Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Fromthedeep

0 bejegyzést írt és 73 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Fromthedeep 2019.04.17 07:19:00
@SARGE999: Bizony, ez egy elég sokszor felhozott hiba, az én headcanonom az, hogy a Jigsawnak egyszerűen nem említett természetfeletti képességei vannak, emberi lény ilyen szintű jóslatokra nem képes. Viszont, ha elfogadod ezt a premisszát, akkor máris lesz értelme a csapdáknak is, hiszen ha előre meg tud jósolni mindent, akkor azt is tudja, hogy milyen csapdát hova kell rakni és, hogy ki-merre akarna menekülni, szóval gond nélkül meg tudja előzni.

A másik közismert csapdás filmben, a Gyűjtőben is pontosan ez a probléma. Ott a rabló betör egy házba, ahol a csapdás sorozatgyilkos éppen tartózkodik és a semmiből baromi rövid idő alatt olyan szofisztikált, tökéletesen tervezett rendszereket rittyent össze a pókarcú idióta, hogy még a Jigsaw is megirigyelné. Nagyon nehéz kreatív csapdákat csinálni, és mégis valahogy a hitelesség határain belül maradni.

A Fűrészekkel kapcsolatban, az igazat megvallva, szerintem ott rontották el, hogy ilyen borzasztóan túlbonyolított, több tucat felesleges karaktert megmozgató kusza izét hoztak ki a történetből, ebben lehetett volna több fantázia, ha nem ölik meg Jigsaw-t már a harmadik részben, vagy ha már mégis a 4-től kezdve valahogy jobban eltávolodnak a korábbi eseményektől, mert tényleg baromi erőltetett, ahogy minden-mindennel összefügg.
Mivel a Magyar Tudomány nem adott nekem lehetőséget Kampis György cikkére viszont-válaszolni, ezért a többi cikkhez hasonlóan neki is csak blogban tudok válaszolni, amit most meg is teszek. Ebben a blogpostban természetesen már olyan stílusban is megfogalmazom a véleményem, ami túlmegy azon a…..
Fromthedeep 2017.04.17 00:50:18
@Brendel Mátyás: Mátyás, nekem az lenne a kérdésem, pontosan mi az az N-D séma? Erre a gugli sem ad semmiféle értelmes választ.
  ..
Fromthedeep 2015.07.04 05:55:59
Én nem igazán értem a pozitív fogadtatást. Szerintem ez a film több szempontból is elvérzett, horrorfilmnek igen nehezen értékelhető, és egyfajta langyos misztikus thrillernek meg nem elég jól felépített. Horrorfilmként azért nem működik, mert egyszerűen nem ijesztő. Ahogy Freddy is említette a Filmbarátokban, a szabályok baromi egyszerűek voltak és a főszereplők szándékosan sodorták magukat veszélybe. Mivel a Valami pusztán gyök kettővel sétált különösebb fenyegetést nem igen jelentett a főszereplő számára, a karakterek pedig nem működtek, ergo az se okozott semmiféle feszültséget, hogy izguljunk értük. Misztikus thrillernek meg azért volt gyenge, mert a kezdeti érdeklődést nem igen tartotta fent. Az összes működőképes nyomozó, misztikus természetfeletti horror, thriller azért működik, mert folyamatosan adagolják az információkat, válaszokat is kapunk a kérdések mellé, jobb esetben pedig még a főszereplőknek is drukkolunk. Itt egyik se volt meg. A karakterek felszínesek, a viszony köztük elég sablonos és erőltetett, a tetteik pedig még egy kisegítő iskolában sem érnének fel a szellemi színvonallal. (Pl: [SPOILER] a legutolsó jelenetben minek próbálták megölni a lényt, amikor korábban is lelőtték többször is, és különösebben nem hatotta meg?) Aztán a film önmagával is ellentmondásba kerül, pl. a srác az elején azt mondja, hogy attól is meghal az áldozat, hogyha hozzáért a lény, pedig megérinti a csajt többször is, meg a srácot is egyszer.

Az alapötlet hiába érdekes, ha valójában túl lusták voltak az alkotók ahhoz, hogy valami érdemi hátteret dolgozzanak ki a filmhez, így viszont, hogy nem volt semmilyen megoldás, fordulat, csavar vagy bármi érdekes pont a sztoriban, én teljesen elvesztegetett másfél órának éltem meg a filmet.

[Ettől a ponttól kezdve egy relatíve spoileres, és kicsit ingoványos eszmefuttatásba kezdek!]
Az pedig, hogy nem vitték el ilyen konzervatív propagandafilm irányába szerintem egyáltalán nem igaz, én pont, hogy ezt láttam a film üzenetének. A szörny a készítők szemében a társadalomban benne lévő szabados, érzelemmentes, hedonista szexualitást, vágyakat jelképezi, de felfogható annak is, hogy az éretlenül megélt szexuális élmények egy életen át üldöznek, és csak úgy szabadulhatunk meg tőlük, hogyha átadjuk, ergo még inkább elvesszük a szexualitástól azt az intimitást, amit a készítők nélkülözhetetlennek ítélnek. Megemlíttették, hogy nem lehet eldönteni, hogy a film mikor játszódik; szerintem ez is arra utal, hogy ez a készítők által elítélt szabados szexualitás eredendően benne van a társadalomban és az egyénben csak minden korban máshogy jelentkezik. Főleg az árulkodó, hogy a film végső jelenete azt sugallja, hogy a megoldás abban rejlik, ha olyanok fekszenek le egymással, akik ténylegesen szerelmesek, ezért fejtegették a főszereplő csaj meg a nyomi srác viszonyát a film során annyi ideig, és én ebből is kiérzek egy propagandaszerű utóízt.

