Regisztráció Blogot indítok
Adatok
nagylori

0 bejegyzést írt és 115 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
nemmaratonman Abigél 2020.05.22 09:36:04
Az újrakezdésben az a legjobb, hogy nem feladat, hanem öröm. Nem KELL elérnem időt, távot, sebességet, és könnyen jön a sikerélmény - ez mind elképzelhetetlenül jól fekszik nekem, nagyon is tetszik a nem is annyira sunnyogó, eredendő lustaságomnak. Ezeknek az ismeretlen nélküli egyenleteknek,…..
2013 novembere és 2015 februárja között egyáltalán nem írtam Dezsőről – az volt a terv: majd ha purrog szépen és végre jó lett a motorja, megírom. A legutóbbi posztban be kellett ismernem, semeddig nem jutottam. Röviden összefoglalom a motorral kapcsolatos ügyeket: – a svéd…..
A Neo Fm ügyes kivéreztetése óta nem rádiózik Bochkor Gábor, pedig ő örök partnerével, Boros Lajossal ellentétben nem tervezte, hogy visszavonul. Szerződtette ugyan rövid ideig a TV2, de komolyabb feladata nem volt, pedig nem titkolta, hogy rádióműsort szívesen vezetne. A Blikk…..
  Két hét múlva ilyenkor madárcsicsergésre ébredünk Földváron, kiverjük a szemünkből a csipát a mosdó szélén, mint hamut a nagypapi pipájából – elég az alliterációkból –, azt a három, S-es méretű Tesco-szatyrot, amit összekészítettünk a kéthetes útra (és…..
Lenyomják a megasztárosok az X-faktorosokat, már ami az énekesek gázsiját illeti, írja a Blikk. A lap birtokába került ugyanis egy "gázsilista", amiből kiderül: Tv2 felfedezetteinek magasabb a tarifája, és a keresettségük nem is tiszavirág életű, hiszen az évekkel ezelőtt…..
Belsőség A Saint-Tropez-i csoda 2014.05.18 19:21:08
Ilyen tényleg csak egyszer történik az emberrel, mindegy milyen hosszú az élete. Pedig az egész csak egy szokványos autó bemutatónak indult Saint-Tropez-ban. Lütyő csendőr (Istenem, de utálom ezt a Lütyő nevet nekem csak Cruchot marad, én még feliratos videó kazettákat néztem…..
nagylori 2014.05.18 19:55:43
Belsőség Ilyen az öreg dízel 2014.04.26 06:35:22
Milyen lehet vajon, ha az ember csak használja az autóját hónapokon át, és nem kell hozzányúlni? Egy-egy olajcsere, esetleg fékbetét, ha eltömődik a pollenszűrő, már nagy esemény. A téli, nyári gumi váltogatása bosszantóan sok időt rabol el, még talán időpontot is kell…..
Vártunk pár napot, adtunk esélyt a köztévének, hogy oldja meg az olimpiai közvetítések alatt állandóan felbukkanó problémákat, hogy legyenek túl a pillanatnyi fennakadásokon meg előre nem bekalkulálható technikai zavarokon, de kénytelenek voltunk rájönni, hogy feleslegesen. Az…..
Nincs nála háromszázezer forintnál drágább autó. Ennyiért viszont Ticót, Corsát vagy akár Volvót is kapsz. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
nagylori 2014.02.14 07:26:57
@Wick: www.youtube.com/watch?v=qSpz5zX-2yU, csak nincs időm végignézni.
TComment Benzinest? Hülye vagy? 2014.02.04 06:20:00
Nem sokat gondolkodnék, ha új autóba motort kellene választanom. Elfogytak az érvek a benzinesek mellett. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
nagylori 2014.02.04 07:01:10
A magyar rendszerváltás ideológiai zűrzavaráról Jancsó Miklós készítette a legélesebb pillanatfelvételt. Lehet-e történelmi filmet forgatni a rendszerváltásról? Már miért ne lehetne? – kérdezhetnénk vissza. Ahol történelem van, ott történetírásnak és történelmi…..
Csabi lábadozásának környékén lelassultak, sőt, teljesen megálltak az események Dezső körül, ezt sokan észrevették már, a fejemhez is vágták páran. Most viszont, hogy újra munkába állt, úgy felpörgött minden, hogy alig győzöm kapkodni a fejemet, nem tudok olyan gyorsan…..
nagylori 2013.06.09 09:11:38
@Hurri Kán: Meg valami olyan is volt hogy: "Nem akarok szobrot építeni.."
