Regisztráció Blogot indítok
Adatok
crow

0 bejegyzést írt és 52 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
És az ügyfelek viszontszeretik őket. Nem először találkozunk ilyen példaértékű eljárással de ez most megint megmelengette a szívünket. A Victorinox magyar képviselete 1200 Ft-ért cserélte volna ki azt a rugót, amiből végül a svájci gyártó ingyen küldött 6 db-ot. Olvasom a…..
crow 2010.06.15 20:52:34
egy törénet ami kevésbé pozitiv..
Egy ismerősőm kért meg hogy ha tudom tegyem fel.. részben ide vág részben nem..

Ne vegyél legális szoftvert!

Egyik ismerősöm a kezembe nyomott egy Orion OGPS-02 típusú GPS készüléket, hogy frissítsem rajta a térképeket. Nem nagyon sikerült megoldani a dolgot. Biztosan én voltam béna, de nem ment… mint kiderült, másoknak sem. Az Orionnál azt mondták hogy ez egy öreg vas (pedig csak alig múlt egy éves) és így már nincs hozzá elérhető frissítés. Ez úton is közölném a tisztelt érintettekkel, hogy van! No de, minden történetet az elején érdemes kezdeni.
Miután a kezembe került a készülék számomra teljesen logikus módon a gyártó honlapján kezdtem kutakodni, sajnos hasztalan. A készülék legalább szerepel ugyan a termékek között, de szinte semmi kézzelfogható információt nem közölnek róla. Arról nem is beszélve, hogy a frissítésről szintén nem esik egyetlen szó sem. Sebaj, hívjuk fel őket, majd biztosan mondanak valami okosat. A telefont egy igen kedves, némiképpen éltes hangú úriember emelte fel a túloldalon, majd finoman közli, hogy „Tessék porta”. Miután leküzdöttem a döbbenetet, vázoltam problémámat és kértem hogy adjon valaki kissé jobban hozzáértőt, amire a „Kapcsolok valakit, hátha az tudja…” választ kaptam. De a kérdésemre választ nem, csak egy másik telefonszámot, egy még inkább „központi telefonszámot”. Nem adom fel gondoltam, az elején nem szabad! Előttem a telefon, megvan az új szám, mi baj lehet, tárcsázok. Alig két csengés után egy kedves gépi hang közli, hogy üssem be a melléket vagy várjak, hát vártam. Úriember üdvözöl, Jó napot kíván, és a problémámat tudakolja, ez nyilván egy másik bolygó gondoltam. Vázolom a helyzetet, mire kapcsolja a Technikus kollégát... sikertelenül, mert pár perc múlva újfent nála kötöttem ki. Ő sem az a fajta akli elsőre feladja, hát kapcsolt mást, egy hölgyeményt. A már jól begyakorol szöveget fejből elmondtam, és jött is a válasz: egy harmadik telefonszám. Mivel nem őket kell ezzel a problémával keresnem, kérdezzem inkább a megbízott szerviztől hogy jelen esetben mi a teendő. Megvallom őszintén, itt már a kíváncsiság is dolgozott bennem, hogy vajon a következő telefonhívás alkalmával mi következik, csak nem egy újabb telefonszámot kapok? Nem ez történt. A hívásra válaszul viszonylag hamar felkapta egy karakán, keményen megmondós fiatalember a kagylót, majd a következőt mondta be selymes hangon a kagylóba: „SZERVIZ!” Na kérem, ez tudja mit akar! Vázolom a problémát (ismét), de nem is érek a végéig és máris közli, hogy a termékhez már nincs, és nem is lesz frissítés, dobjam ki!
Itt hagynék egy kis hatásszünetet annak megértése okán, hogy mitől lesz szemét egy alig egy éves navigációs kütyü. Mert hogy ha nem tűnt volna ki a szövegből, annak titulálták!
Miután felocsúdtam első kábulatomból rákérdeztem, hogy akkor most mit is tehetnék én, mint egyszerű halandó. A válasz igen egyszerűen hangzott, amelyet most igyekszem egy az egyben publikálni: ”Legközelebb nem egy kínai vackot kell venni, hanem egy normális készüléket! De persze meg is lehet törni a szoftvert, azt viszont mi nem vállaljuk!”
Úgy érzem itt az ideje közölnöm néhány tényt a termékkel kapcsolatban. A készülék vételára (egy évvel ezelőtt) cirka 40.000,- Ft volt, amiből (szerény számításaim szerint) maximum 20 ezer Forintot ért maga a vas, a többit a szoftver tette ki. Tehát végeredményben a húsz ezer Forintomért egy évig használhattam a navigációt.
Még mindig kitartó embernek tartottam magam, és a harcot folytatva a navigációs szoftver gyártójánál, a Nav N Go-nál kezdtem kutakodni. Sajnos itt is eredménytelenül, ha csak a kudarcot nem lehet eredménynek nevezni. Furcsa hogy egy ekkora cégnek a weboldalán semmi, de a szó leg szorosabb értelmében semmi elérhetősége nincs feltüntetve! Tényleg. Nem várom el, hogy telefonos kisasszonyokat foglalkoztassanak napi nyolc órában az én nyűgöm miatt, de azért a kor szellemének megfelelően legalább egy E-mail címet közzé tehetnének. Bezzeg a vállalati nagykutyák fényképei azok mind szép nagy méretben, jól felismerhető pozícióból lefotózva szerepelnek; Istenem, hány E-mail cím meg telefonszám férne el egyetlen fénykép helyén… De nem. Sem telefon, sem E-mail cím, sem Fax, sem rádiós hívójel, sem semmi. Csak a GYIK (a gyengébbek kedvéért: Gyakran Ismételt Kérdések) menüpont, de az legalább mindenhol… meg a fórum. Közbevetőleg legyen mondva hogy a fórum is furcsa, mert a Magyar oldalon jelentkezek be, a Magyar oldalon kutatok a Magyar nyelvű hozzászólások között, és kapom a visszajelzést hogy „Ez egy English fórum, kéretik englisül kommunikálni”. Biztos még mindig azon a másik bolygón vagyok, mert ez nekem (hogy Pély Barna szava járásával éljek) „Nem jött át”. Azért feltettem a kérdést (persze Magyarul) ha már egyszer ez egy Magyar fejlesztő csapat (ha jól tudom). Létezik amúgy egy szoftver is a navi-k (nem, nem az Avataros Navik) frissítésére, de az persze (ezek után nem meglepő módon) fel sem ismeri a készüléket.
Szóval nem értem a dolgot, de azért várok még néhány hetet, hátha egy adminisztrátor megszán, és válaszra méltatja banális kérdésemet a frissítéssel kapcsolatban. Ha már a Nav N Go-nál tartunk érdemes megjegyezni, hogy maga a készülék szerepel ugyan a támogatott készülékek listáján, ami egyébként egy link, ami az Orion oldalára mutat, ahol (mint azt a kezdeteknél leírtam) nem található semmi. És a kör bezárult.
Összefoglalva a dolgot úgy érzem, hogy a legális szoftverek piaca egyértelműen zsákutca. Ezt már csak a kollégáim Microsofttal folytatott harcából is merem sejteni, de ahogy elnézem az élet más területein is ez a tendencia, legalábbis ami a szoftvereket illeti. Úgy döntöttem, hogy nem fogok legális szoftvert vásárolni, mert nincs értelme. Egyfelől nem kapok többet a több pénzemért, másfelől pont az veszik kárba amitől érdemes lenne egy legális programot vásárolni, és ez nem más mint a TERMÉKTÁMOGATÁS. Na pont ez nem működik. Beszélhetnek nekem az erkölcsökről, meg az ellopott pénztárcák esetéről (ezzel erőltették a szoftverkalózkodás elleni harcot), amíg semmivel nem kapok többet mint ha letölteném, addig miért adjak több pénzt érte? Egy GPS készülék (persze hivatalos szoftver nélkül) manapság már a Tesco-ban is kapható, bagatell 15 ezer Forint körüli összegért. Irány a net, kis turkálás a Torrentek között, és máris kész a navigációra. Ja és biztos lehetek benne, hogy a leg frissebb térképeket tudhatom a magaménak! Tehát ez úton is üzenem az összes szoftverfejlesztő cégnek, hogy ha a befolyt összegek legalább töredékét az ún. Supportra, vagy hogy Magyarosan fejezzem ki magam: Támogatásra fordítaná, akkor sokkal jobb eladási statisztikát produkálnának. Addig meg marad a letöltés.
És végezetül egy jó tanács (Pl: Nav N Go-nak): A szoftverhamisítás elleni legjobb megoldás az, ha az egyszerű ember, a drágán megvásárolt szoftveréhez támogatást és segítséget kap, hogy érezze: több mint egy átlagos, ne adja Isten lopott szoftvert használó ember! Ezzel is tudatosítva mindenkiben, hogy a pénzéért igen is kapott valamit. A szórólapozás, meg a médiákban szereplő reklám csak kidobott pénz...
Gabesz
Zoltán családdal tervezett Balatoni nyaralása nem zajlott zökkenőmentesen: a szállodájukban partizott a Siófokra érkező külföldiek leghangosabb különítménye, ittas turistalányok dörömböltek éjszaka az ajtaján, de hiába reklamáltak, a hotel személyzete csak 10 perc csöndet,…..
A cégeknél az IT-arcok rendszerint arra hivatkozva korlátozzák a munkatársaknak a szoftverek telepítését és egyes szájtok elérését, hogy "az biztonsági kockázatot jelent a cég számára". Persze ennél mélyebb, ésszerűbb érvelést nemigen fogunk hallani. Mert ugyan…..
A szezon egyik legviccesebb leleplezése: a DIGI nem számított arra, hogy ennyire népszerű lesz az internetszolgáltatása, ezért akkora (úgy értem, olyan kicsi) elosztó aljzatokat szereltek föl, ki tudja hány lépcsőházban, hogy a switch-nek nevezett alkatrészek néhol már beteltek.…..
Hogy is mondjam szépen, Ő hátulról elkapta a ***éimet és attól féltem letépi, a férfiak most megértenek remélem, ököllel vertem a fejét, hogy kiszabaduljak, azelőtt így még nőt nem ütöttem meg (azóta sem), végül elengedte, de a sztorinak még nem volt vége. A kép innen…..
crow 2009.06.05 11:31:49
Életembe 2 x ismétlődött meg egy dolog .. mintha dejavu érzésem lett volna..
Volt egy lány .. még korai kapcsolataim egyikén..
3 év után szakított velem.. dobott úgy hogy a tervben az szerepelt hogy 2 nappal később nyaralunk.. a 3 év alatt kikezdett a legjobb akkori barátommal, és gondolom volt más is akiről még nem tudok.. Utolag belegondolva nem volt egy nagyszám csaj.. már akkor hangoztatta hogy valami gazdag pasihoz megy hozzá.. szerencsére sikerült neki..
a szakítás után 2 héttel megkeresett de addigra erőssen belezugtam egy másik csajba és hát "jártunk". Az ex eljött beszélgetni.. Merthogy a növére pasijával váltott engem aki elment egy amerikai hajóra dolgozni 1/2 évre.. és egyedül érezte magát.. itt mondtam most itt a barátnőm nem érek rá és elment.. ezekután minden ismerősőmtől azt hallgatttam a fél életét tönkretettem ekkor ö alig volt 18 ... lassan betölti a 36 is...:)
A váltófutás gyöztese igazán önálló gondolkozásra képtelen volt bár egyetemet végzett de befolyásolható volt.. anyuka elég beleszolok ember volt.. Hülye voltam kihasználtak... mindenre megkértem és miután kiszivták a véremet a csaj is dobott.
Bár a szerelem nagy volt, a szakítás viharos.. Azóta valami gond van az arc felismerésével... a hosszútávú memoria törlödött.. Vele is egy közös nyaralás előtt sikerült szakítani..
A Nők érdekesek.. Megbízni nem lehet bennük vagy azt nekik nagyon ki kell érdemelni..de alapba az átvágások miatt nem igazán bízok az emberekben....mert kevesen szívtak annyit amit én...
Következzen B.O.T. levele, amely a munka világának szinte minden részletét érinti. Tisztelt Munkahelyi Terror!   Remek az oldal! Csak gratulálni tudok!   Nevem kiadása nélkül felajánlom történetem, ha érdemesnek tartják a közlésre. Több témát is érintenék. Rólam:…..
crow 2009.05.12 15:15:39
@psmith: ezt kétlem.. mindenki ott keresi a kiskaput ahol tudja.. a jó könyvelő mindent megtesz .. még a wc pairt is elszámolja..