Külön adalék, hogy sok esetben egy csomó jelenetet egyszerűen kihagytak. Pl. amikor a csaj levetkőzik a tengerparton, nem derült ki, hogy tulajdonképpen ott mi is történt, viszont ennek az égadta egy világon semmi, de semmi értelme, ettől nem lesz jobb vagy rejtélyesebb a film, egyszerűen csak idegesítőbb.
Egy trash-horror, ami egészen egyedi és szórakoztató is lehetett volna, de fél óra után menthetetlenül kisiklik.  A videót lehetőleg ne evés közben nézzétek, mert tartalmaz néhány visszataszító képsort!..
Elhiszem sok a dolog, de menjen el mosogatni, ha nem tud emberhez méltóan bánni az emberekkel. Tisztelt Praxis!   Most jöttem az újpest Károlyi kórházból, ahol apukám fekszik két napja. Sajnos már nem a régi (83) éves mindig elfelejt inni, kapott valami fertőzést is kiszáradt,…..
Fromthedeep 2014.06.28 01:35:50
@polyvinyl: És ezt szerinted neki kellett volna ránézésre eldönteni az erkélyről?! Te most trollkodsz?
Ilyen orvosi szaktudás mellett ami ebben az országban van,egy beteg nincs biztonságban. Tisztelt Praxisblog     Sajnos megint itt van egy eset-a sok közül-ami az Esztergomi kórházban történt egy négy gyerekes családanyával, akinek még nagyon sok dolga lett volna ezen a…..
Fromthedeep 2014.06.05 01:09:02
Természetesen egyedi, izolált esetekből lehet ugyan következtetéseket levonni az egész hazai orvostársadalom kompetenciájára nézve, (természetesen mindezt megfelelő szakértelem nélkül kell megtenni!) de különösebb súlya nincs az "érvnek". Az, hogy egy kórházban több egymást követő furcsa haláleset történt, ami esetleg felveti a kompetencia hiányának gyanúját, az rendben van. A szakértői vizsgálatok még folynak, biztos forrásból származó, alátámasztott adataink nincsenek az üggyel kapcsolatban, tehát még erről az elszigetelt esetsorozatról se tudunk érdemben következtetéseket levonni, mivel nincs elegendő rendelkezésre álló adatmennyiség. Természetesen nem feltétlenül a hozzáértés hiánya okozta ezeket a furcsa haláleseteket, az egyéb faktorokat is ki kell vizsgálni, egy ilyen folyamat nem fekete fehér és nagyon sok minden befolyásolhatja az adott orvos szakmai színvonala csak egy a sok közül, ott van a kórház leterheltsége, anyagi és emberi erőforrásai stb. Ráadásul még az se biztos, hogy tényleges sorozatos mulasztások történnek, így kicsit elhamarkodott komolyabb következtetéseket levonni az ügyről, hovatovább logikai bakugrás. Hozzá kell tenni azt is, hogy a posztoló következő hatalmas logikai hibája az, hogy ebből a lehetséges mulasztássorozatból mindennemű empirikus alap nélkül következtetéseket von le az összes Magyarországon élő orvos szakmai tudásáról is. Mivel ez utóbbi egy empirikus kérdés, érdemben nem lehet eldönteni puszta agyalgással, meg jó öreg anekdotázó érveléssel. Hitelt érdemlően valami komolyabb, statisztikailag szignifikáns mintával dolgozó tanulmányt lehetne elvárni egy ilyen állítás mellé, ami elemzi az esetleges mulasztásgyanús eseteket, kórházanként kiértékeli a szakmai hozzáértést, eszköz- és emberhátteret, majd összeveti azt a furcsa halálokkal.
A Korunk c. folyóirat újonnan megjelent számában olvasható az Isten létének kérdésével analitikus filozófiai alapon foglalkozó Szalai Miklósnak egy rövid, tömör, nagyon frappáns és érdekes írása, amely az evolúció és Isten létének összefüggését tárgyalja. Nekem ez az…..
Fromthedeep 2014.05.31 14:33:42
@Npisti1983:

Pisti, barátom, te látványosan hülye vagy!

"Egy olyan komplex renszer letrehozasa,mint az emberi test, pusztan a veletlen , es Darwin tanitasa szerint, mutacioval, rohejes."

Az evolúció nem úgy magyarázza az élőlények változását és a fajok átalakulását, hogy véletlen. Látszik, hogy a természetes szelekcióról még nem is hallottál, innentől fogva következik, hogy olyan dolgokról beszélsz, amihez nem értesz!

"Az emberi szervezet a legkomplexebb rendszer, ami valaha volt es van az Univerzumban."

Tényleg? És mennyi az emberi szervezet komplexitása? Van egy mértékrendszer, amivel ezt mérni lehet? Hogyan? Mi van, ha nem az emberi szervezet a legkomplexebb, hanem mondjuk egy fekete lyuk? Vagy egy aktív csillag? Már Darwin is rájött, hogy értelmetlen komplex és kevésbé komplex élőlényekről beszélni, ugyanis lehetetlen eldönteni egy csomó esetben, hogy melyik a komplexebb, fejlettebb. Pl. mi a komplexebb, egy cápa vagy egy tigris? Melyik a fejlettebb? Látható, hogy a környezet határozza meg, hogy egy adott egyed mennyire tekinthető fejlettnek, hiszen a tigris nem sokra menne a vízben és a cápa se a szavannán. Vagy, az emberi genom 23 ezer fehérjekódoló gént tartalmaz, a kukorica genomja viszont 32 ezret.

"Pl a DNS ahhoz, hogy mukodjon, elo anyagnak kell lennie."

A probléma ezzel az, hogy vannak olyan RNS molekulák, amik képesek katalizálni bizonyos reakciókat. (ribozimek) És olyanok is vannak, amik képesek a saját másolásukat katalizálni. Ha az ember megvizsgálja a fehérjeszintézis folyamatát, láthatja, hogy a tényleges folyamathoz elsősorban RNS az, ami elengedhetetlen. Mivel ugye az mRNS bázissorrendje határozza meg egy fehérje aminosavsorrendjét, az aminosavakat a tRNS szállítja, és a riboszómában a peptidil transzferáz reakciót a riboszómális RNS-ek végzik, nem pedig a riboszómális fehérjék.

Most itt még az lehet kérdéses, hogy alakulhat-e ki olyan RNS molekula, ami képes saját magát másolni. Ilyen kísérletet végeztek, adott volt egy rakat RNS molekula, egyiknek se volt RNS dependens RNS polimeráz aktivitása, mutációkat indukáltak benne, rászelektáltak a keresett enzim aktivitására, és találtak olyan molekulát, ami teljesítette a szükséges feltételeket.

www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/11358999

Itt látható a kísérlet leírása.

Ráadásul ma már PNS is létezik, amit mesterségesen hoztak létre és tök jól utánozza a DNS működését.

www.horizonpress.com/cimb/v/v1/09.pdf?q=nucleic

"sok kerdesre valaszt adtak, de arra nem, hogy hogyan johetett letre holt anyagbol."

Tessék, itt a válasz, a fehérjeszéntézis megindulásához vízben oldott ribonukleotidokra van szükség, és az RNS világban elindulhatott evolúciós folyamatokkal a fehérjeszintézishez szükséges kémiai anyagok létrejötte.

"De:a mutacio a biologiai rendszerek szamara kifejezetten karos, es nem szolgal elonyos tulajdonsagokkal.A mutacio mindig az egyed pusztulasaval jar."

Mi a helyzet a sarlósejtes vérszegénységgel, a baktériumok antibiotikum-rezisztenciájával, a P elem az ecetmuslica genomjában, az ebolavírusokra rezisztenciát adó C típusú Niemann-Pick betegség, és még lehetne sorolni.

Kedves Pisti, szerintem jobban jársz, ha elkezded forgatni az ide vonatkozó szakirodalmat, de még ha a hittársaid "szakirodalmát" forgatod, akkor is jobban jár mindenki, mert ennyi bődületes marhasággal ma már kreacionisták se nagyon szoktak érvelni.
Filmbarátok Podcast #49 (2014. Április) 177 percBeszélgetnek: Blacksheep, Gergő, freddyDTéma: -Noé-Amerika Kapitány: A tél katonája-Joe-Grand Budapest Hotel-Isten haragja-Last Vegas-Itt a vége-Snowpiercer-Legénylakás-Non-Stop-Eladó az egész világ! A felvétel itt letölthető…..
Fromthedeep 2014.05.01 19:48:42
Én sem értem, hogy Gergőt miért kell kritizálni. Sokan vannak, akik nem láttak bizonyos "filmklasszikusokat", de mindez gond nélkül visszavezethető arra a tényre, hogy minden embernek más az érdeklődési köre, és Gergő esetében nem arról van szó, hogy érdemben nem tesz hozzá a műsorhoz, pusztán arról, hogy bizonyos emberek mindenképpen a saját kedvenc, kötelező filmjeiket akarják másokra (és itt most nem Freddyre vagy BlackSheepre gondolok, hanem néhány kommentelőre) erőltetni, mindennemű ok nélkül és tőle nem az elvárt szöveget hallják. Ráadásul Gergő jól ki tudja fejezni, hogy egy adott film miért tetszett illetve nem tetszett neki, ízlésen vitatkozni pedig általános iskola után már nagyon ciki és sznob dolog. Semmi értelme nem lenne egy podcastnek sem, ha a résztvevő végig azt szajkóznák, amit mások hallani akarnak a saját gondolataik helyett.

