Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ejropalepke

25 bejegyzést írt és 69 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Fidesz tegnap sajtóközleményt adott ki, melyben a párt egy rendőri szemlére hivatkozva a következő dilemmát veti fel: „Felmerül a kérdés, hogy az aktivisták – emberek jóhiszeműségét kihasználva – valójában nem is a környezetért aggódnak, hanem egy drogtanyáért.„ A Ligetvédők kommunikációjából, de…..
Egyre kevesebb szerepet kapott. Be kellett vallania magának, legalább magának, ha más előtt titkolta is, hogy nem megy olyan könnyedén a móka a színpadon, sokszor leegyszerűsített a mozdulatokat, takarékoskodott a tánclépésekkel, néhányat elmismásolt, ha úgy ítélte meg, hogy…..
Kigondoltam A csel 2015.10.14 23:13:12
Minden félművelt ember tisztában van vele, hogy a nagy tech cégek a legkisebb klikkjeinket is nyomon követik és pénzt csinálnak belőlünk. Ha megnézünk egy hotelt Barcelonában, akkor a booking.com reklámja másnap majd azt tolja a képünkbe. Ha hallgatunk egy kis zenét a Spotify-on,…..
             Bayer Zsolt most nem zongoraművészeket akar beásni Orgoványnál, nem a cigányokat akarja kiirtani éppen, nem kék szemű, szőke, náci fiúszerelemeivel akarja szétveretni…..
ejropalepke 2015.08.16 08:17:01
A blog és némely hozzászóló stílusában:

- Kurvára nem úgy van, hogy fele-fele arányban oszlik meg a társadalomban a migránsok ellen kontra mellett álláspont, hanem köbö háromnegyed ellene - és akkor még mindig lekerekítettem -, és egynegyed mellette. Azoknak van félnivalója, akik nyíltan képviselik a segítő attitűdöt.
- Ettől függetlenül kurvára ciki, ahogy verbálisan lezsurmoltátok Mariann19-et, mert felvetette, hogy igenis problémát okoz a más kultúrájú emberáradat.
- Segítőként tanúja vagyok nem egy olyan jelenetnek, amelynek nem kívánnék magam is elszenvedője lenni a jövőben, mondjuk, mikor felajánljuk a nőknek a tisztálkodási lehetőséget, mire azok félve és remélve a férjükre néznek, akik kapásból nemet intenek. Igaz, erre azt mondják egyesek, hogy a nők diszkriminálása nem az iszlámból ered, ez a törzsi társadalom hagyománya, de a magam részéről bolhafingnyi eltérést sem érzek ebben az esetben, és nem érdekel a vita az iszlám és az iszlamizmus fogalma között, ha egyszer azt tapasztaljuk nap mint nap, hogy a nő a rangsorban a teve után jön.
Egyéb emancipációs kérdésekre most nem is térnék ki, de azok hiánya is súlyos probléma.
- Segítek, mert a rászorulónak segítségre van szüksége. De attól még engedtessék meg, hogy feltegyek kérdéseket, aggodalmamnak adjak kifejezést, mert kurvára kétségbeejtő a helyzet, melyet aligha lehet bagatellizálni. Illetve lehet, csak nem érdemes. Kurvára nem.
ejropalepke 2015.08.16 11:37:40
@Kuviklacz:
Magam részéről a Hillél rabbi által megfogalmazott liberális krédót vallom, mely szerint (igen leegyszerűsítve): mindent szabad, ami nincs más kárára.
Na most mellettem elférnek (ezt akartam az ellenplakátra írni, mert legalább rövid, valamint áthallásos - már akinek persze) a bevándorlók, ám roppantul nem szeretném, ha az általam progresszívnak tartott európai értékeket felülírná mondjuk a saria.
Már azon is fennakadok, hogy egyes segítők szerint nekünk, európai nőknek kellene alkalmazkodni az öltözködésünkkel a muszlimok által elvárthoz, amikor elmegyünk segíteni a migránsoknak. Még jó, hogy burkába nem kell magam csomagolni.
Hoppácska, itt valaki fordítva ül a lovon, és az nem én vagyok!