Volt egy cégem a tulajdonso társam a számlatömb első oldalára kapásból számlaként a feleségének a cégére kiállított egy számlát 450 eft ért üzletvezetési tanácsadás..
ez nem adócsalás..
Ja pénzmosás..
KEvés a korrekt vállakozó aki nem ügyeskedik. és Tisztelet a kivételnek!! Öket én is becsülöm..
DE itt amit látsz és hallasz az más és mivel ügyeskednek odafent itt is probálják az ügyeskedéseket kivédeni..

crow 2009.05.12 15:18:42
ÉS @crow: és mondanom sem kell a 450 e ft ból egy kanyit sem kaptam..se osztalékként ..sem sehogy.. hamar kiléptem.. és ott hagytam..
  Brutális különbségeket mér a Szonda Ipsos az MSZP és a Fidesz támogatottsága között. Bár a közvéleménykutatásokat szokásos szkepszisemmel könyvelem el általában, most érdekesebb és tanulságosabb, hogy korcsoportokra lebontva is láthatjuk a baloldali párt bázisának…..
crow 2009.04.30 14:36:27
szonda itt szopsz..Sajnálom azokat a fiatalokat akik szerint jó felem megy a szekér..
Gondolom se kutyájuk se macskájuk ...
Nem dolgoznak.. tanulnak vagy a megélhetésüket a szülők biztosítják..
De egyszer eljön az idő hogy legyen saját lakásod..
egyszer eljön az idő a családalapításra..
Akkor már nem leszel zene barát.. és egyenesen utálni fogod a Gordonka szólóját.