Bár ide a vallásos vita nagyon nem tartozik ide, kötelességemnek érzem, hogy kiegészítsem scal válaszát.

Nálunk valóban nincs annyira éles szembenállás az evolúció és az egyházak között, de az Usában ez teljesen másképp van, ott a neoprotestánsok egyenesen náci, sátánista elméletnek tartják az evolúciót.

"Annyira okosak, hogy 100%-san elutasítják egy felsőbb lény létezését? Miért? "

Kérlek, legközelebb nézz utána annak, amit kritizálsz. Az ateisták közül nem mindenki mondja, hogy isten/istenek nem léteznek.
Fromthedeep 2014.05.04 19:45:41
" - nincs érvelési technikája, ez jó volt, az szar, ez a kedvenc filmem... ja nem Tarantinótól a..."

Ez egyszerűen nem igaz, ha végighallgatod a részeket egymás után (én pl. tegnap újrahallgattam az egyik részt DS2 közben, amiben csak Gergő és Freddy szerepelt és fura módon nekem nem tűnt fel, hogy Gergő ne fejtené ki, hogy mi a véleménye egy adott filmről) akkor megfigyelheted, hogy Gergő semmiben sem érvel vagy nyilatkozik rosszabbul mint BlackSheep, Freddy vagy régebben Zoli. Az, hogy nem azt hallod vissza Gergőtől, amit szeretnél az egy dolog, de ez még nem azt jelenti ,hogy amit elmond azt rosszul fejezi ki. Az meg, hogy Zoli nem ismer ezt meg azt, megint a te szubjektív fontossági sorrended megnyilvánulása, amit mindenkire rá akarsz kényszeríteni.

De jó lenne, ha konkrétan idézetekkel alátámasztva leírnád, hogy pl. ezzel és ezzel a szöveggel Gergőtől mi a probléma.

"mert te a tudomány embere vagy, aki éppen annyira elzárkózik a természetfeletti létezésétől, mint a bigott fanatikusok. "

Objektív kérdésekben tudományos módszertannal jutunk dűlőre, valaminek a léte v. nemléte pedig objektív, faktuális téma.

"elképesztő mennyi ember zárja ki a lehetőségek viszonylagos valószínűségét, csak mert az agya olyan parányi mint egy dió, és nagyon jól elvan a saját komfortzónájában."

Lehetőségeket felvetni nem nagy kunszt, valamit kitalálni, ami matematikailag akár igaz lehet bárki képes, az már teljesítmény, ha valaki valamiféle releváns, ellenőrizhető elképzeléssel rukkol elő. Isten apriori valószínűségéről semmit nem mondhatunk a jelenlegi ismeretek alapján, nincs miről extrapolálni.

"az ember agya feltérképezetlen tudományilag, és olyan rohadt bonyolult, hogy a legpöpecebb számítógép elbújhat mellette"

És ebből mi is következik? Ha valami bonyolult, akkor az mit is jelent azon túl, hogy az a valami bonyolult?

"és nem tudjuk mi volt az ősrobbanás előtt (vagy az előtt, és azelőtt?) "

Ó, hát ezt én megmondom neked. Az Ősrobbanás mainstream interpretációja szerint a téridő akkor keletkezett szóval a mi van az Ősrobbanás előtt kb. annyira értelmes kérdés, mint hogy 'hány méter a párizsi etalon'', meg 'mi van az északi sakrtól északabbra?'

"de hogy mi van azon túl, meg azon túl??? "

Amúgy ez neked miért probléma? Az, hogy még nem tudunk bizonyos dolgokra válaszolni miért jelent alapvető problémát a tudománnyal? A teológia tudja a választ ezekre a kérdésekre? Ellenőrizhető választ ad?

"meg az is beszédes hogy minél jobban közelít a halál, minél öregebb vagy annál durvábban kezdik keresni Istent az emberek, "

Ez tényleg jól bemutatja, hogy az emberek félnek a haláltól és szeretnek alaptalan kapaszkodókat keresni.

"nem hallottam még senkit aki a tudományhoz fohászkodott volna amikor ment rákszűrésre, vagy éppen az utolsókat rúgta, szóval addig veri az ember a tudományba vetett hite mellette a blattot míg nem reccsen meg valami frankó kis betegségtől"

Tehát az, hogy valaki Istenhez imádkozik alátámasztja Isten létezését? És ha valaki teszem azt nem Istenhez, hanem az azték tollaskígyóhoz, Cthulhuhoz, vagy a spagettiszörnyhöz imádkozik, akkor mi van? Ráadásul imakísérletek alapján imádkozhatunk a milkatehénhez is, szignifikánsan nem javítja az esélyeinket az ima. Plusz érdemes észrevenni, hogy a csodálatos gyógyulások olyan betegségeket érintenek, ahol amúgy is van valami sansz a bekövetkezésére, mint pl. a rák. Érdekes módon olyat még nem hallottam, hogy az amputált ember lába visszanőtt. Vajon miért?
Fromthedeep 2014.05.09 16:43:03
@scal:
scal, erre még válaszolok, és utána szerintem rekesszük be ezt a vitát, mivel nem szívesen offolom tele Freddy blogját.

Az enerigamegmaradás és a többi nagyon szép elképzelés, de igazolás nélkül körülbelül annyi alapja van mint a Milkatehénnek.

"Egyrészt az amputálás az egy emberi beavatkozás és nem betegség. "

A lábtalanság viszont abnormális állapot, csakúgy mint a rák. Mindkettő igen negatívan hat az életminőségre, (hiszen a rákos megbetegedések egy része is gyógyítható, csak piszok kellemetlenül, ezt megelőzően meggyógyítja a nagyfőnök jó előre a beteget, tehát nem feltétlenül életmentésről beszélünk) ezért elég fura, hogy önkényesen csak bizonyos embereken segít.

" amúgy csomó embernél mutattak ki gyógyulást amire a tudomány sem ismeri a magyarázatot, rák, écccc, egyik ismerősöm pl. annyira nem akart szemüveges lenni, hogy egyik napról másikra a +3-as szeme visszament 0-ásra és az orvosai lehidaltak tőle... állítólag fejben dől el minden"

Ja, de attól, hogy valami furcsa, és meggyógyulhat magától, nem bizonyíték természetfeletti intervencióra. Ezért jó példa az amputáltak esete.

" Gergőt hasonlítani hogy legalább annyira tud érvelni mint Zoly, felér egy sértéssel, mert ha valaki hát Zoly aztán nem tudott érvelni, ajánlom meghallgatásra a Die Hard 5 beszámolóját, vagy lényegében akármelyik beszámolóját"

Hát nézd, Zoly anno elég szépen kifejtette, hogy szerinte a Die Hard 5 nem volt nagy szám, de szórakoztató, egyszer nézhető, semmi extra. Ezen mit lehet ragozni? Ha valaki egy film szórakoztat, akkor nem tudja meggyőzni a másik kettőt, akit nem, mivel ez abszolút személyiségfüggő, szubjektív kérdés.

" úúúúúúúú :D biztos hogy akarod te ezt?"