Mióta írtunk az indonéziai Jogiában alkotó Darizt Designról, a kis műhely egyre ismertebbé vált. A világ legnagyobb motoros portáljai és custom-gurujai lelkesednek az ázsiai mesterért. Nem véletlen: a hihetetlen arányérzékkel és formatervezési leleménnyel dolgozó férfi olyan…..
nagylori 2013.05.01 17:45:34
Itt a hang:
www.youtube.com/watch?v=zlI-mufLRzo
Ára:
35000000 IDR (Indonéz Rupia) - 870000 Ft.
Az NBC kiadta, kik azok, akik tuti szerepelnek az Office május 16-i, duplarészes fináléjában (mármint az állandó szereplőgárda mellett), a névsor impresszív, és az előzetes várakozásokat tükrözi, azaz nincs rajta Steve Carell, aki azért egy cameóra simán beugorhat, sőt…..
[Nerdblog] Napi cosplay bige 2013.03.29 08:00:00
Mindenki óriási Trónok harca-lázban ég, hiszen húsvét hétfőn debütál a 3. évad első része (bár ettől még az eddig megölt főszereplők nem fognak feltámadni). Mai cosplay-bigénk így természetesen Cersei régenskirálynőnek öltözött (a hölgy amúgy Diana Baby Lou,…..
Úgy tűnik, az idei szezonban sem szűnnek meg azok a kritikák, melyek célpontja Sebastian Vettel, és melyek szerint a regnáló világbajnok elsősorban a csapat tervező zsenijének, Adrian Newey-nek köszönheti sikereit. A napokban az 1997-es év világbajnoka, Jacques Villeneuve fogalmazott…..
A legjobb, legkívánatosabb nőt is unja otthon valaki. Igen, azt a hamvas testű egyetemistát is, akit reggel bámult meg, ahogy az várta a buszt, ön pedig elképzelte, milyen jó lenne birtokon belül lenni. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Nem, még nincs kész. Nem is megy a motor, hol élsz? Hogy kereke van-e? Dehogy, még bakon áll. Az ülések? Benne vannak, de csak a hátsók, ugyanúgy, ahogy már vagy december óta. Utoljára 2012 végén írtam a kocsiról, az több mint két hónapja volt. Mi történt közben?…..
Ilyenbe ülteted a gyerekeidet... Ennyire régi autóval öngyilkosság járni, az első kátyúban kettétörik... Hát, még ilyet, ezeknél előbb megy péppé az utastér, mint hogy elgörbülne volna az ütköző... Ilyen, és ehhez hasonló feddésekből nem keveset kap a…..
nagylori 2013.02.16 07:17:14
Mint a rossz lelkiismeret, úgy üldöz engem a Puch. Ez az autó a legsötétebb lelkiismeretem fizikai megtestesítője. Egyetlen szerencsém vele - oly régóta lohol a nyomomban, hogy alig kellett ráköltenem. Nem viccelek, valamennyi közül a legelfeledettebb, legmellőzöttebb, ugyanakkor…..
Május végén már Csabinál volt a fényezett kaszni. Egy hónapra rá benne lakott a motor, a váltó, a saját kerekein állt. Augusztus elején már lehetett nyitogatni-csukogatni az ajtókat (igaz, csak a hátsók voltak bent), ott tekergett benne az egész kábelezés, fent volt a…..
Furcsa korú kocsijaim régóta érdekes helyzetekbe rángatnak bele, amiket valahogy mindig megúszok. A 850-es Fityóm is szerzett meleg pillanatokat. Mai cikkünk blogposztja...
nagylori 2012.01.01 11:21:09
Belsőség Patkányt küldtek ránk 2011.12.21 12:20:00
Rendeltetek valamit a nevemre? - kérdeztem, amikor megláttam a csomagot az asztalomon. Próbáltam munkára fogni reggeli álmos szinapszisaimat: esetleg múlt héten leütöttem volna valamit hajnali kómában, ami kiesett az emlékezetemből? De nem, a BMW-hez már megérkezett az aktuális…..
nagylori 2011.12.21 13:34:41
@pickapu: Nem döglött, csak alszik. Pihen.