Regisztráció Blogot indítok
Adatok
NagyonPC

0 bejegyzést írt és 130 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A kettes matekosok fellázadtak és demokratikusan (többséggel) eldöntötték, hogy a számolás nemzetietlen ügy és minden rendes embernek elég a tíz ujj az élethez. Egy liter tej meg három zsömle, az négy. Ki tudja, jó esetben milyen eszetlen méretű kognitív disszonanciát kell áthidalnia egy…..
Ha a hűtőnkben még mindig egy nagy kupac sárgabarack áll és már nem tudjuk vele felvenni a harcot, mert 1. degeszre ettük belőle magunkat, 2. nem akarunk a lekváros fazék mellett kavargatni, 3. unjuk a sárgabarackos piskótát, akkor ez a gyors recept kiváló ötlet a felénk…..
A Polgári Konzervatív Párt jobboldali, a nemzeti modernizáció alapján álló, konzervatív polgári párt. Célja az ország versenyképességének javítása, felzárkózásunk a nyugati magországok társadalmi szerkezetéhez a középosztály jelentős szélesítése, a politikai kultúra modernizálása és a nemzetek…..
NagyonPC 2017.04.27 00:14:37
@feher.b: Mintegy poszt humusz?

Az egész olyan Joszip Tot-osan hangzik: Ti lesztek azok a hajléktalanok, akik a nevükre veszik a százmilliós adóssággal csődbevitt vállalkozást.

Az eredeti tulaj meg majd küld nektek a dutyiba képeslapot a Bahamákról.
  A Fidesz 2002-ben négy évnyi polgári kormányzás után ellenzékbe került. 2001-től már lehetett tudni, hogy az MSZP várható szociális demagógiájával szemben a Fidesz csak egy másik fajta demagógiával, a parttalan nacionalizmussal maradhat biztosan hatalmon, de sokan reménykedtünk abban, hogy kellő…..
1000 leütés Befejeztem 2016.02.07 06:34:36
Búcsút mondok a nyilvánosságnak, ideértve a blogolást és a PKP vezetését. Az utóbbi bő három évben sok időt és minden mást áldoztam a polgári, liberális konzervatív gondolat, kultúra, és politika erősítésének, a megelőző húsz évvel együtt ennyire telt, elértem a korlátaimhoz. A pártnak a saját…..
A magyar liberalizmus látványos bukása alapvetően kulturális jelenség (az elmaradt hazai polgárosodás jele), de ezen túlmenően a hazai baloldal identitástévesztése és politikai kudarca. Az a tény, hogy a magyar liberalizmus ügyét annak idején egy alapvetően balos-radikális,…..
NagyonPC 2015.11.22 00:31:47
@HaFr: A cikk a szokásos menetrend szerinti SZDSZ fikázásról szól, ami rendkívül előremutató, tekintve, hogy az illető párt már régen megszűnt, de legalábbis 2010 óta nem tényező Magyarországon.

Jelen esetben még megspékeled egy kis "radikális baloldalizással", mintha ezen múlt volna a magyar liberalizmus sorsa.
Lényegében azt a mantrát mondod vissza, amit Csurkától kezdődően a mai ú.n. jobboldali sajtóig összehordtak az SZDSZ-ről.

Petőék nagy tragédiája az volt, hogy 4 évnyi MDF kormányzás után csak a szocik álltak velük beszélő viszonyban, és Petőék valamiért elhitték, hogy egy 53%-os óriáspárt mellett lényegi befolyásuk lesz a kormányzásra. Nem lehet tudni, hogy mi lett volna, ha kimaradnak a koalícióból, de nincsenek illúzióim. Mindazonáltal itt le kell írnom, hogy Horn kormányzása ezerszer tisztességesebb volt, mint maiaké. Tocsikostul is. De eltértem a témától.

Ha már mindenáron felelőst akarsz találni a demokrácia - és közvetve a liberalizmus - állapotáért, akkor ne felejtsük ki a 89-90-ben kialakított alkotmányos berendezkedést és az alkotmánybíróságot sem. A berendezkedés túlságosan szűkre szabta az állampolgári aktivitás kereteit (hány sikeres népszavazásunk is volt 90' óta? szavaztunk-e valaha is az alkotmány megerősítéséről? Vagy hogy mi legyen az ország neve? A címere?) a választási szisztéma eleve túlságosan támogatja a legerősebbet, az alkotmánybíróság meg elhitette, hogy majd ő jól megvédi a demokráciát (tőlünk), oszoljanak emberek, nincs itt semmi látnivaló.

