Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pobjeda Rezső fémipari TMK-s

0 bejegyzést írt és 226 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem pacsizott össze Gyurcsány az MSZP-vel, a DK önállóan indul a választáson. A szocik érdekes helyzetbe sodorták ezzel Gyurcsányt, és választásra kényszerítik majd a DK egyébként Fletó iránt elkötelezett híveit is.  Csuda egy választás lesz ez a 2014-es. Az…..
A TETT Facebook-oldalán jelent meg a következő történet. Buzizás, amit a rendőrség először leszar. Aztán már a támadókat támogatja. 2013. augusztus 14-én hajnali három óra körül egy buliról sétáltunk hazafelé. Egyikünk betért a baross utcai / harminckettesek…..
Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2013.08.16 11:47:29
@Ensiada Arkoveitie: A zsidók táborokban és gettókban (a saját lakásaikban) lakhattak és gyárakban dolgozhattak, amíg mások a frontokon robbantak fel.

A holokauszt egy üzlet a Föld legpatkányabb népe számára.
Kétségtelen, hogy Budapest vonzerejének egyik fő eleme a belvárosi romkocsmák világa. Azonban a növekvő népszerűség és a velejáró tömeg az ott lakók ellenérzését is magával hozta. Rogán Antal már korábban megpróbált rendet tenni a belvárosi éjszakában, akkor még nem sok…..
"Igazi áttörést hozhat a főváros életében, hogy már gyorsan, a felszíni közlekedés elkerülésével lehet majd Újpestről Kőbánya-Kispestre eljutni" - nyilatkozta Tarlós István. A főpolgármester elmondta, hogy a retro-szocreál stílusban megépülő állomások igazi…..
Június 18-án tette közzé a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az idei első negyedévben kötött, ötmillió forintot meghaladó értékű szerződéseit. A 2010-ig a belügyminiszter tulajdonában állt cégek ismét jól szerepeltek, de kaptak valami pár száz milliót Fonyó…..
Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2013.06.30 00:13:33
@Vombatus Ursinus: Nem tudom mit mondol hogy troll, de biztos nem vagy normális!
Mit nem értesz amit írtam te szerencsétlen cionista kimosottagyu bérenc?
Se földed se vized se levegőd se lesz nemsokára, így is már mindenet eladtak, te majom, jó ez így ugye?! Tapsolj a felcsuti cigánynak éljen a rezsicsökkentés meg a földvédelem vakegér!
A Kettős Mérce szerkesztősége ezzel a bejegyzéssel búcsúzik Gyurcsány Ferenctől. A szakítás számunkra, épp oly fájó, mint reméljük kedves Ferencnek is. Köszönjük a sok ihletet, amivel bloggereinket ösztönözte a jobbnál jobb bejegyzésekre. Mi nem csak az öszödi…..
Bár az Európai Bizottság nem tervezett újabb cselekvési tervet a jelenlegi HIV kommunikáció 2013-as lejártát követő időszakra, civil nyomásra sikerült elérni, hogy mégis lesz új HIV/AIDS "stratégiája" az Európai Uniónak. Magyarországon azonban még mindig csak tervezetként…..
Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2013.06.14 13:33:41
@TH: Ha mindenkit megmentünk, akkor pár évtized alatt kipusztul az emberiség. A természet tudja miből mennyit bír el. A hulladék megy a levesbe.