Persze, lehetne olyat kiválasztani, ahol Gergő éppen nem tudta jól alátámasztani az álláspontját, de állítom, hogy javarészt ügyesen beszél.

"hát az Északi Sarktól északabbra nagyon sok minden van, szóval te itt erőteljesen mosol valamit össze de nagyon, "

Ez az Északi sark egy meglehetősen ismert példa, persze van egy kis torzítás, de lényegében jó megközelítés, hiszen az Északi sark a legészakabbi pont, attól csak délebbre lehet haladni, egész jó példa erre, mivel ugye a téridő is az Ősrobbanás során alakult ki, ezért az Ősrobbanás "előtt" nem igazán legit kérdés, tekintettel arra, hogy az idő is az Ősrobbanással alakult ki.

"apropó, mennyi az IQ-d? "

121

"mi az hogy mi ezzel a Probléma? ugyanaz a problémám vele mint Kolumbusznak a lapos Föld teóriájával, hogy valami nem kóser vele, de bocsánat hogy szoktam máson is gondolkodni mint hogy mennyi idő van még amíg mehetek haza melóból"

Tehát pusztán csak érdekel a válasz? Az jó, de a kérdésem nem ez volt, hanem az, hogy "az esetleges nyitott kérdések miért jelentenek alapvető problémát a tudománnyal kapcsolatban". Ezek szerint nem jelent, ugye? Ha így van, akkor ezzel kapcsolatban egyértek veled, jó lenne az ilyen kérdésekre tudni a választ, de ugye húrelméletet, meg kozmológiát a szobából nem lehet végezni.
Újabb áldokumentum-horror kerül bemutatásra, a Jégbe zárva azonban nem csak szimplán rossz, hanem az eddigi legrosszabb darab, amit a műfajon belül láttam.  Medencetisztító és Aligátor kalandjai hosszú várakozás után, de ha minden igaz, a következő bemutatóban folytatódnak…..
Fromthedeep 2014.05.07 07:16:39
@NeoCsatornaja: Hát én nem tudom, nekem a Platónos szövegből simán csak az jött le, hogy a lány ezzel akar rávilágítani arra, hogy különféle furcsa, paranormálisra emlékeztető lények, erők létezhetnek a gleccseren. A képszakadások arra akarnak utalni szerintem, hogy egyszerűen az adott időtartamra kikapcsolták a kamerát, a kép szétesése pedig ennek a misztikus akárminek az erejét kívánja kifejezni. Nekem amúgy az nem jött le, hogy a film kezdőjelenetének mi köze van az egészhez, lehet, hogy ott keltették fel ezt a valamit? Ez egybevágna azzal, hogy a kameraszta fickó még a repülős jelenet után észreveszi, hogy az egyik társuknak vérzik az orra. Aztán, hogy konkrétan mit keltettek fel az sose derül ki. Érdekes az okfejtésed, de én nehezen tudom elképzelni erről a primitív filmről, hogy ilyen elvont gondolatokat tartalmazzon. Pláne, hogy a főszereplők közötti párbeszédekben semmi utalás nem volt hasonló mély tartalomra, márpedig igazán illene legalább utalni erre.

Egyébként jó volt a videó, kivételesen direkt megnéztem a filmet még a videó megnézése előtt, de nagyon rossz ötlet volt, annyira fárasztó, unalmas, vontatott és tartalmatlan, hogy kifejezni is nehéz. A kamerarángatás pedig egyenes hányingerkeltő benne.
Az interneten tömegével terjedő oltásellenes mémek (szöveges képek) egyike annyira kiverte a biztosítékot egy immunológusnál, hogy az internet egyik legnépszerűbb válaszát alkotta meg. Az eredeti poszt angol nyelven született, és annyira jól sikerült, hogy több millióan…..
Fromthedeep 2014.04.08 21:56:12
@xclusiv:

"És pl. olvastam olyan történetet, amikor pl. a hit (istenhit) adta meg valakinek azt a lelki pluszt, amivel mondjuk le tudta tenni a heroint. És korábban ez több elvonón se sikerült neki."

Ebben teljesen igazad van, azonban hozzá kell tenni, hogy ez nem érv az adott vallás, világnézet objektív valóságtartalma mellett. Azt pedig nem állítottam, hogy a vallás csak káros lehet az emberre nézve.

Egyébként nincs ez annyira messze a védőoltásoktól, ezekhez hasonló gumiérvekkel nagyon jól ki tudják vágni magukat az egyszerű tudománytagadók, ha valaki nem akar bizonyos fokig belemenni a vallási vitába.
Fromthedeep 2014.04.10 18:48:14
@Katona András:

"Tudni kell azt, a testünkben,... "

Az tény, hogy rengeteg vírus van az emberen belül, az emberi genom kb. 5 százaléka endogén retrovírusokból áll, a testen belül van egy rakat vírus, ami teljesen aszimptómás fertőzést okozott, aztán, hogy ezeknek milyen funkciójuk van az ugye többé-kevésbé nyitott kérdés. Azonban teljesne mindegy, hogy egy patogén vírus esetlegesen milyen funkcióval bírhat (amire nézve semmi bizonyíték sincs, hogy egyáltalán van jótékony hatás egy patogén vírusfertőzésből) teljesen irreleváns, ha az adott vírus egészségkárosodást okoz. Márpedig a betegségek amik ellen kötelező a vakcináció bizony elég súlyos következményekkel járhatnak, ha pedig valaki szerint az influenza igazából olyan nagyon jót tesz a szervezetének, az meg nem adatja be az oltást.

"Az ember biorobot, a benne lezajló biokémiai folyamatok határozzák meg a működését, például az érzelmeit. "

Ez ugye igazolva van. Az ember érzelmeit alkotó neurokémiai folyamatok kutatott kérdések, és nagyon progresszíven halad a neurobiológiai kutatás ebben a témában. Akit érdekel tonnányi szakirodalmat találhat a témában.

"Ha ezt úgy mondom,..."

Lefordítom, hogy te miről beszélsz.

Van az autó. Az autóban lezajló kémiai folyamatok során az enerigát át lehet alakítani mozgási energiává, tehát az autóval tudunk közelekedni. Sokak szerint a robbanómotor az üzemanyag hatására működik, én azonban tudom, hogy a vizsgálhatatlan, kimutathatatlan lélek okozza ezt. Aki szerint az üzemanyag hatására működik a motor az egy korlátolt idióta, hiszen tiszta sor, hogy az autó a lelke hatására indul el.

"Na ja, valamikor a homeopátia, akupunktúra sem számított tudományosnak, vagy az íriszdiagnosztika, ma meg már széleskörben elterjedtek, még doktori körben is!"

De vedd már észre, hogy egy adott módszer csak akkor terjedhet el, ha az évszázadok alatt kifinomodott módszertani kritériumok által vizsgálható és a vizsgálat pozitívan zárul a hatékonyságát illetően.

"Pasteurről... "

Ha te komolyan veszed azt a marhaságot, hogy a mikroorganizmusok nem okoznak betegséget, akkor valamit árulj el nekem.

Mivel magyarázod a plakkok kialakulását a plakk teszt során, ha egyszer semmilyen citopátiás effekteket nem okoznak? Egészséges sejtek a virionok hatására lízisen mennek át. Ezt mivel magyarázod?

De kérdezhetném azt is, hogy bizonyos vírusok (pl. HIV) hogyan okozhatnak syncytiumokat egyébiránt teljesen egészséges sejtekben?