Mára ennyi.
Üdvözöllek a frissen indult Városi levegő urbanisztikai és közlekedési blogon! Ünnepélyes harmadik posztomban a budapesti kötöttpályás közlekedés fejlesztési lehetőségeit nézzük meg. Noha Budapestnek nagyon sűrű, és jó eljutást biztosító vonalhálózata van, a…..
1000 leütés Kapitalizmust! 2015.08.07 07:06:52
A magyarok elfeledkeztek arról, hogy milyen bánatos, szürke, reménytelen volt az országuk Kádár idején, milyen volt először szembesülni (ki, mikor és milyen körülmények között tehette) a Nyugattal:…..
NagyonPC 2015.08.07 13:26:29
@unionista᠍᠍᠍: "az energia a jelenleginél sokkal nem lehet olcsóbb. nem is lenne érdemes sokkal olcsóbbá tenni. azért, mert akkor pazarolnánk"

Érdekes, én pont ellenkezően látom:
Az energia kerüljön annyiba, amennyiért a szabad piacon meg lehet vásárolni. Pazarláshoz az vezet, ha valakinek ingyen, vagy jelentősen torzított áron adjuk: az agyatlan rezsicsökk miatt nem merek beruházni otthoni napelembe sem, pedig ennek a terjesztésével országosan lehetne csökkenteni az áramfogyasztást és a szállítási költségeket.
Másik példa: amikor 1973-ban az OPEC felemelte az olajárakat, a nyugati világ elkezdett takarékos, kisebb autókat gyártani. Mi meg évekig hitegettük magunkat azzal, hogy az árak ide "nem fognak begyűrűzni".
Minimális piactorzítást (az árakba részlegesen beépíteni a feljövő energiaforrások terjesztését, környezetvédő programokat, esetleg az országos lakóház-hőszigetelési programot) ugyanakkor elfogadhatónak tartok, amennyiben a dolog nem válik ismét a politikai klientúrák kifizetőhelyévé.

Olyan pedig nincsen, hogy valami túl olcsó. A fejlődés / a hatékonyság növekedése természetesen jár együtt a termékek (itt az energia) fajlagos árának csökkenésével.
NagyonPC 2015.08.07 13:34:49
@unionista᠍᠍᠍: "fúziós erőmű .. arra is alkalmas, hogy akármilyen célpontot egy pillanat alatt elpusztíthass"

Pontosítsunk: az atombombákban keletkezett hő alkalmas arra, hogy beindítsa a magfúziót, ami megsokszorozza a bomba pusztító hatását.

A fúziós erőmű legfeljebb annyira hatékony fegyvernek, mint a Csernobili erőmű volt.

A fúziós erőmű előnye az [lenne], hogy sokkal tisztábban állít elő energiát, és nem keletkezik annyi radioaktív hulladék.

Sajnos azonban egy ilyen reakció kézbentartásához még néhány évig elszöszmötölnek a tudósok, mielőtt a technológiából pénzt lehet kitermelni.
NagyonPC 2015.08.07 15:18:21
@unionista᠍᠍᠍: Sajnos annyira belevesztél az etnikai alapú címkézésbe, hogy nem tudom követni. Nem is feltétlenül akarom. Nem létezik zsidó logika meg árja logika. Zsidó újságról is csak akkor beszélnék, ha az kizárólag a zsidó vallással foglalkozik.

Magam is sok nyarat töltöttem vidéken, hűtöttünk is ezt-azt a kútban, mosakodtunk a konyha közepén lavórból, de ettől még ez az életforma nem felsőbbrendű.

A piaci megközelítés az, hogy azt kell termelni, amit a népek megvesznek. Még a német gyáraknak is. Az, hogy ezertonnaszámra gyártunk raktárra, az inkább szovjet mentalitás - nem annyira árja.

Azt, hogy évente vegyek új mobilt, azt meg a Samsung meg a többi gyártó nyomja, nem tudom, milyen arrafelé az árják aránya.

Szép dolog az önellátás, de a parasztnak is ki kell venni a perforált vakbelét és az sem árt, ha ilyenkor mobilon tud orvost hívni.

Attól meg, ha szétverik az ország pénzügyi és szolgáltatási infrastruktúráját, hiába várod a vidék polgárosodását.