Eljön az idő és nem kell sokat várni amikor emberek 100000-i mondják elég volt.
Én is köztük leszek..
Meddig engedjük a közteherviselés egyelő elosztása jelszó alapján sárbatiportatni magunkat..
Srácok havi 500 e ft esetén én is jól élnék és nem érdekelne semmi sem..én is lesz..nám azt aki a minimálbérre van bejelentve,,, és mondjuk diplomával takarít napi 4 órában...
de sajnos nem igy áll a dolog...
Lassan sokadmagammal feléljük a pénzünket és elgondolkodhatunk fizetjük a hitelünk vagy a füttést esetleg eszünk-e ebben a hónapban..
Igen van két gyerekem .. nehéz a helyzet mert a pelenka sem olcsó... valaki aki kitalálta a támogatási rendszert az életében nem vett ilyet.. nem váltotta ki a gyógyszereket... és halvány lila fin.ja sincs arról egy gyerek mekkora költség .. és felelösség..
ez nem egy hobbi hogy jaj most nincs pénzem nem csinálom... ezt nem lehet betenni pihentetni a polcra..
Eddig hazudtak.. eztán is fognak.. a bizalmat egyszer elég eljátszani..
Baj lesz még nem érzik de tellik az a a pohár és ezek az utolsó cseppek...

A történet nem túl hosszú: a kedves ügyfél kábeltévét szeretne vásárolni a T-től, és mivelhogy oldschool, internettel nem nagyon találkozik, felkeredett, hogy egy T-üzletben tegye ezt meg. A hozzá legközelebbi egység a Camponában (ami egyébként elég gyengén szerepelt a best…..
crow 2009.04.30 14:13:55
Kemény leszek..
Ügyfélszolgálat..
Vélemény következik..
Sokszor kerülök a munkám folyamán olyan helyzetbe hogy hívnom kell az ügyfélszolgálatot..
Sajnos nem az ügyfél gépén van a hiba..
Előre jelzem hogy mi a munkaköröm.. nyilván nem hentes..
Többször előfordult már hogy a T-s emberek felhívogatják az ügyfeleket és új ocobb csomagokat ajánlanak. Az ügyfél külön kérésére nem változtatnak az eddigi beállításokon..!Mondják ök..
Én sajnos sorra azt tapasztaltam hogy mindig vétenek valami hibát.. emberek hát fogjuk már fel... Mi fizetünk azért a szolgáltatásért amiből a nagy T él. ki kellene ny...ni az ügyfél fenekét.. nem lehuzni.. Sajnos azt tapasztaltam hogy a csomagváltásoknál nem viszik tovább az email beállításokat.. és utolsó alkalommal már egy tárcsázásból sikerült elérni a 6 ugyfélszolgálatos át-át kapcsolását.. ÉS ezekután sem ment..
ÉS ismét telefonáltam és az urral aki felvette közöltem hogy pipa vagyok és csak egyszer mondom el amit szeretnék vagy megcsinálják vagy problémáink lesznek..
Ö át kapcsolt ismét valakihez akinek már mindent elmondott és az ügyfeles csak annyit mondott mindjárt nézi.. és egyszer csak elindult a levelezés.. jelezte a srác hogy valaki nem tett be egy pipát a levelezésnél az ö belső rendszerükbe.. és elnézést kért..

Másik csodás eset a Superservice..
Körözést adnék ki annak aki a saját szolgálatatása utáni technikai sefgítségért pénzt kér..
Mert az rendbe van hogy szereld magad csomag .. meg vedd meg a modemet is..
na de ha a honlapon szereplő beállítások szerinti levelezés beállítás miatt nem megy az outlook-os levelezés és technikai segítséget kérek Miért kell a superszervice szolgáltatást hívni?
PErsze hogy nem ingyibül...Fizetsz ecsém mint a katonatiszt..
Mivel nem először csináltam a telefon elött elmentem a webmailes felületre igen ott ment de a levelezésben más alapján azonosít.. és ez nem volt jó...
ügyfélszolgálatos.. fizetős pénzbehajtó emberünk még csak nem is közölte hogy ezt majd a számlához csapják..
Én rákérdeztem .. és miután megtudtam pengetős.. mondtam köszi rajtam nem fogtok meggazdagodni..
Rohadjak meg ha nem tudom beállítani..
És betudtam..
Megkérdeztem hogy van bör az arcukon elkérnia a pénzt...

Hát igy...
MO 2009 ..
Üdv Mindenkinek! Épp nem vagyok itthon, de az élet nem állhat meg, ezért következzen egy újabb levél. Mivel elég rövid, bevezető sem szükséges.Heló, Az én történetem rövid, és kérem hogy név nélkül idézzék ha idézik... Egy kb. 20 főt foglalkoztató,…..
crow 2009.03.28 12:40:57
Én dolgoztam 1 -2 helyen...
egy ismerősőmmel és a volt fönökömmel csináltunk egy céget..
A számlatömb első lapján az első számla 465e ft üzletvezetési tanácsadás volt..
A helyiséget amit a fönökömtöl béreltünk havi nem kis összegért mindenféle terhek húzták .. Az előző bérlő lelépett a doolgok rendezése nélkül.. minden tartozást a cég fizetett ki..
mert kellett a müködéshez..
A fönök a másik cégét csinálta és időnként sunyin lelépett. Érdekes volt hogy a munkatársam barátnőjének előbb volt céges névjegykártyája... pedig nem volt tulajdonos..
A munkatársammután a budit én huzogattam mert a sárga dolgok után mem mindig sikerült lehuzni..
Az üzletben szinte semmit sem csinált .. csak számlát.. mivel az albérletükben hideg volt az üzletben voltak estig.. magas füttés számla.. és akkoriban még dial internet...
A polcon állt a por takarítani nem takarított.
Egy idő után kiléptem .. fizetni nem akartak..

Elkerültem egy jónevű IT és Távközléssel foglakozó céghez..
Rendes bejelentés , semmi kamu. 200 e ft havi bár ebből jó volt ha 117 megkaptam..
Jó volt..
Nálunk a melót fentröl osztották lefele..
A munka ha nem volt elvégezve minket csesztek le. A jutalomból szinte semmit sem láttunk a fönöki 1,5 millás jutalomhoz képest mi kaptunk 50 e ft-ot..
A fönökök szinte semmit sem csináltak..
Volt egy srác kivétel...
Ö mint rendszergazda le a kalappal. Korrektvolt.. egyenes és ha ideje engedte segítőkész.. Dolgozott . A többiek szavazgattak csak nőkre a a neten.. igazán szinte érdemi feladatot nem láttak el.. a fizetésük az enyém 1,5 1,8X volt..
Ha lebaszás volt az végig söpört a piramis csucsáról az aljáig..
Csak a diri kiadta a melót a it vezetőnek .. majd az kiadta a it rendszergazdának és az az it munkatársnak.. na ez voltam én nálam csak a takarító nő keresett kevesebbet.