"Vagyis, még működő vírusokat használhatott, mert egy kutya megveszett volna. Nem? "

Annyit találtam erről, hogy nyulak idegszöveteit szárította meg és abból gyártott vakcinákat. De mondd már el nekem, hogy miben releváns Pasteur több mint 100 évvel ezelőtt alkalmazott vakcinája!

"Balogh Béla arról beszél, hogy elismert tudós megállapítása, az univerzum anyagának, mindössze 5%-át vagyunk képesek látni, szerintem érzékelni. "

Balogh Béla ezek szerint a sötét anyagról beszél, amit ugyan tényleg nem látunk, de a gravitációs hatását kimutathatjuk. Természetesen ezt is a "materialista" tudomány mutatta ki, az gyártott hozzá megfelelő eszközöket és az is kutatja mai napig a témát. Szóval hiába érveltek minduntalan a sötét anyaggal, attól az még anyag, és arra is tudományos módszertannal jöttek rá, hogy ilyen létezik, úgyhogy ebből nem lesz érv nektek sehogyan sem.

"Evolucio vagy Értelmes Intelligencia kutatók rájöttek, hogy az evolucio nem ad választ az élet eredetére "

Akkor ezek jó nagy marhák lehetnek, mivel az evolúcióelmélet nem is az élet eredetével foglalkozik, hanem az élővilág változásának mechanizmusát kutatja és folyamatát írja le.

Szóval nem vagyok hajlandó megnézni egy a leírásból megalapozottan láthatóan borzalmasan primitív, szakszerűtlen videót.

De előre megmondom miféle érvek lehetnek benne, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy nagyon új nincs:

-Benyögnek valami rendszert, ami nem teljesíti az evó követelményeit és rájönnek, hogy az evolúció arra a rendszerre nem igaz, ebből a géniuszok kikövetkeztetik, hogy az élővilágra sem lehet igaz. Ennek elég sok változata van, a házépítős érv, az órák, a Boeing, de alapvetően mind ugyanazt a baromságot ragozza.

-Egyszerűsíthetetlenül összetett rendszerek. Azon belül: E Coli flagellum, zsiráf nyaka/érrendszere, harkály koponyafelépítése

-A DNS létrejöttéhez fehérje kell, a fehérjéhez DNS.

-Egyetlen fehérje létrejöttének esélye annyi mint Kent Hovind IQ hányadosa szorozva egymilliárddal, azaz nagyon, nagyon, nagyon kicsi.

-Az információtartalom nem növekedhet mutációk hatására.

-Nincsenek előnyös mutációk.

-A termodinamika 2. tv-e szerint az evó lehetetlen.

-Gould szakaszos egyensúly elmélete cáfolja az evolúciót.

-Nincsenek átmeneti fosszíliák.

-A DNS kód tervező létét tételezi fel.

-Az élet annyira szépen megstrukturált, hogy kötelező, hogy úgy tervezték.

-A véletlen nem hoz létre ilyen hűdebonyoluljajjdeszép struktúrákat.

Nagyjából ezek a tipikus érveitek és teszem hozzá, hogy ezeket már megszámlálhatatlanul sokszor megcáfolták.
Fromthedeep 2014.04.22 01:26:09
@xclusiv:

Pedig az nagyon ütős dolog. Pont a napokban botlottam bele yt-n a Biologika-előadásokba. Egészen döbbenetes, hogy miket beszélnek, egyszerűen szóhoz se lehet jutni. Pl. szerintük a hányás azért van, mert az agyban a konfliktusok hatására keletkező ödémák gyomor általi kiürítése. Aztán nyilatkoztattak valami gyógyszerészt is, aki egyszer azt mondta, hogy az influenzát nem a vírusok okozzák, hanem valamiféle pszichés okra vezethető vissza, elzárkózottság, aszociális beállítottság ('nem akarok velük egy levegőt szívni', és ez mutatkozik meg légúti megbetegedés formájában), egyszer azt állítják, hogy a vírus a sejtek része, utána azt, hogy a vírus valóban lehet patogén is akár. De beszéltek az AIDS-ről is, ahol is összevágtak néhány "dokumentumfilmet" a témában, természetesen ezek különböző állásponton voltak, volt amelyik szerint a HIV nem is létezik, volt amelyik szerint az AZT okozza az AIDS-t, volt ahol az AIDS-t egy népességcsökkentő fegyvernek látták, máshol etikátlan üzletnek, stb. És az egész egy videóba volt vágva, a sok egymásnak ellentmondó konteós marhaság a konzisztencia minimális nyomától is mentesen. Közben valami szemüveges fazon magyarázott az AIDS és a szexuális mentálhigiénia kapcsolatáról. Kész kabaré, érdemes megnézni.

További adalék, hogy ez az egész német medicina hülyeség egy neonáci összeesküvés-hívő "orvos" fejéből pattant ki. A magyar képviselők ezt az ideológiát elutasítják, de teljesen mindegy, mert irgalmatlan baromságokat beszélnek ettől függetlenül is.
Ezt az anyagot a Szekuláris Egyesület egyik rendezvényére készítettem, ahol is két TED videót néztünk volna meg, de, hogy az esemény valamivel több és szervezettebb legyen, mindkét videóból felkészült valaki. Én egy Daniel Dennett előadást választottam, és fel is készültem,…..
A vallás olyan, mint a drog: kis mennyiségben bódít, nagy mennyiségben halálos. Képzeljük el, hogy este megyünk haza az utcán, egy sötét sikátorban, mert ezen át vezet út a nyomorúságos kis otthonunkba. És az úton egyszer csak egy gyanús, csuhás alak szólít meg minket, hogy…..
Fromthedeep 2013.12.16 22:55:05
@safek:

Az a helyzet, hogy Mátyásnak igaza van. Az elmúlt napokban felvetettél ide minden létező hülyeséget, ami csak az eszedbe jutott. Volt itt szó Böjte Csabától kezdve az élet értelméig, mindenről. Aztán valaki empirikus alátámasztást kért tőled, erre jöttél te Wrighttal. A helyzet az, hogy Wright dolgait a szakmabeliek igen erősen kritizálják. Wright linkelt irománya jelentős részben teológiai-vallástörténeti szempontból vizsgálja az eseményeket, értelmesebb leírással a 19. oldaltól próbálkozik. Mivel jelen esetben a témába vágó konkrét érvekre
kellene összpontosítanunk, csak a 19. oldal "A történettől az eseményig" fejezetétől vizsgáljuk meg ezt a "remek" értekezést.

Felvet három lehetőséget a magyarázatra:

"1., Jézus igazából nem is halt meg, valahogyan túlélte megfeszíttetését.
2., A sír üres volt ugyan, de semmi egyéb nem történt.
3., A tanítványoknak látomásaik támadtak Jézusról, de a sír nem volt üres."

Az első pont kapcsán ezt írja:

"A római katonák igencsak jól tudták,hogyan kell embert ölni, különösen lázadó királyokat."

Igen, ennek ellenére a történelem során bizony előfordult, hogy valaki mégis túlélte a kivégzést. Arról nem is beszélve, hogy se szeri se száma a különféle teóriáknak arra vonatkozóan, hogy Jézus mégis hogyan vitte végig a mutatványt. Wright ezeket egyszerűen ignorálja.

