri el a Föld légkörét, és a tiszta időnek köszönhetően országszerte, majdhogynem Európa szerte látható lesz - A listámon, melyen az aktuális félév célkitűzései szerepelnek, az…..
Szokatlanul enyhe az idei március, mondják a helybeliek. Most vasárnap 10 fok volt, tiszta idő, és sütött a nap. Aztán reggelre 5 centi hó esett, majd azóta is újra kellemes az idő.
A lusta nap
Mikor január 9-én megérkeztem 10-15 fokok voltak mínuszban. A nap akkor 9 óra után…..
Miután keresztül gyalogoltam Spanyolországon egy hátizsákkal, nagyon megszerettem főzni, sütni, 'alkotni' a konyhában. Hiába tudom, hogy szüleim, Nagymamám ételeit minőségben csak aszimptotikusan fogom tudni reprodukálni, csiszolom amíg csak lehet. Itt sincs ez másképp, egész jól…..
Pár hete, egyik szombat estén amolyan 'International Food Festival'-t tartottunk Moholtban, ahol a többiek laknak. Osztrák, francia, norvég és magyar konyha jelent meg egy kollégiumi asztalnál, hogy megnézzük nemzeteink mit gazdálkodtak évszázadok alatt az ehető…..
Lelkes társasággal vágtunk neki egyik vasárnap a Curling pályának, hogy két és fél órára elfelejtsük, milyen érzés a földön járni.
Curling csarnok a javából
Na jó, azért már egy kis időt eltöltöttünk a norvég télben és ismerjük az érzést, amikor a jéggel kell…..
Finoman fogalmazva is, más terepviszonyok uralkodnak erre, mint az innen 2000 km-re elhelyezkedő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Mivel alapjában véve szeretem a változatosságot, így nyitottan álltam a helyzet elé, mikor a többiek felvetették egy kirándulás lehetőségét.
Bymarka,…..
Van, amiben annyira elől járnak a helyi népek, hogy a normál európai emberként nem nagyon érthetjük hogy is van ez. A téli közlekedésre gondolok. Nincs olyan, hogy s í k t a l a n í t á s!
Elugranál gyorsan a boltba kajáért, levinnéd a szemetet csattogóspapucsban, vagy…..
Norvégiában az emberek mosolyognak. Alapból nem számítottam ennyire nyitott emberekre, hiszen több hónapig sötétség van a nap nagy részében, aztán az ellenkezője, mégis boldognak tűnnek.
Közvetlenek. Egyszer a buszra szállva egy nálam fiatalabb, hipster csaj mosolygott, és…..
A berendezett szobában már van net, meleg takarók, 19-22 fok, ismerem a legközelebbi boltokat, és elfogyasztottam az utolsó porlevest otthonról. Jöhet a következő lépés, megismerni az egyetemet.
Az itteni, egyik konzulensem épp Trondheim-en kívül tartózkodott, de meghagyta…..
Milyen Trondheim és az élet egy huszonéves hallgató szemével?
Egy szó: f u r c s a.
Osloban vártuk a csatlakozást. Két óránként indulnak a repteréről gépek ebbe a városba, az út 55 perc. Fent és már lent is, hála az Égnek kellő biztonsággal. Oslo-ról két rövid…..
Repjegy, csomagok, kollégium, sok adminisztráció és még több apróság. A félév január 5-én kezdődik.
Norvégiában az adminisztrációs malmok valamiért lassan őrülnek, de legalább őrölnek...
Telnek a hónapok, a vizsgák, megy a munka -sikerült őszi félévre munkát kapni…..
Mi volt az első lépés, a kezdet az úthoz?
Mikor az elhatározás megszületett, tudnom kellett néhány kérdésre a választ a kinti léttel kapcsolatban. Mennyi időt szeretnék eltölteni külföldön tanulással? Hogyan kaphatok támogatást, mennyire elég az, és mennyit kell még…..
Sziasztok - Szép napot Mindenkinek!
Illik bemutatkozni. Szabó-Mészáros Marcell, lassan 25 éves, végzős egyetemista vagyok. Szeretek néha körmondatokban és hosszan beszélni. De legtöbbször hallgatni. Vágyom egy kutyára, gyerekkori emlékeim miatt LEGO-ra, és arra, hogy egyszer a…..
Képek, képek, képek!!!!!
Itthon vagyok, és a készült, több, mint 5000 fotót lementettem a gépre. Minden naphoz elkezdtem feltölteni a képeket, illetve a tördelést is megformázni valamennyire, minden korábbi bejegyzéshez. A napi beszámolókhoz úgy 2-4 db kép kerül fel. Az…..
Madrid főterén vagyok. Pár óra, és indul a repülőgépem haza. Éjfélre érkezem, és hajnalban egyből Nyíregyházára indulok. Fél 11-re otthon vagyok! Már nagyon várom, ugyanis 47 napja hagytam el szülővárosom. De addig is maradjatok türelemmel, otthonról tudom pótolni…..
36. nap Santiago de Compostella
Hajnali sötétség a fogyó Holddal.
Pirkadat az utca kövén.
Állni az utolsó jel után.
Még egyet lépni.
A Katedrális előtt.
Santiago előtt térdelni.
Compostella kézhezvétele.
Szentmisére helyet foglalni.
Botafumeiro és…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz