Regisztráció Blogot indítok
Adatok
rayban80

0 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Belsőség Heti merítés 2014.11.09 08:37:00
Egy álom, ami könnyen elérhető! Jelenleg is szerelőnél tartózkodik-ugyan is annyi olajat evett ami hihetetlen volt 2,és fél hét alatt teljesen megevett mindent ami benne volt. Szerényen lopakodó Feroza Csak a kezdet volt..féltengelyek horribilis összegbe kerül, utángyártott…..
Rémlik még az az amerikai lány, aki hatalmas rajongótábort gyűjtött azzal, hogy instagramon megosztotta a lehető legelőnyösebb edzés közbeni képeit és ennek köszönhetően követőinek száma mára már 4,5 millióra rúg és több cég szponzorált termékével szerepel a…..
„Tehát, amit boldogságnak hívunk, csak egy mátrix, az egész, amit hajszolunk, csak tudatállapot, ami segédanyagokkal ugyanúgy elérhető” – nem mindig az az Igazi, akit annak hiszünk. Az sem biztos, hogy az Igazinak mi vagyunk az igazi. A csaj egy harmonikus kapcsolatot rúg fel, és…..
„Nem tudtam, mi játszódik le a fejében. Nem tudtam kiolvasni. Aztán telefonon szakított velem. Elég váratlanul ért” – a nagyŐ akkor lesz nagyŐ, ha hagyod melletted azzá válni, de abból nagy baj nem lehet, ha kerülöd a rajzfilmrajongó modelleket és minden olyan nőt, aki csak a…..
rayban80 2014.09.27 15:37:29
Reágáló Mindennapi fasizmus 2014.09.24 02:39:04
Elég fölszállni a közösségi közlekedés bármelyik járművére, hogy megértsük, mi formálja, mi hozza létre, és mi fogja fönntartani a kialakuló totalitárius rendszert. A mindennapi fasizmus kultúrája. Nyilván könnyed legyintéssel lehetne napirendre térni az egymást…..
Ha valamire ráírják, hogy valamitől mentes, rendszerint örülünk. Mert a -mentesség azt sugallja, hogy nélküle jobban járunk. Talán azt is, hogy eddig rutinszerűen rosszul jártunk. Amikor először olvasol egy hirdetésben ecetmentes parfümről, feltételezed, hogy ez jó dolog…..
Manapság nem könnyű egy nőnek szépnek éreznie magát, a sok tökéletes testű és ráadásul még jól megphotoshoppolt, retusált szupermodell mellett. A „műszépség" térnyerése és az ezzel gerjesztett nyomás különösen nagy hatással van a fiatalok testképére, aminek…..
rayban80 2013.02.25 16:11:33
@MarbleC: ostoba vagy.
Egy sárga latex búslakodóba öltözött férfi kutat perverz homoerotikus lihegéssel egy másik, pajkos arcú férfit egy nagy épületben – meglepő, de ez nem Zs-kategóriás melegpornó bevezetője, hanem egy reklám, méghozzá a világ egyik vezető gumigyártójáé, a Bridgestone-é. A…..
rayban80 2013.02.05 16:12:21
Vélemény-cikkünk kommentposztja...
rayban80 2012.12.28 16:46:44
@SwedishRunner: ostoba toprongy vagy mint az osszes kis buzi aki nem hatarolodik el ettol a szartol!
Nyilt utcan korforgalomban csoportosan bohockodni, farok?????erre nincs mas magyarazat csak h elmebetegek mind!ha egy eppen arrajaro csaladi swiftbe-gyrngek kedveert ez egy pelda csak-beleszall egy ilyen pocskarika akkor mi van????persze ez nem jut el a csocselek agyaig,..szanalom!nincs ra mas szo!
Belsőség Megint asztalon a motor 2012.10.06 08:02:50
Már egész összeállt a tuning motor a Bogárban, erősnek is éreztem, mentem is vele néhány ezer kilométert, amikor az egyik olajcserénél az olajleeresztő mágnesén fura fém darabokat találtam. Három szeleptőkén már elindult a kopás Elég jól ismerem a motort belülről, ha…..
Csütörtök este mutatta be Fame nevű parfümjét Lady Gaga a New York-i Guggenheim múzeumban, ahol olyan hírességek tették tiszteletüket, mint Yoko Ono, Paris Hilton vagy Lindsay Lohan. A legnagyobb durranás viszont nem ők, hanem maga a show volt természetesen: Gaga egy hatalmas…..
rayban80 2012.09.14 23:10:37