           1.  Magyarország belső állapota gyakorlatilag lehetetlenné teszi azt, hogy bármilyen kérdésről, amelynek politikai vonzata van, értelmes vita alakuljon ki a társadalmon belül.…..
ejropalepke 2015.08.06 06:36:01
Örültem ennek a posztnak, már ha ebben a helyzetben lehet valaminek is örülni. MigSzol tagként sűrűn kijárok segíteni a vasútállomásra, egyáltalán nem lelkesen, csupán a lelkiismeretem miatt, és ha éppen nem megyek, akkor bűntudatom van, hogy elmulasztottam a kötelességemet.
Azonban senkivel nem tudtam eddig a posztban is megfogalmazott aggályaimat megbeszélni a csoporttagok közül, mert valóban lehetetlen a párbeszéd, azonnal ilyen-olyan indulatokat generál a beszélgetés, amely körülmények között minden mondat falsul hangzik.
Vessetek a vérmókusok elé, de igenis féltem a más kultúrájúaktól az európai értékeket - ebben az esetben Magyarország nem játszik, mert már nemigen lehet európai országnak nevezni -, azért valamit itt elért az elmúlt pár évszázadban a földrész, amely csak az ő sajátja, illetve Amerikáé, mint követőé, ám Ázsia és Afrika rohadtul nem vitte át a felvilágosodás, az emancipáció, a szekuláris állam eszméit.
Aktivista társam verbális agressziót követ el ellenem, ha megpróbálom e kérdéseket szóba hozni, ám arra a felvetésemre, hogy nevezzen meg egy demokratikus, szekularizált iszlám államot, legfeljebb hümmög.
Óriási probléma, hogy a ballibnek nincs válasza - mondjuk másra sem.
Ezzel ismét elköveti azt a tragikus hibát, hogy átengedi a szélsőjobbnak a kezdeményezést, nem csupán nálunk, de Európa-szerte is ekképpen működik, noha tompítottabban természetesebben.
ejropalepke 2015.08.06 06:38:47
@glinolid:
Nem úgy tűnik, hogy fenntartások nélkül fogadják be a migránsokat. Anglia minden eszközzel igyekszik megakadályozni őket, valószínűleg Ausztria és Németország is hamarosan kiteszi a megtelt táblát.
Hirtelen sok minden világossá vált. Az ilyen esetek miatt dől hátra Orbán, kér még egy koktélt, és tesz meg bármit bárkivel, legfőképpen az országgal. Egy Szalai Balázs nevű civil, aki amúgy - helyesen - pártoktól kapott épületet a tevékenységéhez - eldönti, hogy egy szír…..
A nyáron üres, néptelen színház elhagyatottan búslakodott. A réseken beeső kicsiny fénynyalábban táncoltak a porszemek, a zsöllyék unalmukban ásítoztak, a páholyok kontráztak rá, az arany cirádák mintha elfelejtettek volna ragyogni, nem akarván hasztalan pocsékolni magukat, a…..
          "Álljunk meg és mondjuk ki büszkén, boldogan: LESZARJUK A HO­MO­FÓBIA ELLENI VILÁGNAPOT! ( Bayer Zsolt 2015) "                 "A tévéből ömlenek ránk a homoszexuális témájú filmek, és a mindennapi életről szóló alkotásokban is rendre megjelennek a…..
Örülünk, Vincent? Tabuk nélkül 2015.05.09 23:03:54
          Orbán Viktor szerint egyetlen kérdést sem lehet tabuként kezelni. Tényleg? Megmutatom milyen, amikor nem kezeljük a kérdéseket tabuként.          1. tabu:    A magyar egy tehetséges nép, különleges észjárással.         Benedetto Croce-val szólva:…..
ejropalepke 2015.05.10 06:53:54
@Gerilgfx:
Te jó ég, csak most olvastam el ezt az agyament kommentet!
2. Igen, 2015-ben is azon rugózik a kormány, hogy elfedje a magyarok felelősségét, lásd a pompázatos/gyalázatos emlékművet, amelyen áldozatnak van feltüntetve a magyar nép.
3. A magyar annyira szabadságharcos nép, hogy a orron rúgásként sorjáznak az eszement törvények, és nem megy ki még csak tüntetni sem ellene, a korrupció elleni tüntetésen is csupán néhány ezren lézengtek. Szinte minden réteg már megkapta a magáét, ámde(sic!) a szabadságharcos magyar csak báván tűr.