A második lehetőség cáfolatánál ezt szögezi le:

" Száz szónak is egy a vége: annak magyarázatához, miért hitték valóban azt az első keresztények, hogy Jézus igazán feltámadt, három dolgot kell feltételeznünk. Jézus valóban halott volt; a sír valóban üres volt, és valóban az ő sírja volt; a tanítványok valóban láttak valakit, találkoztak és beszéltek valakivel, aki nemcsak hogy nyilvánvalóan azonos volt a megfeszített Krisztussal,..."

Tök jó, hogy premisszaként kezel ilyen lényeges, alátámasztatlan dolgokat, a trükk, átverés magyarázatot pedig egy sorban elveti, értelmes érvelés nélkül. Aztán jön az újabb teológiai kitérő, és egy elég fontos megjegyzéssel:

"Amikor standard történelmi alapokon próbálunk meg a feltámadás történeti valósága mellett érvelni, vajon nem rendeljük-e teljesen alá magunkat a történeti módszer szabályainak és metodikájának? S ez nem fog-e
minket félrevezetni? Nem azt kellene-e inkább hagynunk, hogy Jézus Krisztus maga világítsa meg számunkra a Feltámadás mibenlétét?"

Magyarul ez kábé annyit tesz, hogy "bár semmi alapunk nincs azt feltételezni, hogy Jézus feltámadt, és ez a baromság ellent is mond a józan észnek meg az empirikus tapasztalatoknak, de azért mi, valláskárosultak, álljunk ellen az ép elme ostromának."

"Én ezzel szemben úgy gondolom, hogy tökéletes tárgyilagosság nem létezik, hiszen a történész és tárgya folyamatos kölcsönhatásban vannak egymással, tehát a kutató személyisége mindig "belejátszik" az eredménybe. Ez esetben a bizonyíték épp azt a fajta eredményt tárja elénk, amivel a keresztény teológusoknak boldognak kell lenniök."

Újabb pofon a tudományos módszertannak. Persze, és akkor aki Odint meg a hollóit tanulmányozza, az meg higgye el azt, mert ugye a megismerési folyamatba belezavar a szubjektív nézőpont. Baszki, pont azért van a tudományos módszertan, hogy az ilyen interferenciákat minimalizáljuk.

"Jézus halála után valami történt; erre pedig csak az evangéliumi beszámolók adnak kielégítő megokolást."

Ja, egy kétséges hitelességű, torzított, utólag kiválogatott könyvgyűjtemény, ami a tudatlan sivatagi parasztok szemszögéből leír egy mindennemű tudásnak ellentmondó eseményt, az aztán tényleg kurva hiteles és kielégítő. De ilyen alapon az összes vallásból kiragadhatnánk valami hülyeséget és lobogtathatnánk az egyetlen magyarázatként. Wright csak azért ragaszkodik ehhez, mert a kereszténységben szenved és nem valami más vallásban.

Azért be kell látnod, hogy ez nagyon gyenge teljesítmény, még tőletek is. A faszi eleve eldöntött tényként kezeli a Biblia hitelességét, az adatokat pedig úgy torzítja, maszkírozza, hogy sikeresen alátámassza a nyilvánvaló hülyeséget, a tudományos módszertant szembeköpi, szóval maximum ezzel magát ha meg tudja győzni, de értelmes embert nem, az biztos.
Fromthedeep 2013.12.18 20:52:37
Na nézzük ezt a Birtalant!

"Jézus élt. Ezt nem kívánom részletesen bizonygatni. "

Öreg hiba.

Elég sok különféle érv, magyarázat szolgál a Jézus-mítosz elmélete mellett. Ott van R.G. Price elmélete a különféle zsidó mítoszok és a hellenisztikus kultúra összemosása a hellenisztikus zsidóság által. Ebben a kultúrkörben Jézus egy spirituális vallási figura volt, amiből merítve aztán a hús-vér Jézus képet kitalálták a keresztények és ennek megfelelően torzították a történelmi adatokat is. (persze ez egy nagyon zanzásított összefoglaló, érdemes bővebben utánanéznie annak, akit érdekel!) De ez csak egy példa, van még egy csomó más magyarázat is arra nézve, hogy a Jézus-mítosz hogyan kezdődhetett. Azért egy igényes munkának ezzel foglalkoznia kellett volna. Felmerülhet itt a kérdés, hogyan lehetséges, hogy a fiktív, mitológiai messiás kép ellenére is annyira elterjedt a keresztény vallás. Erre jó példa a John Frum kultusz, ahol tulajdonképpen ugyanez történt, csak az 1900-as évek elején. Annak is érdemes utánanézni, semmi valódi bizonyíték nincs arra, hogy Frum tényleg létező személy lett volna, az egész kultusz eredetét tekintve súlyos ellentmondások vannak, és mégis hittek benne, kultusz épült köré.

"Elhangzott a húsvéti állítás"

Ezt az egész húsvéti állítást csak az ellentmondásos, utólag manipulált, emberek kénye-kedve szerint összeválogatott Bibliával tudja alátámasztani. Az meg normális esetben ugye finoman szólva is kevés. Ez egyébként az egész irományra jellemző, a Bibliát eleve hitelesnek fogadja el, holott az adott történelmi tényekkel is elég szép ellentmondásban
van.

"Suetonius írja, hogy Claudius császár 50-ben kiűzte a zsidókat a Városból, mert állandóan „zavarogtak” egy bizonyos „Chrestus” felbujtására"

Ez a Chrestus könnyen lehet, hogy nem Jézusra utal, hanem egy Serapis nevű istenre, sőt, bármilyen másik ottani vallásos felbujtó személyre is. Ezt a kérdést, - ha már idézi az adott szöveget - Birtalannak körbe kellett volna alaposabban járnia.

"Ez az exponenciálisan növekvő létszámú közösség teljességében egyetlen állítás köré szervezi életét: Jézus él. "

Na igen, de azért olyanok is voltak arrafelé, akik elfogadták Jézust megváltónak, de nem tartották istennek és a feltámadását sem fogadták el. Ők voltak az ebioniták. Arról nem is beszélve, hogy attól, hogy a bibliai Jézus-mesének nincs alapja, simán lehet, hogy annyira bedőltek a mendemondának, hogy képesek voltak az életüket is áldozni érte.

Tehát látható, hogy már az általa alapvető tényként prezentált dolgokban is vannak apró pontatlanságok, vagy épp súlyos hibák.

Aztán Birtalan a 3. e) elmélet cáfolásakor elfelejti, hogy bizony az adott lándzsaszúrás, akár meg is menthette Jézus életét, illetve az állítólagos temetkezési szokásokról és a füvekről egy árva forrást nem ad meg. Aztán azt is szépen kifelejti itt, hogy lehet, nem is Jézus volt akkor a kereszten, hanem valaki más került a helyére.

7. m)

A sírrablás mindig is létező dolog volt, az meg, hogy az adott kultúrkörnyezetben ez nem jellemző egyáltalán nem érv, hiszen akkoriban sok félkegyelmű idióta vallást alapított. Ki tudja, hogy miféle sötét, őrült alakok járkálhattak arra és minek kellett nekik úgy egyáltalán egy holttest. Nem mondom, hogy ez egy különösebben ésszerű magyarázat, de azért a röhejes feltámadás sztorinál még ez is mérföldekkel jobb.