PErsze az igéret hogy nem lesz leépítés .. hazugság volt..
Mondanom sem kell egy nagy magyar üzemanyag gyártó forgalmazó céget kiszolgáló társaság volt..
1 év után mennem kellett .
A fönökök már a lelépéskor komoly pénzeket vettek fel.. én semmit szinte nem kaptam.. sőt elhuzták a lelépést..
Fillérekért megvett gépek a lelépéskor..
HAgyjuk..
Most egy IT -s cégnél dolgozom .. keresek ..
Mint minden magyar kiscégnél itt is vannak furcsaságok. A stori indítója mint példa.. én sem annyit kapok amennyit de még van munkám..
ÉS ilyen adók mellett nem lsz fekete gazdaság fehérítés mert a munkáltató rá van kényszerítve hogy ne jelentsen berendesen.. Neked több marad .. de egy idő után ö sem fogja előteremteni a feketét amiből fizet.. ördögi kör ez..
HA reklamálsz akkor szólnak hogy örülj hogy van munkád.....
Azt tetszett gondolni, ma nem lesz új poszt? Tévedés, ma is új olvasói levéllel jelentkezünk. Krisztián mesél munkahelyéről, ahol kutyába sem veszik egy ideje, mert összekülönbözött az osztályvezetővel.Kedves Szerkesztő! Egy biztosító cégnél dolgozom több, mint 6 éve.…..
crow 2009.02.12 13:35:26
Srácok.. máshol sem jó a helyzet .. Ha van sapka azért ha nincs azért és ha a kezedben van azért.

A Fönököm eljátsza azt hogy egyik percben haver .. majd ha reggel a ballába érinti a földet először akkor jobb ha be sem megyek mert miden ért lecsesz. keresei a pillanatot.
Érezteti hogy a Fönök Ő .. anyagilag is..
Lenéz mert csak ebédre 3 zsemlét engedhetek meg magamnak és persze ö 7-800 ft menüket kajál mert szerinte megéri.. én bakter a számlát alig birom kifizetni..
Nem véletlenül a 3 zsemle..
Rövid történet.. Szekerem céges dolgokra is használom. A napokban valaki a munkahelyemen, munkaidő alatt..(és ugye tapló köcsög a magyar egy része mert betétlapot nem adott...) belerontott hátulról.. a kár látszólag nem nagy de a biztosító kb 140 e ft ra taksálta..
kértem száljanak be mert ez nem céges kocsi... és elég sokat fizethetek érte..
Ök nem mert igy is sokban vagyok..
és egyébként is amit benzinre kapok az elég kell hogy legyen..
Meg ugy vettek fel hogy legyen autóm..
itt csak az a gond ha a céges autójukat rántják meg elmegy és vesz hozzá alkatrészt és megcsináltatja .. hozza a számlát .. és egyéb.. én meg megköszönöm itt dolgozhatok és az általuk adott fizetésből majd megcsináltatom..
De lenne történet még csak nagyon kiderülne ki is vagyok.. és hol is dolgozok..
egyenlőre annak örülök hogy van munkám..
Nem nyalok .. Csak annyit teszek amit kérnek egy lépéssel sem többet...
Elvileg mindenki tudja, hogy telefonon soha nem adunk ki semmiféle banki azonosítót, a gyakorlatban mégis mindig akad, aki beleesik a csapdába. A Szolgáltató Homár ezért égnek emelt mutatóollóval teszi közzé ezt a pénteki rutinesetet. Mai nap egy Tóth Tibor (?) nevű egyén keresett…..
Nem csalás, nem ámítás, Magyarországon mindent lehet. A Pannon "a szezon legnagyobb köcsöge"-versenybe a számlabefizetési díjjal nevez. Ezt azon kedves ügyfeleinek számolja fel, akik házhoz viszik neki zsebbe a dellát. A Homár érti a tréfát, de nem kedveli. Egy…..
crow 2008.07.24 08:54:19
Utalással és a megbízási szerződéssel óvatosan.
Az nem egy állandó összeg.
A telefonszámlád a forgalmad szerint változik.. kikerül a kontroll a kezedből.
HA egyszer nem veszik le vagy nem utalod el, vagy többet vesznek le akkor az utánajárás mellett rengeteg problémád van még..
HA egyszer volt már ilyen akkor elgondolkodsz rajta. Mellesleg olyan országban élünk ahol az ember nem a teljes fizetésést kapja a kártyára!
Nem mindenki "fővárosi".ÉS nincs mindenki bejelentve .. föleg rendesen!

Csak az a gond hogy a hozzászólás nem tükrözi az olvasók számát.
a kb 3,4 millió pannonosból kb 1 millió kártyás feltöltös. kb 1,8 millió céges pártos. És a többi maradék ember az egyéni ügyfél aki nem csatlakozott luzerként egy párthoz sem a kedvező percdíjért.. közülük töredéke tud ezekről a lehuzásokról.
sajnálom hogy Ök nem háborodnak fel.
MERT nem tudnak róla..
MEllesleg kényszeríteni nem lehet senkit sem!S ez igy olyan mint egy zsarolás! Vagy úgy fizetsz vagy +ban fizetsz.
Érdekes hogy e miatt nem keresett meg a pannon ügyfélszolgálata de az 5 perc után ingyen.. akcióval igen és küldik az sms-eket az akciókról + a +20 perces lebeszélhető ajándékról..
!!!!!!!!!!!!!!!Az isten szerelmére Tájékoztassanak rendesen és ne huzzanak le azt többre értékelem!!!!!!!!!!!

Tisztelt PANNON-os Ötletemberkék.
Mielőtt ilyen idétlen dolgokkal előállnak csináljanak egy közvéleménykutatást..

"Az okos megoldás az lenne ha a szolgáltató X összeget kérne az előfizetésért és aki utal nekik annak jóváírnának 120 Ft. Sajnos a világ marketingesei olyan sötétek mint a Plútó árnyékban lévő oldala, így marad morgás...
" ez is megoldás. és eez korrekt."

Róbert szerint nem csak a hívásrészletezést jóárasította a Pannon értesítés nélkül az elmúlt hónapokban, hanem a fix perces tarifákon túli beszélgetések árát is. Legalábbis az ő 500-as, mára nem létező csomagjában:A történet előzménye az a pár évvel ezelőtti…..
crow 2008.06.07 19:47:01

Ezt kb 4 hete küldtem...