4. Ezzel egyetértek azzal a fenntartással, hogy sajnos folytatja a papától eltanult stílt.
5. A legkisebb rossz a Fidesz? Habár nem tudom feledni a mai ellenzék töketlenkedését, de róluk nem feltételeztem, hogy készakarva barmolják szét a vezetésükre bízott országot.
6. Ja.
7. Az EU-n kívül nincs élet Magyarország számára, mindent onnét kapunk. Amúgy lehet befolyásolni a választói akaratot még jó irányba is, nemcsak demagógiával fertőzni, és jelenleg a jó irány az, hogy ne akarjunk kilépni az EU-ból.
8. Tudsz egyetlen baloldali vagy liberális gondolkodót említeni, aki éltette Trianont? Mindenki elismeri e hazában, hogy szörnyű igazságtalan békeszerződésnek voltunk az áldozatai, amelyért azért előzőleg tettek a magyar politikusok is. Nem kellett volna pökhendi módon viszonyulni a szomszédokhoz, magunkra haragítani őket, a kisebbségekkel nem kellett volna megalázó módon bánni, et cetera.
Azonban ma semmiféle realitása sincs semmiféle határrevíziónak, amúgy MÉG az Unió tagja vagyunk, ekképpen Európa a mi nagy közös hazánk.
ejropalepke 2015.05.10 07:52:58
@spinat:
Nem személy szerint vagyunk felelősek, azonban azt el kell ismernünk, hogy a múltban elkövetett rondaságokat a magyar kormány tette, az a
kormány, amelyet a magyarok többsége megszavazott.
Az I. világháború száz éves évfordulójára ismerőseim irodalmi összeállítást készítettek, és amikor erről beszéltek, mindig többes szám első személyt használtak. Rákérdeztem, miért is? Azt a választ kaptam, hogy azzal, hogy távolítjuk tőlünk az eseményt, úgy teszünk, mintha nem a magyarokkal történt volna, mintha mi mindig ártatlan elszenvedői lennénk az eseményeknek. Ezzel a többes számmal a közös felelősségre akarják felhívni a figyelmet.
Közös a felelősség abban is, hogy jelenleg idáig jutottunk! Lépésről lépésre baltáztuk el a ragyogó lehetőséget, melyet 25 éve kaptunk, úgyszólván ingyen, talán éppen ezért nem tudtuk kellőképpen megbecsülni.
ejropalepke 2015.05.10 08:12:43
@Pelso..:
Miként írtam, nem személy szerint, hanem a közösség tagjaként részesei vagyunk a felelősségnek.
A magyarok miért nem tudtak például olyasféle kiállást tanúsítani, mint a dánok? Nyilván nem arról van szó, hogy minden dán átkozottul jó ember volt, de egyfajta szellemiség mégiscsak megnyilvánult, amely fajta szellemiség baromira nem jellemző a magyarok összességére, és itt az utolsó szón van a hangsúly.
Állítólag már nem korszerű a nemzetkarakterológia, tudományosan számtalanszor cáfolták, ám valahogy mégis folyvást belefutunk abba, hogy melyik nép miféle. Sajnos mi eléggé rútul vagyunk jellemezhetők, és itt a nagy többségről van szó, amely többség meghatározza például. hogy milyen kormányunk van, az a nagy többség óhajtja a halálbüntetés visszaállítását, az a nagy többség xenofób.
Gyanútlanul mendegélt hazafelé Teruska, a kávés- kisasszony, amikor hirtelen oly igen ismerős illatot érzett. Jaj, már megint virágzik a hársfa! El vagyok veszve!- sóhajtozott kétségbeesetten. Ez az édes illatfelhő minden tavasszal letaglózta, a vére pezsegni kezdett, és minden…..
           Magyarországon gyakorlatilag nincsenek nacionalisták. A keleties hülyeségekről fantáziáló miniszterelnök, a szoftfasiszta Jobbik-vezér egy vesztes Magyarországról delirál, tehát nem nacionalista. A nacionalizmus a győztes Magyarországról szól. A győztes…..
        Nem szoktam filmkritikát írni, de egy ilyen mű esetében kivételt teszek.          Orbán Viktor és a jobboldali értelmiségi elit története már nagyon régen kívánkozott filmvászonra. Nem nagyon széles filmvászonra, inkább kisebb, otthonosabb vetítőtermek…..