8. p)
"A másik: hazugságért nem szokás meghalni – akkor, ha az ember tudja, hogy az hazugság. "

Simán lehet, hogy csak az apostolok közül néhányan voltak benne a buliban, a többi pusztán elhitte, vagy akár az is lehet, hogy azt gondolták, jót cselekednek azzal, ha tovább terjesztik a Jézus-mesét. És mondjuk úgy magyarázták a feltámadás hiányát, hogy azért nem jött vissza a Mester a halálból, mert nem hittek benne eléggé. És ezzel simán kimagyarázhatták tudat alatt ezt a dilemmát.

" Amit fentebb műveltünk, azt a logikában divisio-nak, felosztásnak hívják. A lehetőségeket mindig úgy bontottuk két-két (illetve egy ízben három) részre, hogy a részek hiánytalanul kiadják az egészet. Így metodikailag szükségszerűen korrekt volt az eljárásunk, amikor az egyik ág kizárása után a másik ágon vittük tovább az elemzést."

Látható, hogy a Birtalan által megadott I-IV. tény között egyik sem annyira erős és megkérdőjelezhetetlen, hogy egy teljes érvelést rájuk lehessen építeni, a munkája eleve hiteles forrásnak kezeli a Bibliát, illetve elég sok magyarázatot kifelejt. Hiteltelen forrásra alapozva, problémás premisszákat alkalmazva, hiányos logikai következtetésekkel akar bizonyítani egy óriási baromságot.

Safek, egyébként meddig játszod még ezt a röhejes játékot? Hány idiótát tudsz még belinkelni?
Ernst Haeckelről anno, a szocializmusban én annyit tudtam, hogy az NDK-ban volt pár "Ernst haekcel Strasse". Tehát biztos valami komcsi volt. Nos, nem. Korábban is élt, mint a létező szocializmus időszaka, és különösebben nem tartozott a korai kommunista-szimpatizánsok közé sem. A…..
Fromthedeep 2013.12.14 01:19:10
@luci weiss:

"Az itteni lélekrész benne van minden sejtünkben, amíg itt vagyunk, tulajdonképpen a biológiánk képvisel.."

Ezzel szemben:

"A lélek a tudat magasabba szintű megnyilvánulása, nem korlátozza a biológiai (test), a klasszikus fizika (3 dimenzió (fénysebesség abszulútuma), lineáris idő), a kvantumfizika törvényei vonatkoznak rá.
"

Egy kis ellentmondás azért érezhető. Az itteni lélekrész benne van minden sejtünkben? A sejtekben már a rendkívül finom elektrontranszport-láncot is gond nélkül vizsgálják, kutatják. Ha benne van a sejtekben, akkor kimutatható? Ha igen, miért nem mutatta ki senki? Miért pont a sejtekben van benne? Aztán azt állítod, hogy a "biológia nem korlátozza". Ha benne van a sejtekben, akkor csak szerintem korlátozza a biológia?

Utána jössz azzal, hogy a kvantummechanika törvényei vonatkoznak rá. Namármost, a kvantummechanikát is tudományos módszertannal vizsgálják, nem hasraütéssel. Márpedig te amellett kardoskodtál, hogy a tudomány emprikus-logikus megismerési módszere nem minden esetben alkalmazható. Implicite utaltál arra, hogy a lélek tudományosan nem vizsgálható. Akkor most mi van? Gondold ezt át még egyszer, mert se füle se farka. Nem mellesleg a kvantummechanikai törvények a szubatomi részecskékre vonatkoznak. Ezzel azt akarod mondani, hogy a lélek végső soron anyagi?

Írod:

"megérzések, telepátia, álmok"

A megérzéseket gond nélkül lehet magyarázni mindenféle homályos szamárság nélkül is. Az ember általában arra a megérzésére szokott emlékezni, ami éppen bejött neki, és ezek legfeljebb látszólag megmagyarázhatatlanok, azonban sokszor az ember nem tudatosan is megfigyeli, értékeli, elemzi a környezetét, az eseményeket és így egy nem tudatos következtetésre is juthat, ami úgy tűnik, mintha valami csúcsszuper megérzés lett volna.

A telepátia bizonyítatlan marhaság.

Az álmok magyarázatához meg aztán végképp nem tudom mi a francnak kell előhozakodni a lélekkel.

"a másik irányba tudsz beszélni a sejtjeidhez (önszuggesszió)"

Tudok beszéln hozzájuk? És ha én most megkérem őket, hogy állítsák már le az ATP szintézist, akkor mit mondanak? Te szoktál velük beszélgetni? Válaszolnak is? :)

"Azt könnyű belátni, hogy azért, mert a tudomány jelenleg nem tud igazolni valamit, attól az még köszöni szépen, létezhet. "

Alapvetően ez még rendben lenne. De ugye egyrészt:

-Te azt állítottad, hogy tudod, hogy a lélek létezik. Tudásról beszélni pedig valamiféle igazolt dolog esetén lehet.

-Az általad megadott lélekdefiníció enyhén ellentmondásos, semmiféle empirikus háttere sincs, nem falszifikálható, nem lehet vele predikciókat végezni, a tudományos modell kritériumainak egyáltalán nem felel meg.

-Arra apellálni, hogy "attól, hogy ma még nem tudjuk, később igazolhatják" eléggé értelmetlen. Bármilyen faszságnál el lehet ezt játszani, ráadásul mi csak a mai tudásunkkal alapján vagyunk képesek rendszerezni dolgokat. Amit te csinálsz az kábé olyan, mintha azt mondanám, hogy "én teleportálva járok dolgozni, de ezt nem tudom megmutatni senkinek, mert a teleportációt még nem fedezték fel. De igazam van, létezik a teleportáció, mert később felfedezhetik."

-Attól, hogy valami baromság létét feltételezhetjük, nem kell egyből elfogadni. Ha a tudomány így működne, nem létezne az a számítógép sem, ami a hozzászólásodat írtad.

"A spirituális tudás, megismerés nem áll ellentétben a tudománnyal, csak egy komplexebb nézőpont, nagyobb képet ad. "

Egy ilyen mondat után az emberben felmerülnek kérdések:

-Milyen a spirituális tudás megismerési módszere?

-Hogy lehet a gyakorlatban felhasználni ezt a rendkívül komplex spirituális tudást?
Fromthedeep 2013.12.16 20:49:17
@luci weiss:

"Az itteni, a testünkhöz kötött, a téridő és biológia korlátai közé szorított lélekrészt érzékeljük tudatként"

Nézd, te elnevezheted a tudatot léleknek, aztán ezen a logikán a hangszórót kulacsnak, a nagykabátot meg seprűnek is, de azt már tudjuk, hogy a tudat az agyban működik. Semmi az ég világon nem utal arra, hogy az agyon kívül bármi is kellene ehhez - ahogy ezt már Mátyás is írta - szóval finoman szólva is értelmetlen felvetni a létét ennek az abszolúte igazolatlan dolognak.

"Erről van mindenkinek empirikus tapasztalása. A lélek többi része viszont nincs ezen korlátok közé szorítva."

Jó, és ezt mégis hogy a fenébe lehet igazolni? Az nem érv, hogy "később akár igazam is lehet". Ennyi erővel én állíthatom, hogy Nobel-díjas vagyok, hiszen akár még kaphatok is egyet a jövőben?

" Nagyon nem bíztok a tudomány jövőbeni fejlődésében :) Bár ezt valószínű nem fogja tudni teljes bizinyossággal a tudomány.."

Ez szuperjó, de akkor te hogy állíthatod ma tényként ezt?

" Mert minden sejtben van DNS."