Körmendy Zsuzsanna egy „több évezredes multikulturális intézmény” védelmezőit, Ablonczy Bálint pedig Natacha Polony-ra hivatkozva fordított 1968-at lát a melegházasság ellen többször is tüntetésre összegyűlő francia százezrekben. Kimondva-kimondatlanul is úgy tekintenek…..
Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2013.06.07 09:48:12
@Salemi boszorkány: És mennyi női disznó röfög az mszp és liberális haverjai berkeiben?! Múltkor láttam azt a tolvaj cigánybűnözőt is a parlamentben rongyokba tekerve ücsörgött. Hogy engedték be egyáltalán a kapun a szeméttelepi erdőlakót???
[alább Kerényi Imre itteni megnyilvánulására válaszol Kulka]..
Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2013.05.23 13:00:23
@Mérges 1234: Szerintem nem jó színészek. Látszik rajtuk, hogy buzik és az irritálja a normális embert.
Játsszanak egymásnak a szartúrók/nyalók, de szerintem nem egy Nemzet Színházában a helyük.
Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2013.05.23 13:04:42
@pástétom: Így van. Részemről pedig a mélyzsidók nyomulása visszataszító. Tolják a buzikat meg a cigányokat, miközben odahaza még hátra kell menniük a nőiknek, feleségeiknek, lányaiknak a buszon.
Nekem egy apartheid/náci népség ne magyarázzon toleranciáról!
Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2013.05.23 13:06:30
@Mérges 1234: Értem én, de ki a franc kíváncsi a magamutogatásukra? Legyenek buzibárok, aztán mulassanak kedvükre. De ne propagálják a mocskos perverz hajlamaikat a normális, egészséges lakosság előtt!!!
Egy friss felmérés tanulsága Átformálta a családok gondolkodását a válság, ha a gyermek jövőjéről van szó. Míg 2008 előtt főként lakásra tettek félre, ma már - egy felmérés szerint - az iskoláztatás jócskán megelőzi ezt a célt. Mintha egyre többen gondolnák azt, hogy…..
Kádár elvtárs ma is velünk zakatol Az 1970-es, 80-as évek kedvezményeinek bemutatása óta már két hét eltelt, ha magunkhoz tértünk a focicsapatnak és a gépjárművezető-tanulóknak nyújtott kedvezmények varázslatos, békebeli álomvilága után, nézzük, mi történt azóta.…..
Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2013.05.07 20:00:18
@sanyix: Aztán ha nem lenne a nyugdíjas mivel utaznál? Füves cigivel, te kis pöcs! Vagy építettél már valamit a nagy pofádon kívül?
Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2013.05.09 15:33:44
Férjcserélő Párkeresés 2. 2013.05.07 17:32:01
Azt látom, hogy most sok szempontból most elég távol van a többes szex megvalósítási projekt - visszacsöppentünk a való életbe, ahol a dolog a rászánható idő és energia hiánya miatt elsikkad. De azért elmondom, hogy milyen csodálatos ötletünk született arra, hogy hogyan…..
Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2013.05.08 23:04:19
@BlogElla: Helyes. Az állatokból hiányzik a gonoszság és kapzsiság.