Szerény véleményem szerint.
A végsőkig leegyszerűsítve a közösség és az egyén szembenállásáról van szó, amelyben nem lehet igaza a közösségnek. Lássuk be, a konzi mindig az egyéni szabadságot korlátozná a közösségi képességeink érdekében (mondván, hogy az életek a közösségek mátrixában…..
NagyonPC 2015.05.19 08:44:24
@HaFr: A Fidesz kormányzás kábé annyira neokonzervatív, mint a Kádár rezsim volt, amelynek "sikerült elfogadtatnia a szabadság közösségi alapú korlátozásának politikai programját" :-)

Az esztelen rombolásban, ámokfutásban és minden ellensúly lerombolásában én semmilyen konzervatív vonást nem tudok felfedezni.

Számomra a konzervativizmus építő, hosszú távon kiszámítható, és igyekszik a legtöbb ember számára valamiféle élhető kompromisszum létrehozására.
NagyonPC 2015.05.19 09:14:04
@HaFr: Csak össze ne keverd az alapokat a Potemkin-díszlettel :-)
Ma emlékezünk a "mássággal" szembeni gyűlöletre és az LMBTQ emberek elleni diszkriminációra -- ma van a Nemzetközi Homofóbia és Transzfóbia Ellenes Nap. Ez alkalomból tíz magyar nagykövetség intézett felhívást a magyarokhoz ezzel a mottóval: Your gender is your business. I only…..
NagyonPC 2015.05.18 09:00:06
@HaFr: Az utolsó kérdésemmel arra kívántam rámutatni, hogy a konzervativizmus tartalma időről-időre változik, ehhez kerestem egy kétszáz és egy százéves példát.

Nem beszélve arról, hogy az ezerötszázas években kivégeztek valakit Magyarországon egy "ördögadta" kifejezés miatt, nyilván nem a progresszió hívei. Akkortájt könnyen a máglyán találta magát az ember egy apró vallási témájú elhajlásért a fősodortól - nemcsak itthon, de például Angliában is - ennyit arról, hogy a liberalizmus alapból értéksemleges.

Nem várja el Tőled senki, hogy támogass valamiféle (akár pozitív) diszkriminációt. Magyarországon már az is fontos lépés, ha a kisebbségekhez tartozókat emberszámba veszed és a problémáikat legalább annyi empátiával kezeled mint a többségiekét.

Vagy hagyjuk meg pl. a közintézmények akadálymentesítését "baloldali-liberális" vívmánynak?
NagyonPC 2015.05.18 09:23:21
@HaFr: Erre mondtam azt, hogy olyan kifejezésen ("tisztelet") akadtál meg, amit a nagykövet valószínűleg nem mondott, csak a gyenge fordítás adta a szájába.

A "liberális agresszió" kifejezésben a "liberális"-t már megint szitokszóként használod. El kellene már végre döntened, hogy "nyugati értelemben vett konzervatív" vagy "hazai értelemben vett jobboldali" az eszmerendszered. (Ez utóbbiba úgy tűnik belefér az etatizmus, kollektivizmus, egy árnyalatnyi idegengyűlölettel, rasszizmussal és antiszemitizmussal megspékelve.)
Volna még a "hazai értelemben vett konzervativizmus", de itt megjelenik a Habsburg monarchia hatása - lásd még Mária-Teréziát.
A klasszikus "sokan kérdezték" kitétellel kezdem, és megválaszolom a kérdést. A "prioritások" gyakorlatilag szinonim a "szemlélettel", nem másfél év alatt végrehajtandó (hazug populista) programot jelöl, hanem az építkezés alapköveit. Ilyenből nem kell sok. - Gyermekvédelem -…..
(Újra) megjelent az (igaz) populizmus a Kossuth téren CCCP feliratú pólóban. Mi az? A HVG-n (!) publikáló TGM szerint: "Korrupcióellenesség. S ami evvel együtt jár: elitellenesség. Utálat az egész establishment iránt. Beleértve mindent, ami nagy: a nagy pártokat, a nagy…..
A ballib közéleti értelmiség ötödik éve nem tudja eldönteni, hogy álljon-e neki egy új paradigmát megfundálni, vagy továbbra is megmaradjon a kivárásánál és az intenzív reménykedésnél, hogy előbb-utóbb elmúlik az orbáni világ (és ők majd felkapaszkodnak az aktuálisan…..
NagyonPC 2014.11.14 08:35:28
@HaFr: A terápiád része? :-)
Ki kell írnod magadból a fóbiát?

