Adatok
zselatnye
0 bejegyzést írt és 78 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Szemügyre vesszük a Budapesten közlekedő hibrid meghajtású Volvo csuklós buszokat. Vajon mennyire cool a főváros high-tech hibrid buszán utazni?
A körülmények
Budapesten az új buszüzemeltetési modell segítségével nyílt meg az út hibrid buszok forgalomba állítása előtt.…..
zselatnye
2015.07.25 00:09:05
@mauzi: De ha nagyobb sorhatos motort kapott volna, a fogyasztás is több lenne. Én nyáron nem utaztam velük, de tavasszal egész tűrhető volt az egész. Persze messze van a Citaro-tól minőségben, komfortban. A motorja hangos, sokszor feleslegesen áll le, azaz nagyon rövid időre, jó lenne, ha az évek során gyakorlottá vált sofőr tudna lavírozni saját belátása szerint a két motor között. Illetve az lenne még jó, ha a dízel motor át tudna állni töltő üzembe lassú gurulások esetén, ezzel elősegítve a villanyos járást (persze ehhez nem ártana egy hibrid autóénál nagyobb kapacitású aksicsomag sem).
A brazil srác hallhatóan igyekszik kiélvezni, hogy az öreg, de ránézésre jó állapotú Honda CBX-ét elviszi megfuttatni. Lobog a "The Doctor" feliratú kulcstartó a szélben, megtekeri a markolatot, és teli torokból üvölteni kezd a blokk. Sajnos nem egy hathengeres CBX-en "ülünk" -…..
A helyszín Lengyelország, de történhetett volna mindez akár idehaza is. Kopasz nepperünk emlékezetes történetei jutnak eszembe róla, amikor az RS2-es Audira jöttek a gyerekek és a fogalmatlanok, mint a legyek. A baj csak az, hogy nem értik: ezek a dolgok nem csak gyorsan mozognak, hanem…..
zselatnye
2015.05.28 13:42:32
zselatnye
2015.05.28 14:18:48
@Én a blogger: Csalóka a videó, szóval valószínűleg gyorsabban ment a látszatnál és amikor észrevette a villamost teljes erővel fékezett és kanyarodott enyhén balra.
A Totalcar galériája
Sokan bele sem mernek kezdeni, hiszen még a csapból is a demagóg baromságok folynak: roncsautók országa vagyunk, nem lehet már autózni, drága szórakozás, veszélyes, be van tiltva, bajod eshet, stb. A falnak megyek tőlük és azoktól, akik ezen lovagolnak,…..
zselatnye
2015.05.16 14:07:07
A The Walking Dead ötödik évadának fináléjához simán kellene egy kritikagenerátort írni, amivel az olvasók kedvükre válogathatják a pozitív és negatív jelzőket, és akkor Scott M. Gimple egyszerre lehetne egy fasz és egy zseni is, bár őszintén szólva ha ezt az évadzárót…..
Annak idején, amikor márkahű PR-osok és saját magunk, valamint a Becsületesnepperrel karöltve megcsináltuk az első vaktesztünket, azonnal eszünkbe jutott, hogy hű, de kellene még ilyen használtautókkal is.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Nem, nem a kamera volt vacak, de tudják: ki kell takarni a rendszámokat. Természetesen ismét a Bodega - Vágóhíd felé mentünk, számunkra még mindig ott terem a legjobb burger (dupla Borzasztó rulez!). És persze semmiféle felelősséget nem vállalunk az elhangzottak miatt.
Dávid…..
Dr. Szerényi Gábor egy egészen jó ember. Legalábbis ilyennek ismertem meg és ritkán csalódom az emberekben. Megkedveltem, mert elképesztően felkészült és soha nem hagyja el a jókedve és ha látja a stáb, hogy a szereplők még este bírják és viszik előre a dolgot, akkor mindenki…..
Nagyon vicces cikket olvastam a minap az Orangewaysről. Különösen viccesnek találtam a cég sajtósának a nyilatkozatát, amiben megköszöni, hogy felhívták a figyelmét arra, hogy milyen jól működik a cég ügyfélszolgálata, miközben a panaszok egy része éppen arról szól, hogy az…..
Végre történt valami a Boltban, Ahova Járok. Sorban álltam éppen a gyorskasszáknál, ahol 9 kassza van egy 3x3 soros négyszögbe rendezve, és egy ötvenes pár állt előttem. Valami furcsa volt rajtuk, de nem tudtam rájönni, hogy mi. Aztán amikor sorra kerültek, kiderült, hogy mi az.…..