Ma, január 27-én lett pontosan hetven éve, hogy az auschwitzi haláltábor kapui végleg kinyíltak. A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánított napon a 2005-ben elfogadott ENSZ-határozat alapján arra a mintegy hatmillió zsidó, roma, homoszexuális, testi és…..
ejropalepke 2015.01.29 06:36:00
@Kmg42: Kísérleteket végeztek gyerekekkel, kivált ikerpárokkal, ezért élhették túl néhányan. Egy elfeledett magyar film, az Elysium (Szántó Erika rendezése) is erről szól, továbbá lásd a visszaemlékezéseket.
Igen, elégedetlen vagyok. Az országot pusztító rendszer miatt is. Az ellenzéki – értsd: Orbán ellenes jobb- és baloldali – ellenzéki együttműködés hiánya miatt is. A múlt év egyértelmű kudarc. És ma, az Opera előtti második tüntetés után a civil mozgalmakkal sem vagyok…..
ejropalepke 2015.01.03 08:03:16
@E.Katolnai:
Az EU-s zászló az idegen zászló? Csöppet sem zavar, hogy Magyarország az EU tagja?
Ettől függetlenül sajnos azt jól látod, hogy a többség nem fog mögénk állni, mert nem lehet a mucsaiságból kiemelni ezt a nemzetet, nekik "önerős Mohács kell", miként Spiró írta.
És még csak egy liberálisabb Erdély sem lesz a láthatáron, ahová menekülni lehetne a szétszabdalt országból.
Ha balszerencsémre nem lennék magyar, még szórakoztatna is ez a gyopár önsorsrontó attitűd, de haj, sajnos itt élek.
El a kezekkel Váradytól!Szabad kábítószerezést a nagyhangú milliárdosoknak!Picsába az oknyomozó újságírással, ha új-szoclib celebecskék disznóságai derülnek ki!  (Deutsch Tamás)         1. Deutsch Tamás haverjai általában úgy lettek milliárdosok, hogy bementek…..
              Sokakkal ellentétben én nem látok semmi kivetnivalót az áldozatok felelősségét is felvető magyar rendőrségi videóban. Mint ismeretes a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság rövidfilmekben mutatta be, hogyan kerülhetik el a potenciális áldozatok az…..
ejropalepke 2014.11.29 06:53:39
@incze: Szerintem is sokkal rosszabb ez, mint a Kádár-rendszer volt.
Mást ne említsek, akkor legalább mindenkinek volt munkája, ekképpen a létbiztonságát nem veszélytették. Igaz, hogy néhány magasan kvalifikált értelmiséget ellehetetlenítettek a szakmájában, de még mindig ott volt a lehetőség, hogy el lehetett menni könyvtárosnak (Kis János), óvónőnek (Solt Otília), vagy akár plakátragasztónak, lényeg, hogy volt megélhetése.
Most sokkal többet kockáztat, aki engedetlen.
Nem beszélve a szellemi posványról, a morális romlásról, a mucsaiságról, mely mindent áthat ebben az országban.
Az évszázados rugózás azon, hogy hol a helye Magyarországnak Európában, a kormánynak köszönhetően, lassan átfordul azzá, hogy kell-e egyáltalán nekünk Európához tartoznunk, nem sokkal fincsibb-e a kitűnő ázsiai diktatúrákkal való azonosulás.
Mit lassan? Hiszen afelé száguldunk.
Állítsátok meg a földet, ki akarok szállni!

Ja, az írás nagyszerű, jótündér!
Mindent megmondtunk előre. Megmondtuk, hogy nyom nélkül el fogják herdálni a kétmillió-kilencszázezer ember nyugdíj-megtakarítását. Megmondtuk, hogy hazudnak, amikor bűncselekménnyel vádolják a pénztárakat. Megmondtuk, hogy hazudnak, amikor a pénzügyi veszteségekkel…..
Stern Mórék fia, a Miksa ugyancsak málé volt. Hiába tetszett neki már jó ideje a szomszéd kereskedő, a Günsberger lánya, a bájos kis Berta, sehogyan sem tudott az udvarlásba kezdeni. Folyvást azon mélázott, hogyan szólítsa meg a lányt, mi lenne a jó kezdő mondat, melyet…..