Tisztelt Ügyintéző!
Szomorúan értesülök a neten keresztül, a folyamatos árváltozásokról... Az említett változásokról sms-t vagy bármilyen értesítést elfelejtenek küldeni.
Ha az ember nem olvas fórumokat sajnos nem is tudja. Az elmúlt 10 évben mint előfizető hűséges voltam de meg kell jegyeznem Önök értem vagy a hozzám hasonló előfizetőkért vannak és nem fordítva. Belőlem.. a hasonló előfizetőkből élnek és veszik fel havonta a fizetésüket.. Lassan elő kellene húzni a mellényzsebből a kispapírt " a vevő az úr" ..Sajnálatos hogy szóróanyagra melyet kapásból a szemétbe dobok futja, értéktelen-- semmitmondó .. a hordozott információ töredékét tartalmazza ...
félrevezető.. vevő megtévesztésére alkalmas... A szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók megbecsülésére nem.. Nem lenne csoda ha néhányezren elkezdenének átvándorolni a konkurenciához. ( a felháborodás a netes fórumokban elérhető...magyar ember banga .. nem reklamál ...lenyeli.. )Mentségükre legyen mondva a konkurencia is ilyen hátulról jövő támadásokkal emelésekkel űzi át az előfizetőit. Semmi gond .. majd néhányan egyhavi telefonálgatás után közlik hogy a faliújságra és néhány napilapba az alsó sarokba kitették hogy e havi díjaikat nem fizetik vagy mondjuk nem 27 forintot fizetnek percenként...hanem 2 forintot. Érthetetlen hogy közel 10 év előfizetés után sem képesek írásban tájékoztatni hogy a kb. 2 éve szerződésben rögzített tarifacsomag feltételei megváltoznak.Én szerződő fél vagyok.Szerződésem alapján .. van jogom fogyasztani és fizetni.. De valahogy az élő tarifa csomagom változásáról tájékoztatást kapni változás esetén írásban tájékoztatni nincs.. DE ha esetleg nekem bármilyen adatom változik avval köteles vagyok tájékoztatni önöket.. Legalább annyi hogy kiértesítenek személyesen. Más cég ezt meg tudja tenni.. egy távközlési cég nem! Nehéz lenne tény ként közölni hogy 1,5 x fizeted a percdíjnak ha a tarifa csomagot lebeszéled.. (ha tetszik , ha nem).Ez egyenes dolog.. ?Tudom jön a betanult szöveg.. jó képzés... mint a robotok.. 2 országos napilapban és a neten megjelentettük.. .. Pont azt a két országos napilapot nem olvastam..(mert nem fizettem elő) A neten ez el van rejtve.. Kezdőlapnak a szerződésem folyamatos változásának követése érdekében be kell állítanom a
www.pgsm.hu-t?
Lehet hogy egy céggel ezt meg lehet csinálni de egy idő után az egyéni előfizetőknek tele lesz a hócipőjük az ilyen jellegű ügyfélközpontúsággal..
Az arculat váltás ezen formája nekem nem szimpatikus.. meg gondolom hogy még két évet aláírok-e..
Levelem az egyéni előfizetők ..vevők, fogyasztók megbecsülése érdekében íródott.. néha a tájékoztatás többet jelent mint egy ajándékba elküldött SIM kártya.....
Tisztelettel xy


ez volt a válasz...
Tisztelt xy Úr!
Kérjük, hogy érdemi válaszunk megírása érdekében, küldje el címünkre az összes vonatkozó GSM számát, valamint jelszavait (amennyiben számlás előfizetőink közé tartozik és jelszót nem adott meg, úgy ügyfélszámát).
Várjuk visszajelzését.
Tisztelettel,
yyxx
Pannon
Internet Ügyfélszolgálat

Erre azt tudom mondani gusztustalan.. undoritó...faq..faq

Egyébbként ha érdekelné a dolog öket akkor lépnének..

A Homár nőstény tagozata egészen közelről ismeri a követeléskezelés intézményét, így van sejtése arról, hogy szegény Gücül megkérdőjelezett T-Online-os tartozása hogy kerülhetett a kifizetés után egyszerre (azaz egymás után) két faktoráló céghez is. Úgyhogy mi csak…..
crow 2008.03.28 14:55:15
klassz cég ez.. jó az ügyfélszolgálat..
Ha kevés az ember fel kell venni néhányat..
Röhely hogy egy probléma miatt volt hogy 30 percet tartottam a telefont..

De NEt hát legyen..

Kis cég ahol dolgozok..
DE mi becsületesek vagyunk. NE Vágunk a másik alá.. Ami nem megy azt nem erőltetjük
Tisztelt T - társaság..
El kellene gondolkozni a következőn.. vajon tisztességes -e...
Átlag felhasználó netelőfizetése lejárt.. érdeklődik jelenlegi szolgáltatójánál aki számára nem elfogadható feltételekkel kinálja az új csomagot.. Felhasználó tovább áll kér egy folyamatos internetelérés melleti szolgáltató váltást.. adatokat felvesszük elküldjük és várunk..
Emberünk nem jelentkezik.. hibajegy visszajön.. hibás kitőltés miatt..
újból elküldjük az adatokat.. ismét..
Telefon.. érdeklődünk..
FElhívjuk emberünket aki közli hogy az átkötés miatt felhívták a T -s cégtől hogy ök ugyan ezért az árért tudják azt a szolgáltatást amit mi árulunk.. (előtte nem tudták ) vajon miért.. Megbeszélték hogy neki vissza sem kell szolni ők mindent lerendeznek.. Lerendezés MÓDJA az hogy nem beköthető .. vagy eltasítva.. vagy kitőltési hiba..
Jól Hátba kell vágni Őket batz papuccsal..

Másik történet... Ember bejön kér egy 4 mbit es hozzáférést.. elküldjük .. eset ugyan az csak addig hogy elteleik egy hónap és emberünk idegesen veri az asztalt miért nincs netje 2007 irunk.. jó lenne nem éveket várni mint a telefonra.. szerződés törlése.. másik szolgáltató .. adatfelvétel.. stb.. újabb 2 hét se visszajelzés se semmi akkor átlagosan kellett 4-5 napot várni a bekötésre.. Emberünk bement a T-s céghez és megkérdezte miért nem lehet ezt megsürgetni miért van ez a várakozás.. Aznap bekötötte a rózsaszín t a dsl-t..
PRobléma .. mindkét cég számlázott mert aki előszőr megrendelte visszakapta bekötve.. a t-- pedig azért mert nála is meg volt kötve a szerződés..
Emberünk nálunk höbölgött mert miért nem szüntettük meg a szerződést.. Mi nem tudtunk róla hogy ö máshol megkötött és nem jelezte ezt nem kéri..