Akkor már sokkal érdekesebb az előző cikked alapján egy jobb adórendszerről elmélkedni például.
A Polgári Konzervatív Párt közleménye: Orbán és a Fidesz-kormány az utóbbi években ellehetetlenítette a sajtó kiegyensúlyozott működését, megalázta és kiüresítette a demokráciát, amivel elzárta az utat a társadalmi párbeszéd, a megértés és a konszenzuskeresés elől. A…..
NagyonPC 2014.10.26 23:01:56
Úgy vélem, konzervatívként a legkisebb politikai rosszat keresve nehéz mást választani, mint Bajnait. Szemet dörzsölve, tépelődve, fogat szíva, kezet tördelve, de mégis. Nem tűnik ugyan túl megalapozottnak ez a választás, különösen a programja híján, és egyelőre nem is…..
A Curiosity legújabb felvételein wellness fürdőt, egy horgászt és egy vízóraleolvasót is lehet látni. A NASA magyar idő szerint tegnap éjjel hozta nyilvánosságra azokat a felvételeket, amik kétségtelenül bizonyítják, hogy valaha víz lehetett a Marson. „Mindeddig csak a…..
NagyonPC 2013.01.25 08:14:29
@szpal: "A vizigótoknak nincs köze a vízhez. Az osztrogótokkal szemben a vizigót a nagyobb, jobb ( gótul: "iusiza") gót szövetséget jelölte. "

Azta! Már csak azt mondd meg, hogy mihez van közük a szarmatáknak?
A pedagógusok elbocsátásával az egészségügyben ellátottak száma is jelentősen csökkenhet, így 2013-tól már nem is lesz rá szükség. "Nyilván sokaknak nehéz lesz megszokni az elején a sok üres épületet, de a kínai áruházak hamar pezsgő közösségi térré…..
A kereszténység kétélű fegyver lett a politikai vitákban. Egyrészt megvetés tárgya, lásd az Amerikai Magyar Népszava fröcsögő tollú szerzőjét, aki afféle világméretű katolikus összeesküvést lát minden mögött (legfőként a magyar kormány mögött, ami mulatságos,…..
Vérpezsdítő dallamok és táncok, hamisítatlan mediterrán hangulat. Magyarországon eddig még soha nem látott kiállításban – a táncjáték és az élő zenei élmény együtt, 300 művész közreműködésével júliusban a Margitszigeten!…..
NagyonPC 2012.07.11 22:16:18
Már látom a túlzottdeficit-eljárás döntő szakaszába fordulásának, a hazánknak szánt kohéziós támogatások mintegy harmadának befagyasztását kezdeményező döntésnek a kormányzati kommunikációját: Gyurcsány miatt van, meg amiatt, hogy hazai politikai ellenfeleik kint…..
Ha kiderül, hogy Schmitt Pál doktorátusa érvénytelen, akkor hamisan írta alá Dr. Schmitt Pálként a törvényeket. Érvénytelen lehet az Alaptörvény, a NENYI és az újévi beszédek. Kezdhetjük elölről. Dr. Trajmcsik Frigyes alkotmányjogász tollából érdekes elemzés jelent meg…..
Miután nem hosszabbították meg a Klub Rádió frekvenciáját, összeboltolt a Red Angel Topless bárral. A Klub Rádió frekvencia nélkül maradt, de hogy viszonozza a hitet, amit a hallgatók vetettek belé, a vezetőség úgy döntött, Night-club rádióként folytatják. Sokáig…..
  Tegnap este bóvlivá minősítette Magyarországot a Standard&Poor's is. Megkérdeztük, mit gondolnak erről az emberek. „Mindenki minősít mindent”, és lehet, hogy ez „nem csak az Unió ellen támadás, hanem Magyarország ellen is”, de „van benne…..
NagyonPC 2011.12.23 00:32:21
@berczy04: Az IMF+EB azt kérte tőlünk, hogy legyen Magyarországon jogbiztonság és kiszámítható gazdaságpolitika. Normális esetben ez lenne a mi érdekünk is.
Ami nem tetszik nekik, az az, hogy óránként lehetséges teljesen vad dolgokat áthajszolni a parlamenten, hogy semmilyen garancia sincs a magántőke, a befektetések biztonságára.
Személy szerint nem értem, miért ragaszkodunk az ilyen vadkeleti állapotok fenntartásához, mert hogy az nekünk nem jó, az tuti.

Ha meg már negyven évnyi középkort hoztad föl, tudod, hogy a visszamenőleges törvénykezés a római jog óta szalonképtelen errefelé? Vagyis mi éppen az őskor felé száguldunk ezerrel.