@titti79: Ugye-ugye :) Csak vigyázz a térdeidre és vigyél valami fertőtlenítő szert!
Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2013.05.09 12:13:47
@chocco channel: Nagyon jó fej vagy! :))))
Mozgalmas és eredményes áprilist tudhat magáénak az LMBTQ mozgalom: három állam is legalizálta az azonos nemű párok házasságát, ezzel tizennégyre bővítve világszerte azoknak az országoknak a számát, ahol az azonos nemű párok egyenlő jogokat élveznek a különnemű párokkal.…..
Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2013.05.02 00:46:27
@negondolkozz!majdénmegmondom!: Remek meglátás, ezt terjeszteni fogom:

"Mi az, hogy engedélyezzük a buzik házasságát?!

Cigányok és zsidók esetében kizárólagossá kellene tenni és betiltani az eltérő neműek bármilyen érintkezését esetükben!"
Egy a múlt héten közzétett közvélemény kutatás eredményei szerint az amerikaiak 29%-a gondolja azt, hogy a szabadságjogok védelme érdekében fegyveres felkelésre lehet szükség a közeljövőben. A pártállás jelentősen befolyásolta a véleményt. A szabadságharcot a demokraták…..
Terjed a hülyeség a Facebookon, ugyanis egy magát mértékadónak nevező online magazin (bár ugye az önmegjelölés ritkán jelent bármit) hosszú cikkben taglalja, hogy miért híve a fizikai fenyítésnek, büntetésnek. Őszintén nem szeretném népszerűsíteni, így nem linkelem be, de…..
Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2013.05.03 21:37:06
@Almandin: Bizony, egy hajszál választja el az emberiséget a bunkósbottól.
Tulajdonképpen csak a fegyverek változnak, hiszen a legdemokratikusabbnak kikiáltott társadalmak szülik a legvéresebb és pusztítóbb háborúkat. Atombombát is lehetett volna a tengerre dobni, Japán azonnal kapitulált volna. De nem.
Az amerikai katona ráadásul a legcivilizáltabb, magas szintű oktatással rendelkező, rózsaszín gyerekszobából kikerült gyilkológép.
És akkor vissza sem mentünk az őslakosok kiirtásáig, nigger rabszolgák behurcolásáig, gyilkolásáig. Cukormázzal leöntött vérszomjas ragadozók vagyunk.
A profit érdekében a szülőföldünket is szemétdombbá változtatjuk, aztán vegyszerrel befújjuk a levegőt és az ételeinket, hogy ne érződjön a szarszag.
Az Amnesty International Magyarország cikke: Jól döntött a BRFK, amikor két pofon után idén inkább nem próbálja betiltani a Budapest Pride Felvonulást. Ha Magyarország a melegjogok területén is kelet felé nyitna, az szégyenpadra küldené az országot. El kellene dönteni, kikkel…..
Vastagbőr KSH-jelentés képekben 2013.04.24 09:01:00
Most, hogy Semjén Zsolt egy képviselői kérdésre adott válaszából megtudhattuk, hogy a "Magyarország jobban teljesít" című kormánypropaganda (melyet az I.M.G. Inter Media Group Kft. végez a vele korábban megkötött nettó 550 milliós keretszerződésen belül) bruttó 231,5 millió…..
Infographics Fajkihalási hullám 2013.04.21 09:45:41
A fajkihalás hihetetlen sebességgel folyik. Jelenleg ez a hatodik nagy fajkihalási hullám a bolygónkon, amiben kétség kívül az emberi tevékenység játssza a legnagyobb szerepet. Az előzetes szimulációk szerint ha ez az ütem folytatódik a következő száz évben a fajok fele…..
Már az Alaptörvény megszövegezésekor felvetődött annak a gondolata, hogy a kormány az abortuszt be akarja tiltani. Az új rendelkezés értelmében ugyanis a magzat életét már a fogantatástól kezdve védelem illeti meg. Az ellenzék és a jogvédők szerint akár tilalom is…..
Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2013.04.19 22:12:06
@Lord_Valdez: "Egy blogkommentben nem lehet sokévnyi oktatáshiányt behozni." Ezt fényesen bizonyítod, te agymosott idióta.
Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2013.04.20 23:15:21
@Lord_Valdez: Beléd táplálták az ostobaság szajkózását az esti Marxistán. Ne is törődj a kutatások eredményeivel, a fejlődéssel!

Jó neked ostobán, nem kell gondolkoznod, fut a beléd táplált program, oszt' jónapot.
Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2013.04.21 17:28:46
@Lord_Valdez: "Az, hogy a különféle félművelt, zavarosfejű önjelölt "kutatók" spekulálnak és egymást marhaságait idézgetik az nem kutatás."

Pontosan a lényeget írtad le.
Alig két hete állt fel Orbán Viktor a Parlamentben és tiltotta be az Adj Gázt felvonulást. A Miniszterelnök, ahogy mi is megírtuk, a problémát nem megoldva, a jogszabályokat áthágva próbálta erősíteni a jó király imidzsét. De tegnap óta ez porba hullt, a király meztelen, és a…..
Ne izguljatok nagyon, mert katasztrófa volt. Nem is a zapával, hanem rábeszéltem egy barátnőmet (addigra már nem voltunk szomjasak). Zapa lényegében tudta, hova megyünk, mert nagyon szarul hazudok. Szóval. Egy halom hervasztó, öregedő, kövéredő pasi. Néhány hervasztó,…..
Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2013.04.14 02:12:13
„A hazánkban tapasztalható fasizálódás” miatt emigrál Gerendás Péter - harsogja a cionista szekta portálja. A jobb körökben sehol sem jegyzett huszadrangú muzsikus nagy terjedelmű Facebook bejegyzéséből aztán előtűnik a lényeg. A fasizmus emlegetése, a folyton arra való…..
Kettős Mérce Ez a Fidesz? 2013.03.08 19:10:00
A Kettős Mérce bloggere tegnap végigkövette az eseményeket a Lendvay utcában. A demonstrálók többségével sikerült beszélnie. Kis színes élménybeszámoló. Miközben azt mindenki láthatta, mi történt kint, keveset tudunk egyelőre arról, ami bent történt. Arról, hogy a…..