Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Uliverius

0 bejegyzést írt és 39 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
retro gastro ZI-ZI 2010.09.14 06:12:00
Vendégposzt Gaspertől A ZI-ZI-vel kapcsolatban az első emlékem úgy három-négy éves koromra datálható, a három-négy évem pedig a '70-es évek második felére.  A ZI-ZI igazi színt vitt az életünkbe, de talán mai napig jóminőségű fogaimnak köszönhetően nem okozott…..
  Egy osztrák interjú szövege következik az én fordításomban. A konstruktivizmus, és egyik ága, a radikális konstruktivizmus (melynek jeles képviselője Heinz von Foerster) a segítő foglalkozások, mint például a coaching egyik viszonylag távoli szemléleti alapja (ilyen…..
Vendégszerzőnk, Tóth Szabolcs Töhötöm, a Magyar Nemzet szerkesztőjének írása. * Elgondolkodtató a Facebook üzenőfalain olvasni az ukrán barikádokért lelkesedő magyar ismerőseim bejegyzéseit. Elgondolkodtató e kinyilatkoztatásokat olvasni azoktól, akik 2006-ban…..
Most zavarodnak majd össze Magyarország, illetve a magyar kormány barátai és ellenfelei. Az európai Zöldek – igen, Cohn-Bendit és társai – a magyarokat is elővették most indult imázskampányuk során – pozitív üzenetek megfogalmazására. Az asszonysággal és az alatta…..
Uliverius 2014.02.20 16:52:22
„Akik élnek, azok délnek mennek, akik haldokolnak, északra” – énekli a régi Kispál-dalban Lovasi, de ebben speciel nincs igaza. A wannabe mediterrán Magyarországon is vannak olyanok, akiket Észak jobban vonz Délnél; akik kíváncsiak a Balti- és a Jeges-tenger közötti…..
Uliverius 2013.11.22 19:03:27
Már századszorra keseregtem azon, hogy Heller Ágnes miért nyilatkozik olyan gonoszságokat Magyarországról, aztán gondoltam: legjobb lesz, ha írok neki és megkérdezem. Kaptam választ is, ami nem válasz, de legalább egy kommunikációkezdemény. Megkerestem a Facebookon a Heller Ágnes…..
Uliverius 2013.11.22 19:01:17
@Valóraváltógép: Szia Vali! :) Azt nem tudom, mert nekem is dolgom van. :/ De mér? 8)
„...nem lehetetlen, és nem is nehéz uralkodni az embereken, csak érteni kell hozzá.” (Xenophon Anabaszisz) Xenophon írja a fent idézett Anabasziszban: a perzsáknál a gyermekek számára a legfontosabb dolog, amit tanítanak, az az igazság, amit úgy tanulnak, mint a görög gyerekek a…..
Uliverius 2013.11.20 00:22:55
@biboldó: Azmijaza jósda?

Az a világbéka dolog az iróniás akart lenni: mindenki mindenki ellen, tehát megvalósult a világbéke. Namindegy :)
Uliverius 2013.11.20 09:27:25
@Valóraváltógép: Van aki dezodort használ.
Uliverius 2013.11.22 18:40:03
@picur3ka: Ipp mareggel töprengtem azon, hogy parfőm vagy parfüm, aztán arra jutottam, hogy nekem parfüm. :)
Kettős kereszt és sámándob, kereszténykedés és pogány ezotéria, orosz orientáció és iszlám-rajongás: úgy tűnik, a Jobbik ideológiája maga a megvalósult multikulti. Most éppen Mohamed követői vannak a napirenden. Az iszlám az emberiség utolsó reménye – állítja Vona…..
Uliverius 2013.11.20 00:23:39
@Valóraváltógép: Nem akarok látni. :)
Uliverius 2013.11.20 09:29:23
@Valóraváltógép: Francia Ateista Filmrajongók Pártja, ezzel a szlogennel? :)
Tanulságos kutatási eredményeket közölt a Tárki: a közvélemény-kutató cég szerint a választók között minden életkori csoportban magasan vezet a Fidesz. A kormánypártot a fiatalok körében a Jobbik, az idősek között pedig a szocialisták tudják megközelíteni, de ebben a…..
Uliverius 2013.11.19 17:27:56
@Sexual Harassment Panda: Láttál te már emeszpét életedben? Mondjuk én igen, de azóta már annyira összement, hogy nem találom. Majd talán a porszívó felszedi. :)
Az Európai Emberi Jogi Bíróság csütörtöki ítéletét – a bepereltetés és feljelentetés veszélyének tudatában írva mindezt – önérzetes Papcsák Ferenc bizonyára üdvözölné, mi azonban le vagyunk döbbenve. A döntés egy népszerű észt hírportál kérelme nyomán…..
(Fotó: Fortepan) Vendégszerzőnk, Mestyán Ádám történész (Harvard Egyetem) kommentárja a Horthy-vitához. * Akik szobrot állítanak Horthy Miklósnak, azt a logikát követik, mely szerint az ország vezetőinek nincs felelősségük. Horthy felelőssége az, hogy Magyarország…..
Most, hogy engem is bëlgának titulált a Spiler.info, muszájnak éreztem, hogy írjak a tizenöt éves zenekar új lemezéről. A Bëlga 2002-ben úgy robbant bele a 11 éves világomba, mint semmi korábban. Addig egy-két kimásolt Dire Straits- meg eredeti Republic-kazi jellemezte a családi…..
Uliverius 2013.11.16 16:03:25
@Counter: Hallgassá dollirollt. Az mindig ugyanolyan szar.