Jó, de ha nem mutatta ki senki, hogy a DNS-ben van a "lélek", akkor mi a faszért kéne elfogadnia ezt bárkinek is? Ennyi erővel a mitokondriumokban meg a zsoltárok könyve is benne lehet, csak ezt senki nem látta.

De én azt se értem, hogyha a lélek=tudat, akkor minek van benne az örökítőanyagunkban? Szerinted a tudat érzékelése a DNS lététől függ? Ezt ugye nem gondoltad komolyan.

" Mi az anyag? Az atomok döntö része „üresség” . A protont felépítő elemi részecskék mekkorák? Mi a tömeg? Ha megvizsgálod az anyagot, egy jó nagy adag ürességet találsz, és némi energiát. Mintha lenne is egy ilyen anyag=energia képlet…"

Ajjaj, itt már komoly gondok vannak. Nézd, én nem vagyok fizikus, de te alapvető fogalmakkal sem vagy tisztában. Ebből a zavaros gondolathalmazból én nem igazán tudom kibányászni, hogy most mi a fenére gondolsz te. Hogy a protont felépítő elemi részecskék mekkorák meg mi a tömeg az egy tudományosan kutatható kérdés, amire a választ mindenki megtalálhatja tíz másodperc guglizással. Kissé igényesebbek letöltenek valamilyen tudományos-ismeretterjesztő könyvet és hoppá, máris ott a válasz. Hogy az "üresség" alatt mi a fenére gondolsz azt meg végképp nem értem. Te is írtad, hogy a protont alkotó részecskékről is vannak ismereteink. Akkor mi ez az üresség? És egyáltalán, ennek az egésznek mi a fene köze van a lélekhez?

" "2) ellenben egyetlen istens sincs, akiben az emberiség nagy része hinne"

Az emberiség nagy része ugyanabban az istenben hisz, csak ez így általában nem tudatosul bennük.."

Ez egy elég nagy ökörség. Még abban sem tudnak megegyezni a vallások, hogy egy Isten van vagy több. Az egyéb tulajdonságairól meg aztán már nem is beszélek, sokszor még elméletileg ugyanaz az isten is igen komoly változásokon megy keresztül az év@luci weiss: századok során.

" Nem korlátoz senki abban, hogy mit használsz fel a döntésedhez. Minél több nézőpontot figyelembe veszel, annál megalapozottabban döntesz. Amikor nagy eredmények születnek, áltlában olyan emberek viszik véghez, akik úgymond "látták a jövőt" Tudósok, felfedezők, államférfiak, sikeres cégalapítók, stb.. Egyébként van olyan, hogy jövőkutatás.. "

Nem korlátoz senki, de értelmes ember nem fog bemondásra, feltételezésre, valami hülyeség alapján döntést hozni. A jövőkutatás pedig nem arról szól, hogy "majd egyszer a tudomány eléri, hogy mindenki űrhajón szelje át a galaxist, de ez időbe kerül. Mi ma is megtesszük ugyanezt, csak empirikusan nem tudjuk bizonyítani." Mert amit te mondasz az kábé ennyi.
"(3) Az állam és az egyházak, illetve a vallási tevékenységet végzõ más szervezetek különváltan mûködnek. Az egyházak és a vallási tevékenységet végzõ más szervezetek önállóak." Magyarország jelenleg hatályos alaptörvénye." VII. cikk "(3) A Magyar Köztársaságban az…..
1. Kép: Ezzel a képpel nem volt gondja sem a bigott keresztényeknek, sem a Facebooknak. A "Szárnyakat adunk vágyainak" c. postban használtam, és megosztottam a Facebookon.2. Kép: emiatt nyomtak fel a bigott keresztények, és ezért blokkolt a Facebook. Ebben a postban használtam, és ezt…..
Ezt állítja legalábbis Pat Robertson médiamogul, konzervatív-keresztény megmondóember, televangelista. Robertsonnak egy tévés műsorában tette fel a kérdést egy levélíró, hogy a Biblia mégis hogyan áll a videojátékokban elkövetett virtuális bűnökhöz. A tévélelkész…..
Az első rész klasszikus, a második szórakoztató, a harmadik pedig egy oltári kapufa. ..
Szóval leálltam a RPCJS kiegészítős retrózással, mert egyrészt kezdtek elfogyni az erre alkalmas alanyok, illetve már ezzel is túl nagy lett a hisztéria, hogy csináld ezt, csináld azt... Inkább valami egyedi dolgot hoztam össze, amire mérget lehetett venni, hogy majd jó nagy…..
Fromthedeep 2013.05.22 06:05:15
@Capowne:
"Örülnék neki, ha több olyan videós lenne, akiknek nem az a céljuk hogy minnél nagyobb tömeget szórakoztassanak, hanem hogy a rajongótáborukban értelmes emberekhez is eltudják közvetíteni a gondolataikat."

Ez esetben ajánlom Dávid Gyula videóit, de a Szkeptikus Társaság is sok érdekes videót töltött fel, ott maradéktalanul kielégül az igényed a "nem szórakoztató, de hasznos" videók felé. Komolyan nem kötekedni akarok veled, és tény, hogy Felixet jónéhány embernek sok lehet, de azt felvetni neki, hogy a szórakoztatásra készített videói miért explicit szórakoztatóak, hááát izé.

Freddy, téged sem akarlak megbántani, de sajnos ez a paródia egyrészt rendkívül kontraproduktív volt, másrészt (számomra) borzasztó erőltetett. Az látható hogy rendkívül felületesen foglalkoztál Pewdieval mint jelenséggel, ami azért baj, ha már parodizálod, legalább ismerd valamennyire. Abból látszik, hogy rengeteg kihagyott ziccer volt a videóban. Pewdie stílusát egyáltalán nem sikerült elkapnod, és így sajnos nem tudtad valóban hatékonyan kiparodizálni. Szerintem, (és ez szigorúan szubjektív vélemény) mindenki jobban járt volna, ha leírod a blogban, hogy mit gondolsz erről az egész Pewdiepie dologról és mondjuk csinálsz egy újabb 99 ft-s DVD videót a hatvanezer alkalmából.
Fromthedeep 2013.05.22 16:01:49
@algi: Szomorú, hogy nem érted mire akartam ezzel kilyukadni. Az illető teljesen abszurd felvetése, miszerint a "szórakoztatási célzatú videó ugyanmár miért szórakoztat"-ra volt egy hasonlóan komolyan vehető válasz. Nyilvánvaló, hogy szándékosan választottam a játékvideós közösségtől teljesen eltérő személyt, illetve szervezetet. Ha te ezt reklámnak érzed, hát az sajnos rettentő szomorú. Most ilyen alapon semmilyen filmet nem említhetek meg mert egyből reklámozok, vagy könyvekről sem beszélhetünk úgy, hogy címeket is említünk mert egyből a kiadó bérkommentelőjének leszünk tituálva? Másrészt, idézd már, hogy a hozzászólásomban mi volt primitív!
Fromthedeep 2013.05.22 18:37:24
@bioLarzen: Szia!

Nos, szerintem azért volt kontraproduktív, mert a legtöbb embernek le sem esett, hogy ez egy paródia, és pontosan a videó félreértelmezése miatt nem jött át igazán, amit szerintem Freddy közölni akart Pewdieval kapcsolatban. Úgy gondolom sokkal jobb vita alakulhatott volna ki, ha Freddy írásban szépen kifejti a véleményét Felix-et illetően, így egy rettentő randa shitstorm elkerülhető lett volna a YT kommentek között.