Remélehetőleg valaki megveregeti a hátukat és felébrednek.. de lehet hogy az anyacég ezt tanítja igy kell fiam...
Csak igy tovább..
Az előző építkezős sztori kommentjei között találtuk crow történetét, aki 3 év alatt többször javíttatta szintén új építésű lakását, mint ahányszor meleg ételt evett. A legjobb fícsör: a lakást nem lehet szellőztetni, párásodik és nyilván penészedni is elkezdett.…..
crow 2008.02.24 18:57:13
Néhány dolog..
Ez a fenti levél 2006 januári de csak mint megjegyzés és mint történet irtam ide..
Mára sem jobb a helyzet..
NEhéz úgy bármit is intézni ha az embrenek nem jut rá ideje, nincs rá pénze..
Meg kell ülni a lovat a munkahelyen. Mellette az estisulin. Éjjel fentmaradni a gyerekkel ha nem alszik és jön a foga.. nem kifogást akarok keresni.. Mellesleg pénzem se sok lett volan a szakértőre, sem ügyvédre. egyedül eltartani egy családot minden szinten a legtöbbet nyujtani nem lehet.. Mára már kicsit több az idöm.. Van rá anyagi háttér, elszántság.
Igen ügyvédhez fordultam de mindenkinek tudni kell az ügyvéd idő pénz ... és türelem mert évekig elhúzodik minden..
Mellesleg fogadtam szakértöt, ellátott minden jóval majd amikor mérni és bizonyítani kellett volna akkor eltünt .. Sejtem : a vállakózó lefizette..Igy neki nem állt volna érdekében semmit sem bizonyítani..
Könnyü egy billentyüzet elől okosat irni. támadni szapulni azt aki szenved.. De tettem érte igen harcolok a pénzért.. Kihajtottam a festés árát Rendbe rakták ahogy a jogszabályok lehetővé tették.

A néhánysoros irásomat csak mint történet szántam ezért nem lett befejezve.

Befejezés..

Levelem és hibabejelentésem elküldése után - fogyasztóvédelem, Polg.Hiv. Építési osztály, kivitelező stb- az építtető ugyan visazkozott és fenyegetett de következő dörgedelmes levelem után minden iparos itt állt a ház bejárata előtt.
Dóra újépítésű lakást akar venni, a történet innen már ismerős: hónapokat késő átadás, kritikán aluli minőség, pofátlan kivitelező, végtelen hosszú hibalista és be nem tartott határidők. A Quantum Lakásépítő Ingatlanforgalmazó Kft. Mediterrán Lakóparkjának…..
crow 2008.02.22 06:39:25
Sok-sok éven keresztül csak álmodoztam hogy egyszer lesz lakásom..
Többszöri próbálkozás és átvágások után sikerült egy lakásra befizetni
és az előszerződést megkötni..
A szerződés megkötésekor kihangsúlyozták igyekezni kell mert sokan érdeklődnek.. Befizettük a vételár 30%-át 2004 májusában.. A papírok aláírásakor választhattunk tárolót. S mivel mi voltunk az első vevők így megkaphattuk a legnagyobbat.
Az építéskor folyamatosan feljártam és minden látható dolgot jól megnéztem..
A szerződés megkötésekor kértem hogy a papírt amivel a lakáshitelt elindíthatjuk . Húzták halasztották a dolgot. Jeleztem hogy ráérünk mert van hol lakni de a hitelt kellene intézni(ezt többször hangsúlyoztam).
A lakás átadási ideje 2004 október 15. Természetesen a lakás nem készült el erre az időre..
Az egyetlen dolog amit megkérdeztek az-az hogy hol legyen kapcsoló és lámpa, illetve ajzatok..220..tv.
Az átadás csúszott decemberig. Ez volt az utolsó átadási időpont innentől kötbér jár.
Márciusig ez igen jelentős összeg lett volna. Hitelt a kivitelező( építtető) miatt nem tudtuk időben elindítani igy a hitel felvételekor csak az én fizetésemet tudták figyelembe venni. Ez így elég necces volt éppen hogy csak belefértünk. Jeleztem hogy a kötbérrel élnénk. Mire az építő közölte hogy fizessem ki a különbözetet… mert a lakás nagyobb . a terv el lett szúrva.
Amit be kellene fizetnünk az pont a kötbér. Ez szemét zsarolás volt. Vagy..vagy! És egyébként is én azt mondtam ráérek.
A csempézéskor az egyik kapcsoló alól kilógott a lyuk ahova az süllyesztve volt... szóvá tettem .. jelezték kihúzzák fugával..kértem cseréljék ki mert ez így nem lesz jó.. kicsit húzták a szájukat..
A csempék egy része olyan mint ha selejt lenne. Ez kb 5-10 db .. ezek szélei 1-2 mm es részen le lettek verve. Ezek cseréjét nem csinálták meg. Magyarázatot nem kaptam .. helyenként kihullik a fuga a csempék mellől.
Szerettem volna ha a lakást az egyik közeli hozzátartozóm festi ki mert így jó munkát kaptam volna és lehet hogy kevesebbe is került volna. Kérésemet elutasították.. Újra kellene számolni a költségvetést és a kivitelező - akinek saját embere nincs- csak így vállalja a garanciát.
A lakás átvétele előtt a konyhában kb 1-1,5 méteren a mennyezet és az oldalfal találkozásánál ronda volt a glettelés és ezt le is festették..
Javítás után lefestették avval a festékkel amivel állítólag a teljes mennyezetet. Most van egy fehér 2 méteres csík a mennyezeten, ami teljesen más színű.
Átvettük ..
A tároló a megígért méretének a fele. Nem jelezték hogy ebben is változás lesz..
elkezdtünk takarítani .. az egyik ajtótokon volt egy sérülés melyet a tok beillesztésénél keletkezett. Jeleztem az építtető felé.. Ö megjegyezte hogy erre számos megoldás van.
Vegyek rá javító lakkot, keressek bútor asztalost. Nem értem miért az én dolgom. Én új 1 osztályú lakást vettem.
Az ajtótokot hosszas kérés után kicserélték. Levételkor a fürdőszobai oldalon a csempe melletti fugát nyomták szét és az ajtótok másik oldalán javítani kellett mert ott a falat verték le.
Festők ígérték jönnek. Nem jöttek. Gletteltem festettem. Belefér az új lakás árába...
A hálószobába több helyen a festők olyan munkát végeztek hogy ezért normális megrendelő nem fizet. Kértem a kijavítást. Leglettelték.. ígérték hogy jönnek másnap és festenek. Nem jöttek. Mivel az én időm is pénz, lefestettem.