A minap egy reklámfilm-forgatáson jártam, ahol az egyik kellék egy 2009-es, első tulajos, makulátlan előéletű, nem egész 150 ezret futott, szép S-Klasse volt. Akkoriban 37-40 misiért vesztegettek egy ilyet, ma már nem egész tízért elviheti valaki. Értékvesztés extravaganza, de az,…..
Simson Marci posztolta legfrissebb fejlesztését a garázsba állást segítő rendszerről:
...amiről nekem meg eszembe jutott számtalan egyéb megoldás is, a szépemlékű Ezermester barkácsmagazin olvasói ötleteit megszégyenítő kreativitással.
Az Autófílián is lőttünk már…..
A Kiss Béla nevű user töltötte fel ezt a videót tegnap a Youtube-ra. (Elmondása szerint nem az övé, maga is lementette anno.) Az eredeti link itt elérhető, ha még nem szedte le. Utóbbira valószínűleg sor kerül, volt már rá precedens, hogy az önszopatás ilyen példájára bukta az…..
Ez már a második Tannistestem volt, és bár a 2012-es is felülmúlta minden várakozásomat, most, egy évvel később már köpni, nyelni se tudtam.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Ismét nyakig elmerültünk a posványban, kis fogyasztású, városi autót vettünk. Soha többet.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Jelentkezzen az, aki nem örülne annak, ha akár pár tucat sör után is kocsiba ülhetne, mert az autója hazavinné. Na ugye.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
zselatnye
2013.09.18 17:09:24
Télen mit csinálna a robot, pl ilyenkor? www.youtube.com/embed/xKy2lLNQYrI?rel=0
Nyugalom srácok, ez olyan távoli jövő, hogy jó pár generációnak nem kell ilyenekről beszélni még.
Nyugalom srácok, ez olyan távoli jövő, hogy jó pár generációnak nem kell ilyenekről beszélni még.
Novgorodi szállodánk, melynek pikantériája, hogy ha akarjuk, Lenin épp ezt ajánlja, bár a wifiért ő is hiába kezeskedett. Az igazi pikantéria persze, hogy ha akarjuk, Vlagyimir Iljics nem is a szállodára mutat, hanem az aljában található szupermarketre, melynek neve mi más lehetne,…..
zselatnye
2013.09.02 20:23:49
Repedt fék, törött alváz, leboruló rakomány, kameruni menekültek és kőkemény rendőrök.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
..
zselatnye
2013.06.20 16:07:08
@Nínó Karotta: Azért egy helyen elcsúszott a "dúdolás"! ;-)
Nagyon tetszett az adás, jó, ha néha más. Érdekes volt a fiatalember élete, autója és az az offroados tragacs is. :)
Nagyon tetszett az adás, jó, ha néha más. Érdekes volt a fiatalember élete, autója és az az offroados tragacs is. :)
Az Élet és Tudomány 2009. évi 13. számában olvasható volt egy figyelemreméltó és lebilincselő írás Gerald Hüther professzorral, aki az egyik legismertebb német agykutató és neuropszichológus. Közérthetően elmagyarázza, mi történik a gyerekek agyában, amikor tévéznek…..
A legFIATabb Zaszti
Az autót 2010-ben vettem első autónak, vezetni már tudtam csak elegem volt a fatertól vagy mutertól kölcsönkérni az autót mikor asszonypajtáshoz kellett menni (50 km egy irányba mit ne mondjak... de már nincs meg :D). Ezért egy jelentéktelen mennyiségű…..
zselatnye
2013.06.17 14:07:51
@MáT: Igen, érthető, már látom, biztos van pár ember akinek ez az optimális.
Mondjuk nálam a ferrari nem sportautó számba megy, ahhoz sok egy ferrari, inkább izomautónak vagy nem tudom milyen típusok vannak még. Egy jó Subaru vagy Lancer a sportautó szerintem.
Én egy ilyen suzukit normál kinézettel és ezzel a normál kinézethez már kicsit nagyon erős motorral rögtön elfogadnék.
Szeretem a szívómotorokat, mazdám van, szívó az is. Mint írtam is, hogy a hatosomnak jobb a LE/kg aránya, bár automata váltós, meg hát nem is egy kategória. De ez is elég sportos, olyan, amilyenre vágyom és van benne hely szinte mindenkinek.