Májusban költöztünk. Az első vihar után kiderült hogy az északi oldalon kicsit hiányos a szigetelés, a konnektorokból süvít a szél.
Jöttek a villanyszerelők és körbe rakták a konnektorok melletti rést hungarocel darabokkal. A villanyszerelő szóvá tette hogy ez a huzat már a beszerelésnél megvolt melyre felhívta az építtető figyelmét.
Most a huzat kisebb már nem lobog annyira az elé helyezett papír zsebkendő darab.
A nyár folyamán a mennyezetből elkezdtek visszajönni az álmennyezetet felfogató gipszkarton csavarok.
Javítását ígérték de csak a hiba helyén .. először. Aztán ígéretet kaptam egy tavaszi festésre.
Szép lassan kezdtük belakni a lakást .. függönyt vettünk egy üveg felület takarására (2m x 4,3m) Sötétítővel ez nem kis pénz.
A problémák az ősz folyamán kezdődtek.
A lakásban minnél jobban fűtöttünk annál nagyobb volt a pára. A függöny bepenészesedett. Jeleztem az építtetőnek. Közölte gyakran kell szellőztetni.
A szellőztetés mellett a pára nem változott. Az ablakon folyik a víz le a padlóra. mivel a műanyag szegélyeket csak itt-ott ragasztották le így a víz az ablakról a szalagparketta alá folyt és totál felázott annak ellenére hogy napjában többször szellőztettünk és töröltük a vizet.
Az építtető a magas párát az élettel magyarázta. Mosunk, főzünk, levegőt veszünk.. jelezte hogy szerinte itt nagyon magas a páratartalom.
A lakás amerikai konyhás, a tervezéskor a páraelszívó külső térre kötését és a szellőztetés egyéb megoldását nem tervezték bele.
Szereztem hőmérőt, páratartalom mérőt. A lakás átlagos páratartalma 40% néha 50-60% ra felugrik de ekkor már amúgy is szellőztetünk.
Naponta 2-3x teljes légcserét csinálunk gyakran ventillátor segítségével. A fűtés számlán jól látszik hogy a szellőztetés miatt jelentősen megugrott a gázfogyasztás.
A Kivitelező csak tippeket adott de konkrét megoldást nem tudott adni.
Több építésszel beszéltem, olyannal is aki ismeri a szóban forgó házat.
Többször megerősítették hogy előfordulhat hogy a lapos tető ahova építették a lakást évekig áztatta az eső és ezt a párát most mi kapjuk meg a lakáson keresztül. A lakás száraz építészeti megoldással készült így a kiszáradást nem nagyon kellett megvárni.
A másik hiba a radiátor .. messze van az ablaktól. 2m. A radiátorok elhelyezését én nem határozhattam meg. Ezt fűtés technikával foglalkozó cég csinálta…. de olyan szerencsétlenül
hogy az ott lakok bútorait nem vette figyelembe…. Ha lakást veszel akkor költözés után vegyél bútort lásd mit hova tudsz elrakni.. „Már meglévő bútort ne próbálj ide betenni.””””
Az egyik ülőalkalmatosságot kénytelen voltam az egyik radiátor elé tolni mert nyilván az 1 éves ülő garniturát nem fogom kidobni.
Harmadszor A szellőztetés. Beépített szellőztető nincs csak ami a gázhoz előírás.
Az ablakok résnyire nyitva hagyásával csak kihül a lakás .. a levegő nem cserélődik.
Az első fagy beálltával a falon foltok jelentek meg közvetlenül a nyáron "körbeszigetelt" konnektorok felett. Hiba .. Telefonon jeleztem kijöttek. A falat karácsony előtt kibontották 3,5 méter szélesen egy méteres csíkban. Amikor Én jeleztem hogy ott nincs szigetelés akkor nem volt érdekes.!!
A falat vissza rakták lefestették. A gipszkarton burkolatot összefogó hálót egyszer leglettelték majd lefestették hol a plafon lett kék- alapban fehér és az oldalfal világoskék- hol az oldalfal fehér egyenesen nem ment.A háló kilóg a gelttből le nem csiszolták, ronda. Ezek után megkérdezték elégedett vagyok e.
A véleményemet elmondtam ezek nem festők. Kontárok, összecsapott szar munka.
Egy héttel később a konyha mennyezette ázott be egy erősebb esőnél. A plafonon kb 50 cm szélesen nedves folt és a víz folyt le . Kivitelező azt mondta megnézi...szerinte kondenz víz ! Na de mennyi kondenzvíz kell ahhoz hogy 15-20 cm es kőzet gyapotot és műanyag fóliát meg hungarocelt így átitasson .
A falak penészesednek.. igen jó igy élni. Most 20 éven keresztül fizethetem ezt a 3 osztályúnak sem mondható új lakást.
A Probléma nemcsak nálam áll fent, a szomszéd is küzd evvel. Neki javasolták a penész eltüntető spayt.
Mára a fürdőszoba minden oldalába a sarkokban a csempe mellett a fuga meg van repedve.
Ez a garanciális megoldás..
Mézesmázos Mózes zugügyvédi helyzetbe keveredett: misztikus jelzálog jelent meg új lakásán, mielőtt átvette volna, így aztán hitelt sem kapott rá. Szerencsére albérlete is lejár a héten, így aztán elég kellemetlen helyzetbe került: 2006 nyarán kötöttem adásvételi…..
crow 2008.01.20 20:59:20
Történet ez is.. majdnem ilyen de kicsit más...
Sok-sok éven keresztül csak álmodoztam hogy egyszer lesz lakásom..
Többszöri próbálkozás és átvágások után sikerült egy lakásra befizetni
és az előszerződést megkötni..
A szerződés megkötésekor kihangsúlyozták igyekezni kell mert sokan érdeklődnek.. Befizettük a vételár 30%-át 2004 májusában.. A papírok aláírásakor választhattunk tárolót. S mivel mi voltunk az első vevők így megkaphattuk a legnagyobbat.
Az építéskor folyamatosan feljártam és minden látható dolgot jól megnéztem..
A szerződés megkötésekor kértem hogy a papírt amivel a lakáshitelt elindíthatjuk . Húzták halasztották a dolgot. Jeleztem hogy ráérünk mert van hol lakni de a hitelt kellene intézni(ezt többször hangsúlyoztam).
A lakás átadási ideje 2004 október 15. Természetesen a lakás nem készült el erre az időre..
Az egyetlen dolog amit megkérdeztek az-az hogy hol legyen kapcsoló és lámpa, illetve ajzatok..220..tv.
Az átadás csúszott decemberig. Ez volt az utolsó átadási időpont innentől kötbér jár.
Márciusig ez igen jelentős összeg lett volna. Hitelt a kivitelező( építtető) miatt nem tudtuk időben elindítani igy a hitel felvételekor csak az én fizetésemet tudták figyelembe venni. Ez így elég necces volt éppen hogy csak belefértünk. Jeleztem hogy a kötbérrel élnénk. Mire az építő közölte hogy fizessem ki a különbözetet… mert a lakás nagyobb . a terv el lett szúrva.
Amit be kellene fizetnünk az pont a kötbér. Ez szemét zsarolás volt. Vagy..vagy! És egyébként is én azt mondtam ráérek.
A csempézéskor az egyik kapcsoló alól kilógott a lyuk ahova az süllyesztve volt... szóvá tettem .. jelezték kihúzzák fugával..kértem cseréljék ki mert ez így nem lesz jó.. kicsit húzták a szájukat..
A csempék egy része olyan mint ha selejt lenne. Ez kb 5-10 db .. ezek szélei 1-2 mm es részen le lettek verve. Ezek cseréjét nem csinálták meg. Magyarázatot nem kaptam .. helyenként kihullik a fuga a csempék mellől.
Szerettem volna ha a lakást az egyik közeli hozzátartozóm festi ki mert így jó munkát kaptam volna és lehet hogy kevesebbe is került volna. Kérésemet elutasították.. Újra kellene számolni a költségvetést és a kivitelező - akinek saját embere nincs- csak így vállalja a garanciát.
A lakás átvétele előtt a konyhában kb 1-1,5 méteren a mennyezet és az oldalfal találkozásánál ronda volt a glettelés és ezt le is festették..
Javítás után lefestették avval a festékkel amivel állítólag a teljes mennyezetet. Most van egy fehér 2 méteres csík a mennyezeten, ami teljesen más színű.
Átvettük ..
A tároló a megígért méretének a fele. Nem jelezték hogy ebben is változás lesz..
elkezdtünk takarítani .. az egyik ajtótokon volt egy sérülés melyet a tok beillesztésénél keletkezett. Jeleztem az építtető felé.. Ö megjegyezte hogy erre számos megoldás van.
Vegyek rá javító lakkot, keressek bútor asztalost. Nem értem miért az én dolgom. Én új 1 osztályú lakást vettem.
Az ajtótokot hosszas kérés után kicserélték. Levételkor a fürdőszobai oldalon a csempe melletti fugát nyomták szét és az ajtótok másik oldalán javítani kellett mert ott a falat verték le.
Festők ígérték jönnek. Nem jöttek. Gletteltem festettem. Belefér az új lakás árába...
A hálószobába több helyen a festők olyan munkát végeztek hogy ezért normális megrendelő nem fizet. Kértem a kijavítást. Leglettelték.. ígérték hogy jönnek másnap és festenek. Nem jöttek. Mivel az én időm is pénz, lefestettem.

Májusban költöztünk. Az első vihar után kiderült hogy az északi oldalon kicsit hiányos a szigetelés, a konnektorokból süvít a szél.
Jöttek a villanyszerelők és körbe rakták a konnektorok melletti rést hungarocel darabokkal. A villanyszerelő szóvá tette hogy ez a huzat már a beszerelésnél megvolt melyre felhívta az építtető figyelmét.
Most a huzat kisebb már nem lobog annyira az elé helyezett papír zsebkendő darab.
A nyár folyamán a mennyezetből elkezdtek visszajönni az álmennyezetet felfogató gipszkarton csavarok.
Javítását ígérték de csak a hiba helyén .. először. Aztán ígéretet kaptam egy tavaszi festésre.
Szép lassan kezdtük belakni a lakást .. függönyt vettünk egy üveg felület takarására (2m x 4,3m) Sötétítővel ez nem kis pénz.
A problémák az ősz folyamán kezdődtek.
A lakásban minnél jobban fűtöttünk annál nagyobb volt a pára. A függöny bepenészesedett. Jeleztem az építtetőnek. Közölte gyakran kell szellőztetni.
A szellőztetés mellett a pára nem változott. Az ablakon folyik a víz le a padlóra. mivel a műanyag szegélyeket csak itt-ott ragasztották le így a víz az ablakról a szalagparketta alá folyt és totál felázott annak ellenére hogy napjában többször szellőztettünk és töröltük a vizet.
Az építtető a magas párát az élettel magyarázta. Mosunk, főzünk, levegőt veszünk.. jelezte hogy szerinte itt nagyon magas a páratartalom.
A lakás amerikai konyhás, a tervezéskor a páraelszívó külső térre kötését és a szellőztetés egyéb megoldását nem tervezték bele.
Szereztem hőmérőt, páratartalom mérőt. A lakás átlagos páratartalma 40% néha 50-60% ra felugrik de ekkor már amúgy is szellőztetünk.
Naponta 2-3x teljes légcserét csinálunk gyakran ventillátor segítségével. A fűtés számlán jól látszik hogy a szellőztetés miatt jelentősen megugrott a gázfogyasztás.
A Kivitelező csak tippeket adott de konkrét megoldást nem tudott adni.
Több építésszel beszéltem, olyannal is aki ismeri a szóban forgó házat.
Többször megerősítették hogy előfordulhat hogy a lapos tető ahova építették a lakást évekig áztatta az eső és ezt a párát most mi kapjuk meg a lakáson keresztül. A lakás száraz építészeti megoldással készült így a kiszáradást nem nagyon kellett megvárni. A másik hiba a radiátor .. messze van az ablaktól. 2m. A radiátorok elhelyezését én nem határozhattam meg. Ezt fűtés technikával foglalkozó cég csinálta…. de olyan szerencsétlenül
hogy az ott lakok bútorait nem vette figyelembe…. Ha lakást veszel akkor költözés után vegyél bútort lásd mit hova tudsz elrakni.. „Már meglévő bútort ne próbálj ide betenni.””””
Az egyik ülőalkalmatosságot kénytelen voltam az egyik radiátor elé tolni mert nyilván az 1 éves ülő garniturát nem fogom kidobni.
Harmadszor A szellőztetés. Beépített szellőztető nincs csak ami a gázhoz előírás.
Az ablakok résnyire nyitva hagyásával csak kihül a lakás .. a levegő nem cserélődik.
Az első fagy beálltával a falon foltok jelentek meg közvetlenül a nyáron "körbeszigetelt" konnektorok felett. Hiba .. Telefonon jeleztem kijöttek. A falat karácsony előtt kibontották 3,5 méter szélesen egy méteres csíkban. Amikor Én jeleztem hogy ott nincs szigetelés akkor nem volt érdekes.!!
A falat vissza rakták lefestették. A gipszkarton burkolatot összefogó hálót egyszer leglettelték majd lefestették hol a plafon lett kék- alapban fehér és az oldalfal világoskék- hol az oldalfal fehér egyenesen nem ment.A háló kilóg a gelttből le nem csiszolták, ronda. Ezek után megkérdezték elégedett vagyok e.
A véleményemet elmondtam ezek nem festők. Kontárok, összecsapott szar munka.
Egy héttel később a konyha mennyezette ázott be egy erősebb esőnél. A plafonon kb 50 cm szélesen nedves folt és a víz folyt le . Kivitelező azt mondta megnézi...szerinte kondenz víz ! Na de mennyi kondenzvíz kell ahhoz hogy 15-20 cm es kőzet gyapotot és műanyag fóliát meg hungarocelt így átitasson .
A falak penészesednek.. igen jó igy élni. Most 20 éven keresztül fizethetem ezt a 3 osztályúnak sem mondható új lakást.
A Probléma nemcsak nálam áll fent, a szomszéd is küzd evvel. Neki javasolták a penész eltüntető spayt.
Mára a fürdőszoba minden oldalába a sarkokban a csempe mellett a fuga meg van repedve.
Gyerekszobában északi falat leszigeteltük.. hungarocel lambéria .. ne legyen hideg.. ugy vettem észre feleslegesen.. a szoba továbbra is hideg volt..
A szobába az ablaknál megnéztem a külső párkány alsó részét.. mivel a fal északi és nem vagyunk védve másik házzal, fával a víz felől jövő széltől.. a szigetelés az hiányos.. felszedtem a párkányt és kitőmtem a lyukat ahol süvített a lakásba a szél.. sziloplasztt.. stb..
A 3 éves lakásban a tré csaptelepekről jön le a nikkel bevonat.. fél éve cserélték . és az újon is.. pedig nem használunk sósAVAT..sem egyébb maró dolgot..
A fal külső részén a vakolat megrepedve ... A homlokzatot borító fa hullik mint összel a levél..

Ez a garanciális megoldás..

Akik építenek és eladnak azok átvágják a népet.. tiszetlet a kívételnek! kevés kivételnek..