Nem egy megőrülős autó, ahhoz jól jönne egy bubu. :D

2013.06.17 15:51:59
@MáT: De a 6,5es fogyasztást hogy éred el? A ház előtt felgyorsítasz és utána már csak tartod a város sebességét? ;-)
Én nem szoktam gurulgatni, ez is igaz, 10 literes a fogyasztás általában, na jó 9-et ír a computer. És én merem állítani, hogy ezzel a nagy, 5 méteres autóval is több a vezetési élmény, mint a szuzival. A minőségbeli élményről nem is beszélve. (Persze nem is kell összehasonlítani a kettőt, mert jó duplája az ára a 6osnak, de így is 10 milla. Valaki azt írta, hogy nem cserélné le erre... :D)

2013.06.18 10:47:03
TROLL ON @deepdiver: Ha nem toltad? :D
Ilyen sokat kellett tolni, ha tolod, akkor egy autó sem fogyaszt... :P Bár nem erre találták ki őket! :D TROLL OFF
Ilyen sokat kellett tolni, ha tolod, akkor egy autó sem fogyaszt... :P Bár nem erre találták ki őket! :D TROLL OFF
Erős, mint egy V8, úgy megy, mint egy V8, a hangja V8 és nyolc alatt fogyaszt. Az autó, amit már a kisember is csak divatból gyűlöl.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
zselatnye
2013.05.28 14:17:03
@JMC: Igen, ez is lehet, nekem is dízel autóm van, tudom, nagyon gáz, de mindig is szerettem a dízel autókat. Ráadásul egy kicsit a sportosabb fajtából választottam, mert szeretek vezetni, így mazda6osom van. Kéne ez az audi, de ahhoz nem kevés pénz is. :D
A cikk tetszett, ahogy a zenék is és a hasonlatok! ;-)
A cikk tetszett, ahogy a zenék is és a hasonlatok! ;-)
..
Mind a mai napig nem értjük, miért nem került a Mazda 6 az Év Autója-szavazáson az első tízbe. Először azt gondoltuk, hogy a forma nem minden és a mögöttes tartalom vágja el, talán ezért.
Pedig nem. Nem, mert könnyű, csodálatosan kezes a futóműve, mindene finom és egyszerű,…..
zselatnye
2013.05.03 21:50:25
@replikátor: Szerintem pont nem elrontják...
2013-ban ez a menő és tényleg bejön :D
Lazán csinálják és mégis profi a minőség. Tetszik, hogy nem csak az autókról szól, illetve az, hogy nem a technikai infókat daráljátok el nekünk, azokat mindenki el tudja olvasni, ezek a szubjektív videó-tesztek meg zseniálisak, ez kell a népnek! :)

Tetszett?
..
zselatnye
2013.04.24 22:00:47
@Sirius01: Biztos nem fogja átvenni az uralmat az ember fölött, vagyis az, hogy nem mindegyik autó, mert amíg az emberek szeretnek vezetni, lesz olyan autó, amit jó vezetni! :)
Még akár egy családi kombi is lehet ilyen, mint pl a Mazda6.
Még akár egy családi kombi is lehet ilyen, mint pl a Mazda6.
zselatnye
2013.04.24 22:45:43
@Leadfoot: Messze nem tökéletes a golf...
Erről ilyen tesztet kellett csinálni, nagyon rendben is volt, Ez kb ott van az M5-ös bmw teszt után rögtön, engem elvarázsolt a teszt (az autó nem annyira).
Lehetett volna a másik oldalról is nézni, hogy:
-mennyi az ára ennek a kivitelnek?
-a radaros tempomat ott van középen és alul, de hogy bírja a kavicsokat? Mi történik, ha odavágódik egy nagyobb fekvőrendőrnél?
-Nincs kábel a kormány alatt, lehet szétbontani az egészet, ha javítani kell...
-Magától kormányoz vezet, de nem mindig, nem mer mindenki ráhagyatkozni (plusz van aki nem is akar, én se)
-1,4 turbo? mennyire strapabíró? fogadok hogy sokkal többet fogyaszt ha nyomjuk neki, mint egy sima szívó 2 literes (pl a mazda 6-ban).
-A hátsó emblémán lévő kamera hova tűnik, amikor a csomagtartót nyitjuk? Ha jól láttam a kezünkkel fogjuk összemaszatolni...
Egy 5 percre láttam (ültem benne) ezt az autót, közel nem varázsolt el, ahogy Pistát sem, azzal dicsérte, hogy működik, van hátsó olvasó lámpa is, de az egy suzukiban is van :D
Azon meg nagyot röhögtem amikor elindult, a zseniális DSG váltó szépen indul... :(
Jó autó ez, de undorodom kicsit tőle, lehet, hogy kéne egy nekem is tesztelésre